nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mezzofanti
Zsíros kiejtéssel beszélt magyarul a nyelvzseni?

180 évvel ezelőtt egy akkor 34 éves arisztokrata nő, Wesselényi Polixéna tíz hónapos útra indul szerte Itálián és Svájcon keresztül: csupán kislánya, komornája és inasa kísérik el útján. Az utazást megörökítő, több szempontból is érdekes első magyar női útirajz 1842-ben jelenik meg nyomtatásban: olvashatunk benne egyebek közt a korra jellemző nyelvi viszonyokról is.

Horváth Krisztián | 2015. május 22.
|  

Wesselényi Polixéna 1834 végén, Bánffy Lászlóval való megromlott házasságát és Erdélyt hátrahagyván kocsin megy Bécsbe, ahonnan Trieszt és Itália felé halad tovább. A férje nélkül, de annak beleegyezésével Európában utazgató nő útja során nagy figyelmet kelt mindenhol. Az utat egyre inkább élvező, útjáról lelkes turistaként jegyzeteket készítő Wesselényi bárónő 1842-ben megjelent útleírásából az alábbiakban néhány, a nyelvekkel kapcsolatos megfigyelésére hívjuk fel a figyelmet. Érdekes megjegyzéseket olvashatunk egyebek közt olaszokról, oroszokról és angolokról is, de a bárónőnek alkalma nyílik találkoznia a pápával és kora nyelvzseniéjével, Mezzofanti bíborossal is.

Wesselényi Polixéna itáliai útja előtt, kislányával
Wesselényi Polixéna itáliai útja előtt, kislányával
(Forrás: Wesselényi Polixéna: Olaszhoni és schweizi utazás. Magvető, Budapest, 1981)

Nemzeti jellemek

A bárónőnek a Triesztből Ancona felé haladó hajó olasz kapitányával van alkalma először gyakorolnia olasz nyelvtudását. Az alábbiakból egyúttal az is kiderül, hogy egy igazi olasz kapitány kommunikációjában már 180 éve sem lehetett akadály a verbális hiányosságok nem verbális eszközökkel való pótlása:

„A szó ömlött szájából. Rosszul beszélt franciául, én még rosszabbul olaszul; de az olasznak nem akadály, ha nem tudja is a nyelvet, mert oly élénkül jár szeme, szája, keze s egész teste, hogy nála, magát megértetni, a szó csak mellékes dolog.” (17. oldal)

Anconából aztán szárazföldön Rómába utazik, ahol a bárónő belecsöppen a római elit társasági életébe. Egy alkalommal elvetődik egy Rómában élő orosz hercegnő estélyére is, ahol a római oroszokról és nyelvtudásukról olvashatunk igen érdekes megállapításokat:

„Társasága főképpen az ott mulató oroszokból állott. Ezek az idegen nyelveket s kivált a franciát bámulásig jól beszélik, társasági külső műveltségök tökéletes, idegenhez túlontúlig nyájasak, bizonyos könnyen felfogó, utánzó ész nemével is többnyire mind bírnak, de mégis találtatik bennök valami műveletlenség, mi, mint szennyes ing poszomántos köntös alól, kibúvik.” (31-32. oldal)

A bárónő leírásából kiderül, hogy a római oroszok körében van egy lengyel származású énekesnő is, aki dalaival szórakoztatja a nagyérdemű közönséget. Szemmel láthatólag az orosz közönség nagyon büszke lengyel énekesnőjére:

„Igazán is nevezheték magokénak, mert ekkor is több rokonai Szibériában nyögtek; mások száműzetve, idegen földön ették keserves kenyeröket.” (32. oldal)

Az 1830-1831-es lengyel felkelés leverését követően Ivan Fjodorjevics Paszkevics lett az egykori Kongresszusi Lengyelország helytartója
Az 1830-1831-es lengyel felkelés leverését követően Ivan Fjodorjevics Paszkevics lett az egykori Kongresszusi Lengyelország helytartója
(Forrás: Wikimedia Commons / George Dawe)

Mély átérzéssel gondol itt Wesselényi Polixéna az orosz elnyomás alatti lengyelek sanyarú helyzetére: azt azonban még ő sem láthatta előre, hogy az 1830-1831-es lengyel felkelést vérbe fojtó Paszkevics herceg 1849-ben a magyar szabadságharc ellen harcoló orosz csapatok főparancsnoka is lesz.

A római osztrák követ fogadásán tett látogatásakor Wesselényi bárónő érdekes adalékkal szolgál a kor római elitjének nyelvekhez való viszonyáról. Így ír:

„A francia a közönséges társalkodónyelv. Az angolt is sokat beszélik, mivel az angolok büszke nyelvöket s honi szokásaikat mindenüvé magokkal viszik. Azért az angol, ha fél életét honától távol tölti is, mégis mindig angolnak marad. A szép olasz nyelvet alig beszéli egy-kettő egymás közt.” (53-54. oldal)

Különösen érdekes e rész angolokról szóló megállapítása annak tükrében, ha tudjuk, hogy Wesselényi Polixéna itáliai utazása során ismerkedik meg későbbi második férjével, a nála hét évvel fiatalabb John Paget nevű fiatal orvossal. Miután Wesselényi Polixéna elválik első férjétől, minden akadály elhárul az elől, hogy John Paget is Erdélyben telepedjen le, ahol – természetesen – angol mintára hozza létre gazdaságát.

