nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hogyan beszéljünk a mentális problémákról?

Vannak dolgok, amelyek a hétköznapi életünk részét képezik, mégsem tudunk róluk beszélni. Ezek közé tartoznak a mentális betegségek is. Most hét szakértő segítségével foglaljuk össze a legfontosabb tudnivalókat.

nyest.hu | 2015. augusztus 18.
|  

A mentális egészséggel kapcsolatosan elég homályos kép él a társadalomban. Tény, hogy minden negyedik ember szenved valamilyen mentális problémától. Ugyanakkor világszerte az országok több mint 40 százalékának semmiféle policyja nincs a mentális egészséggel kapcsolatosan. Úgy tűnik, hogy általában fogalmunk sincs, hogyan beszéljünk erről a témáról tisztelettel és felelősséggel. Az értelmes párbeszédet leginkább a stigmatizáció és a diszkrimináció akadályozza. A probléma nagyobb része tehát kommunikációs. De hogyan kellene beszélnünk a mentális egészségről? Hogyan tudnánk a helyes hozzáállást megtanítani? – Ezt a kérdést tette föl Thu-Huong Haa TED Ideas oldalon hét szakértőnek.

1. Véget kell vetni a stigmatizációnak!

Ezt persze sokkal könnyebb mondani, mint csinálni... Andrew Solomon szerint az emberek szégyellik a mentális problémájukat, azt hiszik, az valahogyan az ő gyengeségük, ami azt mutatja, hogy kudarcot vallottak. Ha a gyermekünk szenved mentális betegségben, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az a mi kudarcunk szülőként. Ilyen módon saját magunkat is megbélyegezzük, és ez nagyban megnehezíti azt, hogy a mentális problémáinkról beszéljünk.

Sarah Caddick neurológus szerint ennek az az oka, hogy a mentális problémák megértése koránt sem olyan egyszerű, mint a testi bajoké. Ha valaki megmutatja a törött csuklóját, azt könnyen el tudjuk képzelni, milyen lehet; ha azonban valakinek az agyával, az elméjével van probléma, azt sokkal nehezebb megérteni, átérezni. „Amint a mentális gondjainkról kezdünk el beszélni, az emberek szorongani kezdenek. Ennek pedig az az oka, hogy ez nagyon is arról szól, akik vagyunk: a gondolatainkról, a félelmeinkről, a reményeinkről, a hitünkről stb.” – fűzi hozzá Vikram Patel mentálhigiénés szakember. Nem könnyű egy diagnózissal, egy szakkifejezéssel azonosítanunk magunkat – ez is megnehezíti azt, hogy a mentális egészségünkről beszéljünk. Ha az ezekhez kapcsolódó stigmákat sikerülne eltörölni, az nagyban megkönnyítené a kommunikációt.

Hogyan beszéljünk a mentális problémákról?
Forrás: Wikimedia Commons / Nora Shalaby / CC BY 2.0

2. Ne hozzuk összefüggésbe a mentális betegségeket a bűnözéssel!

Igen nagy problémát okoz, hogy a mentális betegségekkel és magukkal a betegekkel kapcsolatban nagyon elhamarkodottan ítélünk, és téves következtetéseket vonunk le velük kapcsolatban. Ez történik például akkor, amikor egy-egy ámokfutóról kiderül, hogy bipoláris depresszióban szenvedett, vagy hogy skizofrén volt. Ezeket az eseteket valóban fölkapja a média, így legközelebb, amikor ilyen tragédia történik, már automatikusan kérdezzük: „Skizofrén volt?” „Bipoláris volt?” – Mintha ezek a kategóriák magyarázatul szolgálnának a bűncselekmények elkövetésére. Sőt, a téves következtetést a másik irányban is elkövetjük: azt hisszük, hogy attól, hogy valaki depressziós vagy más mentális problémával küzd, hajlamosabb a bűncselekmények elkövetésére.

Hogyan beszéljünk a mentális problémákról?
Forrás: Upworthy

3. De igenis ismerjük el a mentális betegségek és az öngyilkosság közötti kapcsolatot!

Felmérések szerint az öngyilkosságot elkövetők 90 százaléka szenvedett depresszióban vagy más mentális problémában, illetve használt valamilyen kábítószert vagy alkoholt szintén valamilyen mentális problémával összefüggésben. Ezt az összefüggést azonban nem kezeljük a helyén. „A mentális betegségeknek a bűnözéssel való kapcsolatát túl erősnek, a mentális betegségeknek az öngyilkossággal való kapcsolatát azonban túl gyengének látjuk” – mondja Solomon. Például sokszor hallani olyan, hogy „szegény XY öngyilkos lett, mert elveszítette az állását és elhagyta a felesége”. Ezek a körülmények valóban kiváltó okai annak a depressziónak, amelynek következtében az illető végül eldobta magától az életet.

