nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ki a mama? Az anya vagy a nagyanya?

Egyre inkább távolodunk Európától? Mi a hasonlóság a magyar és az azeri között? Már a rokonok sem jelentenek biztos pontot az ember életében?

Fejes László | 2015. október 22.
|  

A rokonsági terminusok kérdése mindig népszerű volt a nyelvészek körében. Egyfelől a rokonság terminusok gyakran nagyon ősiek, ezért fontos szerepük lehet a nyelvek rokonságának – még akkor is, ha nagyon óvatosan is kell kezelni őket, hiszen jövevényszavak és hangutánzó szavak is vannak közöttük. Szintén népszerűek voltak a szószemantika (a szavak jelentéstana) területén, amikor a komponenses elemzés volt divatban. Ez a megközelítés úgy írta le a jelentést, mintha az kisebb elemekből állna, és az egyes szavak jelentését úgy írhatnánk le, hogy milyen elemeket tartalmaz. Kiefer Ferenc Jelentéselmélet című könyvében a rokonsági terminusoknak a következő elemzését mutatja be:

szó / komponens FÉRFI FELMENŐ LEMENŐ KÖZVETLEN
apa + + +
anya + +
nagybácsi + +
nagynéni +
fivér + +
nővér +
fia + + +
lánya + +

A módszer meglehetősen jól működik a rokonsági terminusok esetében: könnyű kitalálni, hogy az öcs/báty vagy a húg/nővér különbséget a FIATALABB (vagy az IDŐSEBB) komponens bevezetésével lehetne leírni. Ebben az esetben is megvannak azonban az elemzésnek a korlátai: Kiefer is megjegyzi, hogy a dédnagypapa vagy a dédunoka jelentésének leírása már problémás, hiszen az ilyen szavaknál már nem igen/nem értéket kellene jelölni, hanem egy skaláris értéket kellene felvenni aszerint, hogy hányszoros felmenő vagy lemenő az illető.

Nagyon érdekesek a rokonsági terminusok az antropológiai nyelvészet szempontjából is, hiszen ezek nagyon sokat elárulhatnak a nyelvet használó társadalomról. Egyes kifejezések elfelejtődhetnek, mások átrendeződhetnek, újak születhetnek, de az is lehetséges, hogy csupán hiányát érezzük egy szónak.

A rokonsági terminusok azonban nem csak a nyelvészeket, hanem a laikusokat is fokozottan érdeklik. Ennek részben az lehet az oka, hogy a leghétköznapibb kifejezések közé tartoznak, másfelől viszont erős érzelmi töltések is kapcsolódhatnak hozzájuk.

Laura nevű olvasónk többnyelvű (magyar, orosz, francia, angol) családban él, levelében hosszan taglalja, milyen bonyodalmakat okozott családjában a mama szó. Terjedelmes leveléből csak a kérdéshez kapcsolódó legfontosabb gondolatait emelnénk ki.

[...] más nyelvekben el sem lehet képzelni, hogy a mama ne az anyát jelentse, viszont a magyarban nemhogy két jelentése van (az értelmező kéziszótár szerint is), de használni a magyar emberek nagy része egyértelműen csak és kizárólag a nagymamára szokták, és úgy is tanítják a gyerekeiknek. Az ismerőseim között Facebookon olyan is akadt, aki még a kérdést sem értette, ugyan, miért jelentené a mama az anyát? [...] szinte mindenki egyöntetűen kijelentette, hogy a mama az nagymamát jelent és kész. Amióta figyelek, elég sok 20. századi magyar írónál találkozom a mama szóval, és mindig az anyára értik, a köznyelv mégis elutasítja. Nem csak a használatát, de a jelentését is! Pedig az iskolában is megtanultuk ugye, hogy József Attila már egy hete csak a mamára gondol, mégpedig az anyukájára, nem a nagymamájára. Nekem ez furcsa, hogyan változhatott meg egy ilyen alapszó jelentése? Miért mondtak le a magyar anyák egy ennyire fontos „első szóról”?

