nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
čo nám časy zlé nasiali,
nech krv zmyje, oheň spáli!
Talpra, szlovák, hí a haza!

Önnek mi ugrik be a fenti verssorról? Netán Petőfi? De akkor hogyhogy „szlovák”? Hát úgy, hogy ezt nem Petőfi írta, hanem egyik szlovák kortársa, Ján Botto.

Marosz Diána | 2018. augusztus 8.
|  

Persze ez így azért nem teljesen igaz. Ján Botto csak átköltötte Petőfi Nemzeti dalát, valószínűleg még keletkezése évében. Kapóra jött neki a forradalmisága, átültette hát anyanyelvére, s a magyart szlovákkal helyettesítette. De akár maga Petőfi is írhatta volna így, hiszen ő maga is szlovák volt. Vagy mégsem?

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Ján Botto: Pochod ‘Induló‘

(a Nemzeti dal szlovák átirata)

Pieseň národa ‘Nemzeti dal‘

(Ján Smrek 20. századi fordítása)

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hor’ sa, Slovák, čuj otčinu!
Tu čas pravý — maj sa k činu!
Miera kliatby dosiahnutá:
či chceš voľnosť, a či putá?
Pánu Bohu

prisahám,
že sa priahať viac nedám.

Hor' sa, Maďar, vlasť velí ti! 
Tu čas teraz abo nikdy!
Povedzte, či rabstvo chcete,
či si voľnosť vyberiete? 
Prisaháme na praboha maďarstva, 
prisaháme: voľnosť chceme,

bez rabstva!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabmi sme od tisícletia,
kliatby dedov na nás letia,
že ponad ich voľné kosti
štŕka puto nevoľnosti!
Pánu Bohu

prisahám,
že sa priahať viac nedám.

Doteraz sme v rabstve žili,
predkov svojich zatratili, 
ich, čo žili-mreli voľne, 
poddanská zem tlačí bôľne.
Prisaháme na praboha maďarstva, 
prisaháme: voľnosť chceme,

bez rabstva!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A čo je to za človeka,
keď mrieť treba, čo uteká,
čo mu milšia biedna hlava,
než národa jeho sláva?
Pánu Bohu

prisahám,
že sa priahať viac nedám.

Podliak, kto dnes, keď mrieť treba,
Netrúfa si, kto si seba, 
vlastný život pramizerný, 
nad česť svojej vlasti cení. 
Prisaháme na praboha maďarsťva, 
prisaháme: voľnosť chceme,

bez rabstva!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Šabľa, šabľa! nie okovy —
pristane ver junákovi:
kto chce, nech si putá nosí,
do rúk, bratia, šable, kosy!
Pánu Bohu

prisahám,
že sa priahať viac nedám.

Väčšmi zdobí ramä mužské
lesklý meč než putá mrzké, 
a my preds' sme putá mali! 
Sem sa, dobrý meč náš starý! 
Prisaháme na praboha maďarstva, 
prisaháme: voľnosť chceme,

bez rabstva!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hore, Slovák, vstávaj hore!
Zjasnie Kriváň v rannej zore;
čo nám časy zlé nasiali,
nech krv zmyje, oheň spáli!
Pánu Bohu

prisahám,
že sa priahať viac nedám.

Meno Maďar zase v kráse
zaskvie sa, jak v dávnom čase, 
zmyjeme my z neho hanu, 
stáročiami nakydanú.
Prisaháme na praboha maďarstva, 
prisaháme: voľnosť chceme,

bez rabstva!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Potom naše tiché hroby
vencom vďačný vnuk ozdobí;
vzdychne, padnúc na kolená:
Daj im, Bože, oslávenia!
Pánu Bohu

prisahám,
že sa priahať viac nedám.

K hrobom našim naši vnuci
kľakať budú, žehnajúci, 
a z ich perí za modlenia 
splynú naše sväté mená. 
Prisaháme na praboha maďarstva, 
prisaháme: voľnosť chceme,

bez rabstva!

A kérdést föltehetjük máshogy is: hogyan lett két szlovák szülő gyermekéből a leghíresebb magyar költő?

Az ősök

Az iskolában annak idején még sokan úgy tanultuk, hogy Petőfi anyja szlovák, apja szerb származású volt. Ezen elmélet tévességére azonban már többen, több helyen rámutattak. Vagyócon és a környező falvakban a mai napig gyakran előfordulnak -ič végződésű családnevek. Bizonyos feltételezések szerint e családok ősei a török időkben menekülhettek ide a déli területekről, innen a délszláv hangzású név. Az újabb kutatások szerint ugyanis az apa, Petrovics István, délszláv hangzású neve ellenére szintén szlovák gyökerekkel rendelkezett. Szerb mivoltát evangélikus vallása is megkérdőjelezi. Petőfi apjának ősei a felföldi Vagyóc községből vándoroltak le az Alföldre. A költő apja már Kartalon született.

Vagyóc ma
Vagyóc ma
(Forrás: Marosz Diána)

Petrovics István a magyar irodalomtörténészek többsége szerint már maga is magyar öntudattal rendelkezett. Biztosra vehető, hogy tudott szlovákul, bár semmilyen szlovák nyelvű írás nem maradt utána. A család egyik barátja, Újlaky István szabadszállási tanító szerint a költő szülei „származásukra nézve szlávok, nyelvre magyarok”. Egyes forrásokban feltűnik a történet, miszerint Petőfi dajkája, Kurucz Zsuzsanna szigorú utasítást kapott az apától: a kis Sanyival csak magyarul beszéljen. A gyermek ugyanis állítólag keverte a nyelveket. „Pocem [gyere ide], Zsuzskó, menjünk a pincébe!” mondogatta dajkájának, ahogy azt Kéry Gyula évtizedekkel később lejegyezte.

