nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Banksi
Meghekkelt múzeum

A múzeumok ma már nem egyszerűen arra valók, hogy passzívan nézegessük a kiállított tárgyakat. A muzeológusok sem unalmas kiállításokra vágynak, az elégedetlen látogatók pedig finoman jelzik is a nyitásra való igényüket.

Foster Hannah | 2014. május 22.
|  

Pár hónapja egy budapesti múzeumban két, nem túl korszerű (vagy legalábbis nem korszerű témáról szóló) kiállítást egy ismeretlen látogató meghekkelt. Számos külföldi példát ismerünk erre a gyakorlatra, legtöbbször street art művészek munkájáról van szó. Mint az egész művészeti ágnak önmagában, az ilyen hekkelésnek is az a lényege, hogy nyomot hagyjon, valami aktualitásra reflektáljon, kritizáljon és üzenjen. Talán mondhatjuk, hogy ez gesztus a múzeum felé, egy lehetőség felkínálása. Lehetőséget ad az önreflexióra, egy diskurzus indítására, a változtatásra.

Az itthoni történet így hangzik: két, hagyományos népi kultúrát bemutató kiállításon (az egyik már vagy húsz éves, tehát a bemutatás módszerei sem épp korszerűek) egyik reggel egy „új műtárgyat” találtak a Néprajzi Múzeumban. Történetesen egy-egy kartondarabot, rajta egy faltöredékkel és a felirattal:

Ismeretlen eredetű falfestmény maradvány a 21-ik század elejéről; Lelőhely: Budapest, Filatorigát HÉV megálló.

Alatta az aláírás: BANKSI. (A név hajaz az angol street art művész Banksy nevérere: ő számos nagyszabású kiállításhekkelést hajtott már végre.)

Ronald McDonald a Bristoli Múzeum falán
Ronald McDonald a Bristoli Múzeum falán
(Forrás: Wikimedia Commons / idleformat / CC BY 2.0)

Az eset finoman érzékelteti az új muzeológia hazai terjedését, mert a múzeum nem hőkölt vissza, nem beszélt vandalizmusról, nem tett feljelentést és nem idegenkedett. A hónap műtárgyának kiáltotta ki a darabokat, azonnal reagált, megpróbálta megfejteni az üzenetet, elismerte hiányosságait és okosan kommunikált. Gyakorlatilag az történt, hogy a múzeum táncba, vagy inkább diskurzusba hívta a látogatókat, valaki pedig volt olyan merész, hogy elfogadta a felkérést és bár kicsit szokatlan módon, de válaszolt, amit a múzeum szeretettel megköszönt.

Az esemény azért tűnik olyan szokatlan szenzációnak, mert Magyarországon sok látogató ahhoz van szokva, hogy a múzeum unalmas, poros és sötét, nincs benne élet és csak akkor mennek oda, ha viszik őket. Ezzel a muzeológusok is tisztában vannak, és sokáig nem is volt igényük a változtatásra. A fent említett 21. századi faldarab egy kicsit erre is reagál.

A Néprajzi Múzeum sokáig a „poros, észrevétlen” múzeumok sorába tartozott, azonban egy ideje nagy erőkkel igyekszik megváltoztatni a róla kialakult sztereotípiát. Kortárs témákat feldolgozó vagy modern technikákkal operáló időszaki kiállításokkal hozakodnak elő, új dizájnnal és aktív kommunikációs kampánnyal dolgoznak, arra törekszenek, hogy a városiak és a turisták is számoljanak velük. Ezzel azonban a Néprajzi nincsen egyedül.