[...]

Nem tudom, van-e válasz a kérdésemre, nagyvárosi pucc-e anyát érteni a mama szó alatt, vagy nemzeti öntudat kérdése volt-e egy időben?

József Attila „mamája”: Pőcze Borbála
József Attila „mamája”: Pőcze Borbála
(Forrás: bibl.u-szeged.hu)

Az viszonylag közismert tény, hogy a mama szó a világ sok nyelvében jelent ’anyá’-t. Laura is hivatkozik az Index egy egészen friss cikkére, mely ennek okát firtatja. A cikk számos érdekes ténymegállapítást tartalmaz. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a ma, pa, ba szótagok tekinthetőek a legegyszerűbbnek képzés szempontjából: ezek képzése zárt ajkakkal indul, a magánhangzóelemük meg a legegyszerűbb (mondhatnánk azt is, hogy csupán „tátott száj”). A különbségük abból áll, hogy az ajkak nyitása az ma esetében lazán, nem felpattanással történik, a ba esetében a hangszálak már a felpattanás előtt rezegni kezdenek, a pa esetében viszont csak a felpattanás után. A mama, baba, papa szerű szavak szinte minden nyelv gyermeknyelvi regiszterében megtalálhatóak: kétszótagúságuk azonban már nem a gyermeknyelvi jellegükkel magyarázható – a beszélni még alig kezdő gyerekek általában véletlenszerű számban ismétlik a szótagot –, hanem azzal, hogy a nyelvekben általában érvényesül a szavak esetében egy minimális terjedelmi követelmény.

Ami az Index cikkéből kimaradt, pedig nem kevésbé fontos információ, hogy ezek a szavak nem mindig azt a jelentést kapják, amit a magyar alapján gondolnánk – így az sem igaz, amit Laura ír, hogy „más nyelvekben el sem lehet képzelni, hogy a mama ne az anyát jelentse”. A Wiktionaryből például kiderül, hogy bizonyos ausztráliai nyelvekben éppen ’apa’ vagy ’apai nagybácsi’ a jelentése. Sőt, az is kiderül, hogy a török gyereknyelvben a mama ’étel’ jelentésű – gondoljunk csak a magyar papira! Az alapelv ugyanaz: a legkönnyebben kiejthető szavak egyika a legfontosabb fogalmak egyikével kapcsolódik össze. (Az eltérő írásrendszernek köszönhetően nem szerepel a grúz მამა [mama], melynek jelentése ’apa’.)

Sajnos itt a jelentésmegadások meglehetősen pontatlanok, így a magyarnál is csak az ’anya’ jelentés szerepel. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint azonban a latin mamma és a görög μαμμα [mamma] az ’anya’ mellett jelent ’nagyanyá’-t is. Ez más nyelvekben is előfordulhat. A családi munkamegosztástól függ, hogy az anya és a nagyanya, vagy akár más nőrokonok között hogyan oszlik meg a gyermekfelügyelet. Amennyiben hasonló, akkor a gyerek ugyanazt a szót alkalmazhatja különböző felnőtt nőrokonaira is. A magyarban nem különböztetjük meg az apai és anyai nagyanyát, de vannak nyelvek, melyek különböző szavakat használnak rájuk. Más nyelvekben olyan terminusok vannak, melyek az anyát, nagyanyát, nagynéni stb. is lefedik. A grúz პაპა [papa] viszont ’nagyapa’.

Grúz nemesi család – hol a mama, hol a papa?
Grúz nemesi család – hol a mama, hol a papa?
(Forrás: Wikimedia Commons / The Graphic, An Illustrated Weekly Newspaper)

A Wiktionaryből azt is kideríthetjük, hogy a papa egy sor nyelvben jelent ’apá’-t (ebből származik a ’pápa’ jelentés is), de például egy ausztráliai nyelvben ’apai nagynéni’ a jelentése. Vannak még talán idevonható szavak (ételnevek), de mivel ezekről nem derül ki, hogy gyermeknyelvi eredetűek-e, nem tudjuk biztosan, hogy ide tartoznak-e.

