nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hol sírjai domborulnak – Bonus track
„Mit fogtok eltemetni, csirkecsontot?”

Révületbe eső sámán, Magyarország feltámadása, Jézus Krisztus inkognitóban, csirkecsontok, betonszarkofág, zsidózás, pártok nélküli új kormány a korona és a régi alkotmány szellemében – avagy Petőfi és egy ismeretlen burját holttest kálváriájának újabb stációi.

Szűcs Gábor | 2015. július 20.
|  

Fehérbe öltözött a Papp László Budapest Sportaréna előtti placc, amely a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésénél bazársorral várja a gyalogos forgalom arra fogékony képviselőit. Ez a vásári hangulat jellemzi majd a későbbieket is, nem árt tehát fölmérni a terepet, hogy tisztán lássuk: mi Morvai Ferenc kazángyáros tragikomédiájának, a Bajkál-tó partján talált, Petőfiének mondott csontok ünnepélyes eltemetésének drámai alaphelyzete. Azt, hogy valójában vannak-e itt csontok, s beszélhetünk-e temetésről, egyelőre ne firtassuk!

Éppen fél tízet üt az óra, amikor a helyszínre érkezünk. Tudjuk, hogy a rendezvény csak 11-kor kezdődik, mi azonban semmiről sem szeretnénk lemaradni. A helyszínen tartózkodik már egy kb. 20-30 fős csoport, melynek tagjai hófehérben, szívük fölött tenyérnyi kokárdával várják az üdvözülést. Hamarosan érkezik egy újabb csoport – kétség sem férhet ahhoz, hogy a „kemény magot” busszal szállítják a helyszínre, ahogy az manapság állami ünnepségeknél is szokásos. A nagyobb társaságtól elkülönülve diskurál három egyén. Az egyik köpenyben és jellegzetes fejfedőben áll – ő a sámán. Avagy inkább táltos. Ősmagyarságát a köpönyegén található zsinórozás, illetve az oldalán lógó „rézveretes” lemezzel ékesített tarsoly egyértelműsíti. Kuruzslónk hasított paták vagy karmok díszítette lábbeli helyett egyszerű sportcipőben végződik, „fölösleges csont” pedig legföljebb a nyakravalóján fityeg. Épp ingával jósol két hívének, majd teste megfeszül, tenyere úgyszintén, szemét behunyja, s révületbe esik. Megérkeznek a makói Forgatós táncegyüttes honvédjei is, igaz, a forradalom harcosainak meggyűlik a bajuk az Aréna kapujával és a biztonsági őrökkel. A puskás csapattal egy időben jelenik meg a nap második táltosa; ő azonban nem jósol, nem regöl, inkább megmássza a helyi metróaluljáró sámánlétráját, s magányosan körbetekint a jegyirodák és kedvezményes árú harisnyák között. Egy kopasz férfin árpádsávos karszalag. A porondon még felsorolhatatlanul sok kiegészítő figyelhető meg: a kívülálló számára nehezen azonosítható szittyaságok.

„Haj regő rejtem”
„Haj regő rejtem”

A sokaság egyre türelmetlenebb, ezt látva ki is lép az Aréna kapuján egy bennfentes hölgy, aki tájékoztatja Morvai híveit a tényállásról.

Itt nem Petőfi-temetésről van szó, gyerekek! Hanem az ország feltámadásáról, a nemzet újjászületéséről. Aki ezt nem hiszi el, annak itt nincs keresnivalója. A magyarok istene vezetésével Magyarország feltámad. Ennek az ünnepe van ma.

