nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Interjú Kis Tamással
Kártékonykodók, ármánykodók

2001 szeptemberében megváltozott a világ. Ekkor folytatta a parlament az általános vitát a nyelvtörvényről (pontosabban reklámnyelv-törvényről). Ebben az időben éles viták kezdődtek a nyelvművelésről, a nyelv „védelméről” – hosszú idő után először hallatszottak azok a hangok, melyek kimondták: a nyelvművelés tudománytalan, gyakran káros tevékenység. Ekkor indította Kis Tamás azt az internetes szöveggyűjteményt, mely a nyelvművelés ellen (és mellett) szóló írásokat foglalja magába, dokumentálva ezzel a társadalmi vita fordulatait. Kis Tamást a honlap és a nyelvművelés történetéről kérdeztük.

nyest.hu | 2011. január 3.
|  

A magyar nyelvművelés és a hazai nyelvtörvény(-kezdeményezés)ek kritikájával foglalkozó írások egyik ismert internetes gyűjtőhelye Kis Tamás A nyelvművelés kártékonyságáról és ármánykodásáról című oldala.

Kis Tamás
Kis Tamás

Honnan jött az ötlet az oldalhoz?

Igazából nagyon büszke lennék rá, ha azt mondhatnám, hogy társas-kognitív nyelvészként vallott nézeteimből egyenesen következett mindez, mert a William Labov által megfogalmazottaknak megfelelően úgy gondoltam, hogy egy szociolingvistának kötelessége a közösség javára fordítani azt a tudást, amelyet a közösség nyelvéről megszerzett. A valóságban azonban inkább a véletlenek lendítettek abba az irányba, hogy 2002 elején elkezdjem egy olyan oldal elindítását, ahol az érdeklődők egy helyen találhatják meg az akkoriban elfogadott, penetránsan nyelvművelői „reklámnyelv-törvény” ellen (2001. évi XCVI. törvény a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről) és általában a nyelvművelés ellen született írásokat, felszólalásokat. Lehetőleg nem csak belinkelve, hanem másolatban is elmentve, hogy el ne tűnjenek a net bugyraiban.

A nem sokkal indulása után A nyelvművelés kártékonyságáról és ármánykodásáról címre keresztelt oldal születéséhez tehát nem az vezetett, hogy a nyelvműveléssel, a nyelvi megbélyegzés lélektanával vagy művelődéstörténetével tudományos kutatási témaként foglalkoztam volna (még ha egyetemi oktatóként rendszeresen tartottam a nyelvművelés problematikájával foglalkozó szemináriumokat, neadjisten akár épp a nyelvművelésóra keretében), és nem is állt szándékomban ezekben a kérdésekben a nyilvánosság elé állni. Hogy mégis megtettem, annak két oka van, és a véletlenek, amelyek ezeket összesodorták.

Melyek voltak ezek a véletlenek?

Egyrészt 2001 szeptemberében olyan válaszok jelentek meg a Köznevelésben egy hónapokkal korábban publikált, a nyelvművelést kritizáló [Sándor Klárával készített – a szerk.] interjúra reagálva, amelyek – utolsó cseppként a pohárban – világossá tették számomra, hogy a nyelvművelőkkel egyszerűen lehetetlen a nyelvművelés kérdéseiben vitázni, mert nyelvészetileg tökéletesen képzetlenek, és aktuális érdekeiknek megfelelően összevissza kevernek mindent, ami valaha is a kezükbe került. Éppen ezért lényegében semmit sem értenek meg a felhozott érvekből, helyette támadással (sőt, mint később kiderült, ha tehetik, a vitafórumok bezárásával), a nyelvművelést kritizálók emberi értékeinek kétségbe vonásával, magyarán bunkó módon reagálnak. Ezóta én sem akarok másképpen szólni a nyelvművelés ügyeiről, csak úgy, hogy azt az ilyen nyelvművelőkben megismert „egyszerű lelkivilágú” állampolgárok is megérthessék.

