nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Újabb öt tévhit a rákról

A rák továbbra is az egyik legtöbb halált okozó betegség. Pedig az internet tele van olyan oldalakkal, amelyek a biztos rákellenes módszert javasolják. Rákellenes diéták, lúgosítás, szódabikarbóna? – Újabb öt tévhitnek jártunk utána a daganatos betegségekkel kapcsolatban.

nyest.hu | 2014. június 2.
|  

A rákkal kapcsolatos tévhitekről már többször írtunk. Nem lehet azonban elégszer elővenni ezeket a mítoszokat, mivel az interneten újra és újra előkerülnek az új vagy régi, de mindenképpen eltitkolt csodagyógymódok, amelyek gyógyítják „a rákot”. Az elterjedt tévhitek a betegséggel és a gyógymódjaival kapcsolatban persze reményt adhatnak mindazoknak, akik egy diagnózis után kétségbe estek. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt, hogy ezek a félinformációk, tévedések, csúsztatások, tévhitek csak hamis reményt nyújthatnak, valódi megoldást és vigaszt sosem. Most a IflScience vette elő a rákkal kapcsolatos tévhitek témáját, és ezek közül tíznek a cáfolatára vállalkoztak. Ezek közül azokat mutatjuk be olvasóinknak, amelyekről eddig még nem volt szó itt a nyesten.

1. A rák egy ember alkotta, modern betegség

Erről a tévhitről már részben volt szó egy korábbi összeállításunkban. Mind többször hallani arról, hogy a rákosok száma évről évre nő. Arról is egyre többet tud az orvostudomány, hogy mely anyagok „rákkeltőek”, azaz melyek növelik a rákos megbetegedések kockázatát. Mindezekből sokan levonhatják azt a téves következtetést, hogy a rák a modern társadalmak betegsége, és hogy az emberi civilizáció bizonyos vívmányainak terméke.

Ez azonban tévedés: az első rákos esetekről szóló beszámolók i. e. 3000 körülről származnak az ókori Egyiptomból, és azt is tudjuk, hogy a betegség elnevezése Hippokratésztól származik. Az igaz, hogy a rákos megbetegedések száma nő, ez azonban nem kizárólag a modern élet káros hatásaival magyarázható. A népesség várható élettartama nő; ma sokkal tovább élünk, mint akár 100 évvel ez előtt; így mind nagyobb az esélye annak, hogy rákban haljunk meg, ugyanis a rák hátterében a DNS mutációja áll, amire annál nagyobb az esély, minél tovább élünk. Ezen kívül az orvostudomány mind pontosabban és mind több esetben tudja diagnosztizálni a rákot; ez is növeli a fölismert megbetegedések számát.

Hippokratesz
Hippokratesz
(Forrás: Wikimedia Commons)

2. A rák megelőzhető bizonyos ételek fogyasztásával

Az áfonya, a cékla, a brokkoli, a fokhagyma, a zöld tea és még nagyon sok más étel úgy híresült el a köztudatban, hogy ezek a daganatos megbetegedések kialakulását megakadályozó anyagokat tartalmaznak. Azaz, hogyha ezeket fogyasztjuk rendszeresen és nagyobb mennyiségben, akkor nem leszünk rákosak. Sokan ugyanezt a hatást az úgynevezett antioxidánsoknak tulajdonítják, így arra biztatnak, hogy minél több olyan élelmiszert fogyasszunk, amely sok ilyesmit tartalmaz. Ezek a mítoszok azonban nincsenek tudományosan alátámasztva.

Mai ismereteink szerint nincs olyan étel, amely a rák kialakulását megelőzné. Az ilyen kijelentések általában egy-egy termék marketingjének részei, nem tudományos állítások. Persze ez nem jelenti azt, hogy az élelmiszerek egyformán „egészségesek”. Természetesen vannak egészségesebb és kevésbé egészséges ételek, de az „egészségességnek” objektív, abszolút és pontos skálája nincs.  Az mindenképpen jó, ha kiegyensúlyozottan sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztva étkezünk. Ez pedig – más az egészséget megőrző szokásokkal együtt – valóban jelentheti a hosszabb, betegségmentes életet.

