Ugyan a hivatalos statisztikák szerint a mandzsu kisebbséghez csaknem 10,7 millió fő sorolható ma a kelet-ázsiai országban, a kínai sajtóbeszámolók szerint mindössze egyetlen falucska van, amelynek tagjai a mai napig a mandzsu nyelvet használják egymás közt. A korábban főképp az északkelet-kínai Hejlungcsiang, Csilin és Liaoning tartományokban elterjedt nyelvet ma kevesebb, mint száz ember beszéli, az azt felsőfokon használók száma pedig a tízet sem éri el – becslik a nyelvészek. 

A helyzet az elmúlt években csak romlott, kihalásának elkerüléséhez a közvélemény figyelme és segítsége szükséges – idézi a Liaoningi Társadalomtudományi Akadémia jelentésében Cao Menget, az Észak-Kínai Etnikai Kisebbségek Kulturális Kutatóintézetének igazgatóját. 

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az altaji nyelvcsaládon belül a mandzsu-tunguz nyelvek családjába tartozó mandzsu egykoron az azonos nevű kisebbség által alapított Csing-dinasztia (1644-1911) hivatalos nyelveinek egyike volt, a 19. század végén, a sztenderd kínai térnyerésével ugyanakkor használata fokozatosan háttérbe szorult. A kulturális forradalom ideje alatt (1966-1976) a mandzsukat „titokzatos, érthetetlen” nyelvük használata miatt kémeknek bélyegezték, és gyakran kifejezetten emiatt börtönbe zárták. A megtorlásokat elkerülendő sok kisebbségbeli han kínai nevet vett fel és teljes egészében elhagyta anyanyelvének használatát. 

Az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Nevelésügyi-, Tudományos- és Kulturális Szervezete (UNESCO) a „kritikus veszélyben” lévő nyelvek közt tartja számon a mandzsut, a nyelvészek szerint a mai 40-es, 50-es generáció halálával, legkésőbb az évszázad végére teljesen eltűnhet. A nyelv megmentésére helyi kezdeményezések már indultak, ezek sikeréhez magasabb fokú segítségre van szükség. A megőrzés a mandzsu kisebbség identitása miatt fontos, valamint a Csing-dinasztiából fennmaradt, máig le nem fordított hárommillió könyv és dokumentum „megfejtéséhez” is elengedhetetlen.