A másik ok összefügg az elsővel: 2001 októberében telefonhívás érkezett tanszékünkre a helyi laptól. A vonal végén egy volt tanítványom érdeklődött (tőlem, mert épp én vettem fel), hogy mi a véleményem a készülő „reklámnyelvtörvény”-ről. Én pedig, aki amúgy újságíróval nem szívesen állok szóba hivatalos ügyben, az előbbiekben említett ok miatt válaszoltam is neki. Az ebből a beszélgetésből készült, bár gondolataimat meglehetősen pontatlanul visszaadó cikk megjelenése után nem sokkal egy újabb telefonhívást sikerült megint csak nekem felvennem: Bazsa György országgyűlési képviselő érdeklődött valamilyen helyesírási probléma megoldása iránt, amit módosító javaslatként tervezett benyújtani épp a „reklámnyelvtörvényhez”. És ha már pont velem beszélt, az általa is olvasott újságcikk okán eszébe jutott, hogy kíváncsi lenne, mit gondolnak a debreceni nyelvészek erről a törvényről. Megszerveztük a találkozót, és én, aki balgatag módon azt hittem, hogy ennek a beszélgetésnek bármilyen hatása lehet, az elkövetkező napokat egy terjedelmes vélemény összeállításával töltöttem, valamiféle logikus sorba rendezgetve az akkorra már szépen felszaporodott tiltakozásokat a különböző újságokból, fórumokról.

– Felháborító! Bent is minden csak angolul van kiírva!
– Felháborító! Bent is minden csak angolul van kiírva!
(Forrás: A nyelvművelés kártékonyságáról és ármánykodásáról)

Az összeszedett érveknek természetesen semmilyen hatásuk sem volt, ellenben tanszékünk fellelkesült fiataljai arra bíztattak, hogy jelentessem meg valahol ezt a szöveget. Mivel még nagyobb munkát már nem volt kedvem belefektetni egy eleve halálra ítélt kezdeményezésbe, inkább azt az utat választottam, hogy nyitottam egy oldalt az összegyűjtött cikkeknek: ez lett a később A nyelvművelés kártékonyságáról és ármánykodásáról nevet viselő és további témákkal bővülő gyűjteményem alapja. Emellett a HVG-ben is megírtam röviden, hogy szerintem kiknek is van szüksége erre a nyelvtörvényre. Írásom és különösen a szándékosan nem mellébeszélő megfogalmazásom, valamint az a kijelentésem (amit egyébként egyik vezető nyelvművelőnk vélekedésével ellentétben azóta sem bántam meg), hogy a nyelvművelők a szellemi alvilág álnyelvész szélhámosai, meglehetős viharokat kavart, és ennek eredményeképpen (túl a szinte várható, és a szinte természetesen nem hozzám, hanem felettesemhez befutó anyanyelvészi felháborodáson) valószínűleg a mai napig velem ijesztgetik a felnövekvő kis nyelvművelőket, és Voldemorténál veszélyesebb nevem helyett csak mint terrorista társasnyelvészre hivatkoznak rám, célozva ezzel honlapom első mondatára, mely szerint „Ez az oldal azért készült, hogy egy helyre gyűjtve bemutassa, hogyan tehettek szert hatalomra, befolyásra egy áltudomány képviselői, milyen eszközöket alkalmaznak a naiv beszélők megtévesztése és a hatalomhoz jutás érdekében, hogyan terrorizálnak egy egész nyelvközösséget, hogyan bélyegeznek meg embercsoportokat anyanyelvük (anyanyelvváltozatuk) miatt”.

Miért gondolod, hogy a nyelvművelők „álnyelvész szélhámosok”, hogy a nyelvművelés ármánykodik, kártékonykodik? És egyáltalán: mi is az a nyelvművelés?

Azt megmondani, hogy mi a nyelvművelés és ki a nyelvművelő, elég nehéz. Mert bizony nyelvművelő az az állatorvos, aki a házi kedvenc teknőc kezelése közben rászól a gazdira, hogy ne suksuköljön; nyelvművelő a néni a villamoson, aki a korábban soha se látott gyerekek beszélgetésébe azzal avatkozik be, hogy a „tisztára bealudtam matekon” mondatban hibás a be, mert rendes magyar ember csak elalszik-ot mond; és nyelvművelő az a rádiós is, akinek a betelefonálós műsorában háromszoros „-nék! -nék! -nék!” felüvöltés a reakciója a hallgató „Én is csatlakoznák az előttem szólókhoz…” mondatára.

