nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mit kérünk ki magunknak?

Olvasónk egyelőre nem kikéri magának, csupán választ kér szakértőnktől a „kikérem magamnak” kifejezés eredetével kapcsolatban. Ezúttal maga Kazinczy Ferenc siet a nyelvész segítségére.

Kálmán László | 2013. július 23.
|  

Roland nevű olvasónk újra érdekes kérdéssel lepte meg a kisragadozót:

(Ezt) kikérem magamnak! – szoktuk mondani, ha valaki sértő megjegyzéseket tesz ránk vagy igaztalanul vádol minket, de ilyenkor valójában mit is kérünk ki? Nekem a kikérés kifejezésre olyan dolgok ugranak be elsőre, mint pl. kikérem a papírokat a hivataltól vagy mondjuk kinn vagyok a kertben, és beszólok az apámnak a házba, h. adja ki az ollót (kikérem az ollót), stb. Tehát akkor használjuk ezt a szót és értelmét, ha számítunk valamire valakitől. A sértést viszont már megkaptuk (az ez szó arra utalhat, ami már elhangzott), de akkor mit is kérünk ki a sértegetőtől? Vagy ha a mutatónévmás nem az elhangzottakra utal, akkor mire? Tudom, hogy a nyelvben nem mindig kell logikát keresni, de talán mégis egy szakértő többet tud mondani arról, hogy milyen értelem vagy szándék rejtőzhet a kifejezés mögött.

Először is: természetesen nemcsak mutató névmás lehet a kikér tárgya az idézett kifejezésben, hiszen lehet olyat is mondani, hogy kikérem magamnak ezt a bánásmódot, kikérte magának Kálmán válaszát, és így tovább. Roland jól látja, hogy „a nyelvben nem mindig kell logikát keresni”, ugyanakkor azt is jól látja, hogy a kifejezések „mögött” általában valamilyen motiváció húzódik meg. Milyen értelemben? A legtöbbször történeti értelemben, vagyis feltehetően volt egy korábbi korszak, amikor a kikér használati köre valahogy más lehetett, mint amit Roland példái illusztrálnak, és az valahogy indokolhatta a mára már furcsának hangzó kifejezés kialakulását.

És valóban. A kikér hosszú története során sok mindent jelentett, például a 18. században használták abban az értelemben, hogy ’kikönyörög, kéréssel elér valamit’: „Már azt még régenn kikértük a Praeceptortól, hogy ha Poeták akarnak lenni, addig bé nem vesszük mig meg nem tzenzeáljuk.” (Nagy István Poétacenzúra c. drámájából, 1796.) Vagy: „világositását e következendõ okokbul felebaráti szeretettel magamnak kikérem.” (Bessenyei György: Tolerantia, 1778.) És használták abban az értelemben is, hogy ’(meg)követel’: „Mintegy különös nyereségül kikérem ezt magamnak, hogy kisded táblátskámnál vékony, tsekély, rövid ebédetskével lenne szerentsém az Urakat Nagyságtokat, Excellentziátokat tisztelhetni.” (Klein Efraim, Specimen enucleatioris grammaticae hungaricae, 1776.)

Kazinczy – vajon ma mit kérne ki magának?
Kazinczy – vajon ma mit kérne ki magának?
(Forrás: Wikimedia Commons / Gusztáv Morelli (1848–1909))

Nos, ez a ’megkövetel’ értelem állhat a kifejezés hátterében. Hogy a kifejezés pontosan milyen lépésekben alakult ki, azt a történeti korpuszból nem tudtam teljesen rekonstruálni, de a következőre gyanakszom. Az első előfordulásokban általában ilyenféle a szövegkörnyezet: „Továbbá azt is megkívánom, és magamnak ezzel kikérem, hogy akinek az én dolgomhoz köze nincs, soha többé magát az én dolgaimba semmiféleképpen ne avassa” (Kazinczy Ferenc, Második fogságom, 1803 után). Tehát a kikér igének abban a régebbi használatában, amikor ’megkövetel’ volt a jelentése, a tárgy az volt, amit az alannyal kifejezett személy megkövetelt magának, tehát a sértő viselkedés ellenkezője, valahogy úgy, mintha ma ezt mondanánk: Megkövetelem, hogy ne avatkozz az én dolgaimba. Úgy látszik, a magamnak, magadnak, magának állandó velejárója volt ennek a használatnak. Ezenkívül nyilván nagyon gyakran nem kellett kitenni a tárgyat, hiszen a kontextusból (a helyzetből és az előzőekben elhangzottakból) nyilvánvaló volt, hogy mi a kifogás tárgya. Így alakulhatott ki a tárgy nélküli használat, majd ebből – nyilván olyan időszakban, amikor a kikér igét már nem használták ’követel’ értelemben – a tárgyas használat, de már úgy, hogy a tárgy a sérelem tárgya.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 kalman 2013. július 23. 20:13

@Antiszociális Nyelvészkedő: Úgy látszik, kicsit tömören fogalmaztam (már más is szólt miatta). Idemásolom a részletesebb választ:

Abból a fordulatból származik, hogy "kikérem magamnak, hogy [pl.: velem rendesen beszélj]". Ennek a fordulatnak az eredeti értelmezése persze az volt, hogy 'megkövetelem, hogy [pl.: velem rendesen beszélj]'. De teljesen állandósult abban az értelemben, hogy a beszélő fel van háborodva, és gyakran hiányzott a "hogy"-os mellékmondat. Szóval egyre inkább csak azt mondták már, hogy "Kikérem magamnak!" [mármint pl. a rendes beszédet], mert az általában világos a kontextusból, hogy min van a beszélő felháborodva. És amikor ez már teljesen állandósult fordulat volt, újraértelmezték (pl. azért, mert a "kikér" már nem jelentett 'megkövetel'-t), úgy, hogy az elhagyott tárgy biztos az, amin a beszélő fel van háborodva. És akkor kezdtek ilyeneket mondani, hogy "Kikérem magamnak, hogy ilyen szemtelenül beszélj velem." Így már világos?

2 Sultanus Constantinus 2013. július 23. 19:42

Számomra nem túl meggyőző ez a magyarázat, mert éppen az nem derül ki belőle, hogy ha ez egykor azt jelentette, hogy 'megkövetelek magamnak valamit', akkor ma miért az ellentétes értelemben használják (ti. "kikérem magamnak" = 'élből visszautasítom').

1 Roland2 2013. július 23. 10:35

Köszönöm szépen a választ.

Információ
X