Ádám nevű olvasónk olyan kérdésbe trafált bele, amivel viszonylag részletesen foglalkoztam az elmúlt néhány évben. Ennek ellenére nem fogok tudni kimerítő választ adni (és nem is akarnám az olvasót teljesen kimeríteni).

"Majdnem minden könyvet, amiről az emberek azt mondják, hatott rájuk, gyerekeknek írták"  A "minden könyvet" tárgyból szerintem az "írtak" következne. Az, hogy a külföldieknek nehézséget okoz, érthető, de hogy még magyar újságíróknak is?! Vagy maga a ragozási rendszer kezd lassanként leépülni?

A magyarban a minden nagyon különleges determináns. (A nyelvészek determinánsnak hívják azokat a nyelvi elemeket, amelyek névelőszerűen viselkednek, vagyis a névszói szerkezeteknek azt a részét nevezik így, amelyik nem a megjelölt dolgoknak nem a tulajdonságaira utalnak, hanem más módon járulnak hozzá az azonosításukhoz.) Az a különlegessége, hogy a vele bevezetett névszói szerkezetek határozatlanok, pedig jelentéstanilag éppen határozottak is lehetnének (és a legtöbb nyelvben határozottak is). Értelmileg azért tekinthetjük határozottnak, mert azt fejezi ki, hogy bizonyos tulajdonságú dolgok közül az összesre utalunk (így a minden legtöbbször fel is cserélhető azzal, hogy az összes), márpedig az összeset csak egyféleképpen lehet kiválasztani, abban semmiféle határozatlanságnak nincs helye. Magyarul mégis határozatlannak minősül (nyelvileg) a minden, amit az mutat, hogy ha tárgyesetű névszói szerkezetet vezet be, akkor az ige úgynevezett alanyi ragozásban áll (és ez a harmadik személyű határozatlan tárgyak esetén kötelező): minden cikket megírok, nem pedig *minden cikket megírom.

Egyszerűen elintézhetném tehát a választ azzal, hogy az Ádám által idézett példában a cikk szerzője „értelmileg” egyeztette az igealakot (írták) a harmadik személyű tárggyal, nem pedig „formailag” (vagyis a minden miatt határozatlannak tekintve a tárgyat), ahogy szokás. Csakhogy ezzel elvenném a kérdés igazi élét, a legérdekesebbet, hogy miért figyelhetjük meg ezt a jelenséget egyre-másra, holott máskor nem okoz problémát az „értelmi” és a „formai” vonások közötti ellentmondás? Például magyar anyanyelvű beszélő sosem mondana olyat, hogy *Három könyvem eltűntek, vagyis nem használna „értelmi” egyeztetést, többes számú alanyra utaló igalakot olyankor, amikor az alany több dologra utal, de formailag egyes számú névszói szerkezet.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Aszerint a nyelvészeti irányzat szerint, amelyhez én tartozom, a két jelenségnek abban kell különböznie egymástól, hogy az egyes számú, alanyi szerepű névszói szerkezetek sosem kapcsolódhatnak többes számú igealakokkal, míg a mindennel kezdődő névszói szerkezeteknek legalább néha határozottként kell viselkedniük, mert ha nem így lenne, akkor még ritkán sem fordulhatna elő az a jelenség, amelyre Ádám felfigyelt. És valóban, vannak határozott mindenes szerkezetek, például: ismerem minden cikkedet, nem pedig *ismerek minden cikkedet. Vagyis az a tény, hogy a minden „értelmileg” a határozott névelőre emlékeztet, és az a tény, hogy vannak is mindennel bevezetett határozott névszói szerkezetek, már elegendő ahhoz, hogy legalább néha, akár figyelmetlenségből, elhangozzanak olyan kifejezése, mint amilyet Ádám küldött nekünk.

Természetesen most nagyon leegyszerűsítettem az egész kérdéskört, annyira, amennyire egy ilyen válasz esetében indokolt, de egy olyan kérdést azért meg kell említenem, ami felmerülhet az olvasóban. Eszerint ha igazam van, akkor a hatásnak „visszafele” is kell működnie, vagyis néha elő kellene fordulnia, hogy a minden cikked típusú névszói szerkezeteket határozatlanként kezeljük (vagyis tárgykén alanyi ragozású igével használjuk). Nos, ez elő is fordul, bár a pontos arányokat nem tudtam megállapítani (mert nincs erre alkalmas, mondattanilag elemzett magyar korpusz). Mégpedig az eseteknek becslésem szerint nagyjából 1%-ában. Például ilyen mondatokat találtam: Egyszer én is rugdaltam neki, de minden labdámat elkapott; Útközben rablók támadtak rájuk, és minden ékszerüket és gyűrűjüket elszedtek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)