A költő édesanyja, Hrúz Mária, vagyis Mária Hrúzová minden kétséget kizáróan tót leány volt, aki csak felnőtt korában érkezett az Alföldre. A turóci Necpálban született, ahol emlékét 2000 óta kétnyelvű tábla őrzi a helyi evangélikus templom előterében:

A Necpálon 1791. augusztus 26-án született és az evangélikus templomban megkeresztelt Hrúz Mária, a világhírű magyar költő, Petőfi Sándor édesanyja halálának 150. évforulója emlékére Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, Necpál község, Ev. a. v. Egyházközség, Necpál.

Elfajzott vagy áldozat?

Petőfi alakját már a 19. században legendák övezték. Születése és halála helye körül a mai napig nem ült el teljesen a vita. Petőfit minden kor másként értékelte, jelentőségét másban látta. Nemegyszer próbálták a korszellem szája íze szerint kiragadni költészetének egy-egy szegmensét, s egyetemességét figyelmen kívül hagyva egyoldalúan begyömöszölni különböző ideológiák fiókjaiba. S ez nemcsak költészetének értékelésére vonatkozott, hanem származásának kérdésére is. Izgalmas dolog nyomon követni, hogyan tekintett erre a kétségtelenül szlovák származású magyar géniuszra a szlovák, és hogyan a magyar irodalomtudomány. Szlovák részről Petőfit sokáig veszélyes renegátnak, az elfajzás elrettentő példájának, vagy éppen az erőszakos magyarosítás áldozatának állították be. Magyar oldalon pedig a sikeres asszimiláció pozitív és követendő precedensének. Természetesen mindkét értékelés egyoldalú.

Pavol Országh, költői nevén Hviezdoslav (’csillagdicsőítő‘) 1849-ben született az Árva vármegyei Felsőkubinban, kurtanemesi családban. Tizenhárom évesen miskolci nagybátyjához került, itt kezdte meg gimnáziumi tanulmányait. Első zsengéit magyar környezetben, magyarul írta, csak évekkel később kezdett szlovákul verselni. Sziklay László irodalomtudós értékelése szerint Hviezdoslav „annyira sohasem sajátította el nyelvünket, hogy elsőrendű magyar költő válhatott volna belőle”. Szlovák nyelvű költeményei viszont egészen új korszakot nyitottak a szlovák költészetben.

Petőfi a legtöbbet szlovákra fordított magyar költő. Rengetegen fordították (első szlovák fordításai még életében születtek, ahogy azt a Nemzeti dal fentebb említett esete is mutatja), de az igazi elismerést Pavol Országh Hviezdoslav fordításai szerezték meg neki. Hviezdoslav, a szlovák költőóriás, aki egyébként zsenge korában magyarul kezdett verselni, s csak később lett belőle a legnagyobb szlovák költő, példaképének tekintette Petőfit, akinek tekintélyes mennyiségű versét ültette át szlovákra. Első Petőfi-fordításai 1903-ban jelentek meg a Slovenské pohľady szlovák irodalmi lap hasábjain. Egyik levelében így vall a szlovákra átültetett Petőfi-versekről: „Örömet okoz nekem, ha azon a szlovák nyelven láthatom őket, amelyen tulajdonképpen már eredetileg is írva kellett volna lenniök.”

Pavol Országh Hviezdoslav, Petőfi szlovák népszerűsítője
Pavol Országh Hviezdoslav, Petőfi szlovák népszerűsítője
(Forrás: Wikimedia Commons)

Tegyünk egy kísérletet. Az alábbi videón egy népszerű Petőfi-vers hangzik el Hviezdoslav fordításában. Ráismer az eredetire?

Szlovák gyermekkor

Minden ideológiai alapot félretéve: hogy is volt ez a dolog Petőfi származásával? A legvalószínűbb verzió szerint Kiskőrösön született, mely abban az időben szlovák többségű település volt. Egyéves kora után azonban a család elköltözött Kiskunfélegyházára, ahol a gyermeket magyar környezet vette körül. Maga a költő egyik versében Félegyházát vallja születése helyének. Egyesek ebben tudatosságot látnak: szerintük Petőfi ezzel éppen azt akarta hangsúlyozni, hogy a magyar nemzettudattal azonosul.

A költő édesanyja minden forrás szerint jobban tudott szlovákul, mint magyarul – furcsa is lenne, ha nem így lenne, mivel egész gyermekkorát a teljesen szlovák Turócban töltötte. Arany János tanúsága szerint folyékonyan, bár hibásan beszélt magyarul. Petőfi aszódi tanára, Koren István is azt állítja, Hrúz Mária hibásan beszélte, míg húga, aki szintén az Alföldre ment férjhez, egyáltalán nem tanulta meg a magyar nyelvet.

