Ezzel általános megítélés szerint végre megnyílt a szövetségi szintű koalícióalkotás lehetősége, és reális esély mutatkozik a 15 hónapja tartó kormányválság leküzdésére. Belgiumban a tavaly júniusi parlamenti választások óta nem sikerült kormányt alakítani, és az azóta működő ügyvezető kabinet immár világrekordernek tekinthető a hivatali időt tekintve.

A mindössze 10 és fél millió lakosú, de hallatlanul bonyolult állami berendezkedésű Belgiumban a lakosság mintegy 60 százalékát teszik ki a holland nyelvű flamandok. A másik nagy népközösség a francia ajkú vallonoké. Alkotmányjogi értelemben szintén államalkotó népközösségnek számítanak, bár csak néhány tízezren vannak az ország keleti csücskében élő német anyanyelvűek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Főszabály, hogy az északi Flandriában csak flamand, a déli Vallóniában csak vallon pártokra lehet szavazni. Külön egységet képez Brüsszel, ahol túlnyomó többségben vannak a francia ajkúak, de hivatalosan a főváros kétnyelvű, és ott akár flamand, akár vallon pártokra lehet szavazni.

A „viszály almája” a Brüsszel körüli térség, amely hivatalosan Flandriához tartozik, de választókerületi szempontból annak idején „hozzácsapták” Brüsszelhez. A fővárosból sok vallon költözött ki az agglomerációba, és mindeddig ragaszkodott francia anyanyelvének használatához, beleértve azt a lehetőséget is, hogy vallon pártokra szavazzon. A Vallóniától egyre több tekintetben elszakadni kívánó flamandok azonban kiadták a „Flandriában flamandul” jelszót, és így a fővárosi-városkörnyéki választókerületben a helyzet mindinkább elmérgesedett.

Most a pártok megállapodtak e nagy, közös választókerület szétválasztásában, de ugyanakkor egyetértésre is jutottak abban, hogy a Brüsszel határán kívül élő vallonokat milyen anyanyelv-használati jogok illetik meg.

A most létrejött kompromisszum kovácsa Elio Di Rupo, a vallon szocialisták vezetője volt, aki II. Albert király megbízásából az elmúlt héten saját állítása szerint „most már tényleg utoljára” veselkedett neki a feladatnak.