nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mederi: @szigetva: Jobb példa lenne a kacsacsőrű emlős csőre.. :) Szerintem vannak relatív dolgok,...
    2019. 04. 19, 17:01  Lenni vagy nem?
  • szigetva: @mederi: Ha egy biológus fórumon elkezded fejtegetni (minden második mondat végén egy szmá...
    2019. 04. 18, 23:14  Lenni vagy nem?
  • mederi: @szigetva: Mint már említettem, érdekességnek szántam, önmagában ez nem etimologizálás.. N...
    2019. 04. 18, 21:36  Lenni vagy nem?
  • szigetva: @mederi: És ennek szerinted mi köze van a te magyar–kínai etimologizálásodhoz?
    2019. 04. 18, 16:55  Lenni vagy nem?
  • mederi: Mindenkinek ajánlom. :) gyogyhirek.hu/a-beszed-genje-a-nyelvtan-es-a-genetika/ A véleménye...
    2019. 04. 18, 14:40  Lenni vagy nem?
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A plágium nem menő
Hogyan hivatkozzunk?

Az elmúlt hetekben sok szó esett arról, hogy miért nem szabad plagizálni. De mit tegyen az egyszeri dolgozatíró, ha el akarja kerülni a plágiumot? Hogyan kell szakszerűen hivatkozni a felhasznált szakirodalomra? Gyorssegélyt nyújtunk még a szakdolgozatok leadása előtt.

Molnár Cecília Sarolta | 2012. április 10.
|  

A legtöbb felsőoktatási intézményben körülbelül egy hét múlva kell leadni a szakdolgozatokat, tehát azt talán joggal feltételezzük, hogy a napokban mindenki hozzá is kezd a nagy mű megírásához. És mivel napokat nem lesz idő eltölteni azzal, hogy a hivatkozások rendszerén merengjenek a diplomaírók, úgy gondoltuk, összeállításunkkal segítünk a szakirodalmi hivatkozások színes világában eligazodni. De az is haszonnal forgathatja írásunkat, aki már esetleg elkezdte, vagy tán már be is fejezte az írást, és már csak az utolsó simítások vannak hátra belőle.

A hivatkozások elkészítésénél az első fő szabály, hogy felejtsük el a latin mondást: „Varietas delectat” (’A sokféleség gyönyörködtet’). A hivatkozások elkészítésénél épp ellenkezőleg áll a dolog: az egyformaság a fő. Ha elhatároztuk, hogy melyik hivatkozási hagyományt követjük, egy íráson belül mindvégig maradjunk annál, ne váltogassuk a különféle konvenciókat. A hivatkozásnak ugyanis több különböző, egymással ekvivalens módja van. Ezek közül szigorúan egyet kell kiválasztanunk. Hogy minek az alapján? – Sokszor meg is adják a mintát, amit követnünk kell,  de általában azt érdemes követnünk, ami a saját szaktudományunkban megszokott, a leginkább elterjedt.

Az alábbiakban két különböző hivatkozási rendszert fogunk áttekinteni. Az első a lábjegyzetekben való hivatkozás, a másik pedig a szöveg közbeni zárójeles. Mielőtt azonban ebbe belevágnánk, érdemes tisztáznunk, melyek is azok a helyzetek, amelyekben hivatkoznunk kell, hogy ne kövessünk el plágiumot.

Mikor és miért kell hivatkozni?

Szerencsére és pechünkre nem nekünk kell feltalálni a spanyolviaszt. Szerencse, hisz munkánkat számos szakirodalom segíti, ezekre támaszkodhatunk témánk kidolgozásakor. Ugyanakkor pechnek is mondható ez, mert így nagyon sok esetben nem a saját gondolatainkat írjuk a saját szavainkkal, hanem elveszünk a hivatkozott szakirodalom erdejében, és esetleg arra csábulunk, hogy több tíz oldalt egyszerűen kimásoljunk valahonnan. („Most ezen én minek izmozzak, hogy újrafogalmazzam, úgyis le van már írva, minek nekem ebbe energiát fektetni?” vagy „Én sem fejezhettem volna ki szebben magam, ezt szó szerint kell idézni.”) És egy másik ötven oldalt meg máshonnan, mert ez épp ide vág, mi is pont ezt akartuk mondani... És így tovább. Az eredmény pedig az Összeollózott Mű, amiben semmiféle gondolatmenet nem világlik ki, de a terjedelme bőven meghaladja az elvárt oldalszámot.

