A szárd nyelv az újlatin nyelvek közé tartozik, és Szardínia szigetén (Olaszország egyik autonóm tartománya) beszélik, a sziget természetes földrajzi határain túl viszont csekély számú anyanyelvi beszélővel rendelkezik. A Szardínia Autonóm Tartomány által elrendelt, 2006-os felmérés szerint közel 1,5 millió azoknak az olasz állampolgároknak a száma, akik megértik a szárdot, ezen belül pedig körülbelül 1 millióan használják aktívan, azaz beszélik is a nyelvet. A tartomány szárd anyanyelvű lakói nem egynyelvű közösséget alkotnak: a szárdot elsősorban családi, bizalmas környezetben használják; a közintézményekben és az iskolákban az olaszt beszélik, továbbá az írásbeliség nyelve is az olasz.

Két fő csoportra szokták osztani a szárd variánsait: az egyik a logudorese-nuorese csoport, amelyhez az északi és a központi dialektusokat, a másik a campidanese csoport, ahova a déli dialektusokat sorolják. A csoportok határai azonban nem élesek, a dialektus-kontinuum folyamatosnak tekinthető.

Szardínia szigetéről sokaknak a halkonzerv juthat eszébe
(Forrás: Tamlyn Rhodes/sxc.hu)

A szárd nyelv története

A szárd nyelv, és főként annak különleges története, vonzza a külföldi tudósokat; az egyik legígéretesebb kutatási terület a szárd nyelvtörténet, s azon belül is például a szubsztrátum-vizsgálat (pl. milyen elemek találhatók meg a szárdban a latin előtti nyelvekből?).

Egy nyelv története mindig szorosan összefügg az adott nép történetével, és ez a szárdok esetében különösen érvényes megállapítás: a szárd nyelven Szardínia történetének minden szakasza nyomott hagyott.

A sziget már a Paleolítikum óta lakott hely, ennek az emlékei a nuraghe kultúra építményei és a hátrahagyott írásos töredékek. A sziget a Földközi-tenger központi részén helyezkedik el, ezért csábító zsákmány, illetve állomás volt már a történelem előtti időkben is: sokszor állt más népek, például líbiaiak, föníciaiak, ibériaiak hódoltsága alatt. Később görögök, majd rómaiak szállták meg.

A szárd a neolatin alapokat a vulgáris latintól, a Római Birodalom mindennapi beszélt nyelvétől kapta. Ennek a vulgáris latinnak a fejlődése azonban eltér a szárazföldi újlatin nyelvek fejlődésétől, így az olaszétól is, ami köszönhető a sokféle nyelvi hatásnak, továbbá annak a speciális földrajzi adottságnak, hogy Szardínia sziget, ami mindenképpen együtt jár egyfajta elszigeteltséggel, a közlekedési nehézségek legyőzésétől függetlenül.

A vulgáris latin különleges, szardíniai fejlődésében, azaz a szárd kialakulásában szerepet játszottak az őslakók által beszélt nyelvek is (ezekről sajnos csak nagyon keveset tud a tudomány). Miközben a latin egyre nagyobb teret hódított, s szorította ki az ősi nyelveket a használatból, ezekből szükségszerűen átvett elemeket, s ezzel maga is változott. A „latin” kor után, az 5. században jöttek a gót és a vandál hódítók, századokkal később az aragóniai uralom (spanyol és katalán hatás), amik más nyelveket hozva a szigetre, különböző mértékben, szintén „irányították” a szárd változásait. Még az aragóniai uralom előtt, ami 1323-tól egészen 1714-ig tartott, Pisa és Genova, a két tengeri köztársaság az akkori olasz nyelvvel gyakorolt hatást a szárdra. (Bár a szárd eléggé homogénnek volt mondható, a főbb dialektusok elkülönülése további hatásokkal, kapcsolatokkal hozható összefüggésbe.)

A 19. században az olasz egység megteremtése azt az ideát hozta magával, hogy az olasz állam nyelvi egységét is meg kellene teremteni, s így egy lassú homogenizálási folyamatot indítottak el az erősen szabályozott toszkán változat terjesztésével. A toszkanizálódás (vagy italianizálódás) folyamata napjainkban sem állt meg, és nemcsak a szárdot, de Olaszország egész dialektális sokszínűségét is fenyegeti.