Ezeknél a hobbinyelvművelőknél, akik számára természetes, hogy hazánkban mindenki beszédét ki szokták javítani, ezért ők is kijavítják mindenki beszédében azt az egykor beléjük vert egy-két, őket idegesítő nyelvi formát, amiről úgy tudják, hogy valamiért hibásak, szóval ezeknél a hobbinyelvművelőknél sokkal veszélyesebbek a hatalmi helyzetben lévő iskolai nyelvművelők: fizika- és tornatanárok, tanító nénik és társaik. Ha ők az ún. felcserélő szellemű anyanyelvi nevelést képviselik a hozzáadó (a hazulról hozott nyelvet megerősítő és emellé egy tágabb környezetben is a műveltség látszatát keltő sztenderdet is megtanító) helyett, akkor „áldásos” tevékenységük következtében azt tapasztaljuk, hogy a velünk együtt í-ző nyelvjárásban nőtt húgunk iskolába kerülve azt mondja az ’épít’ jelentésű ípít helyett, hogy épét, és hónapokig nem hajlandó az í-t kiejteni, mert az csúnya; egy másik kisiskolában meg beszéd közben a szája elé emeli a kezét egy kislány, mert a tanító néni neki azt mondta, hogy csúnyán (= nyelvjárásban) beszél. És akadhat olyan tanítványunk az egyetemen, aki a szociolingvisztikaórák után bevallja, hogy ő évekig nem mert nyilvánosan megszólalni, mert miután egyszer első osztályos korában azt a szót használta, hogy ottan, utána minden áldott reggel ki kellett állnia az osztály elé, és el kellett mondania, hogy Ottan és itten a magyarban nincsen…

Nem kevésbé veszélyesek a (fél)hivatásos, publikáló, előadásokat tartó, a tévék, rádiók, újságok „nyelvi” rovatait meg- és kitöltő amatőr és megélhetési nyelvművelők sem, akik a nyelvi ismeretterjesztés és az anyanyelvi tanácsadás álcája mögé bújva terjesztik, khm, „csacskaságaikat”.

Ezekre a nyelvművelő típusokra egyformán vonatkozik nagy vihart kavart kijelentésed?

Álnyelvészként és szélhámosként csak ez utóbbiakat emlegethetjük, aki minden tudományos módszert és elméletet nagyvonalúan figyelmen kívül hagyva vagy éppen összekutyulva, magukat nyelvésznek nevezve (továbbá visszaélve azzal, hogy munkahelyük tényleg valamilyen nyelvészettel foglalkozó intézmény, amelynek ily módon a tekintélyét is fel tudják használni) zagyvaságaikat tudományként (többnyire alkalmazott nyelvészetként) hirdetik. Ez az eljárásuk mindenben megfelel az áltudomány kritériumainak, hiába igyekeznek mindezt azzal eltakarni, hogy magukat a magyar nyelv kertészének titulálják, aki fattyaz, nyes és míveli a nyelv kertjét, majd jó doktorként meggyógyítja a nyelvet, ha valami ártó betegség kezdi ki az egészségét.

És mi a nyelvtudomány álláspontja a nyelvművelésről?

A nyelvészek, álljanak bárhol is a nyelvtudományi irányzatok palettáján, abban egyet szoktak érteni, hogy – mint Laziczius Gyula írta egyébként a nyelvművelőket egyáltalán nem elítélni szándékozó mondataiban – „Mi [nyelvészek] úgy látjuk, hogy a nyelvtudomány és a nyelvművelés két különböző dolog. A nyelvtudomány nem nyelvművelés, a nyelvművelés nem nyelvtudomány.”

