nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Esendő szövegek

Hogyan hagyományozódnak az irodalmi szövegek? Vajon mindig megtalálható a kétségkívül hiteles, eredeti példány, amely a költő, író szándékát híven tükrözi? – Cikkünkben három 20. századi magyar vers példáján mutatjuk meg, hogy a hiteles változat megtalálása nem mindig könnyű feladat.

Knausz Imre | 2014. május 5.
|  

Közhely, hogy az irodalmi művek többféleképpen értelmezhetők. Magukra a szövegekre azonban hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint megváltoztathatatlan (klasszikusokat csak pontosan szabad idézni!) és a szerző akaratát híven tükröző dokumentumokra. Tudjuk persze, hogy vannak szövegváltozatok: a szerző farigcsált, javítgatott az alkotásán, meggondolta magát – ez még belefér. Azon sem csodálkozunk, hogy néha elírás, sajtóhiba módosít a szövegen, vagy egy idegen kéz nyúl bele a műbe illetéktelenül. Az azonban már érdekes eset, amikor az ilyen külső beavatkozások új értelmezéseket hoznak létre, és az olvasó (sőt néha maga a szerző is) elgondolkozik: melyik is áll hozzá közelebb?

Ebben az írásban három ilyen esetet idézünk fel az 1930-as évekből. Nagyon különböznek egymástól: az első esetben egyértelműen leírási hibáról van szó, a másodikban a szerkesztő nyúlt bele a szövegbe, míg a harmadik esetben az elírás és a szerkesztői szándék sajátos összjátékát figyelhetjük meg. Közös azonban a háromban, hogy a szöveg módosulása mindegyik alkalommal új értelmezések előtt nyitott utat.

Vas István és „a szedőszekrény ördöge”

A 22 éves Vas István első verseskötetének címe majdnem Ősi rombolás lett, csakhogy a korrektúrában az Őszi pompa című vers utolsó sora – ahonnan a kötet címe is származott volna – hibásan szerepelt. A vers vége eredetileg így szólt:

Egy sovány fickó a lelkemre ül.
Kis nyegle szíve rímekre csendül
De kedvesem, csak beljebb lépj és láss:
Itt ő az úr, az ősi rombolás.

Csakhogy „a szedőszekrény ördöge” – ahogy Vas István Nehéz szerelem című emlékezésében fogalmaz – az ősi szót őszi-re változtatta. Az időben észrevett hibát persze könnyen ki lehetett volna javítani, a költő azonban nem ezt tette, inkább az utolsó pillanatban a kötet címét is Őszi rombolásra változtatta. Vajon miért?

Őszi vagy ősi rombolás?
Őszi vagy ősi rombolás?
(Forrás: Wikimedia Commons / Alfred Thompson Bricher (1837–1908))

Emlékezéséből megtudjuk, hogy a vers utolsó képét egyértelmű szimbólumnak szánta: a sovány fickó a freudi Én, amely a mélyben uralkodó spontán és ösztönös erőket, az Es-t akarja megzabolázni – sikertelenül. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kosztolányi az Es-t ősvalami-nek fordította, nagyon is jogosnak érezzük az ősi jelző alkalmazását. „Egy teljes napig haboztam, nézegettem a hibát – írja Vas István – végül is nem volt szívem – vagy szemem? – kijavítani: maradt úgy, ahogy volt…”

Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy Vas István figyelmét az őszi rombolás szerkezet szokatlansága ragadta meg, szemben az eredeti változat némiképpen elcsépelt vagy legalábbis magától értetődő jellegével. „Pedig ennek, hogy »őszi rombolás«, végleg nem volt semmi értelme” – azaz éppen ez a látszólagos értelmetlenség, az olvasóban keltett meghökkenés tette indokolttá a cserét. Amúgy ha végigolvassuk a verset, nem is tűnik olyan értelmetlennek, hiszen az Őszi pompa alapmotívuma nem túl meglepő módon az ősz, és az új jelző ebbe az évszakszimbolikába emeli be a mélyből feltörő rombolás képét is.

Radnóti és a „daktilus halála”

Ez a legismertebb és valószínűleg a legtanulságosabb történet a három közül. A Meredek út egyik példányára című költemény a Nyugatban jelent meg 1939-ben. „Tönkretéve!” – írja Radnóti naplójában. A vers alapvetően jambikus (emelkedő) lejtésű, ezt mintegy vizuálisan is hangsúlyozza a 3. sor „szótlan dünnyögése”.