Brokkoli – nagyon egészséges, de nem rákellenes szer
Brokkoli – nagyon egészséges, de nem rákellenes szer
(Forrás: Wikimedia Commons / Fir0002 / GNU-FDL 1.2)

3. A „savas” étrend rákkeltő

Már egy korábbi cikkünkben is volt szó a szervezet „savasításának”, illetve „lúgosításának” mítoszáról. A rákkal kapcsolatosan nagyon makacs módon tartja magát az a tévhit, amely szerint a ha az étrendünkkel túl sok savas ételt viszünk be a szervezetünkbe, akkor a vérünk „savassá” válik, ami pedig kedvez a rák kialakulásának. A rák ellen pedig „lúgosítani” kell a szervezetünket; például zöldségekkel és gyümölcsökkel (többek között citrommal)... Ez – ahogy már korábban is írtuk – biológiai nonszensz.

Persze, mint a legtöbb marhaságnak, lehet ennek is valamiféle alapja: tény, hogy a rákos sejtek nem életképesek túlzottan lúgos kémhatású környezetben. Ez azonban a teljesen egészséges sejtekre is igaz. Sőt, a túlságosan savas környezetre is, nem csak a túlságosan lúgosra. A vérünk valóban enyhén lúgos kémhatású; ennek szabályozása a vesék és a kiválasztás feladata. A bevitt táplálékkal tehát nem egykönnyen befolyásolható a vérünk kémhatása; annál inkább a vizeletünké. Az is igaz, hogy a daganatok mikrokörnyezete savas; ennek az a magyarázata, hogy a daganatos sejtek légzése eltér az egészséges sejtekétől, és az égés melléktermékeként savak keletkeznek. Ezekből a tényekből azonban nem következik, hogy a lúgos kémhatású ételek fogyasztása használ a rák ellen.

Most akkor egészséges vagy sem?
Most akkor egészséges vagy sem?
(Forrás: Wikimedia Commons / Nevit Dilmen / CC BY-SA 3.0)

4. A rák édesszájú

Szintén elterjedt tévhit, hogy a rákos sejtek „szeretik a cukrot”, így ha nem akarjuk hizlalni daganatainkat, akkor ne együnk édességeket, cukros ételeket. Ez olyannyira leegyszerűsíti a valóságot, hogy teljesen értelmetlen kijelentés. A „cukor” nem egyféle anyagot jelöl, hanem számos szénhidrátot (szénből, oxigénből és hidrogénből felépülő szerves anyag), amely glükózból (szőlőcukor) és/vagy fruktózból (gyümölcscukor) épül föl. A kockacukor vagy a konyhában található „cukor” elnevezésű anyag az úgynevezett szacharóz, ami glükózból és fruktózból áll. A poliszacharidokat (a krumpliból származó keményítőtől kezdve a rizsből, a tésztából vagy a répából származó szénhidrátokig) a szervezetünk egyszerű alkotórészekre (fruktóz- és glükózmolekulákra) bontja; ezek már be tudnak kerülni a véráramba, és a sejtlégzés során ezek elégetésével keletkezik a szervezet számára hasznosítható energia (és melléktermékként víz és szén-dioxid). Látható tehát, hogy nemcsak a daganatos sejtek, de minden sejtünk „cukorral működik”.

Az igaz, hogy a daganatok nagy része igen gyorsan növekszik, így több energiára, azaz több tápanyagra (glükózra) van szüksége, mint az egészséges sejteknek. Azt is tudjuk, hogy a glükózt a daganatos sejtek másképp bontják le, mint az egészségesek. Ha azonban kevesebb cukrot viszünk be a szervezetünkbe, azzal nem csak a rákos sejtjeinket „éheztetjük”, hanem az összes többi sejtünket is. Ennek következtében a szervezetünk a saját tartalékait (zsírok) fogja fölélni. Azért soványodnak le igen hirtelen a rákos betegek, mert nem tudnak kellő mennyiségű tápanyagot bevinni, mivel a daganat rengeteg glükózt fogyaszt.

Nem csak a daganat szereti...
Nem csak a daganat szereti...
(Forrás: Wikimedia Commons / michael clarke stuff / CC BY-SA 2.0)

5. A rák egy gomba, az ellenszere pedig a szódabikarbóna

Ez a tévhit abból a nem túl bonyolult és nem is helytálló megfigyelésből táplálkozik, hogy „a rák mindig fehér”. A rák ugyanis nem gomba és nem is mindig fehér. Vannak fehér színű daganatok, de nem mindegyik az. Az elképzelést hirdetők magyarázata szerint a candidagomba okozta fertőzés hatására védekezésképp alakul ki a szervezetben a rák. Ez azonban nincs így. Az egészséges népesség egy jó része candidával fertőzött, és még csak nem is tudnak róla, hiszen a fertőzést az ember immunrendszere legtöbb esetben kordában tartja. Ezek az emberek nem rákosak.