A sokféle hatás, amiket áttekintő módon felvázoltunk az imént, valamint a szigetből adódó jelleg egy olyan nyelvet eredményezett, amely folyton viták kereszttüzébe kerül: elkülönült újlatin nyelvnek tekintsék-e a szárdot vagy „csupán” egy nagyobb olasz dialektusnak? A nyelvészek máig nem egyeztek meg ebben a vitában. A romanisztika örök kérdése, hogy hány újlatin nyelv van. (A legnyitottabb nyelvészeti hozzáállás minden nyelvet nyelvjárásnak tekint, és minden nyelvjárást nyelvnek. A közgondolkodás nyelvnek pedig csak az adott ország hivatalos nyelvét, a normaként elfogadott, szabályozott változatot tartja, ami nem a nyelvészeti, hanem a (nyelv)politikai szempontot tükrözi.)

Szardínia látképe
(Forrás: Ladányi Zoltán/sxc.hu)

A szárd nyelv védelme

A kérdés, hogy a szárdot nyelvjárásként vagy nyelvként kezeljék-e, nyelvpolitikai szempontból is problémás (volt), a háttérben azzal a kérdéssel, hogy a szárdok történelmi, és ezzel együttvéve nyelvi kisebbségnek számítanak-e Olaszországban. Ugyanolyan kisebbségnek tekinthetők-e, mint például a franciák vagy a németek, akiknek olasztól különböző az anyanyelvük, s van anyaországuk, ahol az általuk beszélt nyelv a hivatalos nyelv.

A szárd nép valójában nem latin gyökerű, csak történelmük során nyelvváltásra kényszerültek. A szárd az újlatin nyelvek közé tartozik, de nem tekinthető olasznak, mert nyelvi változásai nem hozhatók kapcsolatba a félszigetbeli olasz dialektusok és változatok fejlődésével, továbbá később sem integrálódott az olasz nyelv egységesítésének folyamatába. Ezen érvekkel a szárdok kivívták maguknak, hogy történelmi és nyelvi kisebbségként tartsák számon őket. A kisebbségi nyelvek védelméről szóló 1999. december 15-i törvény alapján a szárdok ma már Olaszország legnagyobb történelmi és nyelvi kisebbségének tekintendők további 11 mellett (a friuli, német, okszitán, albán, szlovén, ladin, franco-provanszál, görög, katalán, horvát), nyelvük pedig az államnyelvvel, az olasszal egyenértékűnek. Ez azt jelenti, hogy közhivatalokban és iskolákban is használhatják anyanyelvüket a szárdok.

A nyelvi szabadság megvalósulásának akadtak azonban problémái a gyakorlatban. Például a szárd nem rendelkezett a közigazgatás szakszókincsével, sem tudományos szókinccsel, illetve nem volt egységesített, normának tekintett szóbeli és írott változata: ezeket ki kellett alakítani. Az 1997. október 15-i regionális törvény tűzte ki feladatul a szárd nyelv és kulturális javak védelmét, tanulmányozását, a hagyományőrzés támogatását, a szárd nyelv írásbeliségének fejlesztését, melyet Szardínia Tartomány vállal magára.

Az egységesített szárd köznyelv, azaz a dialektusok és változatok fölé helyezett nyelvi norma kialakításában a szárd két „legtisztábbnak” tekintett dialektusa, a logudorese és a campidanese az irányadók. 2001-ben és 2006-ban már publikáltak szárd nyelvi normára vonatkozó javaslatokat, de kidolgozása ma is tart.

Az olasz állam pozitív hozzáállása a kisebbségi nyelvek politikai védelméhez példaértékű lehet minden ország számára, még ha nem is olyan színes a nyelvi térképe, mint Olaszországnak.

Források:

Józsa Judit: Olasz nyelvpolitika a kisebbségi nyelvek védelméről szóló törvény elfogadása előtt. In: Luigi Tassoni – Fóris Ágota (szerk.): Olasz nyelvi tanulmányok az alkalmazott nyelvészet témaköréből. Iskolakultúra, Pécs, 2000.  25-37.

Miklós Magdaléna: Nyelv és nyelvjárás Olaszországban. In: Luigi Tassoni – Fóris Ágota (szerk.): Olasz nyelvi tanulmányok az alkalmazott nyelvészet témaköréből. Iskolakultúra, Pécs, 2000.  48-61.

Tóth Hajnalka: A szárd. Nyelv vagy dialektus? In: Luigi Tassoni – Fóris Ágota (szerk.): Olasz nyelvi tanulmányok az alkalmazott nyelvészet témaköréből. Iskolakultúra, Pécs, 2000.  105-122.

Tóth Hajnalka: Szardínia mint nyelvi sziget. A szárd nyelv és irodalom története az 1997. október 15-i regionális törvény tükrében. In: Fóris Ágota – Kárpáti Eszter – Szűcs Tibor (szerk.): A nyelv nevelő szerepe. A XI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásainak válogatott gyűjteménye. Lingua Franca Csoport, Pécs, 2002. 91-97.

http://it.wikipedia.org/wiki/Lingua_sarda