-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Úton a mesés nyugat felé, elődeink megállának s tanakodának a nagy Etil folyó partján: hol és hogyan kelhetnének át. Esetleg a szamarai nagy kanyarnál?
A Rénhírek fellegvárának őrtornyából kitartóan fürkésszük a messzi (közeli és távoli) kelet végtelen tájait ‒ vajon hová vezetnek őseink lábnyomai, honnan indultak, s merre tartottak vándorlásuk során? Találtunk már nyomokat Nyugat-Szibériában, és kicsit közelebb, a Dnyeper és mellékfolyói partján is.
Most az Isim és a Tobol folyóktól a Dnyeper és az Ingul vizéhez vezető nagy utazás egyik közbenső állomására fókuszáljuk messzelátó távcsövünk lencséjét. A szamarai Volga-kanyart pillantjuk meg múltba néző eszközünk lencséjében, és az egykor ott tanyázó magyarokat. Szórványos régészeti emlékeik már évtizedek óta ismertek, de a kép csak most kezd összeállni. Egyre élesebben látjuk daliás elődeinket napközben a folyó menti fövenyen mokány lovaikat ugratni, s a holdfényes Volga parti estéken Emeséik oldalán álmosan andalogni.
A nagy folyó ködös emléke
Egykor volt történetírók több folyót is emlegetnek őseink vándorlásával kapcsolatban. Mindenhol és össze-vissza. Olvastak és hallottak ezt-azt, próbálták megérteni, de rendes térképük nem volt, amin ellenőrizhették volna adataikat. A honfoglalás előtti eseményekhez időben legközelebb (i. sz. 950 k.) Bíborbanszületett Konstantín bizánci császár műve, a De administrando imperio áll.
A jó nevű szerző műve 38. fejezetében (A türkök népének eredetéről, és hogy honnan származnak) leírja az „Etelküzü nevezetű helyek” folyóit:
A besenyők helyét, amelyen abban az időben a türkök laktak, az ott levő folyók neve szerint hívták. A folyók a következők: első folyó az úgynevezett Varuch (Dnyeper), második folyó az úgynevezett Bug, harmadik folyó az úgynevezett Trullosz (Dnyeszter), negyedik folyó az úgynevezett Prút, ötödik folyó az úgynevezett Szeret.
A leírás pontos, helyes sorrendben tartalmazza a Fekete-tenger melléki füves övezet folyóit keletről nyugat felé haladva. Hurrá, tudjuk merre volt Etelköz! A művet tovább olvasva, rövidesen eljutunk a 40. fejezetig (A kabarok és a türkök törzseiről). És ott ezt olvassuk:
Azt a helyet pedig, amelyen a türkök korábban voltak, az ott keresztülmenő folyó nevéről Etelnek és Küzünek nevezik…
És akkor már semmit sem tudunk. Ha Etelközben öt folyó volt, akkor a tájegységet miért éppen egy hatodik folyóról, az Etelről nevezik el? Illetve, ha Etelközben csak egy folyó volt, annak miért van két neve?
A magyar történetírás ezt a problémát nagyon egyoldalúan kezelte: csakis arra koncentrált, hogy az ellentmondásos adatokból valahogy megpróbálja Etelköz helyét megállapítani. A kutatás sokáig abban is egységes volt, hogy a De administrando imperio magyarokra vonatkozó összes adatát a Bizáncba látogató magyar vezérek, Bulcsu és Termacsu meséiből eredeztette.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Kapitánffy István azonban 1997-ben azt bizonyította, hogy Konstantín művének megírását megelőzte a császári irattár vonatkozó dokumentumainak összegyűjtése, és a magyarokat tárgyaló rész is szinte kizárólag korábbi feljegyzéseken alapul. A szerző szerint „az így összegyűlt anyagot a császár vagy egy szerkesztő rendezte, felületesen »modernizálta«”.