A Wiktionary baba szócikke még érdekesebb számunkra, hiszen összefoglalja, milyen rokonsági terminusokat jelent a szó a különböző nyelvekben:

  • ’apa’: görög, török, arab, perzsa, egy sor indiai nyelv és a kínai; továbbá bizonyos afrikai nyelvek;
  • ’nagyanya’: szláv nyelvek, jiddish, japán;
  • ’nagyapa’: azeri;
  • ’csecsemő, kisgyerek’: afrikaans, szingaléz, és persze a Wiktionaryn itt nem említett magyar.

Láthatjuk, hogy a leggyakoribb jelentés az ’apa’: ez a Földközi tenger keleti medencéjétől Kínáig elterjedt, de máshol is előfordul (és ez magyarázza az Ali baba, Gül baba stb. neveket). Különösen érdekes a sorból kilógni látszó azeri: mivel azonban ez a török közeli rokona, könnyen belátható, hogy feltehetőleg ebben is az ’apa’ az eredeti jelentés, csupán az utóbbi időben módosulhatott a jelentése úgy, hogy a nagyszülőre vonatkozzon. A magyar persze nem tűnik annyira elszigeteltnek a ’csecsemő, kisgyerek’ jelentéssel, ha belegondolunk, hogy egy sor közelebbi nyelvben is van ha nem is pontosan ilyen, de hasonló felépítésű szó: elég az angol babe, baby szavakra gondolni.

Gül baba
Gül baba
(Forrás: Wikimedia Commons / Dwight79 / CC BY-SA 3.0)

A papa 1712-ből adatolt ’apa’, 1838-ból ’nagyapa’, 1941-ből ’após’ jelentésben. (Az csak véletlen lehet, hogy a mama nem adatolt ’anyós’ jelentésben.)

A TESz. szerint a magyar mama is gyereknyelvi eredetű (tehát nem jövevényszó), ’anya’ jelentésben először a 16. században, ’nagyanya, öregasszony’ jelentésben 1815-ben adatolt először. Maguk a nagyanya, öreganya stb. kifejezések is azt a gyanút ébresztik, hogy az anya (ill. hasonlóan az apa) szót korábban szélesebb értelemben, tehát akár a nagyszülőre is használták. Azt, hogy ezek a jelentések időnként tágulnak, időnként szűkülnek a rokon nyelvi adatok is bizonyítják. Például a magyar anya megfelelői ’nagynéni’, ’sógornő’, ’nővér’ jelentésűek, az apa megfelelői főként ’após’ jelentésűek (de ebbe a szócsaládba tartozik a képzett após és a vele azonos jelentésű, mára elavult ipa is), viszont az egészen tág értelmű magyar ős eredetileg viszont ’apa’ lehetett.

A mama, papa kiszorulása a ’szülő’ jelentésből feltehetően azzal magyarázható, hogy a magyarban a szülők jelölésére, megyszólítására számtalan más szóalak is van hasonló stílusértékben: anya/apa, anyu/apu, anyuka/apuka, anyuci/apuci stb. Ez „feleslegessé”, de legalábbis ritkábbá tette a mama, papa használatát ’szülő’ jelentésben, így ezek egyre inkább a nagyszülőre foglalódtak le. Laurával szemben azonban úgy tapasztaltuk, a folyamat egyáltalán nem zárult le, sok családban még ma is él a mama ’anya’ jelentésben (az ’anyós’-ról nem is szólva).

Azt azonban nem tudjuk, mire alapozza olvasónk, hogy „nagyvárosi pucc” lenne az ’anya’ jelentés ignorálása – arra vonatkozóan sincsen adatunk, és ő sem szól olyan megfigyelésről, hogy a kizárólagos ’nagymama’ jelentés jobban jellemzi a (fő)városi, mint a vidéki vagy falusi lakosságot, vagy hogy a változás a fővárosból indult volna ki. Azt pedig végképp nem értjük, hogy a nemzeti öntudatnak mi közte lehet a kérdéshez – de talán kommentelőink majd segítenek.

