nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Pedagógiai módszerek
Disputa: a vitatkozás tanítása

Elég nehéz úgy megtanulni érvelni, ha az ember nem szólalhat meg. Muszáj tehát az iskolában is néha átengedni a szót a diákoknak, ha azt akarjuk, hogy megtanuljanak vitatkozni. Mégis hogyan? – Bemutatjuk a vitatkozás tanításának egyik módszerét.

Molnár Cecília Sarolta | 2012. július 30.
|  

Sokan gondolkodnak úgy, hogy addig jó, amíg a gyerek nem vitatkozik, mert ha elkezdi, abból csak a gond van. A hagyományos elképzelés szerint a vitának semmi helye az iskolában: a tanár a tudás megkérdőjelezhetetlen forrása, a szava szent és sérthetetlen (értsd: nem szállhat vele vitába), a diák dolga pedig az, hogy ezt a tudást átvegye, magába szívja. Szerencsére ma már nem ennyire rossz a helyzet...

A vitatkozási, a jó érvelési képességet mindinkább fontosnak tartja az iskola. Elengedhetetlen ez a képesség az önálló kritikus gondolkodáshoz, a felelős döntéshozáshoz. Nem nagyon tudunk olyan életutat elképzelni, amelynek során ne lenne előnyösebb,ha valaki jól, hatékonyan tud érvelni, vitatkozni. Az iskola ma már szentesíti is azt a célt, hogy ezekre a fajta alapvető kommunikációs és logikai képességekre szükség van: egyrészt a Nemzeti alaptanterv fejlesztési céljai között is szerepel, valamint a középszintű magyarérettségi írásbeli részén az egyik választható fogalmazási feladat mindig egy érvelés egy adott témában, vitás kérdésről.

A probléma most már csak az, hogy a diákok attól nem tanulnak meg túl jól érvelni, ha a tanár megtanítja a nyelvtani tananyagban szereplő retorikát. Attól sem fognak tudni érvelő fogalmazást írni a diákok, ha a tanár elmondja, mi a vita, mik a szabályai, milyen típusú érveket lehet vagy érdemes használni egy racionális vitában, és melyek a tipikus érvelési hibák. Magyarán: a vitatkozás folyamatát, módszereit nem lehet frontális módszerekkel „megtanítani”. És ennek sok pozitív következménye van!

A vitatkozást fejlesztő módszerek, tanítási technikák nagy része csoportos vagy páros munkaszervezést igényel. Ami azért is nagyon jó, mert a diákoknak muszáj együttműködniük egymással, így sok másban is fejlődnek közben, nemcsak a vitatkozásban. Sok legyet üt tehát az a pedagógus egy csapásra, aki bevállalja a nem kevés szervezést, és intenzív figyelmet igénylő feladatokat. Természetesen több, érvelési képességet fejlesztő tanulási technika ismert. Ezek közül most a disputa elnevezésűt vizsgáljuk meg közelebbről.

Mi a disputa?

A disputa során három, különböző szerepet betöltő csoport vitatkozik egymással egy előre tisztázott és igen merev forgatókönyv szerint, egy előre megbeszélt vitatémáról. A csoportok ideális esetben három-öt főből állnak. Két vitázó csoport van: az álláspontot támogató pró és az álláspontot ellenző kontra. A harmadik csoport nem vesz részt a vitában, ők a bírók, nekik jut az a feladat, hogy előre megadott szempontok szerint értékeljék a vitatkozó felek teljesítményét, és végső soron eldöntsék, melyik csoport volt meggyőzőbb.

Tegyük fel, hogy a vita témája videobíró bevezetése a focimeccseken. A pró csoport amellett érvel, hogy érdemes bevezetni a videobírót, a kontra pedig ez ellen. A bírók feladata, hogy mindkét álláspont alapvető érveit értelmezzék, mérlegeljék a vita hatékonyságát, és végül döntsenek abban, hogy az adott vitában melyik fél bizonyult erősebbnek. Vigyázat: a bíróknak nem az a feladatuk, hogy a számukra szimpatikusabb álláspontot támogassák, hanem a vita alapján kell dönteniük! (Erre a nehézségre majd még visszatérünk.)

