nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Megoldás az elhízás kezelésére?

Korábban úgy gondolták, hogy az étvágy szabályozásával összefüggésbe hozott agyi idegsejteken már nem lehet módosítani.

MTI | 2013. április 13.
|  

Az étvágy ellenőrzésére képes agysejteket azonosítottak brit tudósok, akik úgy vélik, hogy a felfedezett sejtegyüttes lehet a fő tényező olyan étkezési rendellenességek kialakulásában, mint amilyen az elhízás. A Kelet-Angliai Egyetemen rágcsálókon végzett kísérletek során a kutatók rájöttek arra, hogy a tanicitáknak nevezett sejtek az étvágy szabályozását végző neuronokat tudnak előállítani, amiből meggyőződésük szerint az következik, hogy az étvágy végül is nem születéskor meghatározott, megváltoztathatatlan tulajdonság. (A taniciták a gerinccsatorna felszínét borító vékony, hosszú és rostszerű ependimális – agykamrabélés – sejtek.) Korábban ugyanis úgy gondolták, hogy az étvágy szabályozásával összefüggésbe hozott agyi idegsejtek (neuronok) az anyaméhben, az embrió fejlődése közben alakulnak ki, és később már nem lehet módosítani rajtuk.

A Journal of Neuroscience című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint a szóban forgó, őssejtek módjára viselkedő, fiatal és felnőtt rágcsálók agyában egyaránt kimutatott taniciták működése viszont az jelzi, hogy az étvágyon igenis lehet változtatni. A tudósok a hipotalamuszt, az agynak az a részét vették górcső alá, amely egyebek között az alvásért, a szervezet energiafogyasztásáért, az étvágyért, a szomjúságért és számos más biológiai funkcióért felel. Az étvágy szabályozását végző idegsejteket a genetikai sorstérkép készítésének módszerével elemezték, és megállapították, hogy bizonyos sejtek születés után, sőt fiatal felnőttkorban is termelnek neuronokat az egerek agyának étvágyellenőrző „kapcsolási köre” számára.

Mohammad Hajihosseini, a kutatás vezetője közölte, hogy felfedezésük állandó megoldást nyújthat az elhízás kezelésére, de legalább 5-10 évi további kutatások kellenek ahhoz, hogy a kidolgozandó eljárást embereken is alkalmazni lehessen. „Tanulmányunk kimutatta, hogy az étvágy ellenőrzésére szolgáló kapcsolási kör idegsejtjeinek a száma nem állandó, és a rendellenességek kiküszöbölése céljából manipulálni lehet a számukat. Következő lépésként meg kell határozni azokat a géneket és sejti folyamatokat, amelyek az érintett taniciták viselkedését és tevékenységét szabályozzák” – idézte a kutatót a BBC hírportálja.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X