Ajánlott olvasmány

Mama and papa

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
36 shanditiredum 2015. november 10. 21:26

az aba / apa alapszó alakulása a nyelvekben:

aba apa > apat abbot (papa popa) > pater > father vater

atha atya > otec tatko tata > dad

.

és ez megmagyarázza azt is, hogy miért baba némelyik nyelven

35 Krizsa 2015. november 4. 07:00

@szigetva: A társalgást ismét befejeztem veled. Próbáltam nyitni... de ez még nem megy.

@Sultanus Constantinus: Igen, az úgynevezett P kelta és Q kelta nyelvekről van szó. A P kelta volt az eredeti, az északi őskelta. A Q kelta pedig a délvidéken felszedett afro-sémi k'- előraggal van "megfejelve". (De nem az ókorban, nem a "fenti sémi" nyelvektől, hanem még azelőtt, sokezer évvel korábban)

Miért biztos ez? Mert további sémi előragok (t- n'-, m'-, l'-) is felragadtak úgy a finn, mint az európai szubsztrátnyelv(ek) szavaira, amiket már 3 éve szedegetek össze.

Ezeket a szavakat általánosságban az jellemzi, hogy a szókezdő t- (te, nem én, hanem külső ágens), n- , l- (-hoz, -hez, -ra, -re, -ig, stb.), m- (nyomatékosan, "meg is...") értelmű előragok nélkül (azok leválasztása után) is hasonló dolgot jelentenek. Ilyenek a finnben és a magyarban is vannak. A német nyelvben viszont az arám (ez már "fenti sémi") d- előrag nyomai találhatók egyes szavak elején.

34 szigetva 2015. november 3. 19:59

@Krizsa: Engem tökre nem érdekel, hogy te miből profitálsz. Tettél egy állítást, ami hamisnak bizonyult. Nem először válik nyilvánvalóvá, hogy halványlila gőzöd nincs arról, mivel foglalkozik ma a nyelvészet. (Így persze nehéz is belőle profitálni.)

33 LvT 2015. november 3. 19:49

@Krizsa: A hébernek nem elődje az akkád: egy nyelvcsaládba tartoznak, de két külön ágon. Ilyen alapon akkor a latinnak is elődje lehetne a hettita.

Ui. A „sémi viszonyító előragnak, a k'- = olyan, mint, ahogy, amerre, amikor, stb. felragadás[a]” pedig olyan gyenge próbálkozás volt, hogy semmi reagálható nincs benne. Te se olvastad el Sultanus Constantinus második példáját sem, mert ott a <qu> már a szó közepén van, ahol nem nagyon felragadósak az előragok.

Uui. Messze nem ragadt fel semmi: az ajakkerekítéssel ejtett mássalhangzók nemcsak az indoeurópaiban voltak. Ráadásul ezek között valód afrikai nyelvek vannak, és újvilágiak is. Ez utóbbiak egyébként is eleven cáfolatai a hangfejlődési metakronológiádnak. en.wikipedia.org/wiki/Labialization

32 Krizsa 2015. november 3. 19:17

@LvT: Ebben a hozzászólásomban sémi előrag(ok) felragadásáról, vagyis a "délvidék" hozzájárulásáról írtam - az európai szubsztrátnyelv kialakulásához. Nem volt szó konkrétan a héberről, de ha már... annak elődje az akkád.

A sémi nyelvek afrikai eredetűek. Hatásukat a délvidéki (szerintem őskelta) populációk és azokon keresztül Európa mai nyelveire a nagyon távoli évezredektől - kb. a római birodalom fennállásáig bezárólag - datálom.

@szigetva: A generatív nyelvelméletből nem profitálok. A gyöknyelvészet amúgy sem foglalkozik modern nyelvtanokkal. Velünkszületett nyelvtani alapokat sem tételez fel. Csak genetikusan kódolt környeztismeretet - pl. a hanghatások velünkszületett értelmeit.