Hogyan beszéljünk a mentális problémákról?
Forrás: Wikimedia Commons / Vincent van Gogh

4. Kerüljük az olyan kifejezéseket, mint az őrült vagy a pszichopata!

Nem meglepő, hogy a szerző által megkérdezett összes szakértő egyik első mondanivalója az volt, hogy el kell kerülni az olyan stigmatizáló kifejezések, mint az őrült, a bolond, a skizó, a nem normális vagy az elmebeteg stb. Ezek a kifejezések a hétköznapi beszédünk részei, föl sem kapjuk rá a fejünket, hiszen korai gyermekkorunktól fogva halljuk őket. Thomas Insel még egy lépéssel tovább megy: szerinte a mentális probléma sem megfelelő kifejezés: „Mikor mondjuk a rákra azt, hogy sejtciklus-probléma?  Ha valakinek súlyos mentális betegsége van, azt mondjuk, viselkedészavaros, de mikor mondjuk egy rákosnak, hogy fájdalomzavara van?” Ruby Wax humorista azonban másképp látja, szerinte nem a szavakon múlik, hanem a tónuson, a stílusok, ahogyan használjuk őket.

Hogyan beszéljünk a mentális problémákról?
Forrás: Wikimedia Commons / John Everett Millais (1829–1896)

5. Ha meg tudod osztani a saját történeted, tedd meg!

A fentiekben már szóltunk arról, mennyire nehéz dolog az embernek a saját mentális problémájáról beszélni. Vannak azonban olyanok, akik ezt meg tudják tenni nagyobb közönség előtt is: ezek mindig olyan megnyilatkozások, amelyek segíthetnek másoknak is megküzdeni a saját problémájukkal. Solomon szerint mindenképpen érdemes a nagyközönség előtt is beszélni ezekről: „A legmeghatóbb levél, amit valaha kaptam, egyetlen mondatból állt: »Meg akartam ölni magamat, de elolvastam a könyvét, és meggondoltam magam«. Ezután arra gondoltam, hogy ha soha senki nem veszi kézbe a könyvemet ezen túl, akkor is megérte megírni, mert tettem valami jót vele.” A saját tapasztalatok őszinte megosztásának tehát igen nagy hatása lehet!

Hogyan beszéljünk a mentális problémákról?
Forrás: Wikimedia Commons / Craig Finn / CC BY 2.5

6. Ne azonosítsuk az egyént a mentális problémával!

 

Mint ahogy fentebb már volt róla szó, a mentális probléma jobban, szorosabban hozzá tartozik az egyénhez, a személyiséghez, mint egy testi betegség. Ennek ellenére ne azonosítsuk a személyt a problémával, ugyanúgy, ahogyan egy rákbeteget sem azonosítunk a daganatával. A szakértők szerint rendkívül fontos a megkülönböztetés: orvosi értelemben úgy kell beszélni a mentális betegségekről, mint az összes többi testi bajról. De ahogyan egy testi probléma nem határozza meg a beteg személyét, ugyanúgy a mentális betegség sem. Ezzel nagyon óvatosan kell bánni, ugyanis egy-egy diagnózis már magában hordozza az olyan következtetéseket, hogy akkor az illető „veszélyes” vagy „alkalmatlan” valamire, pedig ez nincs így! Ezzel együtt rendkívül fontos, hogy a személyt verbálisan is különböztessük meg a problémájától: ne mondjuk, hogy skizofrén, hanem mondjuk inkább azt, hogy skizofréniával élő.

Hogyan beszéljünk a mentális problémákról?
Forrás: Wikimedia Commons / Vitold Muratov / CC BY-SA 3.0

7. A humor mindig segít!

Sokan úgy tartják, hogy a humor az elme legjobb orvossága. Ezt igazolja Ruby Wax humorista is: „Ha az üzenetet humoros történetbe ágyazzuk, akkor nyert ügyünk van. Ez egy amolyan előjáték a részemről, megpuhítom, magam mellé állítom a közönséget, ez után pedig akár a legsötétebb dolgokról is beszélhetek nekik. Ha viszont elkezdenék nyafogni arról, hogy milyen nőnek vagy feketének lenni, hát... az eléggé bűzlik. Ha viszont felszabadítjuk az embereket, hogy kinevethessék akár saját magukat is, akkor nyert ügyünk van.

