nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A világban élő egyetlen magyarról sem szabad lemondanunk

Kétnapos konferenciát tartottak a szórványmagyarságról az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf) szombaton.

MTI | 2010. szeptember 7.
|  

Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének szervezésében megrendezett kétnapos konferencián mintegy háromszázan vettek részt Magyarországról, a szomszédos országokból és a világ más részeiről, elsősorban a nyugati országokból.

A konferencia résztvevőit levélben köszöntötte Schmitt Pál köztársasági elnök.

Üzenetében az államfő Babits Mihály szavait idézte: „a nemzet épp annyira egyéniség, mint az egyes ember”. A lélekhez hasonlóan a lelki magyarság is egységes és oszthatatlan. „A világban élő egyetlen magyarról sem szabad lemondanunk, mert minden elveszett identitással hasad ez a lélek.” – fogalmazott a köztársasági elnök.

A megmaradáshoz, az erős azonosságtudathoz, a közös nemzethez tartozás alapját képező értékeket, mint a nyelv, a kultúra, a történelem, egyedi léthelyzetben kell „kapaszkodóként” használni – vélekedett a köztársasági elnök. Azt, hogy egy bárhol a világban élő fiatal meg tudja-e, meg akarja-e élni magyarságát, olyan személyes élmények határozzák meg, mint hogy miként találkozik a magyar kultúrával, vagy az, hogy mennyit és hogyan hallja a magyar nyelvet. Ebben óriási a politikusok, a határon túli magyar szervezetek, a külföldi kulturális intézetek, lelkészségek és a tudomány szerepe – mutatott rá Schmitt Pál.

A szórványban élőknek csak akkor van esélye magyarnak maradni, ha az összetartozás alapját képező értékek „érdekké”, nemzeti, magyar érdekké válnak – hangsúlyozta.

Az államfő röviden kitért a kettős állampolgársági törvény módosítására is. A magyarságot összetartó lelki, érzelmi ragaszkodást most jogi kapcsolattal is megpecsételheti a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát segítő törvény – mondta. „Mint egy kinyújtott kéz, lehetővé teszi, hogy még jobban támaszkodhassunk egymásra” – fogalmazott üzenetében a köztársasági elnök.

A konferencia megnyitóján jelen volt Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, Németh Krisztina bécsi magyar főkonzul, Ivanics Ferenc Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselő (Fidesz), valamint Rudolf Geisler, Felsőpulya város polgármestere és Burgenland tartomány képviselői.

A tanácskozás első helyszínéről elnevezett Kufstein konferenciát 1990 óta minden második évben tartják meg. 1996 óta a burgenlandi Felsőpulya ad otthont a rendezvénynek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X