A csoportok a vitatémát előre megkapják, tehát előzetesen készülnek a vitára, nem spontán kell összecsapniuk. Ez már csak azért sem lehetséges, mert a vitázás szigorú rendben zajlik le a disputában: először a pró csoport adja elő vitaindítóját, majd a kontra – előre meghatározott időkeretben (ez megszólalásonként 3-3 vagy 4-4 perc alapesetben). Ez után a csoportok kérdezhetnek egymástól, illetve reagálnak a másik csoport érveire, de szintén nem össze-vissza, hanem sorban: először a pró kérdezi a kontrát, utána fordítva. Erre csoportonként körülbelül 2-2 perc adható. Végül mindkét csoport tart egy-egy vitazáró beszédet, szintén 3-3 vagy 4-4 percben.

Időre megy a játék...
Időre megy a játék...
(Forrás: Wikimedia Commons / Wouterhagens / CC BY-SA 3.0)

A vita tehát olyan értelemben nem is vita, hogy nem spontán alakulnak az érvek. Ez persze nem túl életszerű, a hétköznapokban ritkán vitatkozunk így, de megvan ennek is a maga előnye. Méghozzá az, hogy a vita nehezebben lép ki a racionális keretek közül. Párbeszédre azonban természetesen nemhogy csak lehetőség, de kényszer is van: a kérdések és ellenérvek a másik csoport beszédére kell, hogy hivatkozzanak, majd a viták lezárásában természetesen reagálni kell a másik csoport kérdéseire és/vagy ellenérveire.

És a hogy a dolog ne legyen ennyire egyszerű, a csoportokon belül a különböző megszólalásokat egy-egy embernek kell vállalnia, természetesen mindegyiket másnak. Az érveket közösen gyűjtik, a tartalmi részt együtt találják ki, de minden megszólalásnak megvan a maga felelőse. Ennek az is az előnye, hogy két három fős csoport esetében mind a hat ember meg fog szólalni, ha négy fősek a csoportok, akkor nyolcból csak kettő nem szólal meg, és így tovább. Érdemes tehát kis létszámú csoportokkal dolgozni.

Mit csinálnak azok, akik nem vitatkoznak? Ha minden jól megy, ők sem unatkoznak! A csoportok tagjainak természetesen végig kell jegyzetelniük a vitákat: ez kell ahhoz, hogy kérdéseket, ellenérveket tudjanak mondani, illetve, hogy ezekre reagálni tudjanak. A bíróknak úgy szintén jegyezniük kell az érveket pró és kontra is, plusz figyelniük kell az előre megadott szempontok szerint a vita alakulását. A disputa azzal zárul, hogy a bírók értékelik a csoportok (és esetenként az egyének) teljesítményét, majd eldöntik, szerintük ki nyerte meg a vitát.

Bírók
Bírók
(Forrás: Wikimedia Commons / William C. Robertson (?))

Miért is jó ez?

Az már kiderült, hogy a disputa megszervezése kellőképpen bonyolult. Kérdés, miért is éri meg mégis a tanárnak ezt a módszert alkalmaznia tanórai keretben. Az az időkből jól látható, hogy a disputára bizony rá kell szánni egy egész tanórát: a megszólalások tiszta ideje minimum 16 perc, ehhez hozzá kell számolni a bírók értékelését (5-10 perc). Látható, hogy az előzetes felkészülésre az órán nincs idő, csupán arra, hogy a második és a harmadik megszólalásra (kérdések, ellenérvek és a vitazárás) minimálisan készüljenek (5-5 perc).

Tovább nehezíti a dolgot, hogy már közepesen nagy (20 fölötti) osztálylétszám mellett nagyon nehezen valósítható meg az, hogy mindenkinek jusson valamilyen szerep. Ráadásul ahhoz, hogy egy adott tanuló mindhárom szerepben (pró, kontra, bíró) kipróbálhassa magát, legalább három disputát kell végigcsinálnia... A problémák persze áthidalhatók: elképzelhető párhuzamosan folyó körökben is a disputa, de persze csak attól, ha a diákok már ismerik a forgatókönyvet, és viszonylag önműködőek. Elképzelhető több bírói csoport is, ebben az esetben azonban a bírói értékelés ideje óhatatlanul megnő.

Empátia nélkül nem megy
Empátia nélkül nem megy
(Forrás: Wikimedia Commons / Sue Clark)

Ha azonban a nehézségek ellenére is úgy döntünk, hogy belevágunk a disputásába, nagyon sok mindent nyerhetünk! Elsőként: olyan témákat választhatunk, amelyek a diákjainkat is érdeklik, és megítélésünk szerint is fontosak. A téma lehet bármi, amiről kialakítható két markáns álláspont: eutanázia, otthonszülés, elektronikus vagy papíralapú könyvek, feliratos vagy szinkronizált filmet és még sorolhatnánk.

