nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
PDSZ: javaslat a köznevelési és az önkormányzati törvény módosítására

A közoktatási és az önkormányzati törvény módosítását javasolja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) annak érdekében, hogy az iskola és a fenntartó érdekei közösen valósuljanak meg – közölte a szervezet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI | 2012. április 17.
|  

Mendrey László elmondta: a köznevelési és az önkormányzati törvény összefésülése tette lehetővé, hogy a fenntartó a szigetszentmiklósi gimnázium igazgatójának ideiglenes kinevezése kapcsán kialakult helyzethez hasonlóan be tud avatkozni az iskolák életébe. A változtatásra azért van szükség, hogy a demokráciát valóban meg lehessen jeleníteni az iskolában – tette hozzá.

Mint mondta, a törvénymódosítással kapcsolatos pontos elképzeléseikkel egy-két hónapon belül keresik meg a döntéshozókat. Mendrey László hozzátette, hogy a PDSZ más közoktatási szakszervezetetekkel együtt demonstrációt tervez június 3-ára, pedagógusnapra, a tanárok korábban megvont juttatásaival kapcsolatban, ahol már szót emelhetnek a törvénymódosítást érintő javaslataik mellett is.

Kifejtette: a fenntartónak joga van vezetőt jelölni az iskola élére, azonban nem erőltetheti rá döntését minden szakmai érvvel szemben a testületekre. Mint mondta, hónapok óta kapnak jelzéseket arról az ország minden részéből, hogy az állam fenntartói szerepvállalásával komoly érdeksérülések mentén történnek meg az igazgatóváltások. Mint mondta, a szigetszentmiklósi eset azért kiemelkedő, mert a tantestület, a diákok és a szülők együttesen fogtak össze egy kívülről jövő döntés ellen.

Álláspontja szerint a rendszerváltás óta bebizonyosodott, hogy a politika nem tud mit kezdeni a közoktatással, a köznevelési törvények nem a szakma, hanem a politikai elit szándékai szerint fogalmazódtak meg.

A szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium élére a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) Mede Norbertet nevezte ki ideiglenesen április 3-ával azt követően, hogy a korábbi igazgatói pályázat kiírását érvénytelenítették. A döntés ellen április 11-én fáklyás felvonulással tiltakoztak diákok, szülők és tanárok a városban. A posztra az addig megbízott igazgató, Czita Zoltán is jelentkezett, akinek pályázatát a tanárok és a szülők nagy arányban támogatták.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X