Azok azonban, akik azt hiszik, hogy a rákot gombás fertőzés okozza, abban is hisznek, hogy az egyszerű ellenszere a komoly betegségnek a szódabikarbóna-injekció. Ennek hatásosságára azonban nincs kellő bizonyíték, viszont a szódabikarbóna nagyobb mennyiségben veszélyes is lehet. Állatkísérletekből csupán az derült ki, hogy a szódabikarbóna a daganatok közvetlen mikrokörnyezetének savasságát csökkenti. Arra nézve is vannak klinikai vizsgálatok, hogy a szódabikarbóna csökkenti-e a tumorok okozta fájdalmat. Azt azonban semmilyen klinikai vizsgálat nem támasztotta alá mind a mai napig, hogy a szódabikarbóna hatásos lenne a rák ellen. Problémás ugyanis, hogy nem lehet olyan mennyiségben bevinni a szervezetbe, amely a daganatok mikrokörnyezetének pH-jára hatna, de ne tenné tönkre a veséket.

Megoldás a rákra?
Megoldás a rákra?
(Forrás: Wikimedia Commons / Nicolás Lichtmaier)

Az IflScience-en olvasható további öt tévhit:

  1. Már megtalálták a rák gyógymódját...
  2. ...és ezt a nagy gyógyszergyártók eltitkolják
  3. A rákellenes terápiák több embert ölnek meg, mint ahányat meggyógyítanak
  4. Nincs igazi fejlődés a rákkutatásban
  5. A cápák nem rákosak

Ezekről már korábban részletesen írtunk; aki még nem tette, annak érdemes ezeknek is utánanézni!

Forrás

Don’t Believe the Hype – 10 Persistent Cancer Myths Debunked

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Sultanus Constantinus 2014. június 2. 21:22

Én továbbra is azt a problémát látom ebben, hogy aki viszont az ilyen csodapraktikákra esküszik, az azt mondja erre, hogy a tudomány állít hülyeségeket. Szerintem az ilyen embereket nagyon nehéz bármiről is meggyőzni, ha egyáltalán lehetséges.

A legnagyobb baj pedig az, hogy nagyon sok orvos is terjeszt ilyen marhaságokat, mert viszonylag könnyű őket "megtéríteni" egy kis pénzszerzési lehetőségért cserében.

2 Krizsa 2014. június 2. 22:06

A jövő hónapban 70 éves leszek. Semmilyen komolyabb betegségem nem volt még életembeb, és ma sincs. (Soha nem voltam kövér.)

A második terhesség után gyanús voltam mellrákra, de úgy döntöttem, hogy inkább még egy gyereket szülök (amit amúgyis szivesen vállaltam volna.) S azután - második házasság - még egyet is szültem. Ma (pár nap mulva) 70 éves leszek, eddig semmi bajom nincs. Voltam komplex felülvizsgálaton is:sehol nincs eltérés a normálistól.

NEM TUDOM, hogy mitől llesz rák.Pedig látom, hogy (a családomban is) a nálam sokkal fiatalabbakat is pusztítja.

Összegezek: Ne higyd senkinek - az orvostudományban sem. Szünttelenül tanulj és gondolkozz.

3 Krizsa 2014. június 2. 22:08

@Krizsa: Nafene!. Irtam egy csomöt!

4 Krizsa 2014. június 2. 22:12

Asszittem, már le vagyok tiltva, de csak percekkel később jelent meg a hozzászólásom. Akklor mégis meszze van Izrael.

5 Molnár Cecília 2014. június 3. 07:17

@Sultanus Constantinus: Mivel ezek a „csodaszerek” nincsenek klinikailag tesztelve, nem elég, hogy nem tudható, hogy hatnak-e egyáltalán, de akár árthatnak is – akár a betegnek, akár csökkenthetik más szerek hatását. Én még nem találkoztam olyan onkológussal, aki ezeket ajánlotta volna.