Ha a viták során sorsolással döntjük el, hogy ki melyik csoportba kerül, azaz, hogy milyen álláspontot kell képviselnie, akkor könnyen megeshet, hogy valakinek a saját egyéni véleményével ellenkező álláspontot kell támogatnia. Azt gondolhatnánk, hogy ez kellemetlen vagy visszás, pedig egyáltalán nem az! A diákok talán ebben fejlődhetnek a legtöbbet: ahhoz, hogy ebben a helyzetben érvelni tudjanak, meg kell érteniük egy másik álláspontot, bele kell helyezkedniük egy másik gondolatrendszerbe. Ez pedig az empátiájukat növeli. Érdekes tapasztalat, hogy azok a vitatkozók, akik a sajátjuktól eltérő véleményt kell, hogy képviseljenek, felkészültebbek, végiggondoltabbak, racionálisabbak. Természetesen a bíróknak is képesnek kell lenniük erre a távolságtartásra: nem ítélhetnek a saját álláspontjuk alapján, nekik az elhangzó érveket kell mérlegelniük.

Nagy előnye a disputának, hogy rendkívül mozgalmas: ha jól szervezzük, szinte esély sincs arra, hogy valaki ne a vitával foglalkozzon. Az is fontos előny, hogy arányaiban sok ember kap egyéni szerepet, egyéni felelősséget, ugyanakkor a disputa eredendően csapatjáték. A bírók a csoportokat kiáltják ki győztesnek vagy vesztesnek. Az ilyen fajta versengés során pedig az együttműködésnek, a csapatmunkának és az egyéni felelősségnek a legalapvetőbb elemeit lehet kipróbálni, megtapasztalni.

A fenti érvek alapján tehát mi mindenképpen nagyon ajánljuk a disputát! Sok munkát, rengeteg szervezést, nagy koncentrációt kíván a tanártól, de megéri a befektetett időt és energiát.

További olvasnivaló

Pethőné Nagy Csilla (2007): Módszertani kézikönyv. Korona Kiadó, Budapest

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
7 gorilla 2012. október 7. 14:52

Régi cikk, új hozzászólás.

Szóval én pontosan emlékszem iskolás koromból, hogy számomra és a legtöbb osztálytárs számára is egy ilyen disputázás egy filmezős órával lett volna egyenértékű... "Végre nem kell tanulni", dumálás a tegnapi sorozatepizódról, játék a telefonon stb.

Ezt a legtöbb osztályban nem lehet megvalósítani. Esetleg elitgimnáziumokban, de ott is inkább szakkör, fakultáció keretében.

6 Sultanus Constantinus 2012. augusztus 1. 08:50

@bloggerman77: Akkor viszont ez már valamelyik újlatin nyelvből (olasz, spanyol) való visszakölcsönzés lehet, lévén az újkori latint már senki nem beszélte anyanyelvként. (A latin mint anyanyelv már a 8. században nem létezett...)

5 bloggerman77 2012. augusztus 1. 01:05

@Földönkívüli:

Szerintem ez már kora újkori szóalkotás lehet, ezért nincs a Finályban, mert az klasszikus latin szókincset dolgozza fel.

A disputo 1 igéből származtatott melléknevek is vannak a Finály szótárban. Ezekből származtathatták a hitviták korában.

4 Sultanus Constantinus 2012. július 31. 20:00

@bloggerman77: Én a Finály-féle online latin szótárban kerestem és nincs erre a szóra találat, de még a Wikiszótárban sem.

latin.oszk.hu/

3 bloggerman77 2012. július 31. 19:57

@Földönkívüli:

disputa, -ae f

értekezés, fejtegetés, vita, megvitatás

online latin szótár :)

2 Sultanus Constantinus 2012. július 31. 18:28

A "disputa" egyébként milyen eredetű szó? Latinul nem létezik ilyen főnév.

Én csak egy mondást tudok: Entre gustos no hay disputa (Ízlések és pofonok különbözőek).

1 Livcsi 2012. július 30. 11:35

Én még általános iskolában jártam disputázni, országos versenyen is indultunk. Persze sok munka van benne/mögötte, de nagyon élveztem, szerintem nagyon jó dolog. :)

Információ
X