nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mégsem üstökös

A szóban forgó területen egyetlen nagyméretű, a vizsgált időszakban keletkezett krátert sem találtak, amely üstökös becsapódására utalna.

MTI | 2013. február 4.
|  

Nem üstökös becsapódása okozta az Észak-Amerikát több mint tízezer évvel ezelőtt benépesítő Clovis-kultúra kipusztulását – állapították meg brit és amerikai kutatók, cáfolva az „égi jelenségre” vonatkozó feltételezéseket. Tizenöt egyetem és kutatóintézet tudósai fogtak össze, hogy utánajárjanak, mi történhetett valójában a Clovis-kultúrával. A Geophysical Monograhp Series című folyóiratban közzétett tanulmányuk szerint egyetlen olyan bizonyítékot sem találtak, amely alátámasztaná azokat az eddig hangoztatott elméleteket, amelyek alapján a kultúrával üstökös becsapódása végzett. A teóriában hívők úgy vélik, hogy a robbanás olyan hatalmas erejű volt, hogy hirtelen és gyökeres változást idézett elő a földi éghajlatban.

A kultúra körülbelül tizenháromezer évvel ezelőtt jelent meg és terjedt el Észak-Amerika jégmentes területein. A Clovis-emberek a füves síkságon élő mamutokra, bölényekre, masztodonokra, lovakra, tevefélékre és óriás lajhárokra vadásztak a kultúra „védjegyének” tartott, pattintással készült, hornyolt hegyű hajítódárdákkal. A kultúrához tartozó első leleteket az észak-coloradói North Platte folyó mentén 1932-ben találták, amikor felfedezték a mamutcsontok közé ékelődött, vadászatról tanúskodó dárdahegyeket. A kultúra névadó lelőhelyét az új-mexikói Clovis városa mellett tárták fel. A Clovis-kultúra népe Kr.e. 9000 körül adta át helyét a Folsom-kultúrának.

A mostani tanulmányban részt vevő tudósok azzal érvelnek, hogy a szóban forgó területen egyetlen nagyméretű, a vizsgált időszakban keletkezett krátert sem találtak, amely üstökös becsapódására utalna. A kőzet- és talajminták sem igazolják az esetleges robbanást. Ráadásul felfedezték azt is, hogy a hipotézis alátámasztására korábban felsorakoztatott „bizonyítékok” közé korszerű anyagok keveredtek, arról nem is beszélve, hogy nem létezik fizikai modell az égitest földi behatolásának a megerősítésére.

Az elmélet „zombiállapotba” jutott – idézte a tanulmányt kivonatosan ismertető ScienceDaily című szakportál Andrew Scott professzort, aki a kutatásokat összehangoló Royal Holloway University of London intézetében dolgozik. A tudós hangsúlyozta, hogy a Clovis-kultúra eltűnésének körülményeit továbbra is homály fedi, és további kutatások szükségesek a valódi okok feltárására.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X