Aktív múzeum
Aktív múzeum
(Forrás: Facebook / Néprajzi Múzeum, Pécs)

Magyarországon a legtöbb múzeum még csak pár éve kezdett el az új muzeológia szemléletmódjával dolgozni, de külföldön rengeteg múzeum már réges-rég levetkőzte az „unalmas lepkegyűjtemény”-köntöst. Kiállításaik megszólítanak, magukkal ragadnak, gondolkodásra és véleményformálásra invitálnak, a látogatókról és a körülöttük élőkről szólnak, olyasmiről, ami a látogatókat is érinti és érdekeli. Vagy inkább úgy szólnak, hogy őket is érdekelje. Látogatóbarátok és együttműködnek a célközönséggel. És ott vannak hozzá látogatók is, akik el merik hinni, hogy az ő gondolataik is lehetnek fontosak. Már nem furcsaság, hogy kikérik az ember véleményét; a látogatók elkezdik használni a múzeumot, így az közösségi térré, kommunikációs színtérré válik. Ez az a működési forma, amire egyre több hazai múzeum is törekszik, és amit az új muzeológia ködös fogalmával szoktunk fémjelezni.

A kiállított tárgyakhoz hozzáérni tilos?
A kiállított tárgyakhoz hozzáérni tilos?
(Forrás: Wikimedia Commons / Adele Beeby / CC BY 3.0)

Az 1960-as években a mindenféle új hullámok között, melyek jelentősen befolyásolták a társadalomtudományok mai állását, megjelent egy: az úgynevezett new museology ’új muzeológia’ is. A kifejezést használjuk óvatosan, mert országonként és koronként mást és mást jelent! A magyarországi múzeumi diskurzusba (ha egyáltalán lehet ilyesmiről beszélni) egy az egyben bekerült ez a szóhasználat, és mi is új muzeológiáról beszélünk. Hogy ez Magyarországon mit takar? Ez még nem egészen tisztázott, de minden múzeum, muzeológus, múzeumpedagógus és múzeumteoretikus törekszik és buzdít az alkalmazására. Leginkább szemléletmódnak nevezhetjük, melynek lényege abban rejlik, hogy mind a tárgyakat és a tudományos kutatást, mind a kiállításokat és a látogatók felé fordulást valamilyen szinten megreformálja. Ez utóbbi tekintetében ez körülbelül annyit jelent, hogy a múzeum igyekszik közösségi színtérré válni, ahol a látogatókkal interakcióba lépve, aktív kommunikációt folytatva próbálnak együttműködni, társadalmi kérdéseket megvitatni, esetleg problémákat megoldani, vagy legalábbis színteret biztosítani a róluk való elgondolkodásnak és egyéni véleményformálásnak. Figyelembe veszik, hogy egy kiállításnak annyi olvasata van, ahány látogatója. Akik nem az új muzeológia kifejezést használják, azok általában társadalmi múzeumról vagy antropologizált múzeumról beszélnek. Gyakorlatilag ezek azok a hívószavak, amik mentén a magyar múzeumok modernizálásról beszélnek.

Ezen a fajta változáson, modernizálódáson, társadalmiasuláson már elég sok hazai múzeum elindult. Azonban még sok-sok évnek kell eltelnie, mire ez bevett gyakorlattá válik, mire a látogatók is hozzászoknak, és nem csak hajlandóak lesznek, hanem igényük is lesz „használni” a múzeumot. Ennek a használatnak az egyik szélsőséges példája a cikk elején leírt kiállításhekkelés. Ez persze nem azt jelenti, hogy úgy kell modern múzeumlátogatókká válnunk, hogy összefirkáljuk a falakat. De ha ki van írva, hogy hagyjunk nyomot, akkor hagyjunk; ha történetet kérnek, akkor meséljünk; ha receptet gyűjtenek, akkor adjunk; ha bringázni hívnak, akkor tekerjünk.

Szokatlan Kerékpárok Múzeuma, Lengyelország
Szokatlan Kerékpárok Múzeuma, Lengyelország
(Forrás: Wikimedia Commons / Tadeusz Rudzki / CC BY-SA 3.0)

Számoljunk a múzeummal, használjuk és merjük élvezni!

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X