Én legfeljebb a mai nyelvtanok archaikus előzményeivel foglalkozom, amennyiben a finn és a sémi nyelvben felfigyelek rájuk.

31 szigetva 2015. november 3. 18:02

@Krizsa: Viszont akkor nem igaz, amit írsz, mert a generatív nyelvelméletnek nagyon is fontos része, hogy magyarázó erejű legyen: en.wikipedia.org/wiki/Levels_of_adequacy

30 LvT 2015. november 3. 17:45

@Krizsa: >> De 6 ezer év, az i.e. előtt 4ooo. Akkor már a sumérok könyvtárakat írtak <<

Még nem. A legrégebbi mezopotámiai írásos emlékeket Kr. e. 3500-nél korábbra nem datálják. És ezek nyelvéről sincs semmi infó: hu.wikipedia.org/wiki/Kisi_archaikus_szövegek Az első, már nagyobb bizonyossággal a sumérekhez kapcsolható írott emlékek a Dzsemdet Naszr-korszakból (Kr. e. 3100–2900) valók: hu.wikipedia.org/wiki/Dzsemdet_Naszr-kultúra

.

>> A latin […] mindössze KETTŐ ezer éves. <<

Ez „az X nyelv Y éves” megközelítés nagyon gyermeteg dolog. Ezen túlmenően is, a latin legkorábbi írásos emléke a praenestei fibula a Kr. e. VII. sz.-ból való, amely 2700 év. hu.wikipedia.org/wiki/Praenestei_fibula és ancientstudies.fas.nyu.edu/docs/CP/963/E...ol14_2012_winter.pdf

Összehasonlításul: az első felirat, amely talán kánaáni nyelvű (tehát nem dönthető el, hogy héber, moábi, főníciai stb., vagy még ezek közös őse; ennek megfelelően pontosan el sem tudják még olvasni), az a Hirbet Keijafa-i cseréptöredék. Ez max. 300 évvel datálható korábbra, mint a praenestei fibula. Vö. en.wikipedia.org/wiki/Khirbet_Qeiyafa — Ami már héber, az a siloahi felirat a Kr. e. VIII. sz.-ból: en.wikipedia.org/wiki/Siloam_inscription

A nyelvemlékek alapján tehát a héber nem idősebb mint a latin. (És pesze nem is kevésbé művi.)

29 Krizsa 2015. november 3. 16:38

@Sultanus Constantinus: A hivatalos nyelvészet azon alapul, hogy 6 ezer évnél messzebbre már semmiképpen "nem láthat". Jó.

De 6 ezer év, az i.e. előtt 4ooo. Akkor már a sumérok könyvtárakat írtak. Biztos, hogy ezelőtt legalább még 6ooo évvel már írtak (feljegyeztek) is és olvastak (megértették a feljegyzéseket) az emberek? Holtbiztos. Biztos, hogy az, aki 1oo.ooo évvel ezelőtt már öltözködött, 3o.ooo éve kerámiát égetett, szobrokat csinált, eltemette a halottait, állandó lakhelye volt, az már régen beszélt is? Biztos.

Én abból indulok ki, hogy az ember már legkevesebb Sapiens kora óta (2oo.ooo év) nemcsak indulatszavakat nyögött ki, hanem BÉSZÉLT is. Másodszor abból indulok ki, hogy a "hangutánzónak" nevezett szavak minden nyelvben - nemcsak megtalálhatók, hanem a továbbfejlesztett szavaik tömege is a "természeti hangforrás" értelmét folytatja. Akkor ez kell legyen az elve - a 6ooo év mögé látásnak: katt, mrr, sss, zzz, húú, púú, fúú, csrr, kopp...

A latin, akár "művi" (szerintem), akár volt hasonló nyelv a talpuk alatt, mindössze KETTŐ ezer éves. Hol van ez még a hatezertől is?