„La Signora ungherese”

A bárónő már jó ideje Rómában van, mikor egy este a pápa komornyikja azzal a hírrel jő Wesselényi Polixénához, hogy XVI. Gergely másnap audiencián hajlandó őt fogadni.

A vasárnapi kihallgatás során be is jelentik a „magyar hölgyet” a pápának; a rövidke audiencia olaszul zajlik. A pápa nem csupán Wesselényi Polixéna személye, de Magyarország iránt is tudakozódik. Őszentségének tudomása van az 1832-ben összehívott magyar országgyűlésről is: megnyugodva fogadja a tényt, hogy Magyarországon ezek szerint „minden csendes”.

A pozsonyi országgyűlés alsóháza a 19. században
A pozsonyi országgyűlés alsóháza a 19. században
(Forrás: Wikimedia Commons)

Kérdé: ’Beszélek-e olaszul?’ felelém ’Igenis, Santo Padre [Szentatyám], egy keveset, de rosszul.’ Erre megint kérdé: ’Rég-e, hogy Olaszországban mulatok? Szeretem-e? Miért jöttem? Hogy tetszik a Sz. Péter temploma?’ Ezekre mind feleltem, ahogy tudtam. Egyik feleletemben hibát ejtvén, azt maga újra elmondván megigazította, s nagy kegyességgel mondá: ’Ön jól beszél olaszul; én azt mondom, hogy Ön jól beszél olaszul. Hát Magyarországon mi nyelvet beszélnek? Németet-e?’ ’Tulajdon nyelvünket’ – viszonzám. ’Ez a latin?’ – kérdé. ’Nem, Santo Padre: a magyar.’ ’L’imperadore [a császár] oly kegyes volt, hogy Önöknek diétát adott.’ ’Si, Santo Padre [igen, Szentatyám].’ ’Gracia al Cielo, tutto e tranquillo, tutto e tranquillo [hála az Égnek, minden nyugodt, minden nyugodt]’ ’Si, Santo Padre [igen, Szentatyám] felelém. ’S az imperadore kegyesen bé is végezte a diétát.’ ’Si, Santo Padre’ – felelék újra. Erre ismét megálda, mi annyit tett, hogy kimehetünk.

Wesselényi Polixéna a rövid audiencia során ejtett kisebb nyelvi és protestánsként elkövetett etikettbeli hibái ellenére a maga részéről meg van elégedve a pápánál tett látogatásával. Ha másért nem is, mert eddig „még csak a pápára akadtam, ki legalább valamit tudott szegény kis honom létéről” – írja.

A Vatikánban Wesselényi Polixénára még egy érdekes találkozó vár: az életében is legendás nyelvtehetséggel, Mezzofanti bíborossal is találkozik.

Mezzofanti a könyvtárban

A politikus, régész és műgyűjtő Pulszky Ferenc (1814-1897) Életem és korom című önéletrajzi írásában beszámol arról, hogy 1833-ban maga is találkozott a nyelvtehetség Mezzofantival:

A könyvtárban megismerkedtem Mezzofanti bibornokkal, ki, a mint hallotta, hogy magyar vagyok, magyarul szólított meg, igazi debreczeni zsíros kiejtéssel, melyet egy magyar huszártól eltanult.

Wesselényi Polixéna két évvel Pulszky után jár a Vatikánban. Mezzofanti magyar kiejtése a bárónőnek is feltűnik:

„Kérdém: ’Kitől tanult?’ ’Majlandban a közkatonáktól’ – viszonzá. Kisfaludy, Csokonai munkáit, Pethe természethistóriáját, még más magyar könyvekkel együtt olvasta; de úgy találám, hogy inkább tud szavakat, mint érti az olvasottat. Angolok is levén jelen, azokkal angolul igen folyvást és jól beszélt, velem pedig németül, franciául; és még oláhul is megszólított, mire szégyenemre nem tudék felelni. Kérdezte, ha tótul tudok-e? S némely könyveket mutogatván nekünk, azokból ó- és újgörögül, latinul, zsidóul olvasott.” (137. oldal)

A Sixtus-terem, Vatikáni Könyvtár
A Sixtus-terem, Vatikáni Könyvtár
(Forrás: Wikimedia Commons / Maus-Trauden / GNU-FDL 1 2)

A bíboros hosszasan eltársalog látogatójával, büszkén mutogat neki könyveket a könyvtár gyűjteményéből, köztük egy Corvinát is. Közben újabb látogatók érkeznek, a bíborosnak ismét alkalma nyílik nyelvtehetsége csillogtatására. Sajátos módon ez a „műsorszám” azonban nem nyeri el a bárónő tetszését:

