Hát  úgy látszik tényleg nincs nekem elég bajom. Erre a következtetésre  jutottam, amikor  tegnapelőtt (2012 okt. 10) Kálmán László nyelvész "Hát nincs elég bajunk ?" címȕ írását olvastam. Nics elég bajom, mert egész nap idegesített a cikk és nem tudtam szabadulni a magamban folytatott morfondírozástól, a pro és kontrák állandó marakodásától. A férjemnek ab ovo, mindig más a  véleménye mint nekem. Így megpróbálta mentegetni, szépíteni a dolgot, -mondva -  híszen  nyelvész írta a cikket,  hiszen új irányzatokkal kell a nyelvészet területén is találkoznunk, hiszen mindenkinek lehet véleménye - tehát itt is el kell ismernünk a szólásszabadság jogát. Ez az engedékeny gondolkodásmód is csak egy hullám, korunk gondolkodásának kicsapódása ami ugye nem is bíztos, hogy maradandó.

Na jó, nem bírtam tovább hallgatni a férjem védőbeszédét (mert nem ezt vártam tőle) így inkább írásban próbálom meg boncolgatni a dolgot és esetleg a végén még meg is emésztem mint valami keserȕ pirulát. Az egész cikk azzal kezdődött és a címe is azt akarná kifejezni, hogy az életben vannak fontosabb dolgok mint a nyelv helyességére, egyes szavak, kifejezések téves használatára való figyelés. Tehát eszerint nem helyénvaló embertársainkat megróni, vagy véleményt nyilvánítani beszédükért, még akkor sem ha szarvashíbát követnek el.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

"Az anyanyelvünk hozzánk nő, bennünk van, ha bírálják, olyan, mintha bennünk turkálnának". Először is az ember nem javít ki idegeneket, csak hozzá közelállót (testvért, rokont, barátot stb.). Akiknek más hibájukra  is felhívjuk a figyelmüket. (Miért rossz a javitási szándék? - még csak ne is reméljük hogy segítésünknek, javításunknak eredménye is lehet? -méghozzá ha azt szakavatott teszi?)

Egyáltalán mire való egy magyar nyelvész, elméleteket állítson fel, osztályozzon, stb. - de minek? - ha nincs gyakorlati haszna is!!! Itt mindenképpen megemlíteném, - egyetértek azzal - hogy a nyelv lehet egyéni, de azért vannak társadalmunknak intézményei amelyek azzal is foglalkoznak, hogy közös nevezőre hozzák a nyelv egyéni kilengéseit (pl. iskolai nyelvóra). Hisz erre szükség is van, másképp nem tud mȕködni a társadalom és a nyelv pedig a társadalom müködőképességének elsődleges szervezési eszköze.            

..."anyanyelvi tudásának megfelelően fogalmazott" azért használta az "odaadnád nekem" kifejezést - mutatónévmás ide vagy oda - mit számít az egész,  mondja a nyelvész, ne turkáljunk a szegény "Dezső" -ben. Mit számát a nyelv fejlődésében már kikristályosodott, megmagyarázható pontosságra törekvő képesség, mit számít a szines beszéd szépsége - a lényeg csak és csak a funkcionalitás, sutba a szépséggel, a pontosságra, precizségre törekvéssel, hiszen a nyelv éli saját életét, lesz ami lesz - ne másszunk bele. "a helyesség fogalma a nyelvben olyan, mint az öltözködésben". Ez annyiban igaz, hogy a külszin (öltözködés) után itéled meg embertársadat, s ha nem néma,  a beszéde, stilusa után szinten ugyanazt teszed - véleményt alkotsz róla, kategorizálod, - az ember, természeténél fogva állandóan- skatulyáz (dobozol), rendet teremt. Ami azt is jelenti, hogy idővel újra nézi a dobozait és a régit, esetleg már idejemúltat kiszelektálja, kiselejtezi - de azért nem dob el mindent, hisz akkor a semmivel marad. "a nyelvészek sokszor a többségi használatot veszik alapul...." nincs is ebben talán semmi kivetnivaló, mindaddig amig ez a metódus nem mond ellent esztétikai, logikai szempontoknak [vagy nem károsítja, nem szegényíti és értékeitől nem fosztja meg, nem csorbítja meg ezáltal anyanyelvünk gazdagságát [mint  például a mutatónévmások helyes használatának a pontosságra törekvést megcélzó értelme, fontossága pl. "idead-odaad"]. "a legegyszerȕbb az lenne, ha elfogadnánk, hogy nem mindig egyetlen "helyes" alak létezik." Tehát summa summárum "tök mindegy" [a többség szavajárásával élve] hogy beszélünk, csak ne bántsunk meg senkit se lehetőleg. Hogy is van a "halászlét" és "halászlevet" kérdése. Én igazán azt vártam volna el egy nyelvésztől, hogy esetleg kifejtse bővebben milyen nyelvtörténeti háttere van a (lé) szó féléknek, majd összetételekben hogy viselkednek, és miért úgy ahogy és inkább ennek tükrében tárgyalta volna az egész kérdéskört. (Mert igenis történetüket ismerve jobban érthetők lesznek a dolgok, de a szavak, kifejezések is.)

A megemlített fényképészek által használt "kitakar" kifejezés nem tartozik a témához, éppen azért mert szakkifejezés.

De talán Kálmán úrnak igaza van, ne bántsuk azoknak nyelvi sutaságát sem akik a villanyt feloltják, a számítógépüket leoltják. Talán ezt a pár sort, gondolatfoszlányt sem kellett volna írnom, legyünk megértő, jó gyerekek, tapsikoljunk nehogy valakit is esetleg megbántsunk, - szerencsére - nyelvünk úgy sem tud megsértődni. Ő csak szegényebb lesz és esetleg ilyen cikkek és gondolkodásmód mellett hamarabb elfonnyad, elsilányul. Gondoljunk egyéb sok más  bajunkra, a nyelv helyessége ide vagy oda, igazán nem gond és nem is téma, "semmi alapunk arra, hogy bíráljunk".