nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Sérülnek a vidékiek jogai
Határozat a tanszabadságért

Oktatási kerekasztal megalapítását szorgalmazza a Hálózat a Tanszabadságért (HAT), amely ebben számít a „demokratikus és humanista pedagógia mellett elkötelezett szervezetekre”, egyben visszautasítja a kormány felsőoktatási költségtérítési modelljét.

MTI | 2012. január 30.
|  

Egyebek mellett ezt fogadták el a HAT tagjai és tagszervezeteinek képviselői budapesti tanácskozásukon, amelyről vasárnap tájékoztatták az MTI-t.

Megfogalmazásuk szerint a kerekasztal célja egy 21. századi, a legjobb hazai hagyományokon és az európai értékrenden alapuló, a modernizációt (és a nemzeti önismeretet) elősegítő oktatási koncepció és stratégia kidolgozása.Olyan dokumentum létrehozása, amely mélyreható szakmai és társadalmi vita eredményeként nyerheti el végső tartalmát és formáját, ezzel széles társadalmi konszenzust tudhat maga mögött” – áll a közleményben.
A HAT megállapítása szerint a kormány által közzétett felsőoktatási költségtérítési modell az irracionálisan szűkített felsőoktatási keretszámokkal együtt súlyosan sérti a tanszabadságot, ezért azonnal vissza kell vonni, és alapjaiban át kell dolgozni írják.

A HAT szerint a most közzétett keretszámok több területen súlyosan torzítják több évfolyam diákjainak életpályatervezési stratégiáját. Hiába készült évekig tudatosan diákok tömege egy adott pályára, sem ők, sem szüleik nem számíthattak a radikális keretszám-szűkítésre, valamint súlyos anyagi terhek vállalására fogalmaznak.

Véleményük szerint alapvetően sérül az érintett fiatalok, középiskolák és pedagógusok tisztességes tájékoztatáshoz fűződő joga, továbbá kaotikus helyzetet eredményezett a feltételek közzétételének időzítése.

Súlyosan sérül a vidéki tanulók esélyegyenlőségi joga, mert a nagy hagyománnyal rendelkező felsőoktatási intézmények jelentős körében nem indulhatnak olyan szakok, melyek elérésére csak a fővárosban lesz remény. A HAT a tanszabadság e súlyos megsértését tapasztalva fellép a méltányosság és az ésszerűség azonnali helyreállítása érdekében” – írja a szervezet.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X