Petrovics Sándor keresztelési bejegyzése a kiskőrösi anyakönyvben. Az anyakönyvben minden keresztnév latin formában szerepel
Petrovics Sándor keresztelési bejegyzése a kiskőrösi anyakönyvben. Az anyakönyvben minden keresztnév latin formában szerepel
(Forrás: Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség)

Több szlovák ismeretterjesztő cikk azt állítja, hogy a költő édesanyja nem tudott magyarul, apja szintén nem bírta jól a nyelvet. A szülők fiukkal szlovákul beszéltek. A kis Sándor e cikkek szerint szlovák iskolába járt, szlovák tanárai voltak, a nagy szlovák költő, Ján Kollár konfirmálta őt szlovák nyelven, s csak később lépett az elmagyarosodás útjára. Állítólag diákkorában kigúnyolták tótos beszéde miatt. Némelyik írás egyenesen azt állítja, hogy Petőfi szlovákul kezdett verselni, a magyarra csak később tért át (ez mintegy analógiája lenne Országh Pál, a későbbi Hviezdoslav esetének, csak éppen fordítva).

Nagy úr a szerelem?

Pár hónappal ezelőtt, a szlovák országos szavalóverseny idején az egyik közösségi oldalon egy kiváló kortárs szlovák költő, Ľubomír Feldek posztolt Petőfit népszerűsítő sorokat. Arra buzdította az olvasókat, hogy bátran szavaltassanak gyermekeikkel Petőfi-verseket, s mellékelte egyik saját fordítását is. Maga ez a tény igazán szívet melengető. A Feldek által közölt rövid Petőfi-életrajz azonban meglepő elemeket is tartalmazott. Azon kívül, hogy költőnk szerinte is szlovák iskolába járt, s Ján Kollár a „budapesti szlovák evangélikus templomban konfirmálta őt, megjegyzi, hogy „Petőfi saját elhatározásából vált magyar költővé, méghozzá akkor, amikor szerelmes lett, és azt akarta, hogy a szép nemeskisasszony, Szendrey Júlia értse a verseit.

Jóhiszeműen feltételezzük, hogy Feldek úr nem szándékosan ferdítette el a valóságot, hanem csak felületesen ellenőrizte információinak forrását. Budapesten a 19. század első felében még nem létezett külön szlovák evangélikus templom. Sőt, mint tudjuk, még „Budapest sem létezett. A pesti szlovák evangélikus templom ma is áll, bár kevesen tudnak róla. Az ún. Luther-ház homlokzata tökéletesen elrejti a Rákóczi út járókelőinek szeme elől. Felismerhetetlenségig átalakított belső terében ma konditerem működik. Kívülről kritikus állapotban van, tornya leomlással fenyeget. Története – megpróbáltatások szüntelen sorozata – jól illusztrálja a pesti szlovák evangélikus gyülekezet sorsát, melyről néhány éve színvonalas, kétnyelvű tanulmánykötet jelent meg. A pesti szlovák evangélikusok a mai Deák téren álló templomot használták, melyen a magyar és német hívekkel osztoztak. Saját templomukat csak három évtizeddel később sikerült felépíteniük a mai Rákóczi úton, méghozzá igen kalandos körülmények között.

Ezek a pontatlanságok azonban alapjában nem befolyásolják a tényt, hogy a kis Petrovics Sándort valóban a nagy pánszláv apostol, Ján Kollár konfirmálta, bár arról, hogy milyen nyelven, megoszlanak a vélemények. Néhány forrás szerint németül, mások szerint pedig szlovákul (illetve csehül, mivel a szlovák evangélikusok liturgikus nyelve sokáig a cseh volt).

Ján Kollár költő, a pánszláv eszme apostola harminc évig volt a pesti evangélikus templom lelkésze
Ján Kollár költő, a pánszláv eszme apostola harminc évig volt a pesti evangélikus templom lelkésze
(Forrás: Wikimedia Commons / Jan Vilímek)

A tótok közt egy becsületes ember sincs

S mi a helyzet az iskolával? Valóban szlovák iskolába járt a kis Sanyi? Szlovákul tanult írni, olvasni, számolni? A szlovák irodalom gyöngyszemein nevelkedett, buzgó szlovák hazafiak keze alatt? Nézzük, mit írnak minderről a források. Néhány szlovák cikkből az is kiderül, hogy e szlovák iskola Aszódon volt. Való igaz, hogy Aszód ez időben szlovák-magyar-német vegyes lakosságú község volt, és népiskolájában mindhárom nyelven tanítottak. Az is igaz, hogy az iskola tanára, Koren István, azaz Štefan Koreň szlovák nemzetiségű és öntudatú volt. Petőfi azonban tizenkét évesen került Aszódra. Ebben az időben szlovák nyelvű oktatás kizárólag a népiskolákban folyt. Az első szlovák nyelvű gimnáziumok csak a 19. század hatvanas éveiben jöttek létre (Nagyrőce, Turócszentmárton, Znióváralja), de nem működhettek sokáig, mert Grünwald Béla javaslatára a magyar kormány 1874-ben bezáratta őket. Az ilyen korú gyerekek már nem a népiskolát látogatták. A költő iskolás évei egyébként igencsak kalandosak voltak, mivel apja szinte minden évben más intézménybe küldte. Kiskőrös, Félegyháza, Kecskemét, Szabadszállás, Sárszentlőrinc után Pest következett, ahol előbb az evangélikus gimnázium, majd a piarista gimnázium diákja volt. Az evangélikusoknál a német, a katolikusoknál a latin volt a tanítás nyelve. Aszód csak ezután tűnt föl a palettán: Petőfi az evangélikus középiskolában töltötte a következő három tanévet. Az iskola nyelve a latin volt, de néhány tárgyat magyar nyelven oktattak (történelem, földrajz, természetrajz). Petőfi az aszódi évek után Selmecbányára került, ahol azonban továbbra sem szlovákul, hanem latinul folytatta tanulmányait.

