nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ráadás
Tíz hiba, amit ne kövessünk el a bibliográfiában

Ha már mindent tudunk a hivatkozások rejtelmeiről, még mindig hibázhatunk: a legkönnyebben például a bibliográfia elkészítésekor. Összeszedtük a hivatkozott szakirodalommal kapcsolatos leggyakoribb hibákat.

Molnár Cecília Sarolta | 2012. április 13.
|  

Lassan végezni kell a szakdolgozatírással, és ami a legtöbbször utoljára marad, az a bibliográfia elkészítése. A hivatkozások már benne vannak a szövegben, most már csak fel kell sorolni, hogy milyen irodalmat használtunk fel. „Az már nem nagy ügy, csak egy lista, legalább szöveget nem kell hozzá írni” – gondolhatjuk könnyelműen.

És mekkorát tévedünk! A bibliográfia nem lényegtelen, felesleges sallang, nem is illendőség. A bibliográfia elengedhetetlen a tudományos igényű szöveg olvasásához, feldolgozásához. Igen helytelenül tesszük, ha ezt utoljára hagyjuk, mert utólag sokszor nehezebb összeállítani, mint írás közben (vagy inkább az írás előtt). És persze minél később állítjuk össze, annál nagyobb a hibázási lehetőség is.

Anélkül, hogy technikai részletekbe belemennénk, figyelmeztetünk minden dolgozatírót, hogy érdemes egy külön bibliográfiát készíteni a biztosan felhasználandó irodalomról – még a dolgozatírás előtt. Erre különböző technikai lehetőségeink vannak. Csupán egyet emelnénk ki közülük, a Bib TeX-et, ami kifejezetten a hivatkozások kényelmes, már-már királyi módját biztosítja. De fapados módszerekkel természetesen bármilyen szövegszerkesztőben kezelhetők valamelyest automatikusan a hivatkozások.

Ha előre elkészítjük ezt a listát, és a dolgozatírás folyamán szorgosan frissítjük, sokkal kisebb esélyünk van arra, hogy elkövessük az alábbi hibákat. Mire kell tehát odafigyelnünk a felhasznált irodalommal kapcsolatban?

1. A legtriviálisabb tévedés, hogy a szövegben található hivatkozás nincs benne a bibliográfiában. Ez azt eredményezi, hogy a szöveg közbeni hivatkozás értelmezhetetlenné, visszakövethetetlenné válik. Ha folyamatosan frissítjük a listánkat, ezt könnyen elkerülhetjük.

2. A következő gyakori hiba az, hogy olyan művek is belekerülnek a felhasznált irodalmak listájába, amelyekre a szöveg nem hivatkozik. Ennek az alapja nem csak technikai malőr lehet. Sokan gondolják ugyanis úgy, hogy azt a művet is fel kell itt sorolniuk, ami úgy nagy vonalakban befolyásolta a dolgozatban kifejtett gondolataikat, de nem olyan konkrét mértékben, hogy hivatkoztak volna rá. Ez az elgondolás azonban téves: a bibliográfiába azok is csakis azok a művek kerülnek, amelyekre a szöveg hivatkozik, azok nem, amelyek nem konkrét inspirációt jelentettek.

Nem passzol
Nem passzol
(Forrás: Wikimedia Commons / Elnaz Sarbar / GNU-FDL 1.2)

3. Szintén előfordulhat, hogy a nevek helyes, következetes, egységes írásával gond van. Ez nem csupán azért fontos, mert a helyesírás fontos. Praktikusan az a nagy probléma ezzel, hogy ha nem azonos a hivatkozásban a név írása a bibliográfiában szereplő névével, akkor nem tudhatjuk, hogy ugyanarról a műről van-e szó. Például tegyük fel, hogy a szöveg közben ezt találjuk:

(Kováts 1999b: 89.)

A bibliográfiában azonban nem szerepel Kováts, csak ez:

Kovács, J. (1999b): Az úszólápok morfológiája és szemantikája. Akadémiai Kiadó, Budapest

Honnan tudjuk mostmár, hogy a fenti hivatkozás és a bibliográfiai tétel ugyanazt a művet jelölik, és csupán a név lett elírva? – Ezt biztosan nem tudhatjuk, külön nyomozást igényel, hogy utánajárjunk ez áll-e fent, vagy az, hogy Kováts 1999-es műve kimaradt a bibliográfiából (lást az 1. pontot).

