nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hogyan tanuljunk új szavakat?

Szavakat tanulni unalmas és monoton? Sokszor érezzük azt, hogy eredménytelen is? Csak a tanulás módszerein kell változtatnunk, és a tanulást akár élvezhetjük is, ráadásul a várt eredmény sem marad el.

nyest.hu | 2013. augusztus 2.
|  

Biztos sokan ismerik azt az élményt, amikor az ember hall egy új szót vagy kifejezést (például azt, hogy milf vagy azt, hogy booze), amit az adott szövegkörnyezetben többé-kevésbé meg is ért.  És aztán szinte azonnal el is felejtjük ezeket. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne felejtsük el őket? Miért nem ragadnak meg az agyunkban az egyszer-kétszer hallott kifejezések? – Ennek valószínűleg az az oka, hogy soha nem is tanultuk meg igazán őket. De hogyan tanulhatjuk meg igazán őket?

Egy szó használatának ismerete legalább annyira fontos, mint a szótári jelentésének a tudása. Annál könnyebben emlékszünk egy szóra, minél többször találkoztunk vele értelmes szövegkörnyezetben. Ezek az értelmes előfordulások ugyanis azt demonstrálják számunkra, hogy az adott szót érdemes megjegyezni, tehát erre mi is törekedni fogunk. A megjegyzéshez persze arra is szükség van, hogy tökéletesen értsük, mit is jelent.

Mindebből következik, hogy a szavakat nem lehet csak úgy, egy cspásra megjegyezni. Az új szavak tanulása bonyolult agyi folyamat, amelynek során új neurális kapcsolatok épülnek ki a mentális  lexikonunkban szereplő, már ismert szavak és az új tétel között. Az újnak az előzetes tudáshoz való kapcsolása teszi lehetővé azt, hogy az újat megfelelően legyünk képesek használni, azaz, hogy valóban megtanuljuk azt. Minél több információval tudjuk összekapcsolni az adott kifejezést, annál valószínűbb, hogy emlékezni fogunk rá, és hogy megfelelően fogjuk tudni használni.

A jobb fajta szótárak  egy-egy szóhoz különböző példamondatokat adnak; online szótár esetében akár kiterjedt adatbázisát is megtalálhatjuk a kérdéses kifejezés előfordulásának. A nyelvtanulóknak készített szótáraknak kellene a legtöbb példát tartalmazniuk. Erre vannak is elég jó angol nyelvű példák, amilyen a Cambridge Advanced Learner's Dictionary, vagy az Oxford Advanced Learner's Dictionary, illetve a Merriam-Webster's Learners Dictionary. Ezekben tájékozódva igen sokféle használattal megismerkedhetünk. Persze más nyelvekre is kereshetünk hasonlóan jó és megbízható szótárakat.

Nem kell feltétlenül szenvedni!
Nem kell feltétlenül szenvedni!
(Forrás: Wikimedia Commons / Lourdes S. / CC BY 2.0)

Mi segíthet még abban , hogy megjegyezzünk egy-egy kifejezést? – Sokszor fordul elő, hogy a szó eredetének, etimológiájának az ismerete megkönnyíti a memorizálást. Ezen kívül előnyünkre válhat, ha ismerjük a szó képzett alakjait, illetve a vele alkotott lehetséges összetételeket. Segít az is, ha tudunk rá szinonimákat, rokon értelmű kifejezéseket. Mindebből ismét azt a következtetést vonhatjuk le, hogy minél több információt tudunk mozgósítani a szóval kapcsolatban, illetve minél többször használjuk, annál valószínűbb, hogy megjegyezzük.

Sokan gondolhatják azt, hogy igen hosszadalmas folyamat, amíg egy szó valóban beépül az aktív szókincsünkbe. Ez igaz, de a folyamat különböző trükkökkel gyorsítható. A tanulási folyamat részeként minden nap kiválaszthatjuk „a nap szavát”, amelyet egy papírra feljegyezve a nap folyamán gyűjthetünk hozzá kapcsolódó kifejezéseket, információkat. Mindezekből akár gondolkodástérképet (mind map) is készíthetünk.

Persze nincs egyetlen üdvözítő megoldás. Kinek-kinek ki kell tapasztalnia, hogy számára hogyan válik eredményesebbé a szavak tanulása. Azt azonban ne feledjük el, hogy szavakat tanulni nem feltétlenül örömtelen magolás, hanem lehet igazi szórakozás is!

Forrás

How to make a newly learned word 'stick'

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 El Vaquero 2013. augusztus 3. 08:43

A cikk említhette volna a SRS-t (Spaced Repetion System). Ez abból áll, hogy szókártyákkal a szavakat egy ritkábban ismételjük át. Persze nem kell nekünk nyilvántartani, hogy mikor tanultunk egy szót, vannak erre jó számítógépes programok, amelyek előírt időközönként gyakoroltatják a szavakat szókártyákkal, attól függően, hogy kikérdezéskor mennyire emlékeztünk rá. Amelyikre nem, nem nagyon emlékszünk, azt a szókártyát gyakrabban kérdezi ki a program.

1 Yogi 2013. augusztus 2. 14:45

A „milf” szót férfiember egészen könnyen megjegyzi.

Nekem dalszöveggel a leghatékonyabb a tanulás.

Információ
X