Úgy tűnik tehát, hogy bár aszódi tanára valóban szlovák érzelmű volt, nem taníthatta Sándort szlovák nyelven, ha egyszer az iskola nyelve a latin és a magyar volt. Koren egyben a Petrovics-család barátja is volt. Kérdés, milyen nyelven kommunikált a fiúval az iskolán kívül, családi körben. Erre vonatkozólag egyelőre nem sok utalást találtunk. Fennmaradt viszont egy történet, melyet maga Koren István adott közre több korabeli szlovák és magyar lapban:

[Sándor] A harmadik évben otthoniasabb vagy inkább elbízottabb lévén nálam, már merészebb kifejezéseket és tetteket engede magának. Akkor szüreteimen és kukoricatöréseimen az összes tanulóság tettleges részt vett: a Petrovicsok tartoztak a legserényebbek közé. Mikor egyszer éjfél tájban a fosztandó kukoricagarmadon ültünk, Sándor oly nemzetiségi dühbe jött, hogy ezen szavakban tört ki: ,,A tótok közt egy becsületes ember sincs! Pedig édesanyja Hrúz Mária, túrócmegyei származású nő, csak hibásan beszélt magyarul, és ennek húga, később Táska Sámuelnek, sok éven át aszódi érdemes kurátornak második neje, a szintén igen derék asszony, magyarul nem is értett.

Csanda Sándor irodalomtörténész szerint erre a kis incidensre minden bizonnyal azért került sor, mert a fiatal Petrovicsot „nyilvánvalóan szlovák származására figyelmeztették, amit ő provokációnak vett, s ingerülten válaszolt rá. Koren és Petőfi jó kapcsolatán ez mit sem változtatott. A heves reakció egyébként pszichológiailag teljesen logikus, ahogy azt Margócsy István is említi egy interjúban: Petőfi, „mint asszimiláns magyar, rendkívüli módon próbálta elfojtani magában a szlovák származást.


Koren 1838-ban Sándorra bízta az évzáró vers megírását (ez rendszerint a tanár feladata volt). Ez a költemény, a Búcsúzás, Petőfi legrégebbi fennmaradt verse. 54 soros, ékes magyar nyelven írt hexameterről van szó. Pedig hol van még Szendrey Juliska! Úgy tűnik hát, hogy Petőfinek nem volt gondja a magyar nyelvvel, s nem csak Júlia kedvéért váltott magyarra. S hogy szlovákos lett volna a kiejtése? Nos, ezt nem könnyű így utólag megállapítanunk, mivel hangfelvétel sajnos nem áll rendelkezésünkre. Egy anekdota szerint viszont egyszer szlovákos kiejtéssel szavalt egy verset. Állítólag tréfának szánta, hogy színészként magára vonja a figyelmet.

Petőfi költői pályafutásának első éveiben még Petrovicsként írta alá verseit. A magyarosított Petőfi alakot csak 1842-ben kezdte el használni.

Egy szlovákból minden lehet – még magyar költő is

Ez a megállapítás éppen Koren Istvántól származik. Hol van hát az igazság? Petőfi tiszta szlovák családba született, szülei szlovákul beszéltek hozzá, s csak később vált magyarrá? Tudatos döntése volt ez, mellyel megtagadta származását? Vagy csak a körülmények áldozata volt? Környezete tette magyarrá? Volt más választása is? Lehetett volna szlovák költő? És egyáltalán: mi dönti el, minek tartják az embert mások? És minek tartja az ember önmagát? A vér? A nyelv? A név? A társadalom? Morális kategória-e az asszimiláció? Az „elfajzott” tényleg rászolgált az ítéletre? Kinek van joga ahhoz, hogy megmondja, ki a jó magyar/szlovák?

Petőfi esetében a valóság elég prózainak tűnik: a korabeli Magyarországon az asszimiláció a felemelkedés lehetőségét jelentette. Rudo Brtáň szlovák irodalmár úgy véli, a kis Sándort a magyar környezet és a magyar elemi iskola tette magyarrá. Szerinte, bár a családban szlovákul beszéltek, „az iskola megtette a magáét”.

Zsenge korában megtanult magyarul olvasni, írni, énekelni, megtanulta a magyar nyelvtant, a magyar stílust, a magyar beszédet, s végül magyarul gondolkodni is. Anyanyelve, a szlovák igazán csak amolyan házi konyhanyelv maradt számára.

Képzeljünk most el egy mai, két magyar anyanyelvű szülővel rendelkező családot valahol Szlovákiában, a magyar szórványvidéken. A szülők nem értelmiségiek, nem nagyon olvasnak könyveket. Gyerekeikkel ugyan többnyire magyarul beszélnek, de szlovák iskolába íratják őket, mivel úgy gondolják, úgy jobban érvényesülnek majd. Vagy egyszerűen azért, mert a magyar iskola messzebb van. Az iskolában a gyerek teljesen átszokik a szlovák nyelvre, és szüleivel is egyre inkább csak szlovákul beszél. A család nyelve fokozatosan a szlovák lesz, az unokák már nem tudnak magyarul. Öntudatuk is teljesen szlovák. Mit gondolnak, hány ilyen család van a mai Szlovákiában? Persze, nehezen lehet párhuzamba állítani egy majdnem kétszáz évvel ezelőtti történetet egy maival, de azért ismerjük el, van némi hasonlóság.

