nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Újabb öt tévhit a rákról

A rák továbbra is az egyik legtöbb halált okozó betegség. Pedig az internet tele van olyan oldalakkal, amelyek a biztos rákellenes módszert javasolják. Rákellenes diéták, lúgosítás, szódabikarbóna? – Újabb öt tévhitnek jártunk utána a daganatos betegségekkel kapcsolatban.

nyest.hu | 2014. június 2.
|  

A rákkal kapcsolatos tévhitekről már többször írtunk. Nem lehet azonban elégszer elővenni ezeket a mítoszokat, mivel az interneten újra és újra előkerülnek az új vagy régi, de mindenképpen eltitkolt csodagyógymódok, amelyek gyógyítják „a rákot”. Az elterjedt tévhitek a betegséggel és a gyógymódjaival kapcsolatban persze reményt adhatnak mindazoknak, akik egy diagnózis után kétségbe estek. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt, hogy ezek a félinformációk, tévedések, csúsztatások, tévhitek csak hamis reményt nyújthatnak, valódi megoldást és vigaszt sosem. Most a IflScience vette elő a rákkal kapcsolatos tévhitek témáját, és ezek közül tíznek a cáfolatára vállalkoztak. Ezek közül azokat mutatjuk be olvasóinknak, amelyekről eddig még nem volt szó itt a nyesten.

1. A rák egy ember alkotta, modern betegség

Erről a tévhitről már részben volt szó egy korábbi összeállításunkban. Mind többször hallani arról, hogy a rákosok száma évről évre nő. Arról is egyre többet tud az orvostudomány, hogy mely anyagok „rákkeltőek”, azaz melyek növelik a rákos megbetegedések kockázatát. Mindezekből sokan levonhatják azt a téves következtetést, hogy a rák a modern társadalmak betegsége, és hogy az emberi civilizáció bizonyos vívmányainak terméke.

Ez azonban tévedés: az első rákos esetekről szóló beszámolók i. e. 3000 körülről származnak az ókori Egyiptomból, és azt is tudjuk, hogy a betegség elnevezése Hippokratésztól származik. Az igaz, hogy a rákos megbetegedések száma nő, ez azonban nem kizárólag a modern élet káros hatásaival magyarázható. A népesség várható élettartama nő; ma sokkal tovább élünk, mint akár 100 évvel ez előtt; így mind nagyobb az esélye annak, hogy rákban haljunk meg, ugyanis a rák hátterében a DNS mutációja áll, amire annál nagyobb az esély, minél tovább élünk. Ezen kívül az orvostudomány mind pontosabban és mind több esetben tudja diagnosztizálni a rákot; ez is növeli a fölismert megbetegedések számát.

Hippokratesz
Hippokratesz
(Forrás: Wikimedia Commons)

2. A rák megelőzhető bizonyos ételek fogyasztásával

Az áfonya, a cékla, a brokkoli, a fokhagyma, a zöld tea és még nagyon sok más étel úgy híresült el a köztudatban, hogy ezek a daganatos megbetegedések kialakulását megakadályozó anyagokat tartalmaznak. Azaz, hogyha ezeket fogyasztjuk rendszeresen és nagyobb mennyiségben, akkor nem leszünk rákosak. Sokan ugyanezt a hatást az úgynevezett antioxidánsoknak tulajdonítják, így arra biztatnak, hogy minél több olyan élelmiszert fogyasszunk, amely sok ilyesmit tartalmaz. Ezek a mítoszok azonban nincsenek tudományosan alátámasztva.

Mai ismereteink szerint nincs olyan étel, amely a rák kialakulását megelőzné. Az ilyen kijelentések általában egy-egy termék marketingjének részei, nem tudományos állítások. Persze ez nem jelenti azt, hogy az élelmiszerek egyformán „egészségesek”. Természetesen vannak egészségesebb és kevésbé egészséges ételek, de az „egészségességnek” objektív, abszolút és pontos skálája nincs.  Az mindenképpen jó, ha kiegyensúlyozottan sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztva étkezünk. Ez pedig – más az egészséget megőrző szokásokkal együtt – valóban jelentheti a hosszabb, betegségmentes életet.