Az is kitudódik, hogy a sok fehér ruha igen banális kompozíció része: Morvai beszédénél mintegy harmincan felsorakoznak majd az elnök úr háta mögött, hogy megadják az ünnep „méltóságát”. Többen hevesen bólogatnak, szigorú, elhivatott tekintettel. A hölgy azonban arra kér bennünket, hogy még várakozzunk egy darabig. Ekkor állnak a hívek elé a rögtönzött hordószónokok, akik fölvilágosítanak arról, hogy nem volt virágvasárnapi bevonulás, Jézus inkognitóban érkezett Jeruzsálembe, de nem bírta ki, hogy ne prédikáljon, ne tanítsa a népet. Így bukott le, és lám, mi lett a vége. Költői kérdéseket tesznek föl a menekültüggyel kapcsolatban („Mitőlünk, magyaroktól félnek, ezektől az afrikai bevándorlóktól meg nem. Ki érti ezt?”), majd világpolitikai elemzést tartanak, amelynek a veleje az, hogy mindegy, hogy mi mit csinálunk, azok, akik a világot irányítják („keverik a trágyát”), azt művelnek, amit csak akarnak. Már a Fiumei úti temetőben menetel a nép, amikor megneveztetnek az „azok”: „a bankárok és a Rotschildok”.

Végre aztán megnyílik az üdvösség kapuja, egyetlenegy. Föl is horkan valaki a tömegben: „szégyen, hogy ezt a zsidó módszert alkalmazzák!”

Talpra, Petőfi!

Az Aréna előtti téren alkalmi színpad, a háttérben a költő kiskőrösi szülőháza. E ház előtt zajlik majd le Petőfi és Szendrey Júlia házassága, a Pilvax-beli jelenet, a pesti forradalom és a fehéregyházi ütközet is. Föláll a makói Forgatós táncegyüttes, s megszólal a narrátor hangja. Bornírt sületlenségek követik egymást: „nincs még egy olyan nemzet, amely annyira ragaszkodna szabadságához, mint a magyar”; „Ha ma belépünk a Pilvax kávéházba, azon végigsöpör a forradalom szele, s meglobogtatja a nemzet szakállát”.

A kellemes női hang szerint 1846 két esemény miatt fontos: bebörtönzik Táncsics Mihályt, s Nagykárolyban megismerkedik egymással Petőfi és Szendrey Júlia. Ki kell ábrándítanom az ötletgazdát, hiszen a radikális nézeteket valló, jobbágysorból származó közírón csak 1847 márciusában ütöttek rajta a bécsi „policájok”. Ugyanakkor 1846-ban még megjelent Józan ész című munkája, ami itt sajnos hiánycikknek bizonyul. Helyette akad ingyen lobogó, Barabás Miklós Petőfi-portréjával ékesített póló, adománygyűjtés. Táncból nem sokat kapunk, a talpalávalót főleg a Kormorán együttes Páskándi Géza dalszövegeire írt, A költő visszatér című rockoperájának egyes dalai adják. A hangosítás csapnivaló; időnként elmegy a hang, olykor torzítva harsognak a hangszórók. Az ismeretlen szerzőtől származó műdal, a „Jön Kossuth, jön” bájos gyerekkórus előadásában lenne meghallgatható, ha az egyik táncosnak nem maradna bekapcsolva a mikrofonja, ezzel némi betekintést engedve a kulisszák mögé.

A kötelező jellegű iskolai előadások és a vásári mulatságok hangulatát ötvöző igyekezet a jelenlévő nézőket sem különösebben köti le, Morvai Ferenc külön kísérettel való belépője annál inkább. Fotóriporterek és lelkes hívek ostromolják. Gyors szóváltások, hálaadás, baráti kézfogások és közös fotók. Pedig különös dolgok történnek a színpadon: Petőfi épp elesik a fehéregyházi ütközetben, holttestét az életben maradt magyar honvédek emelik a vállukra. Ez a legkevésbé sem hozza zavarba a Szibériából hazacsempészett csontok eltemetésére összegyűlt népet. Sebtében meg is szólal Utassy József Zúg márciusa, természetesen a Kormorán-féle rockoperából: „Talpra, Petőfi! Sírodat rázom: / szólj még egyszer a Szabadságról!”