Szintén Brtáň feltételezi, hogy „a kisfiúnak és kisdiáknak senki nem adott szlovák öntudatot, és otthonában minden valószínűség szerint nem találkozott szlovák nyelvű könyvvel, leszámítva a cseh nyelvű vallási könyveket”. Vagyis nyugodtan megkockáztathatjuk, hogy identitásának alakulása nemcsak a környezetén múlott, hanem szüleinek döntése is volt. Hogy ez mennyire volt tudatos döntés, s mennyire volt kényszerűség, kényelmesség, vagy a korszellemmel való sodródás? Ezt nehezen lehet megítélni. Úgy tűnik, az apa volt az, aki a magyar nyelvű neveltetést szorgalmazta. Az anya mindennek valószínűleg csak passzív részese volt. Köztudott, hogy Petrovics István hirtelen természetű, akaratos ember volt, míg felesége szelíd, galamblelkű asszony, akiről nehezen lehetne elképzelni, hogy szembeszáll férje akaratával fiai neveltetését illetően.

A Petőfi identitása körüli viták egyess körökben a mai napig nem csitultak el. A szlovákok nosztalgikus érzései – „ki tudja, mivé válhatott volna, ha szlovák marad?” – bizonyos fokig érthetőek. Csukás István irodalomtörténész (vigyázat, nem a meseíró, hanem egy névrokona) Pavol Országh Hviezdoslav Petőfi-fordításait elemezve konstatálja: „így adta vissza Országh Pál a szlovákoknak Petrovič Sándort anélkül, hogy maga rosszabb szlovákká, Petőfi pedig rosszabb magyarrá lett volna”.

„Ha Petőfi Necpálon nőtt volna föl, aligha lett volna belőle magyar költő.– jegyzi meg találóan Csanda Sándor. Ki tudja, talán ma Alexander Petrovič lenne a legnagyobb szlovák költő? Nem tudjuk. Egy biztos: Petőfi Sándor története és identitásának alakulása a 19. századi Magyarország izgalmas és sokatmondó látlelete.

Irodalom

Csanda Sándor: Petőfi és a szlovákok

Csukás István: Petőfi a szlovákoknál, Pozsony 1979

Fried István: A szlovák Petőfi-kép

Marosz Diána: Maďarský génius slovenských rodičov

Péter László: Petőfi félig sem szerb

Petőfi, a balszélső. Interjú Margócsy István irodalomtörténésszel.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 bloggerman77 2018. augusztus 8. 16:53

Országh Pál volt pont a szándékos nemzetárulás iskolapéldája, aki apai ágról régi magyar nemesi családból származott, magyar nevelést kapott, és szándékosan lett szlovák költő, miután olyan gyenge verseket írt magyarul, hogy a magyarországi költői Pantheon harmadvonalba sem fért volna be.

2 Túlképzett Tanyasi Troll 2018. augusztus 8. 22:06

@bloggerman77: „Országh Pál volt pont a szándékos nemzetárulás iskolapéldája”

Sajnos rátok magyarokra nagyon jellemző ez az elfogult hungaronormatív (pontosabban: maďaronormatív) szemlélet. (Lásd még itt is: dotoho.blog.hu/2011/06/13/szuszogtok_min...mmentlist=1#comments ).

Nemesi család ide vagy oda, ha egyszer vegyes családba született, vegyes nemzetiségi területen élt, akkor miért ne választhatta volna magáénak az édesanyja anyanyelvét követve a szlovák nyelvet és identitást?

A szlovákok is elkezdhetnék sorolni azokat a szlovákokat, akik származásuk ellenére Magyarországot választották Csehszlovákia helyett (Ján Černochon át Ladislav Kubaláig), vagy akár gyökereiket is megtagadva asszimilálódtak (mint Štefan vagy Alexander Petrovič). Nem kétséges, hogy közöttük is voltak olyanok, akik ezt puszta opportunizmusból tették.

„olyan gyenge verseket írt magyarul, hogy a magyarországi költői Pantheon harmadvonalba sem fért volna be”

Lehet, hogy ez így van, bár azért nem biztos, hogy ilyen sommás ítéleteket az első szárnypróbálgatásai, fiatalkori zsengéi alapján érdemes tenni. Tudtommal a magyar költők között is voltak olyanok (pl. Ady), akik nem elsőre találták meg az igazi költői hangjukat.

(Megjegyzem arra egyébként számtalan példa van a világirodalomban, hogy valamely író vagy költő nem [csak] első anyanyelvén írt nagy hatású műveket, köztük Nobel-díjasok is, pl. Samuel Beckett.)

3 szigetva 2018. augusztus 9. 07:40

@Túlképzett Tanyasi Troll: Azért bloggerman77 csak nem képvisel minden magyart...

4 Roland2 2018. augusztus 9. 11:24

Nem lenne meglepő, ha előbb-utóbb megjelennének majd olyan értekezések ( szlovák részről ), melyek arra a következtetésre jutnak ,hogy Petőfi csak szlovákul beszélt, csak szlovákul írta a verseit eredetileg ( amit a magyarok fordítottak le ), szlovák nemzettudata volt ( amit a magyarok elhazudtak ) és az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban való részvétele is tulajdonképpen a szlovákok felszabadítására irányult.

