Sokszor volt már szó a nyesten arról, hogy a nyelvek „nem logikusak”. Amit ezen a kissé laza megfogalmazáson értünk, az, hogy a nyelvszokás által rögzített (és sokszor jó régen keletkezett) kifejezések nem mindig pontosan olyanok, mint amilyeneket ma alkotnánk, ha hasonlót szeretnénk kifejezni. Például ma már valószínűleg nem a száll igét használnánk, ha olyan kifejezéseket kellene alkotnunk, amelyek a (járműre) felszáll, (járműről) leszáll kifejezésekhez hasonlóan használhatóak.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A nyelvekben található hasonló „logikátlanságoknak” sok okuk lehet. Például a (járműre) felszáll, (járműre) leszáll esetében az, hogy amikor ezek a kifejezések (ezekben a használataikban) kialakultak, illetve rögzültek, akkor a száll igét még elterjedtebben használták ’emelkedik’ és ’süllyed’ értelemben. A többi lehetséges ok között szerepel a más nyelvből vagy nyelvváltozatból való átvétel, de éppenséggel olyan véletlenszerű tényezők is szerepet játszhatnak, mint a téves értelmezés („népi etimológia”), a félrehallás vagy a puszta véletlen. Például teljesen véletlenül alakulhatott ki a mára nagyon gyakori, hitetlenkedést és csodálkozást kifejező Nem mondod!? felkiáltás, aminek a felépítése ebben a használatban igencsak „logikátlan”. Még az is lehet, hogy egy mulatságos nyelvbotlás (pl. a Nem mondod komolyan utolsó szavának elmaradása) áll a hátterében.

Magdi nevű olvasónk egyetlen ilyen „logikátlan” kifejezéstípus iránt érdeklődik:

Van hasonlóan furcsa kifejezésünk, mint az, hogy „A rossz gyerekek néha „rajzszegbe” szokták tanárukat beleültetni.” Nem „rajzszegre”, rá... Hogy is van ez? A szegbe nem megy bele semmi, hanem fordítva a szeg megy bele a rá ülőbe...

Való igaz, a nyelv mai rendszere szempontjából „logikátlan”, hogy a beleül igét nemcsak olyankor használjuk, amikor a helyhatározó valamilyen mélyedésre utal, mint abban, hogy beleül a meleg vizes kádba, hanem más esetekben is. Nem is csak olyan esetekben, mint amilyet Magdi említ, amikor az, amibe beleülünk, belénk hatol, hanem például ebben a példában is: A fenébe, most moshatom ki a nadrágomat, beleültem valamibe.

Azt a kérdést, hogy van-e hasonlóan furcsa kifejezésünk, Magdi nyilván úgy érti, hogy vannak-e ezzel párhuzamos, analóg használatai például a bele igekötőnek (illetve a -ba/-be toldaléknak), illetve az ül igén kívül hasonlóan viselkedő igék, amelyek esetleg megmagyarázzák ezt az első pillantásra logikátlannak tűnő jelenséget. Nos, vannak ilyenek, csak az a problémám, hogy azok is elég „logikátlannak” tűnnek. Például az ő példájával teljesen párhuzamos módon mondhatjuk, hogy beleléptem egy szögbe, de csak akkor, ha az a szög bele is hatolt a talpunkba (ellenkező esetben én úgy fogalmaznék, hogy ráléptem egy szögre). Az pedig az én nadrágos példámmal párhuzamos teljesen, hogy beletenyereltem valami piszokba. Szóval úgy látszik, hogy a fő tényező nem is az, hogy behatol-e valami az ember fenekébe, tenyerébe stb., hanem hogy valami kellemetlenséget okoz-e.

Fogalmam sincs, mi az eredete a -ba/-be toldalék ilyen használatának, de hogy meglehetősen régi lehet, arra utalnak az olyan régi kifejezések, mint a karóba húz meg a kardjába dől. Talán még szélesebb volt a -ba/-be használati köre, mint ma, de mivel ezek a kifejezések is olyan eseményekre utalnak, amelyek kifejezetten kellemetlenséget okoznak a főszereplőnek, gyanús, hogy már akkor is különleges használata lehetett ez a -ba/-be toldaléknak. Egyébként is sok különlegességet találunk a magyarban a helyre utaló toldalékok körében, például teljesen „logikátlannak” tűnik az, is, hogy amikor olyan cselekvésről beszélünk, ami valakinek a testrészére irányul, és támadó jellegű (pl. üt, szúr, vág, ver), akkor milyen toldalékot kap a testrész neve: fejbe, fenékbe, hasba, de nyakon, szíven, lábon.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)