A továbbiakban azonban már koránt sincs ekkora egyetértés a nyelvészek között. Vannak, akik – túl azon, hogy sérti őket, hogy nyelvészként a nyelvművelőkkel egy kalapban látja őket a nagyközönség – a nyelvművelést inkább csak fölösleges, idegesítő, de alapjaiban ártalmatlan bolondériának tartják (mint rovarirtóval bolyongani a szavak erdejében), ami akár épp hasznot is hajthat.

A szociolingvisták ezzel a megengedő attitűddel szemben elutasítják a nyelvművelés minden formáját. Nem azért, amit a nyelvművelők ezzel kapcsolatban róluk terjesztenek, hogy a szociolingvisták szerint mindenki beszéljen úgy, ahogy akar, és makogjon három angol jövevényszóból álló szókincsén, hadd pusztuljon drága (és persze édes) anyanyelvünk. Ilyet csak az mondhat, akinek fogalma sincs arról, hogy a hagyományos nyelvészetekkel szemben épp a szociolingvisztika az, amely elismeri az anyanyelv kitüntetett szerepét, és amely a nyelvet mindig és csakis az azt beszélő társas közeggel, beszélőivel együtt, nem pedig valamilyen elvont, abszolút létezőként vizsgálja, mert legalapvetőbb tétele a nyelv és a közösség szerves összetartozásáról szól. És persze ezek a szociolingvisták azt is tudják, az édes anyanyelv nem létezik, hanem van helyette, ami eredetileg volt: az édesanya-nyelv. És tudjuk azt is, Sándor Klára szavaival, hogy „Nagyon nagy különbség van az édesanyánktól tanult édesanya-nyelv és az iskola által követelt, ránk kényszerített édes anyanyelv között. Az édesanya nyelve az, amit tőle vagy szűkebb közösségünktől tanulunk, ami közösségünkhöz köt – az »édes anyanyelv« viszont valami elvont, elérhetetlen, mások által előírt eszmény. Sokan azt gondolják, önfegyelem és szorgalom kérdése, hogy ezt a nyelvváltozatot megtanuljuk és beszéljük. Ez azonban nem így van: nem olyan egyszerű az édesanyától tanult elsődleges nyelvváltozatot levetkőzni. Az elsődleges nyelvváltozatot automatikusan beszéljük, formái nagyon mélyen bevésődnek agyunkba. Másrészt ez a nyelvváltozat azt a közösséget szimbolizálja, amelyikben fölnőttünk, így elhagyása vagy megtagadása a közösség elhagyását, megtagadását is jelenti. (…) Amikor a gyerekek az iskolában megtudják, hogy valami rossz, helytelen, hibás van abban, ahogyan otthon beszélnek, általában szégyenkeznek saját nyelvváltozatuk miatt, és ez a szégyenérzet később is megmarad.”

Ez szorosan összekapcsolódik a nyelvi megbélyegzéssel...

A szociolingvisták megítélése szerint a nyelvművelés durvább vagy finomabb formában megbélyegez, és mint ilyen, a „nyílt társadalmi diszkrimináció utolsó bástyája”, a nem is oly nagyon pontatlanul nyelvi rasszizmusként magyarázott lingvicizmus nyílt színi, elismert, államilag támogatott formája, amelynek segítségével bizonyos társadalmi csoportok saját (másokétól eltérő) nyelvük révén könnyebben juthatnak hozzá a hatalomhoz, valamint a materiális és nem materiális (pl. tudásbeli) forrásokhoz, és ezek egyenlőtlen elosztását épp a nyelv segítségével legitimálják és termelik újra.

A nyelvművelők természetesen tagadják, hogy tevékenységük bármilyen formában lingvicista volna, és bár cáfolni magyarázkodásaikat nem különösebben nehéz, a magyar beszélők még sincsenek tisztában ezzel, hiszen a nyelvművelés mióta csak létezik, igyekszik hozzákapcsolódni az általános emberi és nemzeti értékekhez (hazafiság, nemzettudat, az ország függetlensége, irodalom), ezzel elfedve az általa okozott veszélyeket és bajokat, például azt, hogy a nyelvváltozatok és beszélőik megbélyegzésével lényegében nyelvi gettóba zárja a sztenderdet nem beszélőket, miközben azt hirdeti, hogy mindezt a megbélyegzett beszélők érdekében teszi, hogy hazulról hozott nyelvváltozatuk kiirtása után majd jobban boldoguljanak az életben. Mintha nem egyszerűbb lenne már eleve meg sem bélyegezni őket.