Az egyik megtalált iratban az állhatott, hogy a magyarok Etelközben laktak, ahol öt folyó található (38. fej.). A 40. fejezetben pedig azt olvassuk, hogy mégsem ott, hanem az Etel folyó mellett. Ez az adat nyilván egy másik följegyzésből származik. A történetiség iránt érzéketlen, az idő múlását meg nem értő császári szerkesztő a két különböző hírt ugyanarra a területre vonatkoztatta, és az ellentmondást feloldandó, a 40. fejezetbe beleírta, hogy a folyónak, amelynek mentén egykor a magyarok éltek, két neve volt: Etel és Küzü. A különböző korú források összedolgozása, az idősíkok összezavarása akkoriban általános jelenség volt, a muszlim geográfusok is rendre elkövették (lásd a leírást a magyarok határairól, pl. Ibn Rusztánál és Gardízinál). Bizáncban tehát tudták, hogy a magyarok valaha az Etel – más forrásokban Etil, mai nevén a Volga mellett éltek.
Ugyanezt tudta Anonymus is. És szintén nem értette, szintén összekombinálta más forrásból származó információival is. Anonymus hallott a Don folyóról is:
Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-mogyernek hívnak. Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy mocsaraival…
A leírásban szerepel a ’magyar’ népnév (Dentü-mogyer) és a Don folyó, azt azonban nem írja Anonymus, hogy a magyarok a Don mellett laktak volna. Másutt az Etelről ír, és ez az Etel nem a Don, de még csak nem is a Dnyeper, hanem egyértelműen a Volga:
…a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé. … Sok-sok nap pedig puszta tájakon vonultak; az Etel folyót pogány módon tömlőn ülve úsztatták át, és sehol városba vagy emberi lakóhelyhez vezető utat nem találtak. Közben nem ették ember munkájának a gyümölcsét, amint rendesen szokták, hanem hússal, hallal táplálkoztak mindaddig, amíg Oroszországba nem értek azon a részen, melyet Szuszdalnak hívnak.
A fenti részletből következően Anonymus sejthette, hogy az Etel valahol az orosz föld közelében folyik, azt pedig bizonyosan tudta, hogy arrafelé van egy Szuzdal nevű fejedelmi székváros, és ezt a két információt összekombinálva írta le, hogy a magyarok Szuzdal érintésével jöttek hont foglalni. A város említéséből következik, hogy az Etel néven ismert folyók közül ez az Etel csak a Szuzdaltól kb. 140 kilométerre csordogáló Volga lehet. Szuzdal egyébként csak 1157-ig volt fejedelmi székhely, Anonymus idején már nem, de hát akkoriban ritkásan szállingóztak a hírek. Az viszont, hogy a magyarok Szuzdalnak kanyarodtak volna, aprócska butaság. Bizonyosan nem kerültek akkorát.
Mellesleg Anonymus azt is tudta, hogyan szoktak a magyar deszantosok átkelni a folyókon. Talán az ő idején még a hadseregben rendszeresítve voltak a kétéltű átkelőtömlők, avagy olvasta János diakónus leírását a kalandozók tömlőháton végrehajtott velencei támadásáról.
A Volga folyó emlékét később Kézai Simon felülírta. Nála az Etil a Don:
A Don Szcítiában ered, s ezt a magyarok Etülnek nevezik, de amint a Rifei hegyeket átszelvén előfolyik, Don a neve, végül is a síkságra kiérvén az alánok földjén fut…
Kézainál szinte semmi sem stimmel: a Don nem a „Rifei hegyekben” ered (lett légyen az a Kaukázus vagy akár az Urál – így sem, úgy sem passzol), és nem „az alánok földjén fut”. A régészeti adatok alapján az ősmagyarok vándorlásuk során nem érintették Dentü-mogyeriát, vagyis a Don alsó folyásvidékét.
