nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Orbán: a finnugor nyelvrokonság tény

Orbán Viktor Helsinkiben határozottan kiállt a finnugor nyelvrokonság mellett: szerinte tényről, nem véleménykérdésről van szó.

nyest.hu | 2013. május 13.
|  

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a magyar és a finn nyelv rokonsága történelmi tény, nem pedig véleménykérdés – írja a Turun Sanomat. Az újság emlékeztet, hogy az utóbbi időben Magyarországon többször elhangzik az a vélemény, hogy a nyelvrokonság megkérdőjelezhető. Mint írják, tavasszal a magyar parlamentben egy fideszes képviselő szájából is elhangzott, hogy „a nyelvrokonsággal kapcsolatban nincs kizárólagosan elfogadott álláspont”.

Magyarországon vannak olyan nacionalista irányzatok (finnül tahók), melyek újra akarják írni a történelmet, és a finnugor nyelvrokonságot is a szocializmus idejéből származó kitalációnak feltüntetni. A Finnországba látogató magyar miniszterelnök Helsinkiben fejtette ki a kérdésről a véleményét, amikor finn kollégájával, Jyrki Katainennel találkozott. A találkozón a nyelvrokonság mellett a kétoldalú kapcsolatokról, az uniós és gazdasági kérdésekről esett szó. Orbán találkozik Sauli Niinistö köztársasági elnökkel is – írja a Turun Sanomat.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
66 Ringelhuth bácsi 2013. május 18. 16:15

Az előadás beharangozója Tata város honlapján: www.tata.hu/kalendarium/kultura/konferencia/11835

65 Ringelhuth bácsi 2013. május 18. 16:13

Michl József tatai polgármester az Orbán Viktor ellenes lázadók élén? Május 16-án Bakay Kornél volt a Tatai polgári esték előadássorozat vendége. A helyi televízióban az egyébként gyerekellenes megnyilvánulásairól hírhedt polgármester melegen méltatta a "finnugorizmus" ellen kirohanó Bakayt. Ez nyílt szembeszállás a finnugor nyelvrokonságot tényként beállító miniszterelnökkel szemben. Mi lesz ebből?

64 Ahita 2013. május 17. 08:40

@Avatar: meri itt bárki állítani, hogy amit itt leír, és mond az maga a kinyilatkoztatás? és hiba nélkül való? én biztos, hogy nem, még azokról a "hozzáértőkről" sem, akikre támogatóként hivatkozom. Én aztán meg főleg nem vagyok egy tótumfaktum! Tehát még véletlenül sem várnám el, hogy nekem higgyetek. De minden alkalommal elcsodálkozom azon, hogy vannak akik napnyugtától hajnalhasadásig tagadják a nap létezését, aztán hajnalban egy sötét odúba vonulva abban erősítik egymást, hogy amit derengeni láttak, csupán a képzelet szülte illúzió, délibáb. S így nőnek föl nemzedékek, meg sem próbálva kimerészkedni a napsugarak alá. Megvonva maguktól azt a csodát, amit ezek a melengető sugarak csak úgy, minden ellenszolgáltatás nélkül adnának. Bárkinek. Aztán csak születik majd egy ifjú titán, aki végre elég bátor és kíváncsi lesz ahhoz, hogy kilépjen a körből, s megkezdődhet a paradigmaváltás.

De nekem ne higgyetek. Csak magatoknak. Ha kipróbáltátok.

63 Avatar 2013. május 17. 08:06

@Ahita: nüansznyi a probléma: eddig minden tényállításod hibásnak bizonyult, de azért elvárod, hogy a végkövetkeztéseidet komolyan vegyék.

62 Ahita 2013. május 16. 22:58

@blogen: " Ezenkívül teljesen lényegtelen, hogy el tudod e képzelni az Urál környéki mezolitikumot."

...hát ezzel tulajdonképpen és abszolút egyetértek!

61 blogen 2013. május 16. 22:35

@Ahita: Miért ne értenék egymás nyelvét? Csak nézz ár a szibériai vagy észak-amerikai nyelvi térképre, hogy lásd mekkora területet benépesítenek halász-vadász etnikumok! Ezenkívül a mezolitikus népsűrűség szempontjából szinte mindegy, hogy tajga vagy mérsékelt övről beszélünk ekkor, hasonló a szituáció a Kárpát-medencében is a neolitikum előtt!