Egyébként a mostani polkorrektség határolta világban rászólnak az emberre, hogy mindenkit annak kell tekinteni és nevezni, amilyen identitást őmaga választott. Ha Petőfi magyar identitást ( sőt, tkp. nacionalizmust ) választott, akkor miért kell firtatnunk a " szlovákságát" ( amivel valszeg ellenérzése volt és már úgysem tudjuk megkérdezni, hogy mit gondolt erről ) ?

5 aphelion 2018. augusztus 9. 15:23

@Roland2: Hogy melyik nemzettel azonosulsz, azt te választod meg, hogy milyen a származásod, azt a családfád ;)

6 bloggerman77 2018. augusztus 9. 22:10

@Túlképzett Tanyasi Troll:

Miért, te nem vagy magyar? "Rátok magyarokra" milyen ízes ezt magyarul olvasni. :)))

Ja látom te csinálod azt az a szélsőbalos-szlovák (cseh) rajongó Dotoho blogot, ahol minden jó és szép ami cseh és szlovák, és minden szar, ami magyar - így mindjárt érthető.

Országh Pál az élete nagy részét magyar nemesként élte le, és azért lett szlovák, mert a költői zsengéi magyarul teljesen sikertelenek voltak, és bosszúból lett szlovák költő. (Tudom, hogy az anyja szlovák volt, van is egy anekdota, hogy Országh azért kezdett szlovákul írni, mert az anyja nem beszélt magyarul, és a azt mondta a fiának, hogy milyen kár, hogy a verseit nem tudja elolvasni, és Országh ettől "szlovákosodott" volna be.)

Csernoch János szlovák származását nem tagadta, sőt akkoriban az esztergomi érsekek nagy része szlovák parasztfiúk közül került ki.

Kubala igazi hazátlan volt, mindig annak vallotta magát, ahonnét a pénz jött. Volt csehszlovák, magyar és spanyol válogatott is...

7 siposdr 2018. augusztus 10. 11:22

@Túlképzett Tanyasi Troll:

Kedves Uram!

Elolvasva hozzászólásának ezen mondatát: "Sajnos rátok magyarokra nagyon jellemző ez az elfogult hungaronormatív (pontosabban: maďaronormatív) szemlélet.", úgy látom, Ön egy szánnivalóan beteges lelkületű ember. Javasolom, kérje meg kedves szüleit, hogy gyógykezeltessék Önt!

Őszintén bízom állapotának mihamarabbi jórafordulásában.

8 Untermensch4 2018. augusztus 10. 19:19

@Roland2: "Egyébként a mostani polkorrektség határolta világban rászólnak az emberre, hogy mindenkit annak kell tekinteni és nevezni, amilyen identitást őmaga választott."

Akkor én szeretnék kun és etruszk lenni... mivel mindkét nyelv eléggé periférikussá avult, magyarul szeretnék. :)

9 szigetva 2018. augusztus 10. 20:53

@bloggerman77: @siposdr: Annyira vicces (és egyben szánnivaló), hogy nem veszitek észre, hogy saját magatok illusztráljátok a kommentben megfogalmazottakat.

10 mondoga 2018. augusztus 10. 22:19

@szigetva: Szerintem nem is értik. Sem ezt, sem azt. :-(

11 bloggerman77 2018. augusztus 11. 01:33

@szigetva:

Tanyasi Troll barátunk. a következőt írta: Alexander Petrovic gyökereit megtagadva erőszakkal asszimilálódott.

Ilyen ostobaságot hogyan lehet leírni, ha Petőfi a szülei (akkoriban értelemszerűen: apja) akaratából már nem tanult meg szlovákul, arra hogyan lehet azt mondani azt, hogy erőszakkal megtagadta gyökereit? Az apja döntött így...

Az meg egy baromság, hogy otthon biztosan szlovákul beszéltek. Ajánlanám Troll figyelmébe azokat az amerikás magyar családokat, ahol a szándékosan nem szólaltak soha magyarul a gyerekeik előtt, hogy azok véletlenül sem tanuljanak meg magyarul, inkább hibásan is, de angolul beszéltek mindig, hogy a gyerek minél hamarabb asszimilálódjon a befogadó közegbe?

Vagy azok a csángók, akik szándékosan felhagytak a magyar nyelv használatával otthon, mert a vérrománná átnevelt katolikus papjuk - amúgy szintén csángó - a templomban elmagyarázta, hogy a magyar az ördög nyelve?

12 bloggerman77 2018. augusztus 11. 01:44

@mondoga:

Nem, ti nem értitek. Ezek a budapesti magyar számára vicces és bosszantó dolgok, pl. hogy a szlovákul egy mukkot sem beszélő, még 1918 előtt meghalt Zsélyi Aladár a szlovák repüléstörténet hőse lesz, csak mert a szüleinek a földbirtoka az 1918 után Csehszlovákia része lett.

Pozsonyi születésű magyar olimpiai bajnok szlovák olimpiai bajnokká alakul át, ha nincs ugye sajátunk, sebaj, csinálunk visszamenőlegesen :))

Ebbe illeszkedik Petőfi "szlovákosítása is, megfejelve egy sokkal fontosabb ponttal.

- ezek a nekünk nevetséges és bosszantó "szlovákosítások" valójában a szlovákiai magyarság etnikai önazonosságának rombolását végzik.