Brokkoli – nagyon egészséges, de nem rákellenes szer
Brokkoli – nagyon egészséges, de nem rákellenes szer
(Forrás: Wikimedia Commons / Fir0002 / GNU-FDL 1.2)

3. A „savas” étrend rákkeltő

Már egy korábbi cikkünkben is volt szó a szervezet „savasításának”, illetve „lúgosításának” mítoszáról. A rákkal kapcsolatosan nagyon makacs módon tartja magát az a tévhit, amely szerint a ha az étrendünkkel túl sok savas ételt viszünk be a szervezetünkbe, akkor a vérünk „savassá” válik, ami pedig kedvez a rák kialakulásának. A rák ellen pedig „lúgosítani” kell a szervezetünket; például zöldségekkel és gyümölcsökkel (többek között citrommal)... Ez – ahogy már korábban is írtuk – biológiai nonszensz.

Persze, mint a legtöbb marhaságnak, lehet ennek is valamiféle alapja: tény, hogy a rákos sejtek nem életképesek túlzottan lúgos kémhatású környezetben. Ez azonban a teljesen egészséges sejtekre is igaz. Sőt, a túlságosan savas környezetre is, nem csak a túlságosan lúgosra. A vérünk valóban enyhén lúgos kémhatású; ennek szabályozása a vesék és a kiválasztás feladata. A bevitt táplálékkal tehát nem egykönnyen befolyásolható a vérünk kémhatása; annál inkább a vizeletünké. Az is igaz, hogy a daganatok mikrokörnyezete savas; ennek az a magyarázata, hogy a daganatos sejtek légzése eltér az egészséges sejtekétől, és az égés melléktermékeként savak keletkeznek. Ezekből a tényekből azonban nem következik, hogy a lúgos kémhatású ételek fogyasztása használ a rák ellen.

Most akkor egészséges vagy sem?
Most akkor egészséges vagy sem?
(Forrás: Wikimedia Commons / Nevit Dilmen / CC BY-SA 3.0)

4. A rák édesszájú

Szintén elterjedt tévhit, hogy a rákos sejtek „szeretik a cukrot”, így ha nem akarjuk hizlalni daganatainkat, akkor ne együnk édességeket, cukros ételeket. Ez olyannyira leegyszerűsíti a valóságot, hogy teljesen értelmetlen kijelentés. A „cukor” nem egyféle anyagot jelöl, hanem számos szénhidrátot (szénből, oxigénből és hidrogénből felépülő szerves anyag), amely glükózból (szőlőcukor) és/vagy fruktózból (gyümölcscukor) épül föl. A kockacukor vagy a konyhában található „cukor” elnevezésű anyag az úgynevezett szacharóz, ami glükózból és fruktózból áll. A poliszacharidokat (a krumpliból származó keményítőtől kezdve a rizsből, a tésztából vagy a répából származó szénhidrátokig) a szervezetünk egyszerű alkotórészekre (fruktóz- és glükózmolekulákra) bontja; ezek már be tudnak kerülni a véráramba, és a sejtlégzés során ezek elégetésével keletkezik a szervezet számára hasznosítható energia (és melléktermékként víz és szén-dioxid). Látható tehát, hogy nemcsak a daganatos sejtek, de minden sejtünk „cukorral működik”.

Az igaz, hogy a daganatok nagy része igen gyorsan növekszik, így több energiára, azaz több tápanyagra (glükózra) van szüksége, mint az egészséges sejteknek. Azt is tudjuk, hogy a glükózt a daganatos sejtek másképp bontják le, mint az egészségesek. Ha azonban kevesebb cukrot viszünk be a szervezetünkbe, azzal nem csak a rákos sejtjeinket „éheztetjük”, hanem az összes többi sejtünket is. Ennek következtében a szervezetünk a saját tartalékait (zsírok) fogja fölélni. Azért soványodnak le igen hirtelen a rákos betegek, mert nem tudnak kellő mennyiségű tápanyagot bevinni, mivel a daganat rengeteg glükózt fogyaszt.