Az előadás a hívőket sem kötötte le
Az előadás a hívőket sem kötötte le

A táncmulatság azonban nem akar véget érni. Az ingyen víz, illetőleg a vizet kínáló fiúk életmentőnek bizonyulnak a tűző napsütésben. Kiszely István, a Morvai vezette Petőfi-bizottság antropológusa annak idején a barguzini ásatás során a kutatóárkok fölött köröző sólymot (vagy turult?) jó jelnek tekintette, így aztán komolyan elgondolkozom, nem érdemes-e jelentőséget tulajdonítani annak az alacsonyan szálló utasszállító repülőgépnek, amely épp akkor húz el a színpad fölött, amikor az egyik művész ajkairól legördül a „Petőfi él” felkiáltás Reviczky Gyula verséből. Az aradi vértanúk nevének és a 12 pontnak felsorolása után véget ér a produkció, gyér taps, az emberek rögvest elindulnak az Aréna bejárata felé.

„Célba ér a lét”

A rendezvény házigazdája Csabai János színművész, Vona Gábor nagy tisztelője, akit főleg Wass Albert-adaptációkból és Jobbik-rendezvényekről ismerhet a nagyérdemű. Fölhívja a közönség figyelmét arra, hogy a sorok között „alkalmi vagy kiképzett provokátorok lehetnek”, aki ilyenekkel találkozik, értesítse a karszalagos szervezőket. Pitti Katalin megadja a kezdőhangot a Himnuszhoz, a nemzeti imádságot pedig a Kormorán játéka követi. Ezután váratlanul föltűnik Keresztes Ildikó, aki a várva várt oratóriumot is jegyző Pálvölgyi Géza zeneszerző és Márkus József dalszövegíró Hazám hazád lehet című munkáját adja elő. „Célba ér a lét, / ami a szívbe zárva él” – efféle magvas gondolatok terjednek a levegőben. Következik az oratórium. Hogy mi alapján tekinthető annak, számunkra kérdéses, hiszen a két, kifejezetten erre az alkalomra írt, ügyetlen, minden képzeletet felülmúlóan közhelyes keretdalon kívül tíz megzenésített Petőfi-versből áll, minden különösebb drámai kompozíció nélkül. A szerzőpáros: Berkes Gábor és Pálvölgyi Géza. Előbbit az Első Emeletből, a Rapülőkből és az Emberek nevű formációból lehet ismerni, utóbbit pedig a Skorpióból és a Tátrai Bandből. A két értékelhetetlen dalszöveg írója: Topolcsányi Laura „színházi szerző”. A Petőfi-adaptációk alapvetően nem sikerültek rosszul, zömében élvezhetőek, a zenekar játéka és az énekesek hangja profizmusra vall. Janicsák Veca érzelgése ugyan zavaró tényező, ám A XIX. század költői Zöld Csaba előadásában kifejezetten erőteljes produkció, akárcsak Szabó P. Szilveszter és Mészáros Árpád Zsolt duója: A királyokhoz.

Csabai János visszaveszi a szót, s a „titkos paravánok mögött rejtőzködő gyáva bábjátékosokról” értekezik, akiknek alattomos tevékenységét mindannyian érezzük. Aztán különös aktualitását érezve, elszavalja a Dicsőséges nagyurak című Petőfi-verset. Végül felkonferálja az est fénypontjaként Morvai Ferencet, aki Csabai szerint életveszélyes fenyegetések, bántalmazások, 1993 óta tartó folyamatos megfigyelése és vagyonának háromszori elkobzása ellenére, több száz millió forint ráfordítással, három szívinfarktus után is vállalja küldetését, és ma végre eltemetheti Petőfi Sándor földi maradványait. A közönség föláll, éljenez – szűnni nem akaró vastaps.

Itt a csont, hol a csont?