Utóbbitól tehát mindenképp óva intenénk minden kedves dolgozatírót: legyen a munkája szakdolgozat, tanulmány, könyvfejezet vagy doktori disszertáció. Az alapeset ugyanis nem az, hogy ha valamit megtaláltunk a szakirodalomban, akkor azt ki/bemásoljuk. Hanem az, hogy a munkánkhoz elolvasott műveket magunkévá tesszük, azaz megértjük, és belőlük újat alkotunk, újrafogalmazzuk őket. (Nem feltétlenül jelenti ez azt, hogy új tudományos eredményt közlünk; de a megközelítésünk, a szakirodalom válogatása és értelmezése mindenképp egyéni lesz. És ez adja majd szellemi értékét a munkánknak.)

Tehát a fentiek értelmében kétféle helyzetben kell hivatkoznunk.

Figyelem!

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az alábbi példák teljes egészükben fiktívek, csak a szemléltetés kedvéért találtuk ki őket és a szerzőket is.

1. Abban az esetben, amikor egy más szerzőnél olvasott gondolatmenetet, vagy akár információhalmazt saját szavainkkal összefoglalunk, tömörítünk, esetleg egy másik szerző gondolatmenetével összehasonlítjuk stb. Ebben az esetben a szavak, a mondatok megformálása saját szellemi termékünk, csupán azok tartalma, az információ, amit közölnek, az származik más szerzőtől. Tehát ebben az esetben nem kell idézőjelet hasznánunk. Csupán a gondolatok forrását kell jelölnünk. Például így:

A csigákról rengeteg hasznos információt megtudhatunk Tóth Elemér (1957) munkájából. Vizsgálatai kimutatták, hogy ezek az állatok hímnősek. Ez azonban – ahogyan erre Kállai Ilona (1968) rámutatott – nem azt jelenti, hogy egy egyed képes lenne saját magát megtermékenyíteni, csupán azt, hogy egy egyeden mind a hím, mind pedig a nőstény ivarszervek megtalálhatók. Dolgozatom további fejezetében Kállai kutatásaira alapozva a csigák nemi életének azt az aspektusát vizsgálom, hogy...

Láthatjuk, hogy a fentiekben vastagon kiemelt részek tartalmazzák a hivatkozásokat. (Ennek a technikai részleteire az alábbiakban még kitérünk.)

Hímnősek
Hímnősek
(Forrás: Wikimedia Commons / Jangle1969 / GNU-FDL 1.2)

2. Abban az esetben is muszáj hivatkozni, amikor szó szerint akarunk idézni. Ez például akkor fordulhat elő, amikor egy megfogalmazásnak a módja, a pontossága igen fontos. Legtöbbször abban az esetben, ha definícióról, egy fogalom meghatározásáról van szó. Például az alábbi helyzetben:

Elemzésemben Urbán–Valkó (1995) parazita űr fogalmát fogom használni. Parazita űröknek nevezzük egy posztmodern regény szövegében azokat a hiányosságokat, amelyek nem összetartják, tömörítik, hanem épp ellenkezőleg, fellazítják, önmagából kiforgatják, érthetetlenné teszik a cselekményt.” (Urbán–Valkó 1995: 83.)

Láthatjuk, hogy a fenti példában az idézőjelek, és a vastagon megjelölt forrásmegjelölés pontosan megadják, hogy az adott idézőjeles definíció honnan származik. (A rövidítések feloldásáról az alábbiakban lesz szó.)