Az egész lényege, hogy bebizonyítsa: a szlovákiai magyarok nemzeti öntudatának alapját jelentő személyiségek nem voltak magyarok, hanem szlovákok, tehát ezzel tudatosítsák a kevéssé művelt szlovákiai magyarok között, hogy még emiatt is másodrendű állampolgároknak tekintik őket, és nincs is értelme miért tovább kapálózniuk, adják fel szépen etnikai öntudatukat - hiszen még Petőfi is szlovák volt!

13 Túlképzett Tanyasi Troll 2018. augusztus 11. 10:52

@bloggerman77: Nem, a Csehszlovák Kém álnevű blogger csinálta a dotoho blogot, aki nem én vagyok. Csak egy ottani cikk kommentszekcióját linkeltem ide, a kommentelők torz világlátására hivatkozva. Én sem írtam olyat sehol, hogy Černoch megtagadta volna a származását, csak annyit, hogy „Magyarországot választotta Csehszlovákia helyett”.

Ami viszont az eleve vegyes családba született Országh esetén illeti: én a magam részéről semmi ellentmondást nem látok abban, hogy a (kis)nemességét apjától örökölte, de magának (részben talán érzelmi okokból, pl. pont anyja hatásara) magyar identitást választott.

@bloggerman77: Már bocs, de valamit te benézhettél, én ugyanis egyetlen szóval nem írtam (vagy implikáltam) olyat, hogy minden szlovák, vagy akár pont a Petrovičok *erőszakos* asszimiláció áldozatai lettek volna (ti. „asszimilálódtak” ≠ erőszakkal asszimilálták őket); sőt kifejezetten említettem, hogy sokan ezt elsősorban a jobb érvényesülés vágyával, önként tették.

Azt viszont szerintem nem érdemes tagadnotok, hogy a dualizmus kori Magyarországon a magyarosítás egy tudatos törekvés, politika volt a magyar állami szervek részéről, amihez már az erőszakos/adminisztratív eszközöktől (pl. a Matica betiltása) sem riadtak vissza. (De ez a Petrovičokat értelemszerűen már nem érintette.)

14 Túlképzett Tanyasi Troll 2018. augusztus 11. 10:55

@Túlképzett Tanyasi Troll: korr. én a magam részéről semmi ellentmondást nem látok abban, hogy [Országh] a (kis)nemességét apjától örökölte, de magának (részben talán érzelmi okokból, pl. pont anyja hatásara) *nem magyar, hanem szlovák identitást választott.*

15 MolnarErik 2018. augusztus 11. 21:33

@bloggerman77: Mondjuk Bárány Róbert is pont ilyen alapon (vagy még ilyen se) "magyar" Nobel-díjas.

16 siposdr 2018. augusztus 13. 09:29

@szigetva: Attól félek, hogy jobban értem, mint Ön.

17 szigetva 2018. augusztus 13. 09:42

@siposdr: Én nem értésről beszéltem.

18 Fejes László (nyest.hu) 2018. augusztus 13. 18:38

@bloggerman77: „ a szlovákul egy mukkot sem beszélő, még 1918 előtt meghalt Zsélyi Aladár a szlovák repüléstörténet hőse lesz, csak mert a szüleinek a földbirtoka az 1918 után Csehszlovákia része lett”

Lécci adjál már egy forrást, hogy ezt hol olvastad.

„Az egész lényege, hogy bebizonyítsa: a szlovákiai magyarok nemzeti öntudatának alapját jelentő személyiségek nem voltak magyarok, hanem szlovákok, tehát ezzel tudatosítsák a kevéssé művelt szlovákiai magyarok között, hogy még emiatt is másodrendű állampolgároknak tekintik őket, és nincs is értelme miért tovább kapálózniuk, adják fel szépen etnikai öntudatukat - hiszen még Petőfi is szlovák volt!”

Szerintem félreérted. Ez pont a szlovákok számára sugallja azt, hogy igazán nagy emberek akkor lehetnek, ha elmagyarosodnak. Hiszen nézzük meg, hány szlovákból lett úgy valaki, hogy elmagyarosodott! Ez a követendő út. Hát nem veszed észre, hogy ez egy ravasz magyar összeesküvés, mely a szlovákokat önazonosságuk feladására készteti?

19 Szűcs Gábor 2018. augusztus 13. 20:52

Elkerülvén azt, hogy meddő vitába bocsátkozzam itt, ugyanakkor eleget téve ismeretterjesztői elhivatottságom legalább minimális követelményeinek, ajánlok néhány forrásmunkát és rögzítek néhány tényt azok számára (a szerző számára is), akik valóban érdeklődnek a téma iránt, s nem csupán ürügyként tartják pallosként avagy páncélként maguk elé.

- Dienes András: A fiatal Petőfi. A költő származása és életútja 1838 nyaráig. Bp., Tankönyvkiadó, 1968. A Petrovics-családra és a szülőkre vonatkozóan a 9–56., az aszódi iskolával és tanulmányaival kapcsolatosan a 189–237. oldalt.

- Fekete Sándor: Petőfi Sándor életrajza I. A költő gyermek- és ifjúkora. Bp., Akadémiai, 1973. A származással és a szülőkkel kapcsolatban a 9–22. oldalt, az aszódi tartózkodásról és tanulmányairól a 81–109. oldalt.

- Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Bp., Osiris, 2008. A családtörténetről a 11–20., Aszódról a 37–46. oldalt.