Hogy ez megoldható, az legfeljebb a magyar gyakorlatban felnőtt embereknek hihetetlen. Norvégiában például egyre általánosabb, hogy mindenki saját természetes nyelvváltozatát használja a hivatalos helyzetekben is, és a legnagyobb, szinte megbocsáthatatlan nyelvi „bűnnek” az számít, ha valaki megpróbálja beszédét egy másik nyelvváltozat, vagy ami még rosszabb, valamelyik írott változat irányában megváltoztatni.

A „reklámnyelvtörvény” miatt nyitott oldalam indulása után elsősorban ezek az okok vezettek abban, hogy a nyelvművelés problematikájáról szóló írásokat is idegyűjtsek.

Kiknek szántad elsősorban az oldalt?

Mindenkinek. Ez az oldal – mint bevezetőjében is írtam – céljai szerint segíteni igyekszik mind a nyelvműveléssel mint kutatási tárggyal foglalkozó tudósokat, mind azokat az érdeklődőket, akik osztják a nyelvészek Mario Pei által is megfogalmazott véleményét, mely szerint „a nyelv az, amit az emberek beszélnek, nem pedig az, amit egyesek szerint beszélniük kell”. Továbbá, ha valaki már eddig is gyanakodott rá, hogy a nyelvművelés a legszemélyesebb, alapvető emberi jogainkba való jogsértő beavatkozás, az is biztos talál ezen az oldalon megérzéseihez tudósok által megfogalmazott információkat.

Nem ajánlom ellenben az oldalt a gyakorló vagy lappangó nyelvművelőknek, hacsak nincs bennük egy kicsinyke kétely nyelvművelő nézeteikkel kapcsolatosan. Nyelvművelő írásokat ugyanis nem gyűjtök erre az oldalra, legfeljebb az egyes viták kapcsán kaphatnak egy-egy linket. Úgy gondolom, egy nyelvtudományt képviselő oldalon nincs helyük a nyelv gyászhuszárainak, akiket még Ady is a „magyar nyelv hóhérai”-nak nevezett.

Hányan látogatják az oldalt? Vannak-e arról valamilyen információid, hogy kik?

2006 áprilisában tettem számlálót az oldalra, azóta több mint huszonkilencezren nézték meg. Ez elmúlt nyolc évben összesen gyaníthatólag ennek legalább duplája volt a látogatók száma. De hogy kik ők, visszatérők-e vagy egyszeri bekukkantók, Magyarországról érkeztek vagy máshonnan, azt soha sem figyeltem.

Szoktál-e kapni visszajelzéseket ezzel kapcsolatban?

Eddig csak kollégák kerestek meg. Volt, aki (főleg a kezdetekkor) dicsérte a kezdeményezést, mások segítséget kértek, mert kerestek valamit, de nem találták, vagy épp nem volt elérhető az oldal, és emiatt érdeklődtek. Nem nyelvészektől személyes visszajelzéseim nincsenek, legfeljebb az a pár száz találat, amit a "http://web.unideb.hu/~tkis/" keresésre a Google kiad, mutatja, kik tartották legalább egy linkre érdemesnek ezt az oldalt.

Hogyan keresel új írásokat, hogyan helyezed el, rendszerezed őket?