6 Sultanus Constantinus 2014. június 3. 08:33

@Molnár Cecília: Én viszont közvetlen forrásból hallottam, hogy van ilyen (pl. az egyik közeli rokonom nőgyógyásza kezdett el éppen ilyesmik terjesztésével foglalkozni).

7 Avatar 2014. június 3. 10:22

@Molnár Cecília: A homeopátiás és természetgyógyász szerek sincsenek klinikailag tesztelve, mégis számos orvos ajánlgatja ezeket. Orvosi vagy gyógyszerési diploma nélkül nem is tehetnék, kuruzslásnak minősülne. Mint a fentiekből is levonható: az orvosi diploma megszerzésének nem feltétele és nem is következménye, hogy csak a klinikai teszten bizoított gyógyszerekben higgyen a delikvens.

8 sonic 2014. június 4. 19:52

Vajon mikor látja meg az emberiség hogy az orvostudomány jelenleg semmilyen betegségre nem tud gyógymódot,mert teljesen sötétben tapogatódzik ? Ha elmegy valaki az orvoshoz x.y. bajával két dolog történik : felírnak neki "valamilyen" gyógyszert,ami tartalmaz "valamilyen" vegyületet,ami csökkenti a betegség tünetét,ezáltal azt hisszük gyógyultak vagyunk,egész addig amíg újra nem jön elő ugyanaz. Semmilyen betegség pontos okát nem tudják megnevezni,egyszerűen azért mert rossz helyen keresgélnek.Amíg nem fogja fel az ember,hogy egy emberi lény,nem csupán test ,hanem egy lélek emberi testtel és a betegségek a lélek állapotának kifejezői,addig semminek se lesz gyógymódja. A rák pedig a lélek legnagyobb segélykiáltása,hogy valami nem jó ,a lélek nagyon nincs rendben .És ahelyett hogy ezzel foglalkoznánk,gyilkoljuk a testet a kemoterápiával ,meg a sugárral.Ha valaki meggyógyul az nem ezek miatt lesz,sőt az a csoda ha ezeket túléli...

9 Krizsa 2014. június 4. 20:32

Pedig olyan egyszerű. 1. Az orvos azt csinálja, amit tanítottak neki az egyetemen. Még akkor sem tehet mást, ha a saját eszét is képes használni, mert nem szabad neki eltérni a protokolltól.

2. Az orvost a fizetésén kívül az érdekli, hogy ne lehessen beperelni, meg hogy a felettesei ne rúgják ki.

A saját egészségem, jólétem, fölösleges várakozás elkerülése az orvosnál, amikor alhatnék is a puha ágyban (nátha, infuenza), a haszontalan gyógyszerek megvásárlása és a károk eltűrése, ha be is veszem őket, stb. - ez viszont engem érdekel. Változó mértékben még azokat, akiket eltartok - vagy valamilyen okból szeretnek velem lenni. De ez egyik se az orvos. Nekem szerencsém van, jó gének -?... szerintem az emberiség túlnyomó többsége, legalább 80% ugyanilyen jó génekkel születik. Csak később rontja el a dolgot.

10 sonic 2014. június 4. 23:36

"Csak később rontja el a dolgot." Ez pontosan így van.Sőt:Tény,hogy az anya lelkiállapota hatással van a még a méhben lévő gyerekre.Ha az anya szorong,fél,aggódik stb..ezeket a reakciókat a gyerek is érzékeli.Tulajdonképp a bajok már az iskolában kezdődnek: ott megtanul a gyerek stresszelni,mert: rossz jegyet kap,nem megy neki ilyen-olyan tantárgy és még sorolhatnánk (márpedig ez nem probléma,hisz mindannyian más képességekkel születünk) de mégis rá van kényszerítve a "sztenderdizálásra",hogy mindenkinek egyformán kell teljesítenie és ha nem megy,akkor jön a büntetés,rossz jegy ,fekete pont és a többi.És ez az életkor előrehaladtával egyre csak fokozódik.Kényszerek,megfelelés,félelmek,frusztráció,stresszhatások özöne,szorongások... na ettől lesz beteg az ember.Ez ennyire egyszerű.És minél jobban rettegünk a betegségektől,amikkel ráadásul mindenhonnan ijesztgetnek:félj,rettegj,gyógyíthatatlan,az ember meg pánikszerűen rohan megvenni az éppen aktuális csodaszert ,mert arról kikiáltják hogy na ez aztán majd megvéd.Saját magunktól kell megvédeni magunkat....és elfogadni az egyszer bekövetkező halál tényét.

