nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A turáni dalnok

Jer, Osszián, ködös, homályos énekeddel – írta egykor Arany János. És jőn. A magyar Ossziánt Zempléni Árpádnak hívták. Finnugorul, tatárul, sőt szumírul is tudott dalolni. Nem mellesleg feltalálta a turanizmust.

zegernyei | 2012. november 9.
|  

Napjaink egyik szenzációja, hogy a turanizmus ötven éve tetszhalottnak hitt, üvegkoporsóban szendergő eszméje a politika csókjától feléledt. Pávaként röpdös ide-oda, dévajul illegeti magát. A különös jelenséget tudósok serege tanulmányozza. Rövidebb hírek és hosszabb tanulmányok sora foglalkozik a turanizmus kialakulásával, eszmei irányzataival és a 21. századi új magyar állam kül- és belpolitikai terveire és tetteire gyakorolt hatásával.

Turán szívében - a Regisztan-tér Szamarkandban
Turán szívében - a Regisztan-tér Szamarkandban
(Forrás: Wikimedia Commons)

A Rénhírek is tárgyalta már a téma egy-két részletét, lásd írásunkat a turáni átok című tébolyról. A Nyelv és Tudomány pedig Sándor Klára elemző írásait (Turáni gondolatok, Birodalmi vágyálmok, turáni lázálmok) közölte. Ezekből azonban kimaradt Zempléni Árpád személyének és szerepének értékelése. Most ő következik. Mivel célszemélyünk költő volt, így a turanizmus atyját ezúttal nem politikai nézetei miatt húzzuk be a górcsőbe.

Gyermekkor

Zempléni Árpád életéről, irodalmi munkásságáról olvashatók összefoglalások az interneten. Ezekből kimentve néhány fontosabb nyomtatott mű adatait, a könyvtárakban további információkhoz is juthatunk.

Szerzőnk 1865. június 11-én Imrey Árpád néven született, elszegényedett kisnemesi családba. Édesapja sem az ősi földön gazdálkodott, hanem műbútorasztalos volt Pest-Budán. Emellett pedig sokat duhajkodott, ivott és veszekedett a feleségével. Nem csoda, hogy Zempléni Árpád végül egyetlen vagyonáról, a neve végén található y-ról is lemondott, csak hogy feledje szörnyű gyermekkorát. A problémás családból származó gyermek saját sorsát tovább nehezítette azzal a buta ötlettel, hogy ő költő akar lenni. Döcögve indult a dolog, sárospataki tanulmányait egy rokona finanszírozta, már ameddig tudta. Az érettségiig már nem jutott el, majd csak 27 éves korában szerzi meg.

Mielőtt turanista lett

Diákévei alatt írt első versei a Bolond Istókban jelentek meg. Az iskolát kénszerből elhagyva Sárospatakról Debrecenbe ment, ahol különféle újságokba írogatott és ugyanott szerkesztési feladatokat is vállalt. Ezt az életmódot folytatta Pesten is. Előbb a Magyar Újságnál volt korrektor, majd a Pesti Naplóhoz, onnan pedig a Budapesti Hírlaphoz került. Ebben az időben két barátjával együtt béreltek egy albérleti szobát. Élték a világmegváltó fiatalok életét: társaságba jártak, néha mulattak, de többnyire éheztek.

1891-ben jelent meg Zempléni Árpád első verses kötete, a nem túl fantáziadús Költemények címen. Voltak benne politikus-közéleti meg szerelmes versek is. A szerző hitvallását a szabadság, műveltség, szeretet szentháromságával lehet jellemezni. Nincs ebben semmi rossz, sőt. Csak megélni nem lehet belőle. Végre azonban fölcsillant valami biztosabb állás és biztosabb életpálya: 1893-ban a költő díjnoki állást kapott a Magyar Földhitelintézetben. Lett idő és pénz a műveltséget pallérozni: Zempléni Árpád az érettségi letétele után egyetemi tanulmányokba kezdett. Egyik tanára, Gyulai Pál megkérte a Földhitelintézet igazgatóját, bizonyos Arany Lászlót, hogy a díjnokot véglegesítse és nevezze ki segédlevéltárosnak. Ezzel valójában elismerték költői tevékenységét és anyagi támogatást nyújtottak a folytatáshoz. Zempléni Árpád tehát fizetett költő lett.

