nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hároméves kortól kötelező lesz az óvodáztatás

Az Oktatásért Felelős Államtitkárság kötelezővé tenné hároméves kortól az óvodába járást, mivel úgy vélik, jelenleg az a 10 százalék, aki nem veszi igénybe az óvodai szolgáltatást, éppen azokból a családokból kerül ki, amelyeknek gyermekei számára a legnagyobb szükség lenne a korai közösségi nevelésre.

Edupress | 2011. március 4.
|  

A Széchényi Terv keretein belül, még ebben a félévben 10-12 milliárd forintból elinduló projekt felel majd az óvodák bővítéséért. Akik nem teljesítik az óvodai tankötelezettséget, pénzbüntetésre számíthatnak - írja a mindennapi.hu.

A jelenlegi szabályok szerint ötéves kortól kötelező a napi négyórás óvodai nevelés. Az új elképzelést, amely szerint már hároméves kortól óvodaköteles lenne minden gyermek, a közoktatási törvényben kívánják rögzíteni. Az államtitkárság úgy tervezi, hogy aki megsértené az új rendelkezést, azt akár 50 ezer forintnyi pénzbüntetéssel is sújthatnák. Azoknak a gyerekeknek, akiket megfelelő körülmények között nevelnek és biztosított a fejlődésük, lehetőségük lenne felmentést kapni a kötelezettség alól.

A módosítás körülbelül 20 ezer gyermeket érintene, a magyar 3-5 évesek 90 százaléka ugyanis óvodába jár, de a fenn maradó 10 százalék olyan családi körülmények között él, amely szükségessé tenné a minél előbbi közösségi nevelést. A kisgyermekkorban elkezdett intézményes nevelés nemcsak a hátrányos helyzetű gyermekek szakszerű felzárkóztatása és a felnőttkori munkanélküliség elkerülése miatt fontos, ahogy azt egy nemrégiben rendezett budapesti nemzetközi konferencián Androulla Vassiliou oktatásért felelős EU-biztos elmondta. "Kutatások igazolják, hogy az országok hatalmas megtakarításokat érhetnek el, ha nagy hangsúlyt helyeznek a kisgyermekkori nevelésre" - említette újabb indokként az EU-biztos.

Az államtitkárság angliai példára hivatkozik, amely szerint húsz év alatt 880 milliárd forintos megtakarítást eredményezet a minőségi korán megkezdett intézményes nevelés. Az új törvény bevezetésével 7-8 százalékos létszámnövekedésre lehet számítani, így ebben a félévben elindulhat az óvodák bővítése, a Széchenyi Terv alapján ígért 10-12 milliárdos költségvetésből. Az illetékesek elmondták elsősorban a szegényebb ország részekben újítanak fel és építenek intézményeket. Az államtitkárság egyébként az infrastrukturális minimum feltételekből is engedne, így több használaton kívüli épületet is igénybe vehető lenne.

A három éves kortól kötelező óvodáztatás bevezetésének feltételeként méri fel az államtitkárság a szükséges óvodai férőhelyek számát.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
5 bibi 2011. március 5. 12:23

Várjunk még azzal a 'kötelezővel' :))

4 zsiz 2011. március 5. 07:47

Mondjuk az én gyerekem itthon is megtanulja a helyes kézmosást, stb., az ovi viszont elég keveset nyújt. Nem igazán foglalkoznak velük, a férőhelyről meg ne is beszéljünk. Előbb tán ovikat kellene építeni, utána hozni ilyen rendelkezéseket...

3 Pesta 2011. március 4. 21:25

Ez se fog semmit se érni, ha a gyerekeket a család visszahúzza. Avagy „óvodakerülő" lesz, mivel el se fogják vinni, hiszen egy hátrányos helyzetű családnál semmi értelme holmi pénzbüntetésnek. Illetve majd felmenti őket is a köztársasági elnök....

2 mizse 2011. március 4. 17:12

Elvileg jó az ötlet, de a gyakorlatban sok gondot fog okozni. Pl. nincs elég férőhely így sem.

Másrészt jobb is, hogy a problémásak nem jártak eddig, mert így legalább nem lettek tetvesek a gyerekeim.

1 zildi 2011. március 4. 15:08

Igen, legyen kötelező az óvoda, hogy míg iskolába jutnak a picik, már legyen valamilyen feladattartási képességük, önfegyelmük.

Túl ezen, a gyerekek nagyon jól érzik magukat a közösségben, kulturált magatartást is itt lehet elsősorban elsajátítani, mert az iskolában már kevesebb idő jut, sajnos, a nevelésre.

Ráadásul a kicsik vissza is hatnak a család életvitelére.

Az én fiam négy évesen hazajött az oviból, és azt kérdezte kézmosásnál: Te miért nem rázod le a kezedről a vizet??

Hogy ne szóródjon szanaszét.

Aztán, a levest mindig kifelé kell kanalazni, és WC-használat előtt is kezet kell mosni, stb...

SZÓVAL 3 ÉVES KICSINEK KÖZÖSSÉGBEN, OVIBAN A JÓ HELYE.

Információ
X