A 2,5 méter magas, 250 kilogrammos testsúlyú moák a legnagyobb növényevők voltak a még lakatlan Új-Zélandon, de nagyon gyorsan kihaltak a polinéziai betelepülők megérkezése után – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

„Mostanáig nagyon nehéz volt meghatározni, hogy a megafauna miként reagált a környezet változására az elmúlt 50 ezer év során, mivel az ember megérkezése és a klíma átalakulása időben egybeesett” – magyarázta Nic Rawlence, a tanulmány vezető szerzője.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mint elmondta, az ősi DNS vizsgálatával, radiokarbonos kormeghatározás segítségével, valamint a táplálékhoz köthető stabil izotópok elemzésével a tudósoknak sikerült bebizonyítaniuk, hogy negyvenezer éven át, az ember megérkezéséig a moák populációja viszonylag stabil volt. A röpképtelen madarak képesek voltak alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz: amikor a lehűlés miatt szűkültek élőhelyeik, populációjuk valamelyest csökkent, amikor a felmelegedés következtében bővültek, állományuk is növekedett.

Ekszküzé, moa! (A művész nem tudta, hogy a maorik nem használtak íjat és nyilat.))
(Forrás: Wikimedia Commons / Heinrich Harder)