Morvai beszédében köszönti a burját kutatókat, az oroszokat, a kínai szakértőket, saját Petőfi-bizottságának tagjait. Hamar a lényegre tér. „A tudományos akadémia hazudik, kiszolgálja a hatalmat, érdekeket képvisel.” Az Akadémia nevének említésekor hangos pfujolás, bekiabálás („Szabadkőművesek!”). Immár sokadszorra idézi fel az egykori szovjet akadémikus, Alekszejev állítólagos kérdését, amelyet Morvai bizottságának tagjai szerint akkor tett fel, mikor a magyar kutatók morfológiai mérések után megállapították, hogy a barguzini csontváz egy hölgy maradványa: „Hát a magyaroknak nem kell az ő Puskinjuk?” Nos, ez az Alekszejev is női maradványoknak nevezte a kiásott csontokat, a Morvaiék cirkuszában artistaként fellépő Alekszej Vasziljevics Tyivanyenkót pedig „a szovjet tudományosság szégyenének” minősítette. Tyivanyenko ennek ellenére Petőfi-kutatóként haknizta végig tavaly Magyarországot, igaz, a Magyarok Világszövetsége égisze alatt.

A Petőfi-család sírja
A Petőfi-család sírja
(Forrás: Wikimedia Commons / Thaler / CC BY-SA 3.0)

„Miután bejelentettük, hogy el akarjuk temetni Petőfi Sándort a szülei mellé, hirtelen védetté nyilvánították a családi sírt” – így Morvai. A magyar nép tengere már háborog is. Kazángyárosunk vehette volna a fáradságot, hogy utánajárjon a dolognak, így idejében megtudhatta volna, hogy a belügyminisztérium 2013-ban nyilvánította műemlékké nem csupán a Hrúz–Petrovics–Petőfi-sírt, de az egész Fiumei úti temető Nemzeti Sírkertnek nevezett részét. A törvény 2014 januárjában lépett hatályba, Morvai azonban csak 2015 márciusában jelentette be egyértelműen temetési szándékát.

Az is kiderül, hogy itt bizony nem lesz Petőfi-temetés, a barguzini csontok már régen föld alatt nyugszanak. Még júniusban a Borsnak nyilatkozva számolt be arról Morvai, hogy Petőfi csontjait egy ládába helyezték, s egy „koporsó méretű betonszarkofágba öntöttük a ládát” – bármit jelentsen is ez. Az Arénában mindenki rendelkezésére bocsátanak egy Dokumentum gyűjteményt (!), ebben már fényképet is láthatunk a költő sírjáról. Legalábbis első pillantásra ezt gondoljuk. Ha azonban jobban szemügyre vesszük a fotográfiát, a napnál is világosabb, hogy a képen látható sír szövege eltér a július 17-én, a Fiumei úti temetőben állított sír feliratától. Igaz, ezt csak később láthatjuk. Morvai tehát ismét megvezet. Az is kérdéses, mit rejt – rejt-e egyáltalán valamit – az adóvevővel biztosított betonszarkofág, amelyben a föld alá bocsátottak valamit. Március 13-án még azt nyilatkozta a kazángyáros, hogy nála van a költő koponyája. Június 4-én már arról beszélt, hogy Petőfit csak a koponya nélkül tudja elföldelni, hiszen azt néhány kisebb csonttal együtt az azóta elhunyt Kiszely István ismeretlen helyre rejtette. Hankó Ildikó, Kiszely özvegye szerint a barguzini lelet teljes egésze méltó helyen várakozik az igazi temetésre, Morvainál semmi sincs. Kéri Edit, a Morvai-féle Petőfi-bizottság udvari történésze, az 1989. évi „expedíció” első számú krónikása, foglalkozását tekintve színművésznő ezt így foglalta össze találó szónoki kérdés formájában: „Mit fogtok eltemetni, csirkecsontot?”