Nem csak a daganat szereti...
Nem csak a daganat szereti...
(Forrás: Wikimedia Commons / michael clarke stuff / CC BY-SA 2.0)

5. A rák egy gomba, az ellenszere pedig a szódabikarbóna

Ez a tévhit abból a nem túl bonyolult és nem is helytálló megfigyelésből táplálkozik, hogy „a rák mindig fehér”. A rák ugyanis nem gomba és nem is mindig fehér. Vannak fehér színű daganatok, de nem mindegyik az. Az elképzelést hirdetők magyarázata szerint a candidagomba okozta fertőzés hatására védekezésképp alakul ki a szervezetben a rák. Ez azonban nincs így. Az egészséges népesség egy jó része candidával fertőzött, és még csak nem is tudnak róla, hiszen a fertőzést az ember immunrendszere legtöbb esetben kordában tartja. Ezek az emberek nem rákosak.

Azok azonban, akik azt hiszik, hogy a rákot gombás fertőzés okozza, abban is hisznek, hogy az egyszerű ellenszere a komoly betegségnek a szódabikarbóna-injekció. Ennek hatásosságára azonban nincs kellő bizonyíték, viszont a szódabikarbóna nagyobb mennyiségben veszélyes is lehet. Állatkísérletekből csupán az derült ki, hogy a szódabikarbóna a daganatok közvetlen mikrokörnyezetének savasságát csökkenti. Arra nézve is vannak klinikai vizsgálatok, hogy a szódabikarbóna csökkenti-e a tumorok okozta fájdalmat. Azt azonban semmilyen klinikai vizsgálat nem támasztotta alá mind a mai napig, hogy a szódabikarbóna hatásos lenne a rák ellen. Problémás ugyanis, hogy nem lehet olyan mennyiségben bevinni a szervezetbe, amely a daganatok mikrokörnyezetének pH-jára hatna, de ne tenné tönkre a veséket.

Megoldás a rákra?
Megoldás a rákra?
(Forrás: Wikimedia Commons / Nicolás Lichtmaier)

Az IflScience-en olvasható további öt tévhit:

  1. Már megtalálták a rák gyógymódját...
  2. ...és ezt a nagy gyógyszergyártók eltitkolják
  3. A rákellenes terápiák több embert ölnek meg, mint ahányat meggyógyítanak
  4. Nincs igazi fejlődés a rákkutatásban
  5. A cápák nem rákosak

Ezekről már korábban részletesen írtunk; aki még nem tette, annak érdemes ezeknek is utánanézni!

Forrás

Don’t Believe the Hype – 10 Persistent Cancer Myths Debunked

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
31 sonic 2014. június 6. 00:13

@Sultanus Constantinus: pontosan ezekről a példákról beszélek többek közt.

Az én anyám 2011-ben halt meg,mellrákban.Az ő esetében totálisan végig tudtam követni,milyen súlyos lelki problémái voltak,amiket soha nem oldott meg és nem is engedte hogy segítsen ebben neki bárki,borzasztóan makacs volt és ez belülről felemésztette.Neki adhattak volna akármilyen kemoterápiát vagy akármit,nem gyógyult volna meg,főleg hogy nem is hitt a gyógyulásban se.

30 Sultanus Constantinus 2014. június 5. 22:43

Ebben sajnos van igazság. A mostohanagyapámat vastagbélrákkal műtötték 80 évesen, utána kemoterápiát kapott. Nemhogy használt volna bármit is, hanem májáttétje lett tőle, két éven belül még egyszer meg kellett műteni. Utána nem kapott már semmit, azóta negatívak a leletei és semmi baja.

29 Krizsa 2014. június 5. 22:42

@sonic: Amen.

28 sonic 2014. június 5. 22:28

Maradjon is így :) A legfontosabb hogy mindig azt csináljuk,amit a szívünkben érzünk hogy jó.Ne engedjük magunkat megfélemlíteni,leljük örömünket kis és nagy dolgokban egyaránt,ne akarjunk senkinek megfelelni,ne hagyjuk hogy olyanra kényszerítsenek ami miatt rosszul érezzük magunkat.Ha valami nem jó,merjünk rajta változtatni,ne higgyük el hogy nem teljesülhetnek az álmaink.Élni meg kell tanulni :)

27 Krizsa 2014. június 5. 22:19

Soha nem szedtem antibébi tablettákat. Leírhatalan, fantasztikus, soha nem feledhető élményeim vannak a szexről. Négy gyerekem és 9 unokám van. Soha nem voltam még, 70 éve, "komolyan" beteg. Egyetlen gyerekem sem szedett semmilyen gyógyszert több, mint 3-4 napig. S ma - a 4 gyerekem és a 9 unokám. mind egészségesek.