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
 –  –  – sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

A szonett 14 soros, igen kötött versforma. A Petrarca nevéhez köthető olasz változata két 4 soros (quartina) és két 3 soros (terzina vagy tercina) szakaszból áll. A verssorok 10-11 szótagosak. Rímképlete is igen kötött, általában: a b a b | a b a b | c d c | d c d

A vers voltaképpen majdnem szonett, de a második tercina kétsorosra csonkult, ami nagyon is megfelel annak, hogy a mű középpontjában a fenyegetettség és a halál áll. Ugyanakkor nagyon furcsa szonettel állunk szemben: a második strófa utolsó sora („mert az igazra tanu”) két és fél daktilusból áll, mint egy fél pentameter. Ez úgynevezett ereszkedő lejtésű sor, amely ennélfogva „kilóg” a jambikus költeményből. Ezért írta Radnóti a Naplóban, hogy a vers utolsó sora ennek a 8. sornak a „ritmikai ellenpontja”. Az eredeti változat így hangzott:

Olyan, kit végül is megölnek, [egyértelműen emelkedő]
mert maga még sosem ölt. [egyértelműen ereszkedő]

Gellért Oszkár, a Nyugat szerkesztője ezt a költő megkérdezése nélkül (sőt az éberségét valószínűleg tudatosan elaltatva), de Babitscsal egyetértésben így változtatta meg:

mert maga sosem ölt.

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni
(Forrás: Kötve-fűzve)

Bár a sor így némi erőltetéssel értelmezhető jambikusnak is, Gellért indoklása nem verstani volt. (Pontosabban nem kizárólag verstani, mert azt is mondta, hogy „még” nélkül „súlyosabban esik”.) „Ma még nem, de esetleg holnap igen? Nem ezt akartad mondani!” – pirított rá a költőre. Érezhetünk ebben az intelemben humanizmust és pacifizmust is, de például Borbély Szilárd szép esszéjében szigorúbban veti fel a kérdést.

A költő, a nyelv őre egyben az igazság tanúságtevője, a még szócskából Gellért a lázadás lehetőségét hallhatta ki, amely nem illik egy zsidónak tekintett költő szájába, akitől a jogfosztó határozatok jámbor elfogadását várják; és talán még a lap betiltását is eredményezheti ez a dacos még.”

A Napló tanúsága szerint azonban Radnótit kizárólag a verstani szempontok érdekelték. Amikor a Nyugat asztalánál Cs. Szabó László és Halász Gábor lelkesen támogatják Gellért korrekcióját (és csak Vas István „ül mozdulatlanul”), Radnóti keserűen jegyzi meg: „formai kérdésektől irtóznak, mint kritikusok is!”

A nyugatosok a lap 25 éves jubileumán 1933-ban
A nyugatosok a lap 25 éves jubileumán 1933-ban
(Forrás: mek.oszk.hu)

Radnóti a szerkesztői javítással augusztus 31-én szembesült, és amikor szeptember 3-án a kávéházban megvitatják, már ez a mondat zárja a Napló beszámolóját: „De ez dühösít és elgondolkoztat is. Jobb lenne így?” Ferencz Győző, Radnóti monográfusa azt írja, hogy a költő végül elfogadta a Gellért-féle változatot, és ez szerepel a vers végleges gépiratában is, amely ezek szerint a Nyugat-beli megjelenés után keletkezett. (Kötetben a szerző életében nem jelent meg a költemény.) Mi olvasók pedig gondolkodhatunk, hogy melyik változat áll a szívünkhöz közelebb.

József Attila és a birtokos személyjelek

Egy jóval kevésbé ismert, de szintén nagyon érdekes textológiai sztori kapcsolódik József Attila Flóra című verséhez. A költemény 1937 márciusában keletkezett, és hat négysoros, keresztrímes strófából áll, amelyek két 3-3 szakaszos egységbe vannak rendezve. Az utolsó strófa így hangzik:

Nehéz a szívem, hiszen bút fogan:
örömöm tán a büntetések hozzák,
hogy sírva nézem majd ha boldogan
sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.

A strófa második sorát azonban – a 2005-ös Stoll Béla szerkesztette kritikai kiadás tanúsága szerint – József Attila összes műveinek 1952. évi kiadása először rosszul idézi az Újság című lapból, ahol a vers először megjelent, így:

örömöm tán a büntetésem hozzák

Ez nyilvánvalóan egyszerű leírási hiba, hiszen értelmetlen. Ezt a hibát azonban a kritikainak szánt kiadás a következőképpen korrigálja:

örömök tán a büntetésