nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Praha, Adolf Gitler, German Göring
Rejtélyes kapcsolat a g és a h között

Miért mondják az oroszok Hitlert Gitlernek? Van-e ennek köze ahhoz, hogy a csehek Prágát Prahának nevezik? Úgy tűnik, mintha a g és a h összekavarodott volna Európa keleti felében. A szláv nyelvtörténetből és írástörténetből csemegézünk.

Fejes László | 2012. március 28.
|  

Olvasónk, Éva érdekes kérdéssel keresett meg minket:

Többször előfordult, hogy ugyanannak a szláv névnek láttam H és G
betűs magyar átírását. Például a Macskafogóban szereplő Grabowski
(Grabovszky) név mellett Hrabowski (Hrabovszky) nevet is találhatunk.
További példák a Praha/Prága, Horeczky/Goreczky ill. a
Harvard/Garward. Azt szeretném kérdezni, hogy a cirill Г és X ill. a
latin G és H betűket hol hogyan ejtik ki? Hogyan kell ezeket átírni
magyarra, illetve a magyar neveket hogy kell kiejteni?

Ahhoz, hogy pontos választ adjunk a kérdésre, tisztáznunk kell néhány dolgot.

Amikor napjainkban nyelvet kezdünk tanulni, úgy tűnik számunkra, mintha az írott nyelv lenne az elsődleges. Ez természetes, hiszen elsősorban tankönyvből tanulunk. De még ha hangfelvételeket, oktatóvideókat használunk is, a leírt szöveget érezzük biztos kapaszkodónak, ott ellenőrizzük, hogy jól hallottuk-e a szöveget, illetve ott nézünk utána, ha fülünk cserben hagy minket. A valóságban azonban a dolog pont fordítva van: a kérdés igazából nem az, hogy „melyik betűt hogy kell kiejteni?”, hanem hogy „melyik hangot milyen betű jelöli?”.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a betűk (ideértve most az olyan betűkapcsolatokat is, mint az sz vagy a cs) és a hangok között egy nyelven belül sincs szigorú megfelelés. Gondolhatunk arra, hogy a mészből és a mézből szóalakokban a [b] előtt ugyanaz a [z] hangzik, az egyik esetben mégis sz-szel, a másikban z-vel írjuk. A helyesírási szabályzat az ilyen esetekben hivatkozik a szóelemzés elvére. Máskor ilyen okot sem találunk: a naiv szóban például hosszú [í]-t mondunk, „helyesen” mégis rövid i-t kell írni. A tízes, húszas vagy a tízet, húszat szavakban a magyar beszélők többsége rövid [i]-t, illetve [u]-t ejt, mégis hosszú í-vel, ú-val írandóak. Itt elvben megint hivatkozhatnánk a szóelemzés elvére (a tíz, húsz alakokban valóban hosszan is ejtjük a magánhangzót), de akkor miért írunk rövid magánhangzókat a tized és a huszad szavakban, vagy miért jelöli a helyesírás a hosszúság változását a híd és a hidat alakokban. És akkor még csak az alapjában mégis hangjelölőnek tartott magyar helyesírásból vettük példákat. Ha az angol helyesírásra gondolunk, még nyilvánvalóbbá válik, hogy a hangok és a betűk egyáltalán nem állnak szoros kapcsolatban.

Miért Praha?
Miért Praha?
(Forrás: Wikimedia Commons / Karneyli / GNU-FDL 1.2)

Mindez azonban azt is jelenti, hogy amikor az egyes nyelvek helyesírási rendszerei kialakulnak (vagy kialakítják őket), még akkor is önkényes a betűk és a hangok kapcsolata, ha egyébként viszonylag következetesen hangjelölő rendszerről van szó. Így fordulhat elő, hogy a lengyelben gyakorlatilag ugyanazt a hangot jelöli az s, mint a magyarban az sz, és fordítva. Egyikről sem mondhatjuk, hogy az a „jó”, a „helyes” megoldás, egyszerűen így alakult. Mindezt azért fontos előre bocsátani, mert emlékeznünk kell: ha a egy másik nyelvben egy ismerős szóban h áll a megszokott  g helyén, az nem feltétlenül jelenti, hogy ott [h] is hangzik: lehet, hogy a h jelöli a [g]-t (vagy valamilyen más hangot). Ugyanakkor ha írásban az ismerős g-vel találkozunk, akkor sem biztos, hogy az [g]-nek is hangzik. Na de mi a tényleges helyzet a szláv h-val és g-vel?

Egy kis nyelv- és írástörténet

A gubancért a szláv nyelvtörténet felelős. A szláv nyelvek, illetve nyelvjárások egy részében a [g] [h]-vá vált. (Így lett Pragaból Praha – a magyar elnevezés tehát egy régebbi állapotot őriz.) Ezt némi egyszerűsítéssel úgy magyarázhatjuk, hogy a [g] képzésekor a levegő útja már nem záródott el tökéletesen, és a zörej annak köszönhetően keletkezett, hogy a levegő egy szűkebb résen át áramlott ki (illetve a rés hátrébb is került).

Ez a változás meglehetősen furcsa alakú területen ment végbe: az északi szláv nyelvek déli sávjában, azaz a felső-szorbban, a csehben, a szlovákban, a ruszinban, az ukránban, a beloruszban és a déloroszban. Ilyen tipikus délorosz beszélő Mihail Gorbacsov. Az alábbi videóban a Szovjetunió nem sokkal később bekövetkező széteséséről viszonylag szabadon beszél. Az oroszul tudók könnyen megfigyelhetik, hogy – legalábbis az esetek többségében bizonyosan – [h]-t ejt a megszokott [g] helyén.

Az ínyencek megtekinthetik lemondónyilatkozatát is: itt megfigyelhető, hogy amikor jobban odafigyel, [g]-t ejt (különösen az olyan szavakban, minta  [gaszudársztvo] ’állam’, amikor kissé elszakad az írott szövegtől, akkor [h]-t (különösen a hétköznapi szavakban, mint a [tahdá] ’akkor’, [mahlo] ’tudott’ stb.).

Nyelvészeti kérdésekben járatos olvasóink joggal kifogásolhatják, hogy a zöngés és zöngétlen [h] hangot a cikkben azonosként kezeljük. Hiszen olyan ez, mint ha azt mondanánk, hogy a [t] és a[d] vagy a [s] és a [zs] ugyanaz a hang! Nos, ez igaz, de csak részben: a gégében képzett mássalhangzók nagyon sajátosak, és ha talán van is, nagyon ritka az olyan nyelv, ahol a két mássalhangzó megkülönböztető szereppel bír – a térségben biztosan nincs ilyen. Két magánhangzó között a magyarban zöngésülni szokott a [h].

Még többet csalunk az orosz és a belorusz esetében: ezeknél az általunk [h]-nak jelölt hang nem is ott képződik, ahol a magyar [h], hanem ahol a [ch] például a Bach szóban – ugyanakkor ez is zöngés.

Akiknek igazán jó fülük van, azok azt is észrevehetik, hogy ez a [h] nem egészen az a [h], mint ami a magyarban van – ugyanis kicsit máshol hangzik, ráadásul zöngés. A cseh, szlovák vagy ukrán esetében kisebb a különbség, a [h]-t ugyanott ejtik, ahol a magyarban – de a [h] zöngés. Ezt leginkább csak akkor vesszük észre, ha ilyen anyanyelvű személyt hallunk magyarul beszélni. Az ő akcentusuk jellemzője, hogy a [h] előtt sem zöngétlenednek a mássalhangzók (tehát az adhat tényleg [adhat]-nak, és nem [athat]-nak hangzik), sőt, a zöngétlen mássalhangzók is zöngésülnek (tehát a kaphat [kabhat]-nak hangzik).

Na és írásban?

Amikor a cseh helyesírás kialakult, ez a változás már lezajlott, és a hang jelölésére a h betűt választották. Ebben a korban a csehben nem volt [g] hang, a g betű tehát szabad maradt: ezzel a [j]-t jelölték. Karel Hynek Mácha 1836-os romantikus költeménye a Máj (Május) még ezzel a helyesírással jelent meg, így a címlapon az virított, hogy Mág:

Máj
Máj

A szemfülesek észrevehetik, hogy a j betűt is használták: ez a mai í-nek felel meg. A következő évtizedben azonban a helyesírás mindenféle központi szabályozás nélkül megváltozott, és a hangjelölés nagyjából a maival egyezővé vált. (Ma a g és a j ugyanazokat a hangokat jelöli, mint a magyarban: [g] azonban csak jövevényszavakban fordul elő.) A szlovák helyesírás kialakulásának idején is élt mindkét jelölési forma.

Az ukrán és a belorusz helyesírás története kissé másképp alakult. Az ukránt és a beloruszt sokáig csak az orosz nyelvjárásának tekintették, beszélői írásban az oroszt használták – igaz, a anyanyelvükben is meglevő szavakat saját ejtésük szerint olvasták, hasonlóan a mai délorosz beszélőkhöz. Így aztán számukra természetes volt, hogy a cirill г, mely az irodalmi oroszban (néhány kivételtől eltekintve) a [g]-t jelöli, náluk a [h] jele lett. Mivel azonban időközben az ukránba és a beloruszba is visszakerült a jövevényszavakon keresztül a [g] hang, felmerült ennek jelölésének igénye. Az ukránok ennek jelölésre új betűt alkottak, a ґ-t. (Igaz, volt időszak, amikor a latin ábécéből átvett g-t vagy a кг betűkapcsolatot használták ennek jelölésére.) 1933-ban a szovjet helyesírási reform eltörölte az ukrán ґ-t, és a г a [g]-t és a [h]-t is jelölte, mint a beloruszban. A lengyelországi ukránok azonban továbbra is használták – végül az 1990-es reformmal visszatért az ukrán helyesírásba. (Sőt, történtek kísérletek a beloruszba való bevezetésére is.)

Chende choch, Gitler kaput

Mint láthattuk, a szláv nyelvekben eredetileg nem volt [h] hang (se zöngés, se zöngétlen). Bár úgy tűnhet, hogy a délszláv nyelvekben van (elég Horvátország nevére, a Hrvatskára gondolni), ne dőljünk be a látszatnak: itt a h nem a magyarból ismert [h]-t jelöli, hanem azt a hangot, amellyel többek közt Bach nevében találkozunk.

Mit csinálnak ezek a nyelvek, ha egy másik nyelvből olyan szót vesznek át, amelyben [h] van? A megoldás egyszerűnek tűnik: a [h]-t a hozzá legközelebb álló hanggal, a [ch]-val helyettesítik. Az orosz esetében azonban a dolog nem ilyen egyszerű.

Itt ugyanis a képet megzavarja az a tény, hogy az orosz nyelvjárásokban van egy hang, ami közelebb áll az átadó nyelvek [h]-jához, mint a [ch]-jához, és ennek az irodalmi nyelvben a [g] felel meg. Ez az oka, hogy az oroszok a [h]-t a tőle akusztikailag távol álló [g]-vel helyettesítik, ezért aztán a himnusz megfelelője [gimn], Hitlert [gitler]-nek mondják, és nem tudják, hogy Hermann Göring [german gering] kereszt- és vezetékneve nem ugyanazzal a betűvel kezdődik.

Gitler kaput
Gitler kaput
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ez is azonban inkább a régi átvételekre igaz, mert ma inkább [ch]-val helyettesítik a [h]-t, pl. Heves megyét [cheves]-nek nevezik, ha valamiért erre kerül sor. Korábban is előfordult a [ch]-val való helyettesítés, elsősorban akkor, amikor bizonyos kifejezésekkel inkább élőszóban, mint írásban találkoztak. Így például a német hände hoch! ’kezeket fel!’ felszólítás [chende choch] formában került be az oroszba.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
46 LvT 2014. augusztus 25. 20:08

@LvT: Már ha nem fémszulfátról van szó.

