nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Erdély lakossága 8,5%-kal csökkent
Kudarcot vallott a romániai népszámlálás

Kudarcot vallott a romániai népszámlálás – vélik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT) vezetői, akik keddi nagyváradi sajtótájékoztatójukon kifejezték álláspontjukat a romániai kormányon belül „háttéralkuk” veszélyéről és a törvényalkotás lehetetlen helyzetéről is.

MTI | 2011. november 9.
|  

Toró T. Tibor megbízott elnök az MTI-nek elmondta: a Zatykó Gyula partiumi, illetve Papp Előd székelyföldi régiókoordinátorral együtt tartott sajtótájékoztatón élesen bírálták a legutóbbi népszámlálás módszerét. Zatykó egyenesen „a román adminisztráció csődjének” nevezte a cenzust mind önkormányzati, mind országos szinten.

A partiumi koordinátor elmondta: csak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyváradi Demokrácia-központjában legalább harminc olyan család jelentkezett, amelyet fel sem keresett a számlálóbiztos. Az eddig nyilvánosságra került eredmények pedig aggasztóak. Eszerint Románia teljes népessége drasztikusan, 9,5 százalékkal csökkent a legutóbbi, 2002-es népszámlálás óta, és már nem éri el a húszmilliót.

Erdélyben ennél valamivel jobb a helyzet: itt 8,3 százalékkal vannak kevesebben, mint kilenc évvel ezelőtt. Az elvándorlás fő oka a rossz gazdasági helyzet, az EMNP szerint ezért is van nagy szükség az erdélyi gazdaságfejlesztésre. Ezt a célt szolgálja a Nagyvárad melletti Félixfürdőn bemutatatott, az erdélyi magyarság fennmaradását és megerősödését célzó Mikó Imre Terv vitairata.

Toró T. Tibor úgy véli, hogy Romániában alkotmánymódosításra egyhamar nem kerül sor, hiszen a parlamentben semmilyen kérdésben nem jellemző olyan konszenzus, amelyből kialakulhatna az alkotmányozáshoz szükséges kétharmados többség.

Ennek ellenére újra el kívánják juttatni a kormánykoalícióban helyet foglaló Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amelyet már 2003-ban Toró még parlamenti képviselőkként Szilágyi Zsolttal együtt terjesztett elő. E javaslatcsomag értelmében nem lenne elegendő Románia alkotmányából kivenni az „egységes nemzetállam” kifejezést, hanem az alaptörvénybe bele kellene foglalni a nemzeti kisebbségek autonómiaformáit is.

A megbízott elnök annak a véleményének is hangot adott, hogy nem elég elhalasztani a romániai régióátszervezésről folytatott vitát. Ezzel az RMDSZ-nek arra az álláspontjára utalt, amely szerint a Traian Basescu államelnök által szorgalmazott, „óriásmegyék” létrehozását indítványozó közigazgatási reformot el kellene halasztani a jövő évi választások utáni időszakra.

Toró szerint e halasztás esetén fennáll annak a veszélye, hogy a román pártok között a magyar közösségre nézve káros háttéralku születik. „A történelmi régiók mentén kell meghúzni a határvonalakat, és esetleg népszavazáson megerősíteni azokat” – mondta Toró T. Tibor.

Papp Előd emlékeztetett: a Székelyföld Autonóm Tartomány létrejöttét a megkérdezettek több mint 97 százaléka támogatta néhány évvel ezelőtt. Utalt arra, hogy nemrég a Kovászna megyei (a történelmi Háromszék, a tud.) tanács úgy döntött: március 11-én népszavazáson kéri ki a megye lakosságának véleményét arról, akarja-e az egységes Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozását.

„Még nem tudjuk, hogy a háromszéki önkormányzat döntése a népszavazás kiírásáról a megkezdett választási kampány része-e, ez később fog kiderülni. Minden autonómia irányába mutató lépést támogatunk, így a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését is, amelyet a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ is megszavazott” – hangsúlyozta.

Toró T. Tibor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét érintve úgy vélekedett: az oktatási intézménynek akár a működési engedélyét is fel lehetne függeszteni, ha nem tartja be a törvényeket. Mint ismeretes, az oktatási minisztérium nemrégiben módosításra visszaküldte az intézmény szenátusa által elfogadott egyetemi chartát, mivel az nem rendelkezett a magyar tagozat létrehozásáról szóló kitételekkel. Márpedig az új oktatási törvény erre kötelezi az egyetemet.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X