-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Elképzelhető, hogy mindannyian angolul fogunk beszélni, és elfelejtünk magyarul? Úgy tűnhet, hogy ördögöt festünk a falra, pedig a valóságban sokkal nagyobb veszély fenyeget...
Az iskolában mindannyian hallottunk a herderi jóslatról, mely aztán olyan pánikot keltett a magyarok körében, hogy össznemzetileg felébredtek. Rémületükben meg is tették az ország hivatalos nyelvének a magyart, ami aztán jelentős lépés volt Trianon és a magyar nyelvterület azóta is tartó zsugorodása felé. Ám a nyelvek esetében sem mindig igaz, hogy akinek halálhírét költik az sokáig él: nap mint nap olvashatunk kihalófélben levő nyelvekről, és ezek valóban ki is halnak. Érthető, ha sokan gondolnak olyan nyelvek halálára is, melyek ma még – látszólag? – jó egészségnek örvendenek. Ezzel kapcsolatos Zoltán nevű olvasónk kérdése is.
Egy filológus végzettségű külföldi ismerősöm – szerintem kissé pesszimista – véleménye szerint néhány generáción belül Európában és az amerikai kontinensen is mindenki az angolt fogja használni, és az emberek lassan „el fogják felejteni” az eredeti nyelveiket. Ezt én azért erős túlzásnak tartom, de felvetődik bennem a kérdés, hogy mennyire reális annak a veszélye, hogy az angol térhódításának következtében jelentősen visszaszoruljanak – esetleg eltűnjenek valamikor a távoli jövőben – jelenleg nem veszélyeztetett és nem is kisebbségi nyelvek?
Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy amikor a múltra vagy a jövőre kérdezünk, nem árt tisztázni, milyen távolságra kívánunk eltávolodni az időben. Ha a magyar nyelv jövőjéről beszélünk, nem mindegy, hogy egy minimális vagy egy maximális időtávra gondolunk-e. Minimális időtáv a holnap, sőt általában senki sem mondhatja meg, hogy mit csinál ma este. (Mindenesetre ne álljunk szóba ismeretlenekkel.) Azt azonban feltételezhetjük, hogy ha nem következik be valamilyen szörnyű természeti katasztrófa, és az ember sem idéz elő valamilyen hatalmas tragédiát, akkor nemhogy holnap lesznek még olyanok, akik beszélnek magyarul, de fél évszázad múlva is biztosan. Akik ugyanis ma fiatalok, feltehetően idős korukban is magyarul fognak beszélni, de legalábbis magyarul is. Mi több, mivel mai magyar anyanyelvű fiatalok sem igazán tudnak idegen nyelveken (legalábbis magas szinten), többségük feltehetően gyermekét is magyar anyanyelvűnek neveli. Így jó okunk van feltételezni, hogy még száz év múlva is lesznek, akik anyanyelvként fogják beszélni a magyart.
Ami a távoli jövőt illeti, éppen az ellenkezőjét állapíthatjuk meg. A csillagászok jóslatai szerint egymilliárd év múlva az óceánok elpárolognak, 5,4 milliárd év múlva a Nap vörös óriássá, 7,4 milliárd év múlva fehér, 14,4 milliárd év múlva fekete törpévé válik. Persze hihetünk abban, hogy az emberiség ekkorra már elhagyta a Naprendszert, de ha felidézzük, hogy az emberfélék 6-7 millió évvel ezelőtt jelentek meg, azt is meg kell kérdőjeleznünk, hogy beszélhetünk-e ekkor még emberekről. Egy idő után nyilván fajunk is meg fog szűnni, vagy azért, mert kihal, vagy azért, mert biológiailag megváltozik.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
De miért is olyan fontos számunkra, hogy a magyar – vagy bármelyik – nyelv fennmaradjon? Nyilván arra gondolunk, hogy szeretnénk, ha gyermekeink, unokáink abban a világban élnének tovább, amelyben mi; azokat az értékeket őriznék tovább, melyek számunkra fontosak; a lehető legtöbb értelemben a mi életünket folytatnák tovább. A valóságban mindez illúzió, hiszen ők a saját életüket élik – persze illúzió az is, amikor azt hisszük, valamelyik ősünk örökségét visszük tovább: egyáltalán nem biztos, hogy amikor azt hisszük, hogy egy ősünkhöz hasonlóan teszünk valamit, akkor tényleg úgy tesszük. Nincs ez másképp a nyelvvel kapcsolatban sem: elég arra gondolni, mennyit panaszkodnak az idősek arról, hogy miként beszélnek a fiatalok. Minél több generációról van szó, óhatatlanul annál nagyobb lesz a különbség.