Elátkozza százszor Pusztaszer
Elátkozza százszor Pusztaszer

Habár a nap hőse nem győzi nyomatékosítani, hogy törvényesen temette el azt, amit eltemetett, a Budapesti Temetkezési Intézet közleménye szerint az intézet hiánypótlásra kérte föl a Megamorv-Petőfi Bizottságot (!), amely ezt elmulasztotta teljesíteni, ezért az intézet a temetés felvételét hivatalosan visszautasította. Morvai halotti anyakönyvről beszél, noha éppen az általa kiadott dokumentumgyűjteményben közöl egy igazolást, amely szerint 1939-ben leégett a barguzini irattár (talán inkább levéltár?), ennek következtében nem lehet meg az ismeretlen személy esetleges halotti anyakönyve. Az igazolás aláírója szerint e dokumentum „helyettesíti Petőfi Sándor halotti anyakönyvkivonat hiányát” (!). A könyvecskében található még számos állítólagos burját Petőfi-rokonnak a ceremóniához való hozzájárulása, ám tőlük nem vettek vérmintát, így egyelőre nemhogy Petőfivel való rokonságukat, de a barguzini lelettel való kapcsolatukat sem lehet bizonyítani. Hiteles családfát sem mellékeltek, a magyar Petőfi-leszármazottaktól vett minták mitokondriális DNS-vizsgálata pedig pozitív rokonsági kapcsolatok igazolására alkalmatlan.

„El kell venni a lopott vagyont!”

Morvai szerint bár az Akadémia érdekeket képvisel, „ugyanez nem mondható el a mindenkori kormányról”. A továbbiakban egyértelművé válik, hogy a kazángyáros épp az ellenkezőjét kívánta mondani. Úgy véli, Magyarországon nem volt rendszerváltás. Nem véletlen a „napbarnított emberek” bevándorlása sem. Ezeket az embereket pénzelik, mégpedig azért, hogy fellazítsák Európa hagyományos értékrendjét. Orbán Viktornak el kell fogadnia Petőfi Sándor szellemét, különben a történelem és Petőfi szele (itt ki-ki gondoljon arra, amire jól esik) elsöpri őt a hatalomból. A pénzt pedig, amit elvettek, „visszavesszük”. „El kell venni a lopott vagyont.” A házasság intézménye kizárólag férfi és nő között köttetik, ellenkező esetben hogyan lesz gyerek? (A közönség soraiból gúnyos kacaj és pfujolás.) A súlyos gondolatok már-már követhetetlenül cikáznak, amikor eljutunk a forradalmi kinyilatkoztatáshoz: új kormányra van szükség, annak pedig pártok nélkül kell megszületnie, „a korona és a régi alkotmány szellemében”. A Petőfik és a Morvaik fognak diadalmaskodni – mondja Morvai –, vagyis azok, akik fel merik vállalni a szégyent, a gazemberséget, a fenyegetést. És így tovább.

„Hol sirod? nem tudja senki sem!”
„Hol sirod? nem tudja senki sem!”

A tömeg lassan a Fiumei úti sírkertbe zarándokol. A sír fölötti búcsúztatást az Álmos Király TV műsorvezetője, Kubínyi Tamás celebrálja. Feltűnik a tömegben a barguzini botrányban is érintett Grespik László, továbbá Pesty László, a Hír TV örökös vendége, Budaházy György és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselete. A Nemzeti dalt szavalja valaki némi szövegtévesztéssel, ám annál nagyobb határozottsággal. Egy idős asszony soha véget nem érő Szabolcska Mihály-versbe kezd, a műsorvezető leinti, mire az önérzetes szavalóművész cenzúrát kiált. Az önjelölt rímfaragók sem jutnak szóhoz. A tömeg azonban skandálhat: „Vesszen Trianon!”

Hosszú volt a nap, ideje hazatérni.

Morvai Ferenc semmi jót nem ígér. Győzelemként ünnepli az állítása szerint négy és fél tonnás betonszarkofág elhantolását, ám a fölötte díszelgő sírt csupán ideiglenesnek tekinti. Szeretné még megélni, hogy a csontok innen a családi sírba kerüljenek. Nagyrédén „Petőfi Kutatási Intézetet” (!) kíván létrehozni. Vajon eljutunk-e valaha az utolsó stációig?

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X