Manapság már nem keresem az új írásokat, inkább csak azok kerülnek fel, amelyeket itt-ott böngészgetve észreveszek. Természetesen, akik gyakran, többször írtak, írnak a nyelvműveléssel is összefüggő nyelvi kérdésekről, mint Kálmán László vagy Nádasdy Ádám, azoknak a neve gyakrabban feltűnik az oldalamon is. Ugyanez a helyzet a szociolingvistákkal, akiknek (például Sándor Klárának) kutatási témája is a hazai és a nemzetközi nyelvművelés. Leggyakrabban ismerőseim ajánlanak egy-egy újabb cikket, a nyelvészek tanulmányaihoz pedig többnyire kollegiális kapcsolatok révén jutok hozzá. Többen vannak (Kontra Miklós, Lanstyák István, Cseresnyési László elsősorban), akik nem szoktak elfeledkezni rólam, ha a nyelvműveléshez kapcsolódó újabb dolgozat születik a billentyűzetük alatt. Hébe-hóba még külföldön megjelent magyar vonatkozású írás is kerül.

A kezdeti időkben természetesen „vadásztam” az elektronikusan is elérhető szövegekre, még az is előfordult, például az 1997-es nyelvésznyilatkozatra írott vitairatok kapcsán, hogy beszkenneltem néhány fontosabb cikket. Ma már kevesebbet foglalkozok a gyűjteménnyel, néha hosszabb ideig nem kerül fel rá újabb írás. De természetesen ha valamelyik fórumon fellángol egy vita valamilyen nyelvműveléssel kapcsolatos kérdésről, igyekszek ezeket a szövegeket én is elérhetővé tenni.

Ami az oldal rendszerezését illeti, meglehetősen egyszerű, miként az maga az oldal kivitelezése is, ami korántsem a 21. század webdizájnját képviseli. Megérett már a csinosításra, de erre idő vagy épp ötlet híján még nem került sor. A fellelt és befutott írásokat mindenesetre igyekeztem úgy elrendezni, hogy bizonyos témák viszonylag világosan kirajzolódjanak. Először is külön „fejezetbe” (saját főcím alá) kerültek a 2001. évi nyelvtörvénnyel és a korábbi magyar nyelvtörvények-kísérletekkel foglalkozó szövegek. A nyelvészeknek a nyelvművelésről írott véleménye, azaz a nyelvművelés-kritika a Miért nincs szükség nyelvművelésre? „fejezetben” kapott helyet. Ezeken meg az egyéb kategóriájú Vegyesek-en kívül van pár sajtóvitához kötődő rovat is: az ÉS „pincei bogár”-vitája a nyelvművelés áltudomány voltáról, aztán néhány vélemény Balázs Gézának a határon túli magyarok nyelvét durván kigúnyoló rádiósprodukciója apropóján az értelmező kéziszótár, a határontúli magyar szavak és a nyelvművelés viszonyáról. A legfrissebb természetesen (Érzelemrokonító forraszték címen) a magyar nyelv védelme alkotmányba foglalásának ötletéről mondottakat szedi össze.

Láttál-e valamilyen irányú elmozdulást a nyelvművelés terén a honlapod hatására?

Nem, ennek a gyűjteménynek nem is igen lehet ilyen hatása, hiszen itt csupa „ellenséges” szövegek jelennek meg, amelyeket egy nyelvművelőnek hivatalból és gondolkodás nélkül el kell utasítania. Ettől függetlenül természetesen a nyelvművelés folyamatosan mozog, úgy tűnik, mintha változna, pedig csak igyekszik mindig a legkedvezőbb pozíciókat elfoglalni, és ennek megfelelően állandóan váltogatja színét, érvelését, de végeredményben a lényege ugyanaz marad. Ez az állandó helyezkedés elsősorban a mindenkori hatalomhoz és ideológiához való törleszkedést jelenti: ha épp fajvédő ideológiák dúlnak, akkor a nyelvművelésből nyelvvédelem lesz, ha az emberarcú szocializmust építjük, akkor emberközpontúvá válik, ha meg a rendszerváltás után a nemzet kerül a hivatalos ideológia középpontjába, a nemzetközpontú nyelvművelést hirdetik meg.