26 sonic 2014. június 5. 21:58

"A hivatalos statisztikák szerint a rákosak1/3-ad része előbb pusztul bele a kezelésbe, mint ahogy a rák végzett volna velük. NÉZZ UTÁNA, ez IGAZ." Efelől nem sok kétségem volt eddig se. A kemoterápia borzasztó támadás a szervezet ellen,tulajdonképp méreg.Vajon mitől hullik ki a haja,fogy le,hány,van minden baja annak aki kapja? Mert tömény méreg és egyáltalán nem garantálja senki hogy ha végigkínlódja valaki és nem hal bele,mert annyira legyengül szervezete,hogy utána maradéktalanul meggyógyul.

Érdekes lett volna mindenképp feltérképezni a hölgy pszichés hátterét.Nagyon-nagyon sok esetben az ég világon semmi nem látszik az illetőn,sőt ő maga is azt hiszi hogy rendben van lelkileg,de hogy mi zajlik a tudatalattiban az rejtély marad.Ez lehet akár igen régi dolog is,ami történt.

25 Krizsa 2014. június 5. 21:51

@Krizsa: Szal frankón imádtam a szexet, kb., 40 éven át.-68 éves koromig. Még most is (70. év) príma jó emlékeim vannak róla. De a nálam idősebb partnerem mostanában már elmarad. Nem baj, új ösvéyekre, új örömökre ébredek. Már régen nem vagyok" fertilis" (fogamzóképes). Most akkor mi lesz? Egy új könyvet tervezek, de még a címe sncs meg. Talán: MEGHALUNK? Békésen.

24 Krizsa 2014. június 5. 20:06

@sonic: Ellenpélda: az egyik féltestvérem (van egy rakás) kövér, de viruló, fiatal felesége (két pici gyerek) elment a rákszűrésre. Csak mert behívták. SEMMILYEN panasza, semmilyen észrevétele nem volt, csomósság sem. A diagnózis: mellrák. Kezelték. Kevesebb, mint egy év mulva már halott volt.

Ha nem megy el a rákszűrésre (tegyük fel, hogy valóban rákos volt és nem volt téves) a dignózis, ez mikor derült volna ki? 4-6, vagy16 év mulva? Akkor is tovább szerette és nevelhette volna a gyerekeit. Talán fel is nevelte volna őket 18 évig.

A hivatalos statisztikák szerint a rákosak1/3-ad része előbb pusztul bele a kezelésbe, mint ahogy a rák végzett volna velük. NÉZZ UTÁNA, ez IGAZ.

A sógornőm volt az egyik? Vagy még rákos sem volt? Ezt sem én, sem a tesóm, soha nem fogjuk megtudni. Bazd meg... hova sietsz? Hiszen mindenképp meg fogsz halni!!! De - főleg, ha kicsinyeid is vannak - egyáltalán nem mindegy, hogy mikor!

A terhességmegelőzés "malac" módszereit már régen feltalálta az emberiség. De a hormontabletták egészségi károkat okoznak. Legkevesebb, hogy elgombásodást és a szexvágy csökkenését okozzák.

Kinek van kedve... ha nem teljesen tiszta és nincs is annyira kedve?

23 sonic 2014. június 5. 17:30

@Krizsa: pont erről van szó. Abban a pillanatban,hogy az ember megadja magát,elhiszi hogy ő bizony beteg vagy az lesz,mert ilyen olyan gént találtak nála vagy mert az x.y rokon is rákos volt akkor én is az leszek csak idő kérdése,folyton ott lesz ez a félelem az életében,akkor ez be is következik nagyon valószínűen.

