Néhány évtizeddel ezelőtt még csak szerbhorvát nyelvről hallhattunk. Később meg kellett tanulnunk, hogy külön szerb és horvát nyelv van, mi több, felbukkant a színen a bosnyák nyelv is. Amikor pedig Jugoszlávia szétesett, megtudhattuk, hogy a montenegróiaknak is külön nyelvük van. A montenegrói parlament 2008-ban bizottságot állított fel a montenegrói nyelv normáinak kidolgozására. Mi több, a montenegróiak azt szeretnék, ha nyelvük hivatalos státuszt kapna Szerbiában. Hogy is van ez? Egy vagy négy nyelvről van szó?

Perast, Montenegro. Itt montenegróit beszélnek ...
(Forrás: wikimedia commons / Janusz Recław)

Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, a nyelvészek álláspontja szerint nagyon sok szemponttól függhet, hogy két külön nyelvről beszélünk-e, vagy ugyanazon nyelv nyelvjárásairól. Mi több, az sem kizárt hogy ugyanazokat a változatokat hol egy, hol több nyelv képviselőinek is nevezzük. Külön fogalmakat is bevezettek az ilyen helyzetek árnyaltabb elemzésére. Ha két nyelvváltozat annyira különbözik egymástól, hogy köztük a kölcsönös megértés nem lehetséges, akkor abstandnyelvről (tkp. különbségnyelvről) beszélnek. Azokat a nyelveket, amelyeknek önálló normájuk (helyesírásuk, "nyelvhelyességi" szabályai) van, és amelyet valakik (általában egy állam) hivatalosan megkülönböztetnek más nyelvektől, ausbaunyelveknek (tkp. felépített, kiépített nyelveknek) nevezzük. Lehetséges, hogy két különböző ausbaunyelv használói jól megértik egymást, talán észre sem veszik, hogy különböző nyelven beszélnek. Máskor viszont egészen különböző abstandnyelvek használói egy nyelv beszélőinek tartják magukat, és saját "otthoni" nyelvük helyett egy ausbaunyelvet használnak: az ilyen funkcióban használt ausbaunyelveket hívják tetőnyelveknek (ilyen például a német és az olasz irodalmi nyelv). Vegyük észre, hogy az ausbaunyelv mindig abstandnyelv (hiszen mindig lesznek nyelvek, melyektől élesen elkülönül), míg az abstandnyelvek nem mindig ausbaunyelvek: egy-egy változatot gyakran a saját beszélői is egy ausbaunyelv nyelvjárásának tartanak, még akkor is, ha az ausbaunyelvet szinte idegen nyelvként tanulják az iskolában.

A szerbhorvát nyelv (vagy ahogy angolul rövidítik: BCS – Bosnian-Croatian-Serbian) tehát egy abstandnyelv, amely Jugoszlávián belül egy ausbaunyelvet alkotott (még akkor is, ha két helyesírása volt, és a latin alapút inkább a horvátok, a cirill alapút kizárólag a szerbek használták: a szerbek ma is használják mind a kettőt). Amikor a politikai egység megszűnt, az új politikai központok mind saját ausbaunyelveket kezdtek létrehozni. Nyelvészeti szempontból új különbségek nem keletkeztek: a korábbi nyelvjárási különbségeket most nyelvi különbségeknek kezdték tekinteni.

A montenegrói nyelvjárás (ill. most már a politikai korrektség kedvéért: nyelv) csak apróságokban tér el a másik három ausbaunyelvtől. Ismeri a "lágy" sz-t és z-t, illetve a "kemény" dzs-t: ezek a másik három nyelvben nincsenek meg. Az ősszláv nyílt e helyén ije van, mint a hivatalos horvátban és bosnyákban (a szerbben ugyanitt e-t találunk), de ije van néhány más szóban is, ahol eredetileg e volt (és a többi nyelvváltozatban meg is maradt). Míg a horvátban az e előtt egyes mássalhangzók lággyá váltak, addig a szerbben és a montenegróiban megmaradtak keménynek. Néhány ponton sajátos a ragozás is. A szókincsre jellemző, hogy a horvát tengerparti nyelvjárásaihoz hasonlóan magasabb az olasz jövevényszavak aránya. Az idegen szavakat időnként más formában veszik át, mint a másik három ausbaunyelv. A belső keletkezésű szavak is gyakran más tőből vagy más képzővel születnek, mint a szerbben, a horvátban vagy a bosnyákban. Bár a montenegróiak ortodox keresztények, inkább a latin alapú helyesírást használják. Az említett három sajátos hangjuk jelölésére most formálódó helyesírásukban új betűket vezetnek be.

Mivel a magyar viszonylag egységes és  jól elkülönül a szomszédos nyelvektől, továbbá a politikailag tagolt (különböző államokhoz tartozó) magyarság is egy nemzetnek tekinti magát, a magyarok szemében ezek a problémák nagyon mondvacsináltnak tűnhetnek. Azok számára azonban, akik politikailag, kulturálisan, vallásilag jól elkülönülnek, nem érzik magukat egymáshoz tartozónak, fontos lehet, hogy a különbségeket a nyelvhasználatuk segítségével is kifejezzék. Ezt a célt szolgálja nyelvük időnként önkéntelen, időnként tudatos eltávolítása.

Források

http://hu.wikipedia.org/wiki/Montenegr%C3%B3i_nyelv

http://sh.wikipedia.org/wiki/Crnogorski_jezik

http://en.wikipedia.org/wiki/Montenegrin_language

http://en.wikipedia.org/wiki/Serbo-Croatian