A történeti források áttekintése után lássuk, vajon a Volgának melyik szakaszán kelhettek át vándorló őseink! Legvalószínűbb, hogy a szamarai Volga-kanyarnál, ahonnan egyre több magyaros jellegű régészeti lelet kerül elő:
![Magyar leletek Szamara közelében (kék négyzettel jelölve)](/media/magyar-leletek-szamara-kozeleben-kek-negyzettel-jelolve.png)
(Forrás: Türk Attila 2011. 2.tablókötet, 289. kép)
A szamarai Volga-kanyar
A Kazany városa után pár kilométerrel dél felé forduló Volga Uszolje településénél ütközik bele a Zsiguliba, másik nevén a Zsiguli hegyekbe. Kénytelen egy nagy fordulatot leírni, hogy kikerülje. Az u betűre hajazó kanyar Szizrany városánál ér véget.
Az Alsó-Volga vidéke az orosz történelem nagy eseményeiből ismert. A 17-18. századi parasztlázadások mind a Volga mellékén robbantak ki. 1773-ban a városok közül Szamara állt elsőként Jemeljan Pugacsov felkelése mellé.
A forradalmi hagyományok tovább éltek. Ezen a tájon született Vlagyimir Iljics Uljanov, a szimbirszki tankerület igazgatójának fia, aki később Lenin néven szép karriert futott be. (A KLIK-nél tudják ezt? Figyelni kell a kádergyerekeket!) Szülővárosa, az egykori Szimbirszk neve 1924 óta Uljanovszk. A Volga-kanyar visszafordulásánál található Szamara, Lenin és az Uljanov család lakóhelye 1889–1893 között. A város a szovjet időkben nagy szülöttének, Kujbisevnek a nevét viselte. Miként a Szamaránál épült nagy gát is a kujbisevi vízi erőmű néven vált ismertté. Elképzelhető, hogy a felduzzasztott víz mennyi régészeti emléket semmisített meg a Volga két partján. Most már tudjuk, hogy magyar emlékeket is.
![A szovjet turisták csehszlovák, magyar és NDK gyártmányú üdülőhajókon járták körül a Zsiguli hegyet](/media/a-szovjetturistak-csehszlovak-magyar-es-ndk-gyarmanyu-udulhajokon-kerestek-fol-lenin-egykori-lakoh.jpg)
(Forrás: Wikimedia Commons, PD)
Mordvinok a szamarai Volga-kanyarnál
A népszámlálási adatok szerint a szamarai kanyarulat nagy városaiban mordvin nemzetiségű kisebbség is él (Szamara: 12542 fő – 1,14%, Togliatti: 12356 fő – 1,78%, Uljanovszk: 7641 fő – 1,3%). A mordvinok a nyugat felől betelepülő oroszok miatt kezdtek a középkor évszázadaiban keletre vándorolni. De ott is utolérték őket.
Az 1960-as években a nagy kanyar kezdeténél álmosan és porosan elterülő Sztavropol (nem keverendő össze a Kaukázus északi előterében ma is Sztavropolnak nevezett várossal, Mihail Gorbacsov ott volt megyei párttitkár, nem a Volga melletti Sztavropolban) új nevet kapott: az olasz kommunista vezető után egyszer csak Togliattiként tűnt fel a térképeken. Sok ember érkezett, hatalmas épületeket emeltek, nagy hajók és hosszú vonatok hozták Itáliából a gépeket, és az új gyár elkezdte ontani az autókat. Mivel Lenin szelleme még mindig ott lebegett a volgai táj fölött, először úgy gondolták, a Togliattiban gyártott autók neve legyen Vilszto (megfejtés: V. I. L(enin) + szto ’100’ – mivel Lenin az autógyár felépítése előtt éppen száz éve született). De aztán valaki kinézett az ablakon, meglátta a Volga túlpartján a Zsiguli hegyet, és azt mondta: elvtársak, nem kell ez a személyi kultusz, legyen az autó neve Zsiguli. És lőn. Ezt a nevet azonban a külföldi vásárlók nehezen tudták kiejteni. Ezért a nevezett elvtárs ismét kinézett az ablakán, és megpillantott egy fából készült, régi típusú volgai vitorláshajót, egy Lagyját a vízen. És hogy a külföldiek is ki tudják mondani, Lada lett az autó új neve. Ez a hajótípus látható az autó emblémáján is:
A szamarai táj átalakítása nem az autógyár építésével kezdődött, hanem a Volga felduzzasztásával. A kujbisevi erőmű 20-30 méterrel emelte meg a vízszintet. Ezzel nemcsak régészeti lelőhelyek semmisültek meg, hanem eltűntek azok a gázlók is a folyón, amelyek évezredek óta vonzották ide az embereket, és forgalmas utak találkozásává tették ezt a vidéket. A legjobb átkelőhely a kanyar alsó végénél, a mai Szizrany város környékén volt.