Az is érdekes,hogy az egyik jó ismerősöm apját vagy jó 20-25 éve azonnal meg akarták műteni,merthogy találtak a gyomrában egy daganatot,ő viszont azt mondta,hogy engem ugyan nem vágnak fel,ha itt a vége itt a vége és azóta is vígan él,dohányzik ,már rég nyugdíjas ,de nem otthon fekszik,hanem tevékenyen dolgozik és nem foglalkozik semmivel.És ez nem egyedi eset...

22 sonic 2014. június 5. 17:17

HA legalább egy betegséget meg lehetne nevezni,csak egyetlen egyet,amiből MINDEN egyes pácienst végérvényesen meg tudnak gyógyítani... de miért van az,hogy adott két beteg,akiknek ugyanaz a ,jelen esetben, rákja van,ugyanolyan kezelést kapnak ,ugyanabban a stádiumban kezdik kezelni és az egyik meggyógyul,a másik pedig meghal ??? Akkor ha az egyiknél hat,a másiknál is pontosan ugyanúgy kellene hatnia,mert a szervezet felismert működései minden embernél ugyanúgy működnek ,de mégsem így van ?

Az egyik hozzátartozója ezek után esküszik az orvosokra és a kezeléseikre ,a másik meg akkor mit mondjon ? Vagy amikor bemegy az ember "meggyógyulni" a kórházba és ott beszerez még két másik betegséget vagy komplikációt,kiteszik sokszor teljesen felesleges műtétnek,ami után nem javul az állapota,aztán az orvosok széttárják a kezüket,hogy "háát nem tudunk vele mit csinálni,estleg megműtjük még egyszer,kiveszünk még valamit,hátha jobb lesz...." Vagy a mellrákja "elmúlt",de most meg bélrákja van esetet is említhetném....

21 Krizsa 2014. június 5. 17:09

Nagyon röviden: az első gyerek (szoptatás) után kisebb csomósság volt, egy helyen. Tejmirigy, majd kisímul. A második szoptatás durva fájdalmakkal járt. De nem volt anyám (rég meghalt tbc.-ben), nem tudtam, hogy mennyire szabad ennek fájni? Lakás se volt, csak egy... vizes fészer. Egy friss diplomás, én meg még hallgató. Ott egye a fene, ha fáj... nem tart ez sokáig. Utána viszont full csomós lett minden, mindenhol. Nyugdíjas, helyettesítő doktorbácsi - mert "kéziszűrésre" azért elmentem. Emlőgyulladása volt? kérdezte. Biztos, mert nagyon fájt. Már mosolygott. Hát ez még nem rák ugyan... Szóval ne is menjek rákszűrésre? Hm. A rákszűrés az sugárterhelés... Mondja, akart volna még gyereket? Nem is tudom - még nem mostanában. Sok más problémánk is van. Jók az idegei? Jók. Akkor még ne is mostanában... meg kellene várni, amíg ez lenyugszik. 2-3 év mulva. Antibébit használ? Azt nem, inkább "játszadozom". Csak néha tévedek... Mindketten nevettünk.

"De ezt nem mondja senkinek. Nem szabad nekem ilyen tanácsokat adni, mert nem felel meg az orvosi etikának... úgy kirúgnak - mondta továbbra is nevetve. Szóval ez nem rák, gyerekem, de hogy később az lenne-e belőle? azt én se tudom. Csak jó esély van arra, hogy egy újabb szülés után kisimul minden. Úgy is lett. A negyedik után is úgy maradt és azóta is. Mammográfián, pedig két országban is hívogatnak, még sose voltam. Akkor se mennék, ha, komolyabb gyanu volna? --- Azt majd akkor eldöntöm.

Fogröntgenen is csak kétszer voltam, még Magyaroszágon, mert azóta azt mondom az orvosnak: amalgámtömés nálam nincs, röntgen se. Tesz-vesz, nem válaszol. Anélkül nem csinálod? De hátha gyulladás... Hiszen mondom, hogy nincs gyulladás - ha nem is fáj! Csak észrevettem, hogy cserélni kéne már ezt a tömést. Van még ebben a városban 20 magánorvos. Szóval kicseréled, vagy nem? Miért, Te döntöd el, hogy mit kell csinálni, vagy az orvos, kérdezte az egyik. (Itt Izraelben nincs magázódás, csak tegezés). Természetesen én, feleltem, mert én fizetek. Ebbe belenyugodott és ő is megcsinálta. Könnyen beszélek, mert még fogászaton se volt komolyabb esetem, mint maximum foghúzás. Mert gyökértömést se engedek - halott fog körül már könnyen begyullad.