Rövidesen megjelent Új versek című második kötete. E mű által Zempléni népszerű, elismert költővé vált. Korábbi kötetében megfigyelt közéleti érdeklődése tovább tartott. A költő különös kanyarokkal haladt világnézetének kimunkálása felé. Erősen érdeklődött a kisemmizett, jogfosztott rétegek problémái iránt. Újságcikkeiben a zsidók emancipációja mellett érvelt. Kis emberek című novellás kötetében összegyűjtötte és leírta azokat a figurákat, amelyeket élete viharaiban megismert. 1897-ben Munkásvezér címmel drámát írt. Társszerzője Kósa Rezső nyomdász volt. A cselekmény bonyodalmai egy sztrájk körül zajlottak.

Zempléni (Imrey) Árpád
Zempléni (Imrey) Árpád
(Forrás: Wikimedia Commons)

1901-ben jelent meg Didó című verses szerelemregénye. Nagy siker volt ez is, kapóssá tették a korabeli közillemhez képest merész utalások-célozgatások a testi szerelemre. A szerző azonban rövidesen megházasodott, lírai énjét a továbbiakban felesége számára tartogatta, ezért költészetének hajóját más témák felé kormányozta. Ódákat kezdett írni a magyar történelem és kultúrtörténet nagyjairól: Wesselényi Miklósról, Deák Ferencről, Csokonai Vitéz Mihályról. A témaválasztás jelzi érdeklődésének új irányát: a nemzet nagysága és dicsőséges múltja foglalkoztatja.

Gondolkodás az ősökről

Zempléni Árpád a fővárosi művészvilág közismert figurájává lett. Krúdy Gyula megörökítette az egykor volt kocsmai, kávéházi világot, s benne a költőt, amint a poharak alján a magyarok őstörténetét fürkészi:

[Az Elked Kocsmában] …a zónapörköltek, a takarékosan fogyasztott söröspoharak, a búfelejtő csendes poharazások mellett fejtegette Zempléni Árpád eszméit, hogy a magyaroknak valahol, valamerre rokonaik vannak, mert nem lehet az, hogy a két sátoraljával az egész magyarság elhagyta volna Ázsiát.

(Krúdy Gyula: Zempléni Árpád, az utolsó romantikus költő. In: Irodalmi kalendáriom. Bp. 1989. 445.)

A városban csavargó, társaságról társaságra járó bohém költők, írók, szerkesztők a Bástya utcai Kovács-féle kocsmában is találkozhattak Zempléni Árpáddal, aki szemben lévő lakásából esténként átment egy kis borozgatásra. Ha nem volt a kocsmában, lakásán is meg lehetett látogatni. Szomjas Guszti, a Hét bagoly főhőse is elhatározta, hogy meglátogatja, de nem akart üres kézzel érkezni:

Az öregúr elhatározta magában, hogy egy alkalmas időpontban majd tiszteletét teszi a költőnél, mint jó szomszédoknál szokás, addig is Kovácstól, a szomszédos kocsmárostól megtudakolta, hogy milyen bort kedvel Zempléni úr. „Hegyaljait, mégpedig tarcalit, de mostanában ritkán jut hozzá. Inkább könnyű vinkót iszik. Vigyáz az egészségére, mióta asszonyt hozott a házhoz.”

(Krúdy Gyula: Hét bagoly. In: Aranyidő. Bp. 1978. 347.)

A megtalált finnugorok

A magyar őstörténetről Zempléni Árpád nem csak a kocsmaasztalok mellett borongott. Komolyan tanulmányozta a szakirodalmat is. És egyszer csak a finnugor folklórból ihletett merített, és megírta a Bosszú (Osztyák hős-ének) című költeményét. A Munkeszi hadistenről szóló eredeti mű Reguly Antal gyűjtéséből származik. Pápay József publikálta Osztják népköltési gyűjteményében (Bp.‒Lipcse, 1905. 13‒48.)

A Bosszúval Zempléni rátalált valamire. Voltaképpen önmagára. Igazi költői tehetsége a hozott anyag feldolgozásában bontakozott ki. Nem véletlen, hogy sikeres műfordító is volt. Nagyon ráérzett a finnugor szövegek ritmusára. A Reguly gyűjtötte hőséneket egyharmadára rövidítette, a ritmizálás botlásainak javításával lüktetővé, dalszerűvé tette.

A Bosszú költője 1907-ben elnyerte a Kisfaludy-társaság Bulyovszki-díját.

Turáni turulok egy iráni korsón
Turáni turulok egy iráni korsón
(Forrás: Смирнов, Я. И.: Восточное серебро. Szentpétervár, 1909.)