11 Avatar 2014. június 5. 08:00

@sonic: Anyukám speciel ráktúlélő az orvosoknak hála. Nem lelki problémái voltak.

Nagyon veszélyesnek tartom a hozzád hasonló, az orvoslás terén fogalmatan emberek okoskodásait, meg a semmit sem érő alternatív, gyógymódnak hazudott kamukat. Talán még Steve Jobs is élne, ha nem ilyenekkel próbálkozott volna kezdetben.

12 sonic 2014. június 5. 10:56

Hát az világos hogy totálisan "fogalmatlan" vagyok,ahogy azt teljesen ismeretlenül meg lehet állapítani :D persze ,ha az orvosok által kitalált " gyógymódoknak" köszönhetnénk a gyógyulást akkor mindenki meggyógyulna sót nem is lenne beteg...ehhez képest sokkal többen halnak mint ahányan meggyógyulnak...akkor ugye a rossz orvosnak köszönhető hogy mondjuk 2 ugyanolyan betegséggel küzdő beteg közül az egyik meghal,a másik túléli,valószínűleg az utóbbi hozzátartozója nem lesz ugyanolyan pozitív véleménnyel a dologról...vagy hát persze a gének ..szóval aki "rossz génnel" születik annak úgyis mindegy,mehet a levesbe,nem ?

13 sonic 2014. június 5. 10:59

mellesleg honnan tudod hogy nem voltak lelki problémái?hogy pontosna mi zajlott a lelkében,milyen feldolgozatlan érzelmeket hordozott aminek talán még ő maga sem volt tudatában ?

14 sonic 2014. június 5. 11:09

@Krizsa: pontosan amiatt nem lett beteg,mert nem esett pánikba és hitt annak hogy "maga bizony rákos lesz" és beletörődőtt a diagnózisba,ehelyett a gyerekvállalás öromét választotta ,ami boldoggá tette lelkileg.

15 Avatar 2014. június 5. 13:56

@sonic: Te meg honnan a fenéből veszed, hogy voltak, ha azt se tudod, ki ő, hol és hogyan él?

Teljesen megalapozatlanul okoskodsz.

16 Sultanus Constantinus 2014. június 5. 14:20

@Avatar: Szerintem annyiban igaza van sonicnak, hogy az orvostudomány a legtöbb esetben valóban csak tüneteket képes kezelni, mivel a legtöbb betegség kiváltó okát egyelőre nem tudják (a rákét sem). És az sem hülyeség, hogy a lelki tényező a betegségek kialakulásában szerepet játszik, csak azt meg lehet tudományos módszerekkel mérni, hogy mennyire. De tapasztalati úton ez teljesen biztos. Ezzel egyébként nagyon sok (orvosok által is írt) irodalom foglalkozik, a keleti gyógymódok pedig (persze nem a varázspálcás szelleműzésre meg a hasonló kuruzslásokra gondolok, hanem pl. meditáció, jóga stb.) mind ebből indulnak ki.

17 Sultanus Constantinus 2014. június 5. 14:21

Jav.: "csak azt meg NEM lehet tudományos módszerekkel mérni, hogy mennyire."

18 sonic 2014. június 5. 14:42

@Avatar: Én nem azt állítottam hogy tudom,értelmezni kéne a dolgokat rendesen :) Amúgy meg feleslegesnek tartom a vitát ezen,mert ahogy látom máshol is osztod az észt,nyilván nagytudású polihisztor vagy..én csak ahhoz szólok hozzá amit nem csak felületesen ismerek,hanem tapasztalataim vannak róla,nem is kevés és nagyon sok mindent olvastam már .Nyilvánvaló hogy a számtalan professzor,orvos biológus és kutató biológus is mind dilettáns,akik ezzel a témával kapcsolatban végeztek teszteket,kutatásokat TUDOMÁNYOS alapon és megalapozottnak találták a feltételezéseket.