28 Sultanus Constantinus 2015. november 3. 16:08

@Krizsa: Azt nem tudni, hogy PIE alapnyelv előtt mi volt, de egy biztos: a PIE-ban volt *kw, *p és *b is. A 'négy' pl. *kw-vel kezdődött (*kwetuor), az 'öt' *p-vel. Sőt, az is lehet, és inkább ez a valószínűbb, hogy a latinban a *penkwe a *kwetuor analógiájára lett quinque [k(w)inkwe], mivel utána következik.

27 Krizsa 2015. november 3. 15:45

@szigetva: Ebben igazad van, én csak egyszerűsítettem a "leíró" szóval.

26 Krizsa 2015. november 3. 15:41

@Sultanus Constantinus: Dehát én is ezt mondom. Az eredeti, régi szavak mind P-vel kezdődtek, mert az F és a B már újabbak (valszeg mindkettő, de a B szerintem biztosan Afrikából származik).

A legújabb pedig az O/U/W triász W-re (kiejtésben V-re) változása. A P kezdetű "öt" számnevek a pont-pont-vessző számírás (az öt karom, öt ujj) emlékét hordozzák, de korszakolásom nincs, hogy mikortól. Mert már a francia barlangrajzokon ilyen számok voltak. A héberben csak a pant-er = párduc (pont-ozott) őrzi ennek az emlékét. Ehhez az indus szavak illenek... Nálam nincs korszakolás arra, hogy MIKOR, mit (pl. a sémi előragokat mikor) szedtek fel a valszeg többezer éven át körbejáró őskelták a délvidéken. A szláv? Szerintem az is őskelta eredetű - meg végső soron a proto-szláv-magyar is:-). Dehát az ilyesmi nem fér bele még a 6 ezer évbe sem.

25 Sultanus Constantinus 2015. november 3. 14:45

@Krizsa: A változás iránya kw/gw ---> p/b, nem fordítva. Ez pedig eléggé általános változás, olyannyira, hogy még hiperkorrekció is előfordult: PIE *penkwe > lat. quinque. Azt, hogy a szó elején *p- volt és nem *kw-, onnan tudni, hogy a többi rokon nyelvben ezt vagy ennek folytatását találjuk, gemán p > f: pl. ang. five; de szláv pjaty, óind panycsa, perzsa pandzs. Persze az is elképzelhető, hogy egy korábbi PIE alak elején *kw volt, majd gyorsan *p- lett belőle és az italiko-kelta ág bizonyos nyelvei (köztük a latin) egy régebbi állapotot őriznek, de ennek kicsi a valószínűsége.

24 szigetva 2015. november 3. 14:11

@Krizsa: A leíró nem, de kb 60 éve már a generatív és mindenféle poszt-generatív irányzatok uralkodnak a nyelvészetben.

@lcsaszar: Pontosabb ezt úgy mondani, hogy a szótáríró a szavak „fővárosi” jelentését rögzítette.

23 lcsaszar 2015. november 3. 12:36

@jan: Én is jól megdöbbentem, amikor először tapasztaltam, hogy vidéken más értelemben használják a szavakat (mint a fővárosban, ahol értelmük megegyezik a szótári jelentéssel).

22 Krizsa 2015. november 3. 12:09

@Sultanus Constantinus: Nem hangváltozás, csak a "leíró nyelvészet" nem keres okokat... Annak minden "hangváltozás", ami bármitől is - változik.

Az, hogy a jelenség a szárddal mutat rokonságot, még inkább alátámasztja, hogy a legismertebb, legelterjedtebb sémi viszonyító előragnak, a k'- = olyan, mint, ahogy, amerre, amikor, stb. felragadásáról van szó.

Az "alatta" levő P/F/B/V, sőt az O/U/ W triász is - az eredeti (európai szubsztrátnyelv-i) szavak kezdőhangjai voltak. A szavak változásainak folyamatát azonban mindig egyenként kell vizsgálni - én csak az irányelvet adtam meg.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X