nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Még mindig a rádió a legszemélyesebb médium

Még mindig a rádió az, amely első a hírforrások között, egyben a legszemélyesebb médium – hangzott egy rádiós konferencia tanulsága.

MTI | 2010. június 9.
|  

Még mindig a rádió az, amely első a hírforrások között, egyben a legszemélyesebb médium – mondta John Stockley, a brit Ipsos Mori médiakutató intézetének vezetője az Ipsos és a Gfk Hungária média- és piackutatók által közösen rendezett Nagy rádiós nap 2010 elnevezésű konferenciáján kedden Budapesten.

A találkozó meghívottjai a recesszió következtében jócskán összezsugorodott rádiós piac előtti kihívásokat vitatták meg.
Nagy-Britanniában 2015-ben határozták meg az analóg rádiózás kikapcsolását. Mint John Stockley rámutatott, hiába van ellátva a britek egyharmada digitális vevőkészülékkel, mégis főleg analóg csatornákat hallgatnak. A gépkocsikban még 95 százalékban analóg vevők találhatók. Az igazgató rámutatott, hogy a digitális átállásban nem a technológiai váltás a legnagyobb kihívás, hanem a lakosság készülékeinek lecserélése.

A rádióműsorok más platformokon (mobilon, számítógépen) való elérése csökkenti a hagyományos rádiózással töltött időt, de a rádiókészülékekkel kapcsolatos érzelmi kötődést a reklámcégeknek ki kell tudniuk használni - mutatott rá előadásában Nick North, a brit Gfk médiakutatási vezetője. Brit kutatások kimutatták, hogy a televízió esetében kétszer annyian kapcsolnak át reklámblokk alatt, mint a rádiónál. A szakember rámutatott, hogy az internetes megjelenéssel összekötött rádiós reklámkampány eredményessége 350 százalékos is lehet azzal szemben, mintha csak a rádióban futna egy reklám. A rádiós reklámpiacban tehát vannak kihasználatlan energiák.

Gábos Zsuzsa, az Ipsos véleménykutatási igazgatója elmondta, a magyar ember naponta 257 percet tölt rádióhallgatással, továbbá ma már egy millióan hallgatnak rádiót interneten keresztül. A cég által végzett kutatásban az internethasználók arról számoltak be, hogy a netes rádiózás nem elvonja a figyelmet az internetezéstől, hanem épp ellenkezőleg, kellemes hátteret nyújt hozzá. A más médiatípusokon futó reklámok értékéhez a rádióreklám minden esetben hozzá tud tenni, továbbá benne van a lehetőség, hogy különféle piaci márkáknak slágert adjon – mutatott rá az igazgató.

A gazdasági válság következtében negyven-ötvenmilliárd forint tűnt el a médiapiacról, és egyáltalán nem biztos, hogy ez az összeg a piacnak ugyanabba a szegmensébe fog visszatérni – mondta Simon Zsolt, a Médiaedge:cia reklámügynökség ügyvezetője a konferencián. A médiaköltések leginkább a nyomtatott sajtóból, a közterületi reklámokból vonultak ki. A recesszió tehát katalizálta a médiapiaci átrendeződést. Ezért a rádiót mint hirdetési formát újra kell pozícionálni.

A válság nem egyedül volt okozója annak, hogy csökkent a rádiós szektorban a reklámköltés – jelentette ki Módos Márton, az Inforádió igazgató-főszerkesztője. A piac a 90-es évektől sajátosan alakult, a törvényi szabályozás mesterséges és felesleges korlátokat szabott a rádióknak. Ez az oka annak, hogy ma nem jöhet létre több rádiót egyszerre üzemeltető műsorszolgáltató, mert aki országos frekvencián üzemel, annak le kell mondania a helyi és regionális hullámhosszokról.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X