45 LvT 2014. augusztus 25. 17:55

@benzin: Nem jöhetnek. Ezek a Szent Gál (← latin Gallus) tiszteletére adott keresztnévből jönnek.

44 benzin 2014. augusztus 25. 14:16

Akkor a Gál tipusú nevek jöhetnek a hvalizból ? hvaliz-kálicz-gálicz.

43 LvT 2014. augusztus 25. 13:51

@baloch: >> Az ukrán Балога miért nem lehetett magyarul Baloga? <<

Addendum: <Baloha> névalak akad Szlovákiában is Breznóbánya környékén. A név lehetséges etimológiájához vö. forum.index.hu/Article/viewArticle?a=130348422&t=9056730

42 LvT 2014. augusztus 25. 13:33

@baloch: >> Az ukrán Балога miért nem lehetett magyarul Baloga? <<

Az ukrán cirill betűs helyesírás megkülönbözteti a <г> és a <ґ> betűket. A <г>-nek, amely az ukrán <Балога> névben is áll, az ejtése [ɦ], így teljes joggal van itt a magyar átírásban /h/. A [g] ejtés a másik, <ґ> betűhöz tartozik: ezt írjuk át /g/-vel.

.

>> És fordítva. <<

Fordítva nincs. A nagyoroszoknál van (volt) hanghelyettesítés idegen nevet, szavak átvételekor. De /h/ nem vált /g/-vé soha. Már csak azon ok miatt sem, mert a szláv nyelvekben nem volt /h/ (azt csak a /g/ → /h/ hangváltozás hozta létre és csak az érintett nyelvekben).

41 szigetva 2014. augusztus 25. 13:27

@baloch: "Az ukrán Балога miért nem lehetett magyarul Baloga?" Azért, mert a nem latinbetűkkel írt szövegeket a kiejtést közelítve szokás átírni.

40 geo 2014. augusztus 25. 13:15

38@geo:

A listopad ukra'n, de Oleg orosz. Ezt tala'ltam hamarja'ban:

www.bpart.kiev.ua/eng/cat2007/map/8/

Persze, me'g a szovjet ido"'kben volt a ne'vado' u:nnepse'ge.

39 geo 2014. augusztus 25. 12:55

38@baloch:

Olodarovics - papa'ja volt Alada'r

38 baloch 2014. augusztus 25. 10:58

Гаваші́ Оле́г Олода́рович (*24 листопада 1958, Мукачево)

Alig ismertem rá a névre: Havasi Aladár (Oleg)!

37 baloch 2014. augusztus 25. 10:50

@mederi: "Érdekes amit a cikk ír:

-" A szláv nyelvek, illetve nyelvjárások egy részében a [g] [h]-vá vált."

És fordítva..

-"..tény, hogy az orosz nyelvjárásokban van egy hang, ami közelebb áll az átadó nyelvek [h]-jához, mint a [ch]-jához, és ennek az irodalmi nyelvben a [g] felel meg. "..

-Valóban, az ukránok pl. a "havast" "gavas"-nak mondják"

---

Mi is "ügyeskedünk":

Viktor Ivanovics Baloha (ukránul: Віктор Іванович Балога; Dávidfalva, 1963. június 15. – )

forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Viktor_Ivanovics_Baloha

Az ukrán Балога miért nem lehetett magyarul Baloga?

36 geo 2014. augusztus 25. 06:29

14@Krizsa:

Praha - prah (ku:szo:b). Szerb prag, lengyel pro'g, orosz porog. (Varso' egyik ku:lva'rosa Praga)

Tisztelt asszonyom!

O:nnek ko:szo:nhetem, hogy megtudtam, a nyelve’szkedo” Varga Csaba elhunyt.

Uta’nane’ztem, mikor. Akkor tudtam meg, hogy egy neves filmesro”l van szo’. Milyen szomoru’, ha valakit megsza’ll egy de’mon e’s nem hagyja mege'rdemelt babe'rain nyugodni, te’vutakra te'riti.