Az első leletek Szamara közeléből
A keleti magyarság első és máig legfontosabb leletegyütteséről, a Káma menti Bolsije Tiganiban talált temetőről 1976-ban jelent meg az első publikáció. Egy évre rá G. I. Matvejeva közzétette a szamarai körzetben talált nyemcsankai sír leleteit. A sírban szablyát és kerekaljú kengyelt találtak, valamint lószerszámhoz tartozó szíjelosztó veretet, és egy olyan függesztőfüles övveretet is, amelynek levélmotívumai Bolsije Tigani temetője és a Baskíriából ismert karajakupovói és kusnarenkovói régészeti kultúrák felé vezetnek.
Ezután évekig nem találtak semmi magyart Szamara környékén. Megnézték a szamarai múzeum raktáraiban, hátha van még valami. És volt. Aztán jöttek az újabb leletek is. Jelenleg mintegy 10 temetkezés és néhány szórványlelet tartozik abba a 9. századi körbe, ami a magyarokhoz kapcsolható. A lelőhelyek a Szok és a Szamara folyók mellett, az erdő és a sztyeppövezet határán találhatók.
Még egy-két lelőhely
Palimovka falu mellett 1988-ben mezőgazdasági munkák során találtak egy női sírt. Régészek csak 1995-ben jutottak el a helyszínre, a sír helyét már nem lehetett rekonstruálni, annyi azonban bizonyos, hogy környezetében nem volt több temetkezés. Az arab dirhemek, a „szaltovói típusú” gyűrűk a 9. század első felére datálják a sírt. A különleges formájú veretek nem rendelkeznek pontos párhuzammal, de a magyar kultúrkör felé mutatnak. A sír publikálói Bolsije Tiganiból idéznek hasonló motívumú veretekkel díszített női fejdíszt.
Magányos sír az 1997-ben talált lebjazsinkai is. A lelőhely a Szok folyó partján terül el, kb. 40 km-re Szamarától. A nomád pásztor teljes fegyverzetében őrizhette nyáját, úgy is temették el: nyílcsúcsokkal, harci baltával. Ma is azt látjuk a tévében, hogy a pásztorok felfegyverkezve járnak – lakjanak Dél-Amerikában, Afrikában vagy Ázsiában. Csak a fegyverzet uniformizálódott: mindenkinél Kalasnyikov van.
Az elhunyt öltözetéhez és felszereléséhez tartozott még egy „szaltovói típusú” gyűrű és fülbevaló, egy tömör bronz karperec, karikás zabla, valamint egy vasból készült függesztőfül, talán a tegezé. Ezek így együtt egy nagyon magyar nomád vitézre utalnak.
![Lebjazsinkai leletek (a harci balta és a zabla nincs a képen)](/media/lebjazsinkai-leletek-a-harci-baltaes-a-zabla-nincs-a-kepen.png)
(Forrás: Сташенков, Д. А., Турецкий, М. А., 1999, 291.)
