nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Veszélybe kerültek az egyházi fenntartású iskolák

Az új egyházügyi törvény nyomán elveszítette egyházi státuszát a 13 közoktatási intézményt fenntartó Magyar Evangéliumi Testvérközösség, illetve a Sajókazán iskolát működtető Dzsaj Bhím közösség is – írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Osztolykán Ágnes. Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke szerint a Fidesz „úgy döntött, hogy a hátrányos helyzetűeket befogadó iskoláknak nincs helyük”.

MTI | 2011. július 19.
|  

A képviselő hangsúlyozza, hogy a korábbi ígéret és a KDNP eredeti terve ellenére, az egyházi státuszát elvesztő felekezetek között van olyan – a Magyar Evangéliumi Testvérközösség –, amely 13 közoktatási intézményt tart fenn. A közleményben kitér arra, hogy ezek zömmel hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyerekeket ellátó intézmények. Véleménye szerint az egyházi státusz elvesztése nekik azt jelenti, hogy intézményeik finanszírozása bizonytalanná válik. Hozzáteszi, hogy ugyanilyen helyzetbe került a Sajókazán iskolát működtető Dzsaj Bhím közösség is.

A politikus emlékeztet arra, hogy korábban olyan módosító javaslatot nyújtott be, amelynek alapján azok az egyházi, vallási közösségek, amelyek jövőre elveszítik egyházi státuszukat, de korábban szociális, egészségügyi, köz- és felsőoktatási, közművelődési intézményeket működtettek, továbbra is állami támogatást kaptak volna ezekre a feladatokra. A javaslatot nem fogadták el, de annak alapján az oktatási bizottság olyan, kapcsolódó módosító javaslatot készített, ami a következő tanév végéig biztosítja a kiegészítő normatívát a „kegyvesztett egyházaknak”.

Hosszú távon viszont csak az jelent megoldást, ha olyan oktatásfinanszírozási rendszert teremt a kormány, amelyben „az önkormányzatok nem kényszerülnek arra, hogy iskoláikat egyházi kézbe adják, az alkotmányban rögzített, világnézetileg semleges oktatáshoz való hozzáférés jogát kockáztatva” – írja Osztolykán Ágnes.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X