Kártékonykodók, ármánykodók
Forrás: Nyelvészfórum

Mindezek mögött valószínűleg szerteágazó szándékok húzódnak meg, amelyeket Cseresnyési László a pénz, pozíció, presztízs hármasával foglalt össze. A három közül mindegyik nagyon fontos, de manapság mintha inkább a pénz volna az első, míg a nyelvvédői lelkesedés, mozgalmárkodás egyre inkább az amatőrök szintjére szorult volna vissza, és csak a pénzszerzésre irányuló, politikusoknak szánt lózungokban tűnik fel. Nem véletlen ez, hiszen bizonytalan korunkban sokaknak biztos állást jelent egy-egy felsőoktatási intézményben nyelvészként nyelvművelősködni, és ráadásul jóval könnyebb is, mint tudományos kutatást végezni. Elég pár nyelvhasználati tanácsot elsütni, és már is megvan az elvárt mennyiségű publikáció. A megélhetési nyelvművelők szűk elitje pedig bizonnyal szépen megél médiabeli szerepléseiből, tucat számra kiadott (gyakran ugyanazt más borító alá bújtatva elmondó) könyveiből, országszerte tartott előadásaiból, a „nyelvi tanácsadásból” stb. Bizony, a nyelvművelés világába is megérkezett a kapitalizmus.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Krizsa 2012. december 29. 11:14

Krizsa

Jó, amikor először indul egy hadjárat, ami minden eddigivel szembemegy, akkor az udvarias érvelés helyett kitűzik a lobogót, s rajta!!!: Kártékonykodók, ármánykodók.

Ez akkor is durváskodás, ha van értelme annak, amit a hadjárat célként kitűz. Van valamennyi...

De mikor tűzhet ki bárki bármilyen lobogót – akár igaza van, akár nincs? Akkor, ha hatalmi pozicióból indul. Lehet az nyelvművelő, vagy az "ellensége", bármelyikük álláspontja akkor fog eljutni a nagyközönséghez, ha hatalmi pozicióból (MINDENHEZ pénz kell) kiabálják szét.

A nyelvművelés elleni kirohanás pedig HAMISKODÁS a szememben.

Bár részben igaza van, mégis. Azért hamiskodás, mert nem a helyesírási szabályok eltörlésével kezdi a nagy "felszabadítást".

Miért nem azzal? Mert akkor 2 éven belül már érthetetlenné válnának a szerződések, 5 év mulva megszűnne a jogszolgáltatás, 30 év mulva teljesen hitelét vesztené az írott kommunikáció. Vagyis összeomlana az ÍROTT NYELV. A beszélt nyelv is összeomlana? Az nem annyira és nem olyan hamar... de ilyesmin felesleges is gondolkozni, mert a modern társadalmak írásbeli szabályozásra épülnek. És ilyen egyszerű dolgokat ne tudnának a zászlólobogtató nyelvészek? Persze, hogy tudják. Csak feltételezik, hogy a "plebsz" egyáltalán nem gondolkozik...

A nyelv nem-művelésben nekem csak egy dolog tetszik, (tányleg tetszene is), de az nagyon. A tájnyelvek használatának a felszabadítása.

Bárcsak meg lehetne csinálni! Legalább néhány hónapra. Mert azzal sec-pec kiderülne, hogy a GYÖK (a mássalhangzó váz) szempontjából tökmindegy, hogy milyen magánhangzókat teszünk közibe:-).

Mondjuk felszabadultunk és mostantól kezdve mindenhol használni kezdjük a tájnyelveinket. Na igen, de akkor írásban is? Tájnyelvet használjon az, aki egy "poujauzatot" (pályázatot) küld egy budapesti állás betöltésére? S a pestiek meg is fogják érteni, vagy csak röhögni fognak?

Gyerekeim, hiába szabadítjátok fel a "szex shop" táblák használatát még Bivalyaszódon is, akkor sem lesz indoeurópai nyelv a magyarból. Akármennyi idegen szóval bővül, akkor se. Miért? Mert a gyöknyelveknek olyan a szerkezetük, hogy nem változnak, csak bekebeleznek. Az is mindegy nekik, hogy honnan jön a lájkolás, mert az úgyis csak lik-azás, a SZeKsz meg az angolba is ugyanonnan került bele, ahonnan a SZuKa, SZűK... sőt a SZiKla:-) a magyarba. Honnan? Az eurázsiai protonyelvből.

Információ
X