Továbbá:

- Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban. Bratislava, Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954.

- Magyar Zoltán: Petőfi a Felvidéken. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2000.

- Asztalos István: Petőfi és Aszód. Aszód, Gradus Stúdió, 2005.

Néhány tény:

1. Petrovics István Kartalon született, s Valkón járt iskolába. Mindkét (Pest–Pilis–Solt vármegyéhez tartozó) település magyar volt. Petőfi apja tehát magyarok között szocializálódott, beszélt is magyarul, sőt azt is tudjuk, hogy magyarnak tartotta magát. Amikor Bagó Kis István szabadszállási asztalosmester 1828 márciusában tótnak nevezte, még tettlegességre is sor került. A család orvos barátjától, Sass Istvántól is tudjuk, hogy Petrovics sokra tartotta magyarságát, büszke volt rá. Később az apa is fölveszi a Petőfi nevet.

2. 1923-ban, Petőfi születésének századik évfordulóján, a Slovenská Politika c. újságban nevezték talán először Petőfit elfajzott szlováknak. Később Pavol Bujnák, a prágai, majd a pozsonyi egyetem magyar tanszékének professzora hangoztatta előadásaiban, hogy Petőfi szlovák és szerb szülők gyermeke, aki később tudatosan eltitkolta származását. Ráadásul a költő a családi házban nem, csupán a pesti iskolában tanult meg magyarul, sőt forradalmisága is a szlovák jellem és az idegen környezettel való érintkezés konfliktusából eredeztethető. Pavol Bujnákkal, aki támogatta a fajelmélet helyi változatát, a józan csehszlovákiai kortársak sem értettek egyet.

3. Legutóbb 2007-ben Ján Slota mondta azt, hogy Kossuth és Petőfi szlovák volt. 2011-ben pedig, a magyar középiskolákban március 15-én (!) megírandó szlovák nyelvi érettségi vizsgában szlovákosították a költő nevét. Idézem az Új Szó egyik vonatkozó cikkét: „A diákoknak kedden arra a kérdésre kellett választ adniuk, hogy mely magyar költő alkotásaival lehet összehasonlítani Janko Kráľ műveit. A kérdésben megadták a megválaszolandó költő monogramját is: Š. P. A helyes (ragozott) válasz ez volt: Šándora Petőfiho. A tesztlapokat készítő Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM) a kiértékelési útmutatóban külön felhívta a tanárok figyelmét, hogy csak ezt a választ fogadják el, ha valaki lágyítójel nélkül, Sándornak írta Petőfi keresztnevét, annak a válaszát érvénytelennek kell tartani.” (ujszo.com/napilap/kozelet/2011/03/17/a-h...alasz-sandor-petofi).

Petőfi Sándor nevét az érvényes szlovák irodalmi tankönyvekben, valamint a szlovák iskolák számára összeállított Monitor-tesztben is lágyítójel nélkül tüntették fel. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint a lágyítójeles alakot még a Szlovák helyesírás szabályai című könyv sem ismeri el. A lágyítójeles forma megkövetelése tehát Szlovákiának a kisebbségi magyarokra irányuló asszimilációs politikájának része.

20 Fejes László (nyest.hu) 2018. augusztus 14. 08:33

@Szűcs Gábor: Köszi a kiegészítéseket. Az utolsó eset kapcsán viszont: „a magyar középiskolákban március 15-én (!) megírandó szlovák nyelvi érettségi vizsgában szlovákosították a költő nevét. I[...] „[...] helyes (ragozott) válasz ez volt: Šándora Petőfiho.”

Namármost nem tudom, mennyiben tekinthető a Šándor Petőfi szlovákosított névnek olyan jellegzetes magyar betűvel, mint az ő. Szlovákosított név mondjuk az Alexander Petrovič lehetne.

„A lágyítójeles forma megkövetelése tehát Szlovákiának a kisebbségi magyarokra irányuló asszimilációs politikájának része.” Ez szerintem akkora hülyeség, mint amikor azt mondják, hogy a magyarok „finnugor származásának erőltetése” azt szolgálja, hogy a magyarok nemzeti érzése gyengüljön. Most komolyan, hogyan járul hozzá a magyarok elszlovákosításához az, hogy szlovák szövegben (!) Šándornak vagy Sándornak kell írnia Petőfi keresztnevét? (Elvben mindkét megoldás mellett szólnak érvek.) Az, hogy csak az egyiket fogadják el helyes válasznak, azért hülyeség, mert nem azt vizsgálja, hogy a kérdésre tudja-e a diák a választ. Az, hogy pont azt fogadják el helyesnek, amelyet a szlovák helyesírás sem támogat, szimpla szakmai hiba. A legvalószínűbb, hogy a szlovák helyesírás ez irányú szabályozását ismerik, a legrosszabb esetben buta nacionalizmus, mely megköveteli a a év „szlovákosabb” írásmódját. A szlovákiai magyarok nemzeti elkötelezettségét legfeljebb annyiban befolyásolja, hogy felbassza bennük az ideget, és növeli szlovákellenes érzelmeiket.

De most komolyan, ha egy magyar vizsgafeladatsorban csak a Verne Gyula lenne elfogadható válasz, a Jules Verne nem, akkor arra gondolnánk, hogy a teszt összeállítója Verne franciaságát akarja tagadni, vagy magyar írónak akarja feltüntetni?

Információ
X