Ezenkívül teljesen lényegtelen, hogy el tudod e képzelni az Urál környéki mezolitikumot.

60 Ahita 2013. május 16. 22:13

@blogen: nos itt is nüansznyi a különbség. Nem lakatlan, ám az itt szorványban élő népek, akik csak nagyobb ünnepeken jönnek össze, már lassan a másik csoport nyelvét sem értik, hát még a rituálékat levezető sámán szavait. És nem hogy nem értik, de már maga a sámán is csak a szavakra emlékszik, eredeti jelentése a szavaknak a múlt homályába vész. Korábbi életterükön folytatott tevékenységük nagy részét itt folytatni nem tudják, ehhez kapcsolódó szavaik felejtve, nyelvük nem fejlődik, hanem visszafejlődik. Nehéz elképzelnem, hogy mindezek után innen kiszakadva érkezünk a Kárpátmedencébe :):):)

59 Ahita 2013. május 16. 21:49

@Krizsa: Tán nem szakad be alattam:):):)

58 blogen 2013. május 16. 21:38

A Volga (és a Káma) kelet-nyugati szakasza és az attól északra fekvő tajga folyamatosan lakott volt az elmúlt tízezer évben. Lásd:

Radiocarbon Dating of Wetland Meso-Neolithic Archaeological Sites Within the Upper Volga and Middle Vychegda - N.E. Zaretskaya, M.G. Zhilin, V.N. Karmanov and O.N. Uspenskaya; GEOCHRONOMETRIA Vol. 24, pp 117-131, 2005

www.geochronometria.pl/pdf/geo_24/Geo24_16.pdf

Mi több, már ekkor lakott volt a sarkkör magassága is:

Living at the margin of the retreating Fennoscandian Ice Sheet: The early Mesolithic sites at Aareavaara, northernmost Sweden - Per Möller, Olof Östlund, Lena Barnekow, Per Sandgren, Frida Palmbo, Eske Willerslev; Holocene;Jan2013, Vol. 23 Issue 1, p104

hol.sagepub.com/content/early/2012/09/18/0959683612455546.abstract

Igaz, ezt te magad is tudtad volna, ha a legcsekélyebb mértékben tájékozódsz, mielőtt valamit leírsz.

57 Ahita 2013. május 16. 21:32

@bloggerman77: A finn nép egy csonka társadalom volt (mint Mo-on a románok, ruszinok), tehát éppen ellentétben azzal, amit írsz, nem "visszavezetni" kellett a finn nyelvet, hanem éppenséggel "bevezetni", hiszen a Finn Nagyhercegség területén aki kikerült a finn paraszti közegből akaratlanul is svéddé vált, mert aki értelmiségi, hivatalnok volt, az mind svéd kultúrájú, nyelvű volt. Sőt, a függetlenség elnyerése előtt egy hatalmas névváltoztatási kampány zajlott, mert a finnek döntő hányada svéd vezetéknevet viselt (mint nálunk a zsidókat kötelezték a 18. sz. végén a német vezetéknevek felvételére).

És hiába volt erős finn nyelvi mozgalom, a függetlenség elnyerése után is voltak olyan erők, akik a svédet erőltették volna államnyelvnek.

****

Akkor úgy fogalmaznék, hogy megpróbálták megtartani, és nem visszavezetni, az itt éppen vita tárgyát képező, véleményem szerint ilyen megnevezéssel és megközelítéssel soha nem létező, ősi finnugor nyelvüket. Abban teljesen igazad van, hogy ha valaki kikerült a finn paraszti körből az előbb, utóbb a svéd nyelvet használta. Hát éppen ezért kezdődött meg az oktatás, a közügyek, igen fontos! a tudomány, a kultúra(ahol, mint Európa szerte mindenhol, majmolták a franciát) területén a svéd nyelv mellett, tehát azt erőszakkal nem elutasítva(mondjuk nem is tudták volna) a finn nyelv bevezetése.

Hiszen valóban csak a paraszti réteg és a finn alsó középosztály beszélte a finn nyelvet. Hát naná, hogy voltak ellenzői, hisz a svédek hatása, nagy számbeli jelenlétük nem volt piskóta! De megcsinálták. Él és virul Európa egyik legjobban működő, politikailag semleges ( 56osokat pl. nem fogadnak) társadalma, EUban finn nyelv teljes jogú. A finn társadalom belső, szellemi, lelki állapota azonban nem ennyire polírfényes. Valami nem stimmel ott sem.