Űrök
Űrök
(Forrás: Wikimedia Commons / PalaeoMal / GNU-FDL 1.2)

És hogy miért kell hivatkozni? – Egész egyszerűen azért, mert egyrészt jelölnünk kell, ha valamely gondolat vagy megfogalmazás nem a saját szellemi termékünk. Azaz gondolatot és szavakat sem lehet lopni, eltulajdonítani, úgy feltüntetni, mintha a sajátunk volna. Másrészt pedig azért, mert azzal, hogy dolgozatot kezdünk írni valamiről, belekerülünk az adott témáról szóló diskurzusba, és a mi munkánk is elolvashatóvá, bírálhatóvá (opponálhatóvá), kutathatóvá válik. Így nekünk is kutya kötelességünk tökéletesen pontosan informálni az olvasóinkat arról, hogy milyen forrásokból dolgoztunk. (Ez például azért is nagyon hasznos, hogy az utókor láthassa, hol tévedtünk mi, és hol tévedtek a forrásaink.) A hivatkozás tehát kulcsfontosságú információ arról, kiknek pontosan mely munkáit használtuk fel.

Hivatkozás lábjegyzetben és zárójelben

Most, hogy tudjuk, mikor kell hivatkozni, és miért, lássuk a technikai részleteket. Elöljáróban azt érdemes ezekkel kapcsolatosan leszögezni, hogy nagyon sokféle eset van, azaz sokféle dologra, szövegre kellhet hivatkoznunk. Az alábbiakban ezek közül csak egyre adunk példát, a többi esetet írásunk következő részében tekintjük át. Azt is előrebocsátjuk, hogy a hivatkozásnak sokféle konvenciója van, de itt csak két fő típust mutatunk be.

1. Az első típus a lábjegyzetes hivatkozás. Első látásra nagyon egyszerű. Írjuk a szövegüket, és ahol utalni szeretnénk a szakirodalomra, oda beszúrunk egy lábjegyzetet, és a lap alján megadjuk a forrást. Így:

Elemzésemben Urbán és Valkó parazita űr fogalmát fogom használni. Parazita űröknek nevezzük egy posztmodern regény szövegében azokat a hiányosságokat, amelyek nem összetartják, tömörítik, hanem épp ellenkezőleg, fellazítják, önmagából kiforgatják, érthetetlenné teszik a cselekményt.1

[...]

______________

1Urbán Ernő és Valkó Zoltán (1995): Posztmodern paraziták. Akadémiai Kiadó, Budapest, 83. oldal

Láthatjuk, hogy az elgondolás lényege, hogy a fő szövegben röviden jelöljük, rövidítjük az idézet forrását (a lábjegyzetre utaló számmal), majd a lap alján ezt a rövidítést feloldjuk. Ez azonban nem elegendő; a lap alján megjelölt forrásokat ugyanis majd a művünk végén még egy összesített irodalomjegyzékben, azaz bibliográfiában is fel kell tüntetnünk. Ez azért nagyon praktikus, mert a bibliográfiában az elemek könnyen kereshetőek, ugyanis ott a szerzők neve szerinti ABC-sorrendbe rendezzük a tételeket. Fenti példánk hősei tehát az U betűhöz fognak majd kerülni, így:

Urbán Ernő és Valkó Zoltán (1995): Posztmodern paraziták. Akadémiai Kiadó, Budapest

Valójában tehát egy idézett gondolathoz vagy mondathoz tartozó hivatkozás összesen három helyen jelenik meg: egyszer a szöveg közben utalásként, másodszor a lapok alján, lábjegyzetben, harmadszor pedig a mű végén a bibliográfiában.

2. A második általunk tárgyalt hivatkozási típust zárójelesnek neveztük. Erre volt példa a fentiekben ez:

Elemzésemben Urbán–Valkó (1995) parazita űr fogalmát fogom használni. Parazita űröknek nevezzük egy posztmodern regény szövegében azokat a hiányosságokat, amelyek nem összetartják, tömörítik, hanem épp ellenkezőleg, fellazítják, önmagából kiforgatják, érthetetlenné teszik a cselekményt.” (Urbán–Valkó 1995: 83.)