35 LvT 2014. március 19. 22:00

@mondoga: >> egyik szó kezdete sem úgy keletkezett, hogy egy korábbi "ono-" v. "unno-" kezdetből kikopott volna az [n] <<

A magyarok szláv népnevében csak egyetlen teljes ejtésű magánhangzót tartalmaz, úgyhogy ez a megközelítés nem megy sehova, mert mind minden nép, a korabeli szlávok is hanghelyettesítéssel vették át a szavakat. Amit te forszírozol, az megvan az óoroszban a XI. sz-ban, de <Югра> (Jugra): ez még korábbi adat is, mint a PVL. A szlávnak ebben az időszakában nem volt rövid /u/: ezt a szó belsejében redulkált <ъ> hanggal (kemény jerrel) veszik át , de ez nem állhat szó elején. Szó elején ezért hanghelyettesítéssel vagy <ю> lesz (a prejotáció moraikussága miatt itt az /u/ hangtanilag rövid), vagy <въ>. Törökös átadó hangsúlyviszonyoknál (vagyis, amikor a szóvég hangsúlyos) egy további kimenetel is lehetséges, amelyet az <oguz> törzsnév orosz megfelelője a <guz> mutat: a szó elejére eső, fonetikailag lehetetlen első jer meg sem jelenik.

Szóval fonetikailag teljesen lehetetlen az <ogur>-ból a PVL <ѹгр-> (ugr-) formájába eljutni, lehetne <*огр-> (*ogr-), <*въгр-> (*vъgr-) vagy <*югр-> (*jugr-). De ezek nem mutathatók ki.

Ugyanakkor a hangsúlyos szótagot követő redukált magánhangzó (jer) kiesése, a szinkópa meglehetősen köznapi jelenség. A fenti <Югра> (Jugra) is ezt mutatja, de p. az óorosz <онъсии> (onъsziji) mellett a mai nyelvben <онсий> (onszij), ill. <усей> (uszej) található. Vagyis a két jer kiesése – mert PVL <ѹгр-> (ugr-) formájában egy sincs, holott még az <ogur>-ból való alakuláskor is kellene egynek lennie! – még szláv alapon is megmagyarázható, de mint tenegri írta, ez már az átadó nyelvben megtörténhetett.

Bár az utolsó mondatodban érvelés helyett érzelmi síkra tévedtél, de a felvetetted kérdés indifferens a kronológia szempontjából: a jerek és az orrmagánhangzók kialakulása még a szláv egység időszakában történt (mert minden szláv nyelvben azonos), azaz ezt a Kr. u. II–III. századnál korábbra teszik. És az állapot fennmaradt legalább a X. sz.-ig (sőt az északnyugati tömbben többé-kevésbé máig is).

34 mederi 2014. március 19. 11:14

Visszatérve a címben lévő felvetésre..

Több kérdés is felmerült bennem a témával kapcsolatban, ami szerintem, a "h" elsőbbségi megjelenését igazolja az emberi kommunikációban:

a/

Vélhetően mikortól ember az ember?

1/ Mióta a hüvelyk ujját használja eszköz használatra? Nem, mert az állatok is használnak eszközöket (fadarabot, követ) táplálékuk megszerzésére, vagy feltörésére..

2/ Embernek nevezhető volt-e mai értelemben az előember, és hogyan tartott kapcsolatot egymással és a világgal?

Szerintem már akkor is ember volt bizonyos értelemben, ha az agya képes volt valamennyire felfogni és feldolgozni a körülötte lévő világ "passzív" képének és a történéseknek az összefüggéseit. Feltehetően még nem vált képessé gégehangok kiadására és mai értelemben nem beszélt...

A kommunikáció mutogatással, (kezdetleges) mimikával és (állati, kevéssé artikulált) torok hangok kiadásával/ "kimondásával" kezdődhetett..