4. Ha már a neveknél járunk: könnyű eltéveszteni az ABC-rendet. Persze erre van szintén automatikus szoftveres segítség (nem kell fejből tudni), de ez abban az esetben, ha a neveket rosszul írjuk, nem sokat segít. Nagyon kell figyelni arra, hogy a nevek milyen névkiegészítőkkel állnak. Tegyük fel, hogy Saussure-re akarunk hivatkozni. És bár tudjuk, hogy nem  is ő írta meg azt a bizonyos alapvető könyvet, mégis őrá kell hivatkoznunk. De mi is az ő neve? És hova is kerül ő, és a nevében az a bizonyos de a bibliográfiában? A teljes neve Ferdinand de Saussure, a bibligráfiában az S-hez kerül, így:

Saussure, Ferdinand de (1967): ...

Ha tehát bizonytalanok vagyunk egy-egy név helyes hivatkozásában, nézzünk utána más bibliográfiákban, lehetőleg több helyen. És persze figyeljünk arra, hogy melyik a szerző vezetékneve. Ha a számítógépre bízzuk az ABC-be sorolást, figyeljünk külön a különleges karakterek, a többjegyű betűk, illetve az ékezetes betűk besorolásánál.

Kováts és Kovács
Kováts és Kovács
(Forrás: Wikimedia Commons / David Gerstein / CC BY-SA 3.0)

5. Még az ABC-nél is könnyebb elrontani az azonos szerző műveinek a rendezését. Itt az időrendet kell figyelembe venni: elöl a legkorábbi, utoljára a legkésőbbi mű áll:

Kováts, J (1989a): ...

Kováts, J (1989b): ...

Kováts, J (1999): ...

6. Figyelni kell arra is, hogy egyforma stílusúak legyenek a bibliográfiai tételeink. Ahogyan már említettük: mindegy, melyik konvenciót, melyik szokást választjuk, de azt viszont kövessük egységesen. Minden bibligráfiai tétel egyformán épüljön fel.

7. Különösen nagy próbatételt jelenthet az idegen nyelvű (akár más írásrendszerszerint írott) művek listázása. Figyelnünk kell külön a nevek helyesírására, az ABC-rendbe illesztésre.

Rend a lelke
Rend a lelke
(Forrás: Wikimedia Commons / Michael Reschke / CC BY-SA 3.0)

8. Külön probléma a többszerzős, sokszerzős művek listázása. Ebben az esetben a szerzőket a kiadványban feltüntetett sorrendben kell felsorolnunk, és az első szerző vezetékneve szerint kerül be az ABC-be a művük.

9. Helyesírási, illetve tipográfiai szempontból nem mindig könnyű eldönteni, hova milyen írásjel kell. Szerzőpáros esetében például „hosszú kötőjelet” szokás használni:

Kálmán László – Nádasdy Ádám (1999): Hárompercesek a nyelvről. Osiris Kiadó, Budapest

Az oldalszámok esetében, ha „tól–ig” értelemben szerepelnek, szintén a hosszú kötőjelet tesszük:

117–333. oldal

10. Fontos még kiemelnünk, hogy amennyiben egy kiadványnak, kötetnek nem szerzői, hanem szerkesztői vannak, ezt fel kell tüntetni a bibliográfiában. A szöveg közbeni hivatkozásban azonban el lehet hagyni. Például a szöveg közben így:

(Keszler 2000: 567.)

A bibliográfiában pedig:

Keszler, Borbála szerk. (2000): Magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

A fentiek talán a legfontosabb buktatók. Reméljük, kevesebb hibás bibliográfia fog készülni a jövőben!

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
12 scasc 2012. április 16. 09:05

@Molnár Cecília: És ez az én (deskriptív) megállapításommal kapcsolatban mennyire releváns?

(Már ha eltekintünk attól a paradoxtól, hogy a _helyesírási_ szabályzat nem helyesírási, tipográfiai szokásokba akar beleszólni).

