nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mennyi 250 kalória?

A túlsúly és az elhízás korunk egyik nagy egészségügyi problémája. Amerikai kutatók azt vizsgálták, hogyan változtathatóak meg a fiatalok fogyasztási szokásai.

nyest.hu | 2014. október 27.
|  

Régi mániánk, hogy az adatok, a számok sokszor önmagukban semmit nem mondanak a legtöbb ember számára: nem elképzelhetőek, nem kézzelfoghatóak, ráadásul – ha nem tudjuk semmihez kötni őket – nehezen megjegyezhetőek. Ha azonban valamilyen szemléletes, könnyen elképzelhető dologhoz tudjuk kötni őket, akkor nagy hatásuk lehet. Ezt bizonyítja egy új, Amerikában végzett egyszerű kísérlet is, amelyben a cukros üdítőitalok tápértékére vonatkozó számadatokat magyarázták meg a vevőknek egyszerű táblák segítségével. Az eredmény az lett, hogy a magyarázó táblák hatására csökkent ezeknek a termékeknek a fogyasztása – számolt be a kísérletről a BBC.

Mennyi is 250 kalória tápérték? Sok vagy kevés? – Ezekre a kérdésekre sokan nehezen adnának választ. Ha azonban a tápérték mellett azt is jelzik, hogy ezt mennyi mozgással lehet hasznosítani, az már sokkal
kézzelfoghatóbb. Az USA-ban végzett kutatásban a tizenévesek üdítőital-fogyasztási szokásait mérték föl. Az derült ki, hogy amikor jól láthatóan jelezték, hogy melyik termék tápértéke mennyi mozgással égethető el, a fiatalok kevésbé választották a cukrozott üdítőket. Az üdítők fölé helyezett táblák közül az volt a leghatékonyabb, amelyiken azt jelezték, hogy az üvegben levő üdítő 250 kalóriáját 8 km gyaloglással
lehet hasznosítani.

A kísérletben hat héten keresztül voltak kint az üdítők mellett az élénk színű, jól látható táblák Baltimore boltjaiban. Az üzletbe lépő fiatal vásárlók azonnal észrevehették a táblákat. Ezeken négy különböző feliratot használtak: kettőn a tápérték jelentését adták meg úgy, hogy elmagyarázták, mennyi mozgással hasznosítható az adott mennyiségű kalória. Például az egyik tábla szerint 50 perc futás kell ahhoz, hogy 250 kalóriát lemozogjunk. Ez a tápérték egyébként 16 teáskanálnyi cukor tápértékének felel meg. Ennyit tartalmazott a boltban kapható egyik 590 ml­-es szénsavas üdítő. A többi tábla csak a kalóriát,
illetve a cukortartalmat tüntette föl – magyarázat nélkül.

Az elhízás és a túlsúly korunk népbetegsége
Az elhízás és a túlsúly korunk népbetegsége
(Forrás: Wikimedia Commons)

A jelzések hatékonyságát úgy tesztelték a kutatók, hogy interjúkat készítettek azokkal a 12–18 éves fiatal vásárlókkal. A megkérdezettek 35 százaléka mondta azt, hogy látta a kihelyezett táblákat. Azok közül, akik látták a jelzéseket, 59 százalék válaszolta azt, hogy megbízott a táblán látható információban, 40 százalékuk pedig ennek következtében
meg is változtatta a vásárlói magatartását. A táblák kihelyezése előtti időszakban a boltban eladott italok 98 százalékban cukrozott üdítők
voltak. Hat héttel később ez az arány 89 százalékra csökkent. A kísérlet ideje alatt a nagy üveges szénsavas üdítők eladási aránya 54 százalékról 37 százalékra esett vissza. Azoknak a fiataloknak az aránya pedig, akik üdítő nélkül távoztak a boltból 27 százalékról 33 százalékra nőtt. A táblák hatása több héttel a jelzések leszedése után is érezhető volt.

Forrás

Sugary drinks warning signs change habits of US teens

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 gorilla 2014. október 31. 00:22

@siposdr: Nem tévedés, hanem tápérték esetén ez a bevett szokás. (Persze a hőtanban valóban a cal-t mondják kalóriának, de ez szinte mindig egyértelmű a szövegkörnyezetből.) Angolul nagybetűvel is szokás írni (Calories) és olyankor a kcal-ra utalnak.

Ez olyasmi, mint, hogy mérföldből is van tengeri meg szárazföldi meg ilyen-olyan. Legjobb lenne áttérni itt is az SI-re és mindenről joule-ban beszélni, csak az emberek már megszokták a kalóriázást.

2 Erdeklodo4102 2014. október 27. 21:17

Kiírni, kimondani kalóriának szokás, mértékegységként valóban kcal (tehát 1000 cal). Ez már csak így terjedt el.

1 siposdr 2014. október 27. 12:50

A cikkben van egy (általánosan elterjedt) tévedés. Nem kalóriáról, hanem kilokalóriáról (kcal) van szó.

Ugyanis a kalória (cal) az az energiamennyiség, amely egy gramm víz hőmérsékletét egy °C-kal emeli meg. Vagyis ha a sütink/üdítőnk csak 250 cal energiát tartalmaz, akkor attól szépen éhenhalunk, nem pedig elhízunk. Azaz 250 cal energiamennyiség csak arra elegendő, hogy 1/4 kg (ill liter) víz hőmérsékletét 1 fokkal megemelje. Próbáljon egy 60-80 kg-os felnőtt ennyiből életben maradni.

Példaként: A legtöbb energiát a zsírok (9,3 kcal/g), ennél kevesebbet a fehérjék (4,2 kcal/g) és a szénhidrátok (4,1 kcal/g) juttatják a szervezetbe (ld wikipédia).

Az élelmiszereken feltűntetett tápérték is kcalban (és kiloJoule-ban, kJ) van megadva - tessék csak megnézni a csomagolást.

Információ
X