Ezen felül azt hiszel amit akarsz :)

19 sonic 2014. június 5. 15:00

@Sultanus Constantinus: lehet mérni. Az talán ismeretes,hogy a szervezetünkben ,talán az egyik legfontosabb szerepet, a hormonok játszák. Az endorfin,oxytocin,adrenalin,kortizol stb. nevek talán ismerősek laikus számára.Ezek mind különböző funkciókat látnak el és nagyban befolyásolják az egészségi állapotot és nagyon érzékenyen reagálnak külső ill. emocionális behatásokra. PL: az egyik nagy stressz hormon a kortizol,ami normális keretek közt hasznos.Segít a vérnyomás ill. a szervezet fehérjék, cukrok és zsírok felhasználásának szabályozásában.Amennyiben valakit tartós stresszhatás ér,ez a szint tartósan mgnövekedhet és olyan nemkívánt dolgokat eredményezhet,mint: magas vérnyomás,magas koleszterin szint stb. HA például valaki olyan típus,hogy könnyen felmérgelődik,ideges lesz,annak a szervezetében kimutathatóan megnő számos enzimkoncentráció,ami növeli a koleszterin szintet,megemeli a szívverést és a vérnyomást.Erre szedhet vérnyomáscsökkentőt ugyan,ami valamelyest lehet hogy mérsékli ezeket,denem az okot szünteti meg és amíg ilyen a habitusa addig újra és újra előjön ez a dolog.Ez csak egy példa volt,még nagyon sok dolgot lehetne említeni.

20 Avatar 2014. június 5. 15:08

@Sultanus Constantinus: De amit te írsz, az egész más, mint amit ő, miszerint a modern orvoslás semmire se jó, nem tud meggyógyítani semmit, minden a lelki dolgokon múlik. (lásd a 8. hozzászólást)

Egyébként a modern orvoslás sokkal hatékonyabb a keleti gyógymódoknál. Talán mert nem igazolhatatlan dolgokból indul ki, hanem arra támaszkodik, ami igazolható. A fejlett keleti országokban is elsősorban a modern gyógymódokra építik az egészségügyi ellátásokat, és ezekben az országokban igazolható módon sokkal hosszabb lett az emberek várható élettartama a modern gyógymódok alkalmazásától.

21 Krizsa 2014. június 5. 17:09

Nagyon röviden: az első gyerek (szoptatás) után kisebb csomósság volt, egy helyen. Tejmirigy, majd kisímul. A második szoptatás durva fájdalmakkal járt. De nem volt anyám (rég meghalt tbc.-ben), nem tudtam, hogy mennyire szabad ennek fájni? Lakás se volt, csak egy... vizes fészer. Egy friss diplomás, én meg még hallgató. Ott egye a fene, ha fáj... nem tart ez sokáig. Utána viszont full csomós lett minden, mindenhol. Nyugdíjas, helyettesítő doktorbácsi - mert "kéziszűrésre" azért elmentem. Emlőgyulladása volt? kérdezte. Biztos, mert nagyon fájt. Már mosolygott. Hát ez még nem rák ugyan... Szóval ne is menjek rákszűrésre? Hm. A rákszűrés az sugárterhelés... Mondja, akart volna még gyereket? Nem is tudom - még nem mostanában. Sok más problémánk is van. Jók az idegei? Jók. Akkor még ne is mostanában... meg kellene várni, amíg ez lenyugszik. 2-3 év mulva. Antibébit használ? Azt nem, inkább "játszadozom". Csak néha tévedek... Mindketten nevettünk.

"De ezt nem mondja senkinek. Nem szabad nekem ilyen tanácsokat adni, mert nem felel meg az orvosi etikának... úgy kirúgnak - mondta továbbra is nevetve. Szóval ez nem rák, gyerekem, de hogy később az lenne-e belőle? azt én se tudom. Csak jó esély van arra, hogy egy újabb szülés után kisimul minden. Úgy is lett. A negyedik után is úgy maradt és azóta is. Mammográfián, pedig két országban is hívogatnak, még sose voltam. Akkor se mennék, ha, komolyabb gyanu volna? --- Azt majd akkor eldöntöm.