11 LvT 2012. április 13. 18:11

Természettudományos területen annyira akut probléma az, hogy ahány (külföldi rangos) folyóirat, annyiféleképpen kell megformázni a bibliográfiát, hogy erre egy kisebb iparág épült. Ha sokat publikálsz, akkor előbb-utóbb ráfanyalodsz, hogy vegyél egy szoftvert (úgy 200–250 euróért), amely kezeli a problémát: nyilvántarthatod benne az irodalmaidat, és a szövegszerkesztőbe épülve, az adott újság formátumában jeleníti meg a cikkben felhasználtak hivatkozásait, bibliográfiáját („természetesen” a szoftver részét képező folyóirat-adatbázis alapján).

 

Érdemes mondjuk a PNAS [1] és a Science [2] előírásait összevetni, látszatra nagyon hasonlóak, de nüanszokban eltérnek, ugyanakkor ezek betartását meg is követelik.

– A PNAS-nél a rövidítések végén nincs pont, a Science-nél van.

– A kiadás éve a PNAS-nél a szerzők neve után áll, a Science-nél a hivatkozás legvégén.

– A Science-nél a szerzők nevét kettőspont zárja la, a PNAS-nél nincs ilyen.

– A PNAS-nél a folyóiratkötet számát kettőspont választja el az oldalszámoktól, a Science-nél vessző.

– A folyóiratkötet száma a Science-nél félkövér szedésű, a PNAS-nél normál.

 

[1] www.pnas.org/site/misc/iforc.shtml#format – „References” szekció, „10.” jelzésű hivatkozás

[2] www.sciencemag.org/site/feature/contribinfo/prep/res/refs.xhtml – „Journals” szekció, „2.” jelzésű hivatkozás

10 Molnár Cecília 2012. április 13. 16:12

@scasc: A helyesírási szabályzat újabb kiadásában nincs.

9 scasc 2012. április 13. 15:51

@Molnár Cecília: Pont a nyelvészet területén belül az m-dash mái napig használatosabb. Tessék csak egyes nagy múltú folyóiratok akár aktuális számát is megnézni.

A magyar és magyar történeti nyelvészet egy tipográfiai szubkultúra ;-)

8 scasc 2012. április 13. 15:48

Ha a bibliográfiában a formázásban van csak hiba, nem gond, a lelkiismeretes szerkesztő úgy is pótlásra fog kérni ;-)

7 don B 2012. április 13. 10:42

@tkis: isteniek ezek a cizellák :) Azért a mindig tapadó nagykötőjelhez megjegyezném, hogy egyes fontoknál marha ronda tud lenni, és jó ízlésű nyomdász nem csak a többszavas elemek közötti nagykötőjelet köríti spáciummal (najó: keskeny szóközzel). Legfeljebb megnövelt betűköznek nevezi...

6 szigetva 2012. április 13. 09:57

@tkis: :oops: Akkor én ki is szállok, valóban angol szövegeket szoktam tipografizálni. Az em-dash körül viszont szokott space lenni (és igen, nem az ASCII 32, hanem kisebb, mondjuk 0.2em, előtte törhetetlen, utána törhető). Viszont szerzők neve között nem ez, hanem & van :)

5 tkis 2012. április 13. 09:32

Az helyesírási szabályzat és a tipográfiai gyakorlat alapján két dologról kell beszélni: egyrészt a helyesírás nagykötőjelet és gondolatjelet különböztet meg. A nagykötőjelet kell tenni a többszerzős művek szerzőinek neve közé vagy a tól-ig felsorolásban, a gondolatjel a listák, párbeszédek elején áll, illetve közbevetett részeknél. A nagykötőjel szóköz nélkül áll (tapad), a gondolatjel szóközzel (már ha nem bekezdés elején szerepel, mert akkor természetesen előtte nincs szóköz). Ld. AkH. 239. pontja. (Továbbá a gondolatjelről: 246., 248., 250–252., 256., 258–259., nagykötőjelről: 263.)