Turáni dalok

A finnugor hősének átköltésére Zempléni Árpád azért vállalkozott, mert újra akarta teremteni a pogány magyar mitológiát. Ennek érdekében más népek folklórkincsének feldolgozásához is hozzálátott. 1909-ben jelent meg A kalapács, alcíme szerint: Elbeszélő költemény. Az Edda Trymskvidha és Vőlundarkvidha című énekei alapján. Persze van ebben is finnugor vonatkozás: a mondai kalapács a finn király fiáé. A szerzőt az Akadémia a Nádasdy-díjjal jutalmazta.

1910-ben Zempléni Árpád publikálta Istár és Gilgamosz (Babiloni rege) című költeményét. Ugyanebben az évben azonban megjelent Turáni dalok című gyűjteményes kötete is.

A Turáni dalok tartalmazta a költő önállóan már megjelent szövegfeldolgozásait, valamint néhány újabbat is. Ezeket egységes szerkezetbe foglalta.

A kötet a Táltos című verssel mint előhanggal indul. A költő szeretne táltosként szárnyalni és napkelet dalosa lenni. Az előhang után finnugor feldolgozások következnek. A Numi Tárom és Jelempi című költemény témája a világ teremtése, a Numi Tárom lánya pedig a medve égi eredetével foglalkozik, vagyis a finnugor medvekultusz alapjával.

A verseskötetben ezután időrendi sorrendben követik egymást a hun‒magyar történelem eseményeit és kiemelkedő szereplőit megörökítő versek. Többségük már korábban is megjelent. Az Istár és Gilgamoszt, A kalapácsot, a Bosszút már tárgyaltuk, és említettük a Csokonairól, Wesselényiről szóló ódákat is. Természetesen nem maradhattak ki a nevezetesebb vezérek sem: Attila, Árpád és Hunyadi János is meg lettek verselve.

Az időrendi szerkezetet megtörik a kötet második felében található török folklórfeldolgozások. A költő W. Radloff közlését felhasználva egy szibériai tatár balladát és mesét is átköltött. A török hagyományokat képviseli még egy kalmük szokás, a menyasszonyfutás megéneklése is.

A versbe fojtott turáni fájdalom

A Turáni dalok néhány verse tájékoztat Zempléni Árpád formálódó világnézetéről, a turanizmusról. Az első ilyen verse a Szuómi címet viseli. A költő Turán legősibb népének, a finneknek rabságán bánkódik. Tehát Finnország is Turán része.

Zúg az Imatra. Zeng Szibéliusz
Morajló, mély zenéje.
Valami bánat, öldöklő panasz
Sír, rí beléje.
Túl zengi a zuhatag harsogást
Az a panasz:
A rabszolgák rabságába esett
Finnek siralma az.

-

Óh szőke testvér ott fenn északon,
Te drága, féltett!
Enyészel mint a sárba hullt aczél,
Kín meg hanyatlás élted.
Öregszel, gyérülsz! A te végzeted
Min végzetünk…
Elvész Turán legősibb népe, el!
S mi nem segélhetünk.

(Turáni dalok. Bp. 1910. 211.)

A vers még van tovább is, sorra kerül Vejnemöjnen halála és Lemminkejnen regéje is. Látható, hogy Zempléni Árpád jól ismerte a Kalevalát. Érthető, hiszen jól ismerte Vikár Bélát, a Kalevala fordítóját is.

Akseli Gallen-Kallela: Lemminkejnen anyja
Akseli Gallen-Kallela: Lemminkejnen anyja
(Forrás: Wikimedia Commons)

Rögtön a következő vers szintén egy finnugor kesergő. Címe: Halál a jégmezőn. Aki haldoklik: az ugor és a tatár, később még a vogul is. Aki ezen népek életére tör az a gonosz árja faj, közülük pedig különösen az oroszok:

Zeng napnyugaton árja-dal:
‒ Utunkban áll a sárga faj! ‒

Szegény ugor! koldús tatár,
Siess pusztúlni, halni már!

Egy nép halódik északon,
Igaz, jó testvér, hű rokon.

-

Volt háborúja rengeteg.
Menekült, harczolt, engedett.

-

Irtotta khán, sejk, czár, mogúl…
Szegény vogúl! szegény vogúl!

Lelkét kiölte már a szláv
És menekűlni sincs tovább.

(Turáni dalok. Bp. 1910. 217–218.)

És még mindig nincs vége a költő szomorúságának, mert a Száraz malom című versből megtudhatjuk, hogy egész Turán végveszélyben van:

Őrölnek untalan
Eltűnünk nyomtalan’
Idők során…
Turán! Turán!

(Turáni dalok. Bp. 1910. 219.)