56 Krizsa 2013. május 16. 21:25

@Ahita MOZOG A FÖLD.

55 Ahita 2013. május 16. 20:57

@Ringelhuth bácsi: Kedves Ringelhut bácsi, már megint igaza van! Nüansznyi az eltérés ugyan, s a lényegen nem változtat, de igaza van.

Viszont a magyar "őstörténet" benne van a 35-40e évvel ezelőtti, aztán folyamatosan jelenlévő Kárpátmedencei leletekben, aztán benne van abban az ön által is és én általam is igen szívesen használt és szeretett magyar nyelvben, meg aztán a génjeinkben.

Míg az Északi-sarkkör határa és a Volga nyugatról keletre folyó északi szakaszán ember lakta nyomokat nem igen találtak 4-6e év távlatában. Mamut csontvázakat, amit jól konzervált az ember-telen ,emberi életre alkalmatlan zord, fagyos vidék, viszont igen. Tehát továbbra is kérdés számomra, hogy miért gondolják oly sokan, hogy a Kárpátmedence igen kellemes klímájával szemben, ami az ember számára abszolút alkalmas a nyelvi, kulturális és gazdasági fejlődésre, valakik, csökönyösen ragaszkodva a megpróbáltatásokhoz, az északi zord vidékeken ringatják az emberiség "bölcsőjét"? Annyit írtam már, és annyi neves kelet-, és nyugat kutató egészen "friss" kutatásainak eredményeit ideidéztem, nem megfeledkezve hazai publikációkról, könyvekről. Hasztalan. Annyit kellene csak megérteni, hogy azok akik a sumer(ős-szkíta) -magyar nyelvazonosságról beszélnek, vagy a magyar-héber rokonításról szólnak, ők valami sokkal régebbi "kézzel fogható, beszédes" leletanyagokból, egy azonos rituális, vallásos jelképrendszereket használó nem északi kultúrkörről beszélnek. És azt már le sem merem írni, hogy valaha ide, ebbe a kultúrkörbe tartozott a földön ma élő valamennyi ember őse. És még mindig mozog a föld.

54 bloggerman77 2013. május 16. 20:45

@Ahita:

"Viszont az öntudatra ébredés iskolapéldája az övék. Gratulálok! Az 1800as évek második felében, mikorra a finn nyelv kulturális, tudományos, s lassan a mindennapi használt nyelvben is szinte eltűnik, kiválóan elkezdik fölépíteni a finn identitást - megíródik a Kalevala, s a finn nyelvet az élet minden területére módszeresen "visszavezetik", s a svéd mellet a finn nyelv is hivatalos nyelvként ratifikálva."

***

A finn nép egy csonka társadalom volt (mint Mo-on a románok, ruszinok), tehát éppen ellentétben azzal, amit írsz, nem "visszavezetni" kellett a finn nyelvet, hanem éppenséggel "bevezetni", hiszen a Finn Nagyhercegség területén aki kikerült a finn paraszti közegből akaratlanul is svéddé vált, mert aki értelmiségi, hivatalnok volt, az mind svéd kultúrájú, nyelvű volt. Sőt, a függetlenség elnyerése előtt egy hatalmas névváltoztatási kampány zajlott, mert a finnek döntő hányada svéd vezetéknevet viselt (mint nálunk a zsidókat kötelezték a 18. sz. végén a német vezetéknevek felvételére).

És hiába volt erős finn nyelvi mozgalom, a függetlenség elnyerése után is voltak olyan erők, akik a svédet erőltették volna államnyelvnek.

53 Ringelhuth bácsi 2013. május 16. 18:12

@Ahita: A Kalevala nem az 1800-as évek második felében íródott.

Ős-Kalevala: 1833, Régi-Kalevala: 1835, Új-Kalevala: 1849.

52 Krizsa 2013. május 16. 18:04

@blogen: NEKEM (a gyöknyelvészet miatt, ami itt "zavarja a társalgást", és "nem elfogadott a magyar nyelvészetben" itt naponta MAX. háromszor lehet hozzászólnom. Nektek, többieknek, akár hússzor is lehet... Mert másképp engem azonnali hatállyal kitilanak. Nem vicc, ez komoly. Ilyen emailt kaptam márciusban aa szetrkesztőségetektől. Tehát: holnap.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X