Fogröntgenen is csak kétszer voltam, még Magyaroszágon, mert azóta azt mondom az orvosnak: amalgámtömés nálam nincs, röntgen se. Tesz-vesz, nem válaszol. Anélkül nem csinálod? De hátha gyulladás... Hiszen mondom, hogy nincs gyulladás - ha nem is fáj! Csak észrevettem, hogy cserélni kéne már ezt a tömést. Van még ebben a városban 20 magánorvos. Szóval kicseréled, vagy nem? Miért, Te döntöd el, hogy mit kell csinálni, vagy az orvos, kérdezte az egyik. (Itt Izraelben nincs magázódás, csak tegezés). Természetesen én, feleltem, mert én fizetek. Ebbe belenyugodott és ő is megcsinálta. Könnyen beszélek, mert még fogászaton se volt komolyabb esetem, mint maximum foghúzás. Mert gyökértömést se engedek - halott fog körül már könnyen begyullad.

Ezt a rákgyanus dolgot itt elmeséltem három orosznak. (Nagyon sok orosz-zsidó bevándorlónk van.) Az egyik felkiáltott: Jé, én is egy "rákellenes" gyerek vagyok! Én vagyok az utolsó. Engem már csak azért szült, idősebb korában az anyám, mert csomós lett a melle. Ezt ott direkt ajánlották az orvosok. És később se lett rákos az anyád? A fenéket, most is él: 92 éves.

DE EZ NEM BIZTOS! Nem adtam tanácsot senkinek! Főleg olyanoknak nem, akik már gyerekkorukban is mindenféle gyógyszereket kaptak hónapszámra.

22 sonic 2014. június 5. 17:17

HA legalább egy betegséget meg lehetne nevezni,csak egyetlen egyet,amiből MINDEN egyes pácienst végérvényesen meg tudnak gyógyítani... de miért van az,hogy adott két beteg,akiknek ugyanaz a ,jelen esetben, rákja van,ugyanolyan kezelést kapnak ,ugyanabban a stádiumban kezdik kezelni és az egyik meggyógyul,a másik pedig meghal ??? Akkor ha az egyiknél hat,a másiknál is pontosan ugyanúgy kellene hatnia,mert a szervezet felismert működései minden embernél ugyanúgy működnek ,de mégsem így van ?

Az egyik hozzátartozója ezek után esküszik az orvosokra és a kezeléseikre ,a másik meg akkor mit mondjon ? Vagy amikor bemegy az ember "meggyógyulni" a kórházba és ott beszerez még két másik betegséget vagy komplikációt,kiteszik sokszor teljesen felesleges műtétnek,ami után nem javul az állapota,aztán az orvosok széttárják a kezüket,hogy "háát nem tudunk vele mit csinálni,estleg megműtjük még egyszer,kiveszünk még valamit,hátha jobb lesz...." Vagy a mellrákja "elmúlt",de most meg bélrákja van esetet is említhetném....

23 sonic 2014. június 5. 17:30

@Krizsa: pont erről van szó. Abban a pillanatban,hogy az ember megadja magát,elhiszi hogy ő bizony beteg vagy az lesz,mert ilyen olyan gént találtak nála vagy mert az x.y rokon is rákos volt akkor én is az leszek csak idő kérdése,folyton ott lesz ez a félelem az életében,akkor ez be is következik nagyon valószínűen.

Az is érdekes,hogy az egyik jó ismerősöm apját vagy jó 20-25 éve azonnal meg akarták műteni,merthogy találtak a gyomrában egy daganatot,ő viszont azt mondta,hogy engem ugyan nem vágnak fel,ha itt a vége itt a vége és azóta is vígan él,dohányzik ,már rég nyugdíjas ,de nem otthon fekszik,hanem tevékenyen dolgozik és nem foglalkozik semmivel.És ez nem egyedi eset...

24 Krizsa 2014. június 5. 20:06

@sonic: Ellenpélda: az egyik féltestvérem (van egy rakás) kövér, de viruló, fiatal felesége (két pici gyerek) elment a rákszűrésre. Csak mert behívták. SEMMILYEN panasza, semmilyen észrevétele nem volt, csomósság sem. A diagnózis: mellrák. Kezelték. Kevesebb, mint egy év mulva már halott volt.

Ha nem megy el a rákszűrésre (tegyük fel, hogy valóban rákos volt és nem volt téves) a dignózis, ez mikor derült volna ki? 4-6, vagy16 év mulva? Akkor is tovább szerette és nevelhette volna a gyerekeit. Talán fel is nevelte volna őket 18 évig.

A hivatalos statisztikák szerint a rákosak1/3-ad része előbb pusztul bele a kezelésbe, mint ahogy a rák végzett volna velük. NÉZZ UTÁNA, ez IGAZ.