2008-ban igen vékony 9. századi kultúrréteget is találtak a Vlaszty Truda (Munka Hatalma) nevű falu mellett. A magyaros jellegű leleteket összefoglaló D. A. Sztasenkov szerint ez arra utal, hogy az errefelé nomadizáló őseinknek itt csak ideiglenes nyári szállásaik voltak. Ugyanerre következtethetünk a magányos temetkezésekből is.
Határvidék
A területeik határán található Szamara környéki gázlókat ismerhették az ősmagyarok is. Amikor – talán besenyő nyomásra – elindultak nyugat felé, feltehetőleg valahol itt úsztatták át a Volgát. Az útvonalat Türk Attila térképén követhetjük:
![Rózsaszínnel jelölve a régészeti leletekből, sárgával a történeti forrásokból kikövetkeztett vándorlási útvonal](/media/rozsaszinnel-jelolve-a-regeszeti-leletekbol-kikovetkeztett-vandorlasi-utvonal.png)
(Forrás: Türk Attila, Szeged, 2011. 2. tablókötet, 387. kép)
V. A. Ivanov már 1995-ben megjelent művében úgy értékelte, hogy a Szamara környéki 9. századi magyar jellegű leletek (akkor még csak Nyemcsanka és Romasino lelőhelye volt ismert) a Kárpát-medencébe vezető útvonal egyik állomását jelölik ki. A szerző 1999-ben önálló kötetben is foglalkozott a témával.
Úgy tűnik, hogy elődeink mindig az erdő és a füves legelők határán igyekeztek megtelepülni. (Lám, már akkor is két világ határán sodródó Kompország voltunk…, lásd Ady Endre: Ismeretlen Korvin-kódex margójára – „Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.” A révészt mi fizetjük…)
![A felső szaggatott vonal jelzi a sztyepp északi határát. Piros körben a szamarai Volga-kanyarulat.](/media/a-felso-szaggatott-vonal-jelzi-a-sztyepp-eszaki-hatarat-piros-korben-a-szamarai-volga-kanyarulat.jpg)
(Forrás: Степи Евразии в эпоху средневековья. Москва, 1981.)
A vándorlás útvonala is feltehetőleg ebben az átmeneti sávban keresendő. Tehát a magyar törzsek északról kerülhették meg a kazár felségterületeket. Így jutottak a szamarai Volga-kanyartól a Dnyeper és bal parti mellékfolyóinak vidékére. Onnan pedig már csak egy ugrás a Kárpát-medence.
Irodalom
Az idézett források innen származnak: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Kortársak és krónikások híradásai. Sajtó alá rendezte Györffy György. Budapest, 1975.
Иванов, В. А.: Мадьярский путь на Запад. In: Культуры степей Евразии второй половины I тысячелетия н. э. Самара, 1995.
Иванов, В. А.: Древние угро-мадьяры в Восточной Европе. Уфа, 1999.
Kapitánffy István: Konstantinos magyarokra vonatkozó tudósításainak forrásai. Antik Tanulmányok 43 (1999) 283–285.
Матвеева, Г. И.: Погребения VIII‒IX веков у разъезда Немчанка. In: Древности Волго‒Камья. Казань, 1977.
Перепелкин, С. Б., Сташенков, Д. А.: Палимовское погребение. In: Культуры степей Евразии второй половины I тысячелетия н. э. Самара, 1995.
Сташенков, Д. А.: Памятники мадьярского круга в Самарском Поволжье. In: Форум Идель‒Алтай. Казань, 2009. 228‒229.
Сташенков, Д. А., Турецкий, М. А.: Погребение эпохи раннего средневековья у хутора Лкбяжинка (К вопросу об этнокультурной ситуации в Самарском Поволжье в IX в.) In: Охрана и изучение памятников истории и культуры в Самарской области. Вып. 1. Самара, 1999.
Türk Attila: A magyar őstörténet és a szaltovói régészeti kultúrkör. Doktori (PhD) disszertáció. Kézirat. Szeged, 2011. http://doktori.bibl.u-szeged.hu/1167/
Köszönet Türk Attilának a segítségért.