Látjuk, hogy itt a szöveg közben találjuk meg a forrásmegjelölést, méghozzá rövidített formában, zárójelben:

(Urbán–Valkó 1995: 83.)

Ennek a furcsa zanzásított forrásmegjelölésnek az értelmezése a következő: ’Urbán és Valkó nevű szerzők 1995-ben megjelent munkájának a 83. oldalán találjuk meg ezt az idézetet’. Természetesen nincs arról szó, hogy fejből kellene tudnunk, hogy melyik is ez a mű. Ebben ad pontos eligazítást a bibliográfia, amelynek az U betűjénél meg fogjuk találni a zárójeles rövidítés feloldását:

[...]

Urbán, Ernő – Valkó, Zoltán (1995): Posztmodern paraziták. Akadémiai Kiadó, Budapest.

[...]

Így már mindenki számára világos, hogy a mondott szerzőknek melyik 1995-ös művéből idéztünk. Azaz ennek alapján már bárki ki tudja keresni, be tudja azonosítani a magvas gondolat eredeti forrását.

Vegyük észre, hogy a zárójeles hivatkozás esetében két helyen adjuk meg a forrásunkat: egyszer közvetlenül az idézett gondolat vagy mondat után zárójelben rövidítve, másodszor pedig a bibliográfiában. Ez egyben egy érv is a zárójeles hivatkozások használata mellett: egyszerűbb, mert nem három, csak két helyen jelöli a forrást, és így nem redundáns, míg a lábjegyzetes az. Ezen kívül így a lábjegyzeteket fenntarthatjuk a szöveghez fűzött megjegyzéseknek, azok nem keverednek a hivatkozásokkal.

Valójában persze teljesen mindegy, melyik hivatkozási rendszert választjuk, ugyanis mindkettő egyenrangú, mivel mindkettő alapján visszakövethetőek az idézetek forrásai.

Sorozatunk következő részében közelebb megyünk a hivatkozáskészítés rejtelmeihez, és megmutatjuk, mi van, ha tanulmánykötetben megjelent tanulmányra, könyvfejezetre, folyóiratban megjelent cikkre vagy internetes forrásra akarunk hivatkozni. Addig is:

Házi feladat

A szövegben szereplő csigás példához készítsenek:

a) lábjegyzetes hivatkozást,

b) zárójeles hivatkozást!

(A művek fiktívek, így több jó megoldás is elképzelhető.)

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
19 tenegri 2012. április 11. 16:56

@Fejes László (nyest.hu): Nem pont ilyen jellegű címfeltüntetésre gondoltam. A szövegbe való belefogalmazás nekem független a hivatkozástól - ha bele is van fogalmazva, többnyire akkor is jobbnak látom külön hivatkozás beillesztését is. De nem akarom senki torkán lenyomni a nekem szimpatikus rendszert (kivéve persze, ha én vagyok a szerkesztő :)), az alapkövetelmények teljesítésén túl ez is ízlés, szokás és hit kérdése.

18 tenegri 2012. április 11. 16:53

@scasc: "Na, én meg ezt tiltatnám be. Ha a 100. oldalon találkozom egy hivatkozással, aminek utána akarok járni, kereshetem az első hivatkozás helyét."

A hivatkozott irodalom jegyzéke megléte alap a mű végén, ott minden visszakereshető részleteiben is. Az első jegyzetben levő teljes hivatkozás szintén csak az olvasó kényelmét szolgálja, hogy ha ismeretlen volt eddig számára a hivatkozott kiadvány, akkor rögtön mindent megtudhasson róla lapozgatás nélkül - később meg a szerző és cím alapján már könnyebb emlékezni rá mi is volt az.

17 Fejes László (nyest.hu) 2012. április 11. 12:34

@tenegri: Nem, természetesen az évszámokat nekem is nehéz megjegyezni – bizonyára mindenkinek. Csak szerintem emiatt nem kell lábjegyzetezni, szépen be lehet foglalni ízlésesen is a főszövegbe:

Mint Gyermekdedy fogalmaz az _Infantilizmus és állam_ című művében: „...” (Gyermekdedy 2009: 13).