A nagykötőjelet és a gondolatjelet a magyar tipográfiában mindig is egyforma hosszúságú jellel írták, ez régen a kvirtmínusz (em-dash) volt (a helyesírási szabályzat 11. kiadásának régebbi nyomataiban is ), manapság pedig a félkvírtminuszt (en-dasht) használják (a helyesírási szabályzat 11. kiadásának újabb nyomataiban is). Ennek megokolása az a nyomdászok szerint, hogy a kvirtmínusz + két szóköz túlságosan nagy lukat üt a szövegen. Ami speciális (nem helyesírási, hanem tipográfiai megoldásként előfordul), hogy a több szóból álló felsorolások, lényegében nevek közé, amelyek egyes tagjain belül szóköz van, szokás a gondolatjelet keskeny szóközzel beilleszteni. Ez még véletlenül se azonos a szokásos szóközzel.

A fentebb is mondottak értelmében hangsúlyoznám, hogy szigetva a nyomdászok szemével és a tipográfiai kézikönyvek felől (A tipográfia mestersége számítógéppel, Tipográfia és helyesírás 30 nyelvhez, Helyesírási és tipográfiai tanácsadó stb.) nézve tévesen tájékoztat arról, hogy a szerzők neve és az oldalszámok közé kerülhet eltérő kötőjel: nem kerülhet!

Ahová kerülhet, bár a magyar tipográfiai gyakorlat nem támogatja (pl. sőt egyesek, pl. Gyurgyák: Szerkesztők és szerzők kézikönyve egyenesen megtiltja), az a nagykötőjel és a gondolatjel. Mi a kiadványainkban a nagykötőjelet félkvirtmínusszal (ALT+0150: –), szóköz nélkül, írjuk, a gondolatjelet pedig kvirtmínusszal (ALT+0151: —), ami előtt-után szóköz áll. A két funkció — két jel elvet nem is áll szándékomban feladni, tehát ez így is marad.

És ez csak a magyar gyakorlat, mert nyelvenként amúgy nagyon különböző lehet. Pl. az angol gondolatjel, ha az m-dasht hazsnálják, szóköz nélküli, ha az n-dasht, akkor szóközzzel írják ugyanabban a pozícióban. Ennek oka az, hogy így a két eljárás ugyanakkora fehér foltot hagy a betűk közt, mert szóközzel együtt az n-dash hossza megegyezik az m-dashéval.

Stb. stb.

4 szigetva 2012. április 13. 09:24

@Molnár Cecília: Nekem is az a tapasztalatom, hogy a magyar szokás a " — "-ról áttért a " – "-ra. De a kettőt az em- és az en-dash-t a szóközök akkor is megkülönböztetik.

@don B: Az angolszász világban más erről a váltogatásról a vélemény. Igen, a szóközt a "space" fordításaként használtam :)

3 Molnár Cecília 2012. április 13. 08:56

Épp múlt héten beszéltünk a szerkesztőségben erről az m-dash, n-dash kérdésről. Elhangzott, hogy az m-dash a magyar könyvkiadásban nem bevett. Én eddig mindig ezt használtam -- pl. két szerző neve közt, de állítólag ez nincs. Az AkH. régebbi kiedásában használják, az újabban valóban nem.

2 don B 2012. április 13. 08:55

@szigetva: a nagykötőjel és a gondolatjel vagy félkvirtminusz (en-dash), vagy kvirtminusz (em-dash), utóbbi manapság egyre ritkább, és tipografice nem illik egy kiadványban váltogatni a kettőt. A nevek közti nagykötőjel előtt-mögött nem szóköz, hanem keskenyebb spácium szedendő...

1 szigetva 2012. április 13. 08:36

Két kiegészítés: a szerzők neve közti hosszú kötőjel két oldalán szóköz van (mert az valójában egy nagyon hosszú kötőjel (gondolatjel, em-dash)), a lapszámok közti körül viszont nincs szóköz, mert az egy en-dash. Van, aki ezeket más karakterrel írja: „Kálmán — Nádasdy”, de „117–333”.

Amit angolul bibliographynak hívunk, abba belekerülhet nem hivatkozott mű (pl. egy tankönyvben, amiben nincsenek a szövegben hivatkozások, vagy további tanulságos olvasmányokat akar javasolni a szerző), ami csak a hivatkozottakat hozza, az a reference list („references” cím alatt). Magyar kiadványokban is terjed a „hivatkozások” című lista.

Információ
X