nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Megvan az év hala!

A Magyar Haltani Társaság honlapján december 31-én zárult közönségszavazás eredményeként 2014-re a magyar bucó lett az év hala (43%), megelőzve a másodikként befutó sügért (40%) és a harmadik helyezett gardát (17%).

nyest.hu | 2014. január 1.
|  

Hat és fél ezer szavazat alapján született döntés az év haláról, de a választást sokkal többen kísérték figyelemmel. A voksolás három hónapja alatt – a régi közönség mellett – tízezer új látogató is felkereste az egyesület honlapját.

Többen is lehettek, akik nem tudtak választani a jelöltek közül, mert mindhárom faj méltán viselhetné a megtisztelő címet. A Herman Ottó által sugár kardosnak nevezett, szép formájú garda, amely sütve „igen jó eledel”, és annak idején „a Balaton partvidékén igazi néptáplálék” volt, napjainkra nagyon megritkult, ezért igényel több figyelmet. A kitűnő ízű és horoggal jól fogható sügér szinte minden vizünkben gyakori, ám épp ezért érdemel megbecsülést, hiszen nagyon sok horgásznak szerez örömet. A magyar bucó pedig, amely kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint ezek mellékfolyóinak rendszerében él, igazi különlegesség. Vizeinknek őshonos és bennszülött hala, ezért fokozottan védett.

Bucó
Bucó
(Forrás: Wikimedia Commons / Zsoldos Márton / CC BY-SA 3.0)

Véletlenül megfogott példányait haladéktalanul vissza kell engedni, ennek ellenére a horgászok körében is népszerű, sokan szavaztak rá. A természetvédők és horgászok egyaránt örömmel tapasztalják, hogy vizeink tisztulásával mind több helyről kerül elő. Halainkról további információkkal szolgál a Magyar Haltani Társaság honlapja.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X