-
Sátánka: @aphelion: Röviden összefoglalva tehát a "szabad ország" fogalma egy mesebeli dimenzióban ...2019. 12. 15, 09:53 Ingyenes külföldi nyelvtanfolyamok:...
-
mederi: @mederi: Talán még közelebbről: -Meg kell érteni, hogy őket szolgálja a szabályok betartás...2019. 12. 13, 11:18 „Ő imádságuk...”
-
mederi: Egy kicsit túl pörgött úgy gondolom ez a kérdés.. István mondata: "Meg kell érteni, hogy a...2019. 12. 12, 18:07 „Ő imádságuk...”
-
Orsós: @Sátánka: Hol van itt vita? A kérdéseimre választ nem kapok, csak személyeskedést. A mocsk...2019. 12. 12, 11:37 Ingyenes külföldi nyelvtanfolyamok:...
-
aphelion: @Sátánka: Hát ez az, abszolút nincs ott szabad piac, meg semmilyen szabadság. Pedig Kimnek...2019. 12. 11, 18:13 Ingyenes külföldi nyelvtanfolyamok:...
Nyelvről vitatkozik kollégáival?
Kételyei támadtak?
Kálmán László nyelvész olvasóink égető kérdéseire válaszol:
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
- Mit állítsunk?
Olvasgassa itt a rovat korábbi cikkeit is!

Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Megvizsgáljuk, mi köze az orosznak a poroszhoz. Zavarbaejtő ugyanis, hogy például az angolban is pont az a két szó közt a különbség, mint a magyarban, a szó eleji p betű: Russian–Prussian. Látni fogjuk, a magánhangzóik csúszási irányában is hasonlít a két nyelv. Végül kiderül, az orosz—porosz párhuzam véletlenek sorozatának az eredménye.
A porosz név használata érdekesen alakult az elmúlt századokban. Egy balti csoport neveként indult (rájuk ma már óporoszként utalunk),és a Németország északi felén élők neveként fejezte be pályafutását. Mára a történelmi szövegeken kívül csak a poroszos fegyelem, szorgalom, precizitás, iskolarendszer őrzi.

(Forrás: Wikimedia Commons / Ra Boe / CC BY-SA 3.0)
Orosz-porosz
Gyanúsan hasonlít a név az oroszra, ahogy az már másnak is feltűnt. Hasonló párokat becézésekben találunk: Anna–Panna, Isti–Pisti. Aligha arról van szó azonban, hogy a porosz az orosz becézett alakja lenne. Vannak más nyelvek is, amelyekben ugyanilyen viszonyt találunk a két népnév között:
angol: Prussian [prasön] – Russian [rasön]
cseh: pruský [pruszkí] – ruský [pruszkí]
görög: πρωσικός [proszikósz] – ρωσικός [roszikósz]
orosz: прусский [pruszkij] – русский [ruszkij]
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Ha nem a nép, hanem az ország nevét nézzük, a lista tovább bővül:
albán: Prusia – Rusia
izlandi: Prússland–Rússland
De nem minden európai nyelvben van így:
francia: prussien [prüszjeⁿ] – russe [rüsz]
holland: Pruisisch [pröüszisz] – Russisch [rüszisz]
német: preußisch [projszis] – russisch [ruszis]
olasz: prussiano [prussziáno] – russo [russzo]
örmény: պրուսական [peruszakan] – ռուսերեն [rruszeren]
Orosz
’Róma’ [urum] volt törökül. Ma az urum egy török nyelv neve, aminek beszélőit görög származásúnak gondolják, és a törökök minden nem törököt „rómainak” hívtak. A város viszont Roma törökül is.
Nézzük meg akkor a TESz-t (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárát). Az oroszról azt mondja, hogy török eredetű. A szláv [rusz] elejére a törökben került a magánhangzó. A török nyelvekben ugyanis régebben nem kezdődhetett [r]-rel szó.
