nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nagy az arca a Facebooknak, levédetné a 'face' szót

A vállalkozás olyan értékesnek tartja az elnevezést, hogy az adott területen mindenképp a kizárólagos használatra törekszik.

IT café, Dajkó Pál | 2010. november 25.
|  

Korábbi ügyeikből már lehetett tudni, hogy a Facebook jogászai (tulajdonosai) majdnem olyan érzékenyek a márkanévvel kapcsolatban, mint az Apple hasonló állású munkatársai. Az is nyilvánvaló volt, hogy – szélsőséges véleményeket kiváltóan – a cég a „face” (arc) szó használatára ugrik, erős törekvésük, hogy ez az üzleti életben, legalábbis a távközlési szektorban, olyan védjeggyé váljon, melyet csakis ők használhatnak.

A Facebook most – az amerikai szabadalmi törvényeknek köszönhetően – egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy a jövőben senki se használhasson olyan márkanevet a működési területükön, melyben hangsúlyos módon szerepel a „face” szó – ezt az eljárást a cég még 2005-ben kezdeményezte.

A szabadalmi folyamat ugyanis újabb állomásához érkezett: az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala közölte tegnap, hogy előzetesen engedélyezte a védettséget. Ez azt jelenti, hogy – bizonyos feltételek teljesítése után – a Facebook kizárólagos jogot szerez, és akkortól a távközlési szektorban senki sem használhat olyan márkanevet, mely a „face” szót tartalmazza. A hivatal előzetes engedélye után a Facebooknak bizonyítania kell, hogy nemcsak előtagként, hanem önállóan is használja a szót, majd hat hónapon belül ki kell fizetnie az illetéket, mely az eljárást terheli, ugyanakkor még jogi felülvizsgálat is folyik. Ha minden feltétel teljesül és jogi kifogás sem merül fel, akkor a hivatalnak kötelessége a szabadalmat két hónapon belül bejegyezni, és ekkortól érvényes.

A konkrét szabályozás szerint, ha védett lesz a „face” szó, akkor: „távközlési szolgáltatásokban, nevezetesen online chatszobákban, üzenőfalaknál [ez azt jelenti, hogy: olyan oldalaknál, melyek gyakorlatilag a közösség oldal meghatározásának felelnek meg]” az üzemeltetők nem választhatnak olyan nevet, melyben szerepel a „face” szó.

A Facebook jogászai egyébként gőzerővel dolgoznak a védjegyek levédésén, jelenleg legalább 15 hasonló szabadalmi kérelem elbírálása folyik – köztük van az is, melyben a „like”-ot kívánják levédetni, de olyan is akad, ahol a „book” szó egyedüli használatát kívánják elérni.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Nước mắm ngon quá! 2011. augusztus 31. 14:05

A nyelv gyarmatosítása.

Információ
X