-Ha a fentiek igazak, akkor a beszéd ősében, az "elő beszédben" az előember pl. a "g" és "k" hang kimondására még csak kevéssé artikulált módon, "halvány mellékhangként" volt képes, ugyanakkor az állatias torok hangokat, amelyek a majmokra is jellemzők, emberi kapcsolataiban már régen jól, és egyre inkább ember módjára (kezdetleges "felfedezések", gondolatok közlésére) használta, amit arcmimika és a testbeszéd kiegészítéssel jól tudott használni.

-A "h" használata még nem a mai módon (többnyire a magánhangzó követi) hanem, "állatiasan", ahogyan a majmok is, többnyire a mássalhangzót megelőzve kapcsolódtak a "h"-hoz magánhangzó..

A majmok szerintem "g" hang kiadására semmilyen módon nem képesek (bár a libák igen, de azok nem közvetlen őseink), és miért lett volna ez másként az előemberrel?!

-Fejlődéstanilag úgy gondolom, teljesen jogos azt állítani, hogy az emberréválás folyamán a "h" torok hang a "g" gégehangot megelőzte.

A mai értelemben vett nyelvek kialakulásában és a gégehangok fejlődésének elősegítésében igen fontos szerepe lehetett..:)

-Talán azok a "népek", akik az emberré válás folyamán tovább használták a régimódi, "maradi" testbeszédes "H"-zós kommunikációt, ma is szívesebben mondanak "h"-t "g" helyett, és fordítva, a "nyelvi új divatot" előbb követők, ma is "g"-t mondanak "h" helyett szívesebben..

-Kérdés, hogy Prága nevét melyik "társaság" találta ki és használta először, a "maradiak", vagy a "divatkövetők"?

Szerintem rejtély, ezt ma már nem lehet megmondani..:)

33 tenegri 2014. március 19. 00:31

@mondoga:

" "ono-" v. "unno-" kezdetből kikopott volna az [n], sőt, [nn], majd a maradék "oo" v. "uo" alakult volna át /Vn/ → <ǫ> kezdetté"

Ilyet szerintem se itt, se máshol senki nem állított (az [nn] még pluszban sem világos honnan kerülhetett ide). A szláv egy *ongur (< onogur) alak átvételét mutatja, aminek a kialakulása pl. Németh Gyula szerint a bolgárban vagy akár a magyarban is megtörténhetett. Fejtegetést itt találsz:

Németh Gyula: On ogur, hét magyar, Dentümogyer. In: Kőrösi Csorna Archívum I (1922), pp. 150-151.

Ugyanez megvan a Törökök és magyarok I. című kötetben (pp. 10-11): real-eod.mtak.hu/25/1/BORA_04.pdf

32 Krizsa 2014. március 18. 23:59

Az oungri lett wengri. A h-ungari meg ha-oungri-ból keletkezett, ahol a "h'-, ha-, he- a héber, az "a-az" pedig a magyar A, AZ. Mert a H vesztés, az igen, az létezett.

Az első 2-3 héber tanórán kiderül, hogy az O/U/W-t a héber egyetlen betűvel írja. Az is kiderül, hogy a héberben a csak a 6 db. W-vel kezdődő szó (ha ennyire kevés) csak jövevényszó lehet.

De van neki közös B/V betűje is, ami egészen más, mint a W.

Mindezt nem kellett nekem kitatálni, mert a vallási parancs folytán "változatlanságra" kötelezett héber nyelv MEGŐRIZTE az egész múltját (írásban is).

Hogy mit kínlódik a hivatalos nyelvtudomány többezer művelője a B/V és O/U/W problémával, amiből semmit nem ért, ahelyett, hogy egy szál "nyelvtudós", csak egy is belenézett volna a héberbe - pedig százból egy biztosan tudott héberül is... az eszem megáll.

A finnben és az északi kisnyelvekben NINCS "valódi" V, csak O/U/W. Még ennyit sem tudnak.

Trükkösködnek a végtelenségig - a CÉLÉRT: hogy az idétlen-idejétmúlt indo-GERMÁN nyelvészet valahogy fennmaradhasson.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X