A hátulképzett (veláris vagy mély) magánhangzók a zárttól a nyíltig: u–o–a, az elölképzettek (palatálisok vagy magasak): i—ë—e, ill. ü–ö (a két utóbbi ajakkerekítéses).
A magyarba tehát [urusz] alakban kerülhetett nem sokkal a honfoglalás előtt. A magyarban a rövid magánhangzókra ugyanúgy jellemző a nyíltabbá válás, mint sok más nyelvben, melyek közül részletesebben az angolról volt korábban szó. Hogy csak a Halotti beszéd ismerős szavait említsük: [pukul] > pokol, [igy] > egy, [vola] > vala, ozuk > azok. A folyamat a mai napig nem állt le: ennek része az ú.n. zárt ë nyílttá válása – és egybeesése a nyílt e-vel – a standard nyelvjárásban, valamint ugyanez a folyamat a hátulképzett magánhangzóknál: bogár (< [bugár]) > bagár, mezőségi nyelvjárásokban.
Arról tehát, hogy az orosz nem [r]-rel kezdődik, mint legtöbb európai megfelelője, hanem magánhangzóval, nem a magyar „tehet”.
Porosz
A porosz-ról az írja a TESz, hogy vándorszó. Azaz nem lehet pontosan tudni, hogy a magyarba épp melyik nyelvből jött. Végső forrásnak az óporosz prūsis ’porosz’-t adja, ami természetesen nem a germán, hanem a balti poroszokra, az óporoszokra vonatkozott.
Arra gondolhatnánk, hogy a porosz első magánhangzója a szó eleji mássalhangzó-kapcsolat felbontására került a szóba, mint a szláv brat > barát vagy [gliszta] > giliszta esetében. De ez nem valószínű. A szó pruzok ’poroszok’ alakban 1527-ben tűnik fel először írásban. Ekkorra már nem jellemző a szó eleji mássalhangzó-kapcsolatok felbontása: a legalább a 15. századtól használt tréfában, prédában, a 16. század elejéről datált trécselben, de már a 14. században előforduló prédikálban sem kerül magánhangzó a két mássalhangzó közé.
Viszont a középkori latinban használt számtalan alakja (Prusus, Prussus, Brussus) között ott találjuk a Borussus-t is. Vagyis, ahogy az orosz, úgy a porosz első magánhangzója sem magyar „újítás”. Azonban mégis jellemző, hogy épp a magyarban honosodott meg a porosz (és nem a prosz vagy prusz) alak, míg – ahogy fentebb láttuk – a többi európai nyelvben a szó eleji mássalhangzó-kapcsolatot tartalmazó alakok egyike terjedt el.
Erre utal a TESz is, amikor így fogalmaz: „tudatos alakításnak látszik a porosz”. Ehhez hasonló magánhangzót az örményben találunk [peruszakan], de ott is csak a kiejtésben, az írott alak átbetűzve prowsakan.
A Borussia alak ma jobbára sportklubok nevében fordul csak elő.
A véletlen
Az Etymonline nevű on-line etimológiai szótár szerint a porosz és az orosz nem véletlenül hasonlítanak: az előbbi eredete po-rusz, azaz a ’ruszokhoz közeli’ lehet. Ez azonban, mint láttuk, nagyon valószínűtlen, mondhatni naív feltételezés.
Az orosz–porosz párhuzama a cseh ruský–pruský-val vagy az angol Russian–Prussian-nel tehát csak a véletlen műve: a magyar épp olyan nyelvből vette át az orosz-t, amely abban az időben nem tűrte a szó eleji [r]-t, ezért egy magánhangzóval bővítette egy [u]-val. Ráadásul később ez az [u] a magyarban nyíltabbá vált, így éppen [o] lett belőle. Továbbá a porosz meghonosításakor a korábbi hangbetoldásos esetek mintájára a számtalan alak (Prussus, Borussus stb.) közül a magyarnak jobban megfelelő, a mássalhangzó-torlódást elkerülő alakot (porosz) választott.
Micsoda véletlen!