Ha fenn is marad a nyelvünk, meg fog változni. Ha találkoznánk ma a magyar nyelv évszázadokkal, évezredekkel későbbi változatával, ugyanúgy nem éreznénk magunkénak, ahogy a császárkori latin beszélői sem éreznék magukénak a spanyolt vagy az olaszt. (Ez a példa egyébként másra is rámutat: arra, hogy ha fenn is marad a magyar nyelv, nem biztos, hogy csak egy folytatója lesz. Ami biztos, hogy egyiket sem éreznénk a magunkénak.)
Valószínűleg titkon vágyunk arra is, hogy utódaink is olvashassák ugyanazokat a szövegeket, irodalmi műveket, melyeket mi is – és persze arra is, hogy ezáltal átélhessék azt az élményt, amit mi is. De ez is csak illúzió. Ha el is olvassák, biztos nem azt élik át, amit mi. Nem csak arról van szó, hogy nyelvileg egészen másképp érzékelik a szöveget – például amit mi még frissnek, újszerűnek érzünk, ők már elavultnak –, hanem arról, is, hogy a szöveg tartalmához egészen másképp viszonyulnak, hiszen egészen más élettapasztalataik vannak.
Ha mégis kihalna a magyar, egyáltalán nem biztos, hogy éppen az angol szorítaná ki. A nyelvek „erőssége” meglehetősen szeszélyes módon változik. Fél évezreddel ezelőtt Európa is csak egy jelentéktelen, gazdaságilag sem kiemelkedő térsége volt a világnak, és az angolt annak is csak a perifériáján beszélték. Az akkoriaknak fogalmuk sem lehetett arról, hogy nyelvük ötszáz év múlva a bolygó legfontosabb nyelvévé válik. A időszámításunk kezdetét megelőző századokban Európa nagy részén kelta nyelveket beszéltek, az akkoriak, ha gondolkodtak volna ilyesmiről, gondolhatták volna, hogy a kontinens nemsokára „elkeltásodik”. Ma mindössze hat kelta nyelvet beszélnek Európa nyugati peremén, az anyanyelvi beszélők száma jó, ha eléri a felmilliót.
Igaz, az angol vezető szerepe ma vitathatatlan, és olyan pozícióban van, melyben nyelv talán még sosem volt, ez azért nem jelenti, hogy hosszú távon nem vesztheti el vezető szerepét, vagy hogy fel fog falni más nyelveket. Mindez elsősorban társadalmi és gazdasági folyamatok függvénye, azok viszont kiszámíthatatlanok. Nem tudjuk például, hogy hogyan hat majd a globális felmelegedés. A globalizációs folyamat megtorpanása vagy visszafordulása például jelentősen visszavetheti az angol szerepét, ugyanakkor ez nem feltétlenül jelenti a nyelvekre jelentkező veszély csökkenését. Az angolszász kultúra ugyanis nem követeli meg az anyanyelvek elhagyását: Európa számos országában magas az angol ismerete, anélkül, hogy ez bármilyen fenyegetést jelentene a helyi (hivatalos) nyelvre. Ugyanakkor az angol helyére benyomulhatnak olyan nyelvek, melyek kultúrája megköveteli a teljes asszimilációt, a nemzeti öntudat feladását. Egy ilyen kultúra megjelenésére sokkal nagyobb veszélyt jelentene a magyarra, mint az angol. Magyarországon jelenleg az angollal kapcsolatban csak egy veszély fenyeget: nem tudnak elegen és elég jól angolul, és ez azt jelenti, hogy nem tudunk eléggé intenzíven kommunikálni a külvilággal, ezáltal pedig számos gazdasági lehetőségtől elesünk.