Minden nyelvben rengeteg olyan jelenség van, aminek az eredetét nem lehet kinyomozni, mert a nyelvekben az új kifejezések kevés kivétellel úgy jönnek létre, mint a viccek, kollektív alkotások, nem köthetők egyetlen „szerzőhöz”. Ilyenkor csak spekulálni tudunk, honnan is származik az ötlet. Azt hiszem, Tamás nevű olvasónk is ilyen kifejezésre figyelt fel. Legalábbis sem ő, sem én legalábbis nem találtuk meg az eredetét.

Talán érdekes lehet feldolgozni, ma találkoztam először a "Hogy vagy mindig?" kérdéssel, ami valami olyasmit jelent, hogy hogy vagy? (esetleg hogy vagy mostanság/épp most?) Legtöbb ismerősöm már hallotta, és rövid google search alapján úgy tűnik, hogy egyáltalán nem új fejlemény, Jankovich Ferencet, Karinthyt (Micimackó) dob fel. Érdekes lenne az eredete is, gondoltam, hogy francia, német interferencia lehet, de nem jutottam semmire.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Lehet, hogy meg fogom lepni Tamást, de nekem erős a gyanúm, hogy a Hogy vagy mindig? kérdés nem más nyelvből vett ötleten alapul, hanem a magyarban alakult ki, mégpedig eredetileg tréfából. Nem tudom ezt bizonyítani, csak valószínűsítem.

Azt hiszem, hogy Tamás zárójeles megjegyzéséből érdemes kiindulni: azzal függhet össze ez a változat, hogy Hogy vagy mostanság? Ennek „tréfás” eltorzítása lehet a Hogy vagy mindig, az időhatározót egy másikkal helyettesítették, annak érzékeltetésére, hogy igazából nemcsak arra vagyunk kíváncsiak, hogy éppen most hogy van a megszólított. Azért tettem idézőjelbe, hogy tréfás, mert persze nem szakadunk meg a nevetéstől, még akkor sem, amikor először halljuk, de többedszerre már biztosan nem. Nagyon sok olyan vicceskedő kiszólás van, ami már első hallásra sem nagyon vicces, de ha állandóan halljuk őket, akkor már kifejezetten kellemetlen érzésünk van. Csak néhány olyan telitalálat van, mint például az, amit az egyik fiam az iskolai menzáról beszámolva mondott: Hagyott némi kihánynivalót maga után. De sokadikra már ezen sem kacag senki.

Jó étvágyat!
(Forrás: Wikimedia Commons / Flóra Soós / CC BY 2.0)

Az, hogy az időhatározót helyettesítették egy másikkal, egyáltalán nem szokatlan módja az ilyesfajta tréfálkozásnak. Az állandósult kifejezéseknek általában úgy változtatjuk meg egy részét, hogy nyelvtanilag hasonlóval helyettesítjük, úgy, hogy még felismerhető legyen az eredeti, meglepetést okozzon a változtatás, de ugyanakkor érthető, motivált legyen a változtatás célja is, a szokatlan elem jelenléte. Például: Amit ma megehetsz... A torzítás sokszor úgy történik, hogy a szokatlan elemet egy másik állandósult kifejezésből vesszük (és az is felismerhető). Ezt a módszert tudományos szóval kontaminációnak, ötvözésnek nevezzük. Például ilyen a ha jól tévedek (= Ha jól tudom + Ha nem tévedek): azt fejezi ki, hogy a beszélő a tud ige használatát eleve túlzásnak érzi, illetve eleve elrejti a kifejezésében a tévedés lehetőségét.

Tréfás torzítás
(Forrás: Wikimedia Commons / Pytheas T / GNU-FDL 1.2)

A tréfás eltorzítást valószínűsíti az, hogy a torzítás különös előszeretettel csap le azokra az állandósult kifejezésekre, amelyek rituális jellegűek, vagyis azokra, amelyek bizonyos helyzetekben igen nagy valószínűséggel hangzanak el. Ilyenek elsősorban az üdvözlések és egyéb udvariassági formulák: Hogy ityeg a fityeg? Pálinkás jó napot! Bocsánatot kívánok. Hogy miért ezeket ferdítik el a leggyakrabban? Azért, mert a gyakoriságuk, mechanikusságuk miatt ezek mintegy „unalmassá” válnak, és az emberek próbálnak eredetieskedni, kicsit másképp fogalmazni, mint mások. Sajnos a dolog természeténél fogva ezek az eredetileg tréfásnak szánt torzítások is beidegződnek, és ugyanolyan rituálissá, ha nem még nevetségesebbé válnak, mint az eredetiek.