Már akkor, ha a tartalom szempontjából releváns, hogy kit és honnan idézünk.

16 Sigmoid 2012. április 11. 11:42

Műszaki és természettudományos világban meg szinte egyeduralkodó módon így hivatkozunk:

"Ismert, hogy a zabhegyezési együttható szorosan összefügg a zabszemek körméretével [5][12][16], és ahogy Kovács et al. a [21]-ben megmutatta, ez az alábbi képlettel írható fel:"

...

Aztán a dolgozat végén van egy vagy több oldal irodalomjegyzék, ahol a számozott hivatkozásokat felsoroljuk.

15 scasc 2012. április 11. 11:16

@tenegri: "Könnyítés, hogy lábjegyzetben jellemzően csak az első előforduláskor kerül teljes hivatkozás, utána már csak szerző, cím és oldalszám."

Na, én meg ezt tiltatnám be. Ha a 100. oldalon találkozom egy hivatkozással, aminek utána akarok járni, kereshetem az első hivatkozás helyét. Ez rosszabb, mint az "uo.", "uö."!

14 scasc 2012. április 11. 11:08

@tenegri: Szerinetm egyszerűen más idézési stílluson szocializálódtál, mint László kolléga. :-)

Nekem sincs bajom a neves-évszámos idézéssel, sőt, kimondottan szeretem, mert a nevet a mondatba igény szerint be lehet építeni mindenféle sallang nélkül. De elhiszem, hogy egyes tudományágakban egy másféle hivatkozás gyakorlatiasabb.

13 tenegri 2012. április 11. 00:29

@Fejes László (nyest.hu): Ebben nem közvetlenül a lábjegyzetelés segít, annyiban viszont az is, hogy lábjegyzetbe nyugodtan írhatok címet is akár, míg szövegközben ez kényelmetlen és "szétdobja" a szöveget. Ha egy évszám épp nem jut eszembe, akkor azt utólag még mindig kikereshetem és beírhatom a cím alapján. Könnyítés, hogy lábjegyzetben jellemzően csak az első előforduláskor kerül teljes hivatkozás, utána már csak szerző, cím és oldalszám. Őszintén szólva én tényleg nem nagyon szoktam emlékezni egy-egy kiadvány vagy cikk pontos megjelenési idejére, így akár egy saját, éppen formálódó műben is zavaró, ha itt-ott visszaolvasva én sem tudom kapásból csupán az évszám alapján eldönteni, hogy egy pár napja vagy hete írt részben épp melyik műre is hivatkoztam pontosan (Coloo 1964 és Coloo 1965, pláne Coloo 1965b között ránézésre nekem nem sok különbség van). Mindez persze lehet, hogy csak az én fogyatékosságom, másoknak ez mehet sokkal jobban is :) Ha én szerkesztek egy kiadványt, akkor abban alapvetően lábjegyzetelés lesz és nem név-évszámos hivatkozás :)

12 Fejes László (nyest.hu) 2012. április 11. 00:03

@tenegri: „ nekem még íráskor is kényelmetlenebb, ha csupán nevet és évszámot kell használni, mert a címeket sokkal könnyebben fejben tartom, mint az évszámokat” És ezen mit segít a lábjegyzetelés? Ott az összes könyvészeti adatot meg kell adni!

11 tenegri 2012. április 10. 22:26

@szigetva: Meglehet :)

10 szigetva 2012. április 10. 22:09

@tenegri: A BibTeX-et neked találták ki :)

9 tenegri 2012. április 10. 21:42

@Fejes László (nyest.hu): Lehet, hogy nem köznapiak az igényeim és az olvasási szokásaim :) És utálok lapozgatni, főleg ha nem lenne muszáj :) Nem is szólva arról, hogy nekem még íráskor is kényelmetlenebb, ha csupán nevet és évszámot kell használni, mert a címeket sokkal könnyebben fejben tartom, mint az évszámokat (jó, ezt leadáskor megoldhatom egy sima cserével is). Kicsit általánosabban szemlélve egy rakás rövidítést zavarónak tartok (a név-évszámot is beleértve). Ezek valamelyest indokolhatóak voltak, mikor írógépen kellett gépelni és a terjedelem is be volt határolva, de manapság inkább tűnnek ezek egyszerű megszokásnak mint célszerűnek (pláne ha elektronikus formáról van szó).