Ezt a rákgyanus dolgot itt elmeséltem három orosznak. (Nagyon sok orosz-zsidó bevándorlónk van.) Az egyik felkiáltott: Jé, én is egy "rákellenes" gyerek vagyok! Én vagyok az utolsó. Engem már csak azért szült, idősebb korában az anyám, mert csomós lett a melle. Ezt ott direkt ajánlották az orvosok. És később se lett rákos az anyád? A fenéket, most is él: 92 éves.

DE EZ NEM BIZTOS! Nem adtam tanácsot senkinek! Főleg olyanoknak nem, akik már gyerekkorukban is mindenféle gyógyszereket kaptak hónapszámra.

20 Avatar 2014. június 5. 15:08

@Sultanus Constantinus: De amit te írsz, az egész más, mint amit ő, miszerint a modern orvoslás semmire se jó, nem tud meggyógyítani semmit, minden a lelki dolgokon múlik. (lásd a 8. hozzászólást)

Egyébként a modern orvoslás sokkal hatékonyabb a keleti gyógymódoknál. Talán mert nem igazolhatatlan dolgokból indul ki, hanem arra támaszkodik, ami igazolható. A fejlett keleti országokban is elsősorban a modern gyógymódokra építik az egészségügyi ellátásokat, és ezekben az országokban igazolható módon sokkal hosszabb lett az emberek várható élettartama a modern gyógymódok alkalmazásától.

19 sonic 2014. június 5. 15:00

@Sultanus Constantinus: lehet mérni. Az talán ismeretes,hogy a szervezetünkben ,talán az egyik legfontosabb szerepet, a hormonok játszák. Az endorfin,oxytocin,adrenalin,kortizol stb. nevek talán ismerősek laikus számára.Ezek mind különböző funkciókat látnak el és nagyban befolyásolják az egészségi állapotot és nagyon érzékenyen reagálnak külső ill. emocionális behatásokra. PL: az egyik nagy stressz hormon a kortizol,ami normális keretek közt hasznos.Segít a vérnyomás ill. a szervezet fehérjék, cukrok és zsírok felhasználásának szabályozásában.Amennyiben valakit tartós stresszhatás ér,ez a szint tartósan mgnövekedhet és olyan nemkívánt dolgokat eredményezhet,mint: magas vérnyomás,magas koleszterin szint stb. HA például valaki olyan típus,hogy könnyen felmérgelődik,ideges lesz,annak a szervezetében kimutathatóan megnő számos enzimkoncentráció,ami növeli a koleszterin szintet,megemeli a szívverést és a vérnyomást.Erre szedhet vérnyomáscsökkentőt ugyan,ami valamelyest lehet hogy mérsékli ezeket,denem az okot szünteti meg és amíg ilyen a habitusa addig újra és újra előjön ez a dolog.Ez csak egy példa volt,még nagyon sok dolgot lehetne említeni.

18 sonic 2014. június 5. 14:42

@Avatar: Én nem azt állítottam hogy tudom,értelmezni kéne a dolgokat rendesen :) Amúgy meg feleslegesnek tartom a vitát ezen,mert ahogy látom máshol is osztod az észt,nyilván nagytudású polihisztor vagy..én csak ahhoz szólok hozzá amit nem csak felületesen ismerek,hanem tapasztalataim vannak róla,nem is kevés és nagyon sok mindent olvastam már .Nyilvánvaló hogy a számtalan professzor,orvos biológus és kutató biológus is mind dilettáns,akik ezzel a témával kapcsolatban végeztek teszteket,kutatásokat TUDOMÁNYOS alapon és megalapozottnak találták a feltételezéseket.

Ezen felül azt hiszel amit akarsz :)

17 Sultanus Constantinus 2014. június 5. 14:21

Jav.: "csak azt meg NEM lehet tudományos módszerekkel mérni, hogy mennyire."

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X