Mit tegyünk hát, nagy fájdalmunkban? Fordítsuk tekintetünket kelet felé, mert a nyugat, melynek védőbástyája voltunk egykor, cserbenhagyott minket, az életünkre tör:

Keletre, magyar!
tekints keletre!
Ott lelsz te dicső, nagy,
Rokon felekre!

A sápadt árja
Lenéz, gyötör,
Kihasznál, megvet,
Éltedre tör!

(Turáni dalok. Bp. 1910. 228.)

Van benne némi rasszizmus, nemde? Na de, lássuk tovább! Következik az Örök magyar című vers. Már Krúdy Gyula is észrevette, hogy a Horvát István-féle nagy magyar álmodozás folytatója Zempléni Árpád (Zempléni Árpád, az utolsó romantikus költő. In: Irodalmi kalendáriom. Bp. 1989. 446.). A versből kiderül, hogy Babilonban is a mi szittya őseink éltek, sőt a „Magyarság! nagy rejtélye a világnak” valamikor az egész Földön uralkodott: „Észak jegén és Áfrika homokján / Egykép országla hódító karod”.  A magyar egyszerűen „emberfajtánk nyugtalan kovásza”, „Ősnépek őse, államok kovácsa”. Ezek mostanában nagyon divatba jött butaságok…

A Turáni dalok apokaliptikus látomással végződik: jön a Tűz-özön. Összecsapnak árják és sárgák. Az árják támadnak:

A szörnyü múlt, ‒ a rém jövő, ‒
Áruló árják ezer hitszegése.

Hitetlen ördög a fehér,
Ki ránk tör, míg egy falatunk van.

Turán azonban visszacsap:

Fogytán a szumír türelem,
A művelődés lelke bennünk,
S dühödve ébredez a hún,
Hogy a sárkánynak neki menjünk!

(Turáni dalok. Bp. 1910. 250–251.)

A turáni dalok vajon csupán ártatlan költői látomások? Vagy szerzőjük rendszerbe is foglalta gondolatait? Lakatos László megemlíti a költő Turánizmus című értekezését is (Zempléni Árpád. Bp. 1934. 74.). Azonban nem jelzi, hogy ez bárhol is megjelent volna nyomtatásban. Elképzelhető, hogy a hagyatékban bukkant rá.

Zempléni Árpád világjobbító eszmerendszerét a Turán című folyóiratban ismertette, 1917-ben (Turáni egység, 417‒426.). A turanizmust egyrészt a rokon népek iránti szeretethullámként jellemezte, másrészt szimpátiánk kimutatását kulturális, gazdasági és politikai szükségszerűségnek is tartotta:

[A turanizmus] …bizonyos közeledési törekvést jelent az urali, altaji, finn- és mongolféle népek között. Védekezés az árják elnyomó és beolvasztó törekvései ellen, közművelődési, közgazdasági és politikai összefüggések megalapozásával.

A turanizmus Zempléni Árpád szülötte. Eleinte aranyosan gőgicsélő kisded volt. Aztán mások hozzáláttak a politikai összefüggések megalapozásához…

Táncoló pávák egy másik iráni korsón
Táncoló pávák egy másik iráni korsón
(Forrás: Смирнов, Я. И.: Восточное серебро. Szentpétervár, 1909.)

Táltos énekek

A Turáni dalok után Zempléni Árpád újabb kötetét Táltos énekek címmel kívánta megjelentetni. Ezzel azonban már nem készült el. A világháború kedvét szegte, nehezen haladt a munkával. A tervezett tíz dal többsége ugyan elkészült, részben meg is jelent, de kötetbe kerülésük során még biztos csiszolgatott volna rajtuk a szerző. A finnugor témájú költemények közül megjelent a Mogyoróbél herczeg (1913) és közvetlenül a költő halála előtt a Vasfő és Ime (1919). Az előbbi Munkácsi Bernát gyűjtésén alapul (Öbölvárosi istenek. In: Vogul népköltési gyűjtemény II. 52‒93.). A vogul Kaltes-mondát felhasználó másik költeményhez Reguly anyagából is dolgozott (forrásai: Hunfalvy Pál: Vogul föld és nép 143‒148., Munkácsi Bernát: Vogul népköltési gyűjtemény II. 294‒301.)

A kötetbe szánt két másik finnugor ihletésű művét utólag publikálták hagyatékából. Az egyik a Mordva veszte, a másik a Vogul vadász-tréfa (Zempléni Árpád hátrahagyott verseiből. Sárospatak, 1939. 67‒72.)

Zempléni Árpád 1919. október 13-án hunyt el.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X