8 Fejes László (nyest.hu) 2012. április 10. 20:50

@tenegri: Szerintem arra, hogy tudjuk, melyik/milyen műről van szó, ritkán van szükség, leginkább akkor, amikor nem egy-egy gondolatot ragadunk ki egy műből, hanem annak gondolatait, tartalmát foglaljuk össze. Ilyenkor azonban a tanulmányírónak/dolgozatírónak amúgy is be kell tennie a szövegbe, pl.

Mint Kovács Levente Ákos írja _A csigák táplálkozása_ című összefoglaló művében, „...” (Kovács 1968:27).

Ennek akkor van értelme, ha utána a Kovács-művet még inkább boncolgatjuk. Ellenkező esetben elég annyi, hogy

Mint a kutatások megállapították, a csigák nem szívesen fogyasztanak vaníliafagylaltot (Kovács 1968:27).

Ilyenkor várhatóan kevés olvasó lesz, akit konkrétan ez a kérdés érdekel, ill. aki ennek utánalapoz, az egy csomó hasonlónak nem fog. Néhány lapozás meg belefér.

És, mint írod, minden esetben amúgy sem lehet megismételni az összes bibliográfiai adatot a lábjegyzetben, az uő., uo. pedig tényleg halálos.

Azért sem jó a lábjegyzetbe tenni a hivatkozást, mert vagy keveredik a valódi lábjegyzetekkel, vagy a valódi, lábjegyzetbe való megjegyzések kerülnek végjegyzetbe. Márpedig az tényleg merénylet az olvasó ellen.

7 don B 2012. április 10. 11:58

@Molnár Cecília: Már hogyne várnák el... A számozós hivatkozási rendszer mitől egyszerű meg áramvonalas? A szövegben igen, na de ahogy észnél kell lenni a százféle dokumentumtípus kezelésénél... (Tényleg csak egy példának: www.ieee.org/documents/stylemanual.pdf )

6 tenegri 2012. április 10. 11:47

@Molnár Cecília: De hogy legyen valami konstruktív javaslatom is: egy elektronikus kiadványban nyugodtan választhatóvá is lehetne tenni a hivatkozási rendszert az olvasó számára.

5 tenegri 2012. április 10. 11:45

@Molnár Cecília:

"A nemzetközi nyelvészeti szakirodalomban nem találkoztam még lábjegyzetes hivatkozással, kizárólag magyar nyelvű munkákban láttam ezt."

Ettől még nem változik meg a véleményem a kényelmetlenségről :) Nem dőlők a kardomba, ha valahol szövegközi hivatkozásokkal kell megbirkóznom, de - számomra - kényelmesebb a lábjegyzet, főleg olyan témánál, amiben nem vagyok napi szinten benne. Több ilyen kényelmi tényező is van, ez csak az egyik, amit én fontosnak tartok (más ilyen pl. a nem világnyelven íródott művek címének lefordítása).

"Egy oldal, amin 5 vagy akár több lábjegyzet van, rosszul olvasható."

A sok lábjegyzet valóban nehezen olvashatóvá teheti a szöveget (bár ez nem annyira a számuktól függ, mint az oldalon elfoglalt terjedelemtől), de írtam is, hogy sok (és ismétlődő) hivatkozásnál én is indokoltnak tartom a szövegközi hivatkozást. Esetenként még párhuzamosan is szoktam használni a kettőt (persze azért szigorúan elkülönítve, hogy milyen esetekben).

Az „uő.”, „uott.” használatát pedig hatóságilag kellene betiltani, ebben teljesen egyetértünk :) Csak a baj van belőle.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X