Forrás

How should we talk about mental health?

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 Akva 2015. augusztus 19. 19:58

"egy-egy diagnózis már magában hordozza az olyan következtetéseket, hogy akkor az illető „veszélyes” vagy „alkalmatlan” valamire, pedig ez nincs így!"

Már hogy a francba ne lenne így. Vak ember alkalmatlan sofőrnek, a süket meg zenekritikusnak, még akkor is, ha finomkodva "siketnek" hívják, ami persze egészen ugyanazt jelenti.

1 gorilla 2015. augusztus 18. 15:14

Nem, nem a kommunikációval van baj, hanem a tudatlansággal. Ez a „hívjuk másképp, akkor megoldódik” jellegű pótcselekvés semmire nem jó, csak arra, hogy a nagy empatikus belvárosi bölcsészek fitogtathassák, hogy mennyire járatosak a legújabb PC-ben. Mert milyen átlagos, dolgozó ember képes követni, hogy az autisták nem szeretik az "autizmussal élő" kifejezést, a fogyatékosok irtóznak a "fogyatékkal élő"-től (mert a fogyaték hadi kifejezés), vagy hogy a skizofrének inkább mégiscsak "skizofréniával élők", a cigányok meg inkább "cigány származású emberek".

Lekezelő minden ilyen csoportra nézve ez a tutujgatás. Akármilyen nevet is adsz a mentális betegségeknek, az hamarosan szitokszóvá válik a szlengben és a köznapi szóhasználatban. Minél inkább orvosiasan és komolyan hangzik a szó, annál erősebb, nyomatékosabb szitokszó lesz. Mindegy, hogy "hülye", "retardált", "elmebeteg", "szellemi fogyatékos", "mentálisan kihívásokkal küzdő", "mentális problémákkal élő" vagy "neuroatipikus" szóval illetjük a jelenséget. Ezt az is mutatja, hogy vannak kifejezések, ahol fel sem bukkan a betegség neve: "Kezeltesd magad!" "Elgurult a gyógyszered?" stb.

Van egy olyan kettősség az egész mögött, hogy azt is próbáljuk sugallni, hogy ők "normális emberek" meg azt is hogy betegek. Önmagában az, hogy betegnek tartunk valakit, már sértő lehet. De az is, ha trivializáljuk a baját és azt várjuk, hogy segítség nélkül megoldódik. Az is baj lehet, ha segíteni próbál valaki (hiszen ezt arra utal, hogy az illető nem teljes értékű ember), az is ha nem. Így aztán ember legyen a talpán, aki egyáltalán bottal is hozzá akar nyúlni a kérdéskörhöz. Valamibe úgyis bele fog kötni a nagy tudású PC tábor.

Alapvetően az a baj, hogy nem mer senki se ezt se azt mondani. Ha ugye valaki azt mondja, hogy a depressziós bármit is tud tenni azért hogy kilábaljon belőle, arra rögtön rásütik, hogy Münchhausen bárói képességeket várunk el a betegtől. De ha jön egy pozitív levél, miszerint valaki egy könyv alapján legalábbis javított a saját helyzetén, akkor annak gratulálunk. Akinek sikerül, az hős, jól csinálta; akinek nem, az persze nem csinált rosszul semmit. Tudom, hogy ezt megint csak félre fogják érteni sokan. Én csupán azt mondom, hogy ez egy tipikus sablonszituáció, amit minden kisebbség vagy kisebb hatalommal rendelkező csoport esetén használ a PC tábor. Lényegében semmi relevanciája, hogy épp a cigányokról, melegekről, muszlimokról, nőkről, mentális betegekről vagy rokkantakról van szó, tök ugyanaz a sablonszöveg.

Megoldás: oktatás magukról a mentális betegségekről, nem arról, hogy melyik szavak sértik az érzékenységüket (vagy a budai és belvárosi elit PC újságírók érzékenységét), hanem mutassanak emberi történeteket, legyen szó a mechanizmusról, az agyról, tudományos szinten, nem csaj tutujgatós szinten. Ilyeneket kéne mutatni a TV-ben ValóVilág meg a sok szenny helyett. Mert hogyan is várjuk el a számlákkal küzdő, alulfizetett, panellakó tömegektől, hogy utánaolvassanak ezeknek a dolgoknak? Az ő helyzetükbe ki fogja beleélni magát?

Információ
X