A sógornőm volt az egyik? Vagy még rákos sem volt? Ezt sem én, sem a tesóm, soha nem fogjuk megtudni. Bazd meg... hova sietsz? Hiszen mindenképp meg fogsz halni!!! De - főleg, ha kicsinyeid is vannak - egyáltalán nem mindegy, hogy mikor!

A terhességmegelőzés "malac" módszereit már régen feltalálta az emberiség. De a hormontabletták egészségi károkat okoznak. Legkevesebb, hogy elgombásodást és a szexvágy csökkenését okozzák.

Kinek van kedve... ha nem teljesen tiszta és nincs is annyira kedve?

25 Krizsa 2014. június 5. 21:51

@Krizsa: Szal frankón imádtam a szexet, kb., 40 éven át.-68 éves koromig. Még most is (70. év) príma jó emlékeim vannak róla. De a nálam idősebb partnerem mostanában már elmarad. Nem baj, új ösvéyekre, új örömökre ébredek. Már régen nem vagyok" fertilis" (fogamzóképes). Most akkor mi lesz? Egy új könyvet tervezek, de még a címe sncs meg. Talán: MEGHALUNK? Békésen.

26 sonic 2014. június 5. 21:58

"A hivatalos statisztikák szerint a rákosak1/3-ad része előbb pusztul bele a kezelésbe, mint ahogy a rák végzett volna velük. NÉZZ UTÁNA, ez IGAZ." Efelől nem sok kétségem volt eddig se. A kemoterápia borzasztó támadás a szervezet ellen,tulajdonképp méreg.Vajon mitől hullik ki a haja,fogy le,hány,van minden baja annak aki kapja? Mert tömény méreg és egyáltalán nem garantálja senki hogy ha végigkínlódja valaki és nem hal bele,mert annyira legyengül szervezete,hogy utána maradéktalanul meggyógyul.

Érdekes lett volna mindenképp feltérképezni a hölgy pszichés hátterét.Nagyon-nagyon sok esetben az ég világon semmi nem látszik az illetőn,sőt ő maga is azt hiszi hogy rendben van lelkileg,de hogy mi zajlik a tudatalattiban az rejtély marad.Ez lehet akár igen régi dolog is,ami történt.

27 Krizsa 2014. június 5. 22:19

Soha nem szedtem antibébi tablettákat. Leírhatalan, fantasztikus, soha nem feledhető élményeim vannak a szexről. Négy gyerekem és 9 unokám van. Soha nem voltam még, 70 éve, "komolyan" beteg. Egyetlen gyerekem sem szedett semmilyen gyógyszert több, mint 3-4 napig. S ma - a 4 gyerekem és a 9 unokám. mind egészségesek.

28 sonic 2014. június 5. 22:28

Maradjon is így :) A legfontosabb hogy mindig azt csináljuk,amit a szívünkben érzünk hogy jó.Ne engedjük magunkat megfélemlíteni,leljük örömünket kis és nagy dolgokban egyaránt,ne akarjunk senkinek megfelelni,ne hagyjuk hogy olyanra kényszerítsenek ami miatt rosszul érezzük magunkat.Ha valami nem jó,merjünk rajta változtatni,ne higgyük el hogy nem teljesülhetnek az álmaink.Élni meg kell tanulni :)

29 Krizsa 2014. június 5. 22:42

@sonic: Amen.

30 Sultanus Constantinus 2014. június 5. 22:43

Ebben sajnos van igazság. A mostohanagyapámat vastagbélrákkal műtötték 80 évesen, utána kemoterápiát kapott. Nemhogy használt volna bármit is, hanem májáttétje lett tőle, két éven belül még egyszer meg kellett műteni. Utána nem kapott már semmit, azóta negatívak a leletei és semmi baja.

31 sonic 2014. június 6. 00:13

@Sultanus Constantinus: pontosan ezekről a példákról beszélek többek közt.

Az én anyám 2011-ben halt meg,mellrákban.Az ő esetében totálisan végig tudtam követni,milyen súlyos lelki problémái voltak,amiket soha nem oldott meg és nem is engedte hogy segítsen ebben neki bárki,borzasztóan makacs volt és ez belülről felemésztette.Neki adhattak volna akármilyen kemoterápiát vagy akármit,nem gyógyult volna meg,főleg hogy nem is hitt a gyógyulásban se.

Információ
X