„Egy velünk levő pappal, ki Palesztinában járt volt, törökül beszélt. Kérdém tőle: ’Hány nyelvet tud?’ ’Nem sokat – felelé –, mert csak negyvent vagy ötvent beszélek’ Roppant, képzelhetetlen tehetség! de nem az, melyet legkevésbé is irigyelni tudnék; mert üres, minden gondolkozás nélküli nyelvismeretsége s ártatlanul kimutatott aprólékos hiúsága, mellyel telve van, inkább majomra s csacskamadárra vagy beszélőgépre, különféle nóták elverésére felvont verklire emlékeztet, mint gondolkodással felruházott valóra. Őt igazán csak úgy lehet tekinteni, mint egy Vaticanhoz tartozó ritkaságot.” (137-138. oldal)

A látogatás azonban nem minden nyom nélkül múlik el Wesselényi Polixéna lelkében sem: néhány nappal később visszatér a könyvtárba, ismét találkozik a bíborossal. Újabb látogatása során Mezzofanti újabb ismereteire derül fény:

„Itt, mint emlékszem, egy szanszkrit iratot láttam s egy kínai szótárt, és úgy hallám, hogy Mezzofante akkor azon nyelv tanulásával foglalatoskodott.” (138. oldal)

A bárónő ajándékba elviszi Mezzofantinak Wesselényi Miklós Balítéletekről című kötetét (melyet a szerző odahaza nem, csak külföldön jelentethetett meg, s e kötetével rögtön ki is váltotta Metternich haragját). A bíboros szépen megköszönve, de nem különösebben érdeklődve a könyv szerzője, sorsa és mondanivalója iránt, szépen elrakja az ajándékot a többi könyv közé. A bárónő ezt a fájdalmas bejegyzést teszi az esettel kapcsolatos benyomásáról:

„Szegény magyar könyveink! melyeket honjokon kívül, mint szinte nem is európai szüleményt, csak egy-egy különcködő nyelvbúvár, mint Mezzofante, nézeget, s honjokban is csak kevés olvas.” (138. oldal)

Wesselényi Polixéna nem tudhatta előre, de keserű bejegyzése a magyar könyvek sorsát illetően saját útleírására is vonatkozik majd: művét a hazai kritika nagyon mérsékelten fogadja. Az érdektelenség következtében franciaországi útleírása is csupán kéziratban marad, soha nem kerül kiadásra: így marad Wesselényi Polixéna, az első magyar női útirajz szerzője egykönyvű szerző. Művét azonban bátran ajánljuk minden érdeklődőnek. A folytatásban Wesselényi Polixénát az első női útirajz szerzőjeként, egy 19. századi női utazóként fogjuk megismerni.

Forrás

Wesselényi Polixéna: Olaszhoni és schweizi utazás. Magvető, Budapest, 1981

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
4 deakt 2015. május 23. 23:58

De legalább Mezzofanti úgy beégette József nádort, hogy a nádor utána elkezdte szeretni a magyarokat ...

3 MolnarErik 2015. május 23. 07:52

A legfontosabb kimaradt a cikkből. A mű fent van a MEK-en, szabadon olvasható, letölthető.

2 Pierre de La Croix 2015. május 22. 14:24

@El Vaquero: Azért, mert Debrecen kiérdemelte a "zsíros város" (vagy "kövér város" lásd Petőfit) jelzőt (ezzel eredetileg az állattartásból meggazdagodott gazdákra utaltak). Tehát a jelző arra vonatkozott, hogy debreceni vagy környéki tájszólásban beszélte a magyar nyelvet (pontosabban szerintem egy bizonyos debreceni társadalmi réteg egyik vagy több tagjától tanulhatott, amellyel ezt a tájszólást azonosították, de ennek bizonyítása lehetetlen viszont valószínűsíthető)

magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/se...ek/petofi/utilev.htm

mnytud.arts.unideb.hu/szakdolgozat/1586/liptai_d_1586.pdf

1 El Vaquero 2015. május 22. 14:14

Szegény nő, ilyen gáz névvel, mint Puli Xéna. Mit össze nem cikizhették ezért gyerekkorában. Figyelemre méltó, hogy már az 1830-as években is ennyien tolták angolul, vetekedett a franciával.

 

A zsíros kiejtést jó lenne definiálni, a debreceni jelző nem mond semmit. Ez a zsíros is valami olyan baromság lehet, mint mikor az angol anyanyelvűek egyes akcentusokra rásütik a flat vagy twang jelzőt. Érdemi jelentéssel nem bírnak, csak tartalmatlan jelzők. Általában azt érti alatta a használója, hogy más hanghordozású akcentus, mint a sajátja. Amire nem tudják rásütni a flat vagy a twang jelzőt, arra azt mondják, hogy nasal, akkor is, ha nem nazális, még orrüregi mellékrezonancia sem lép fel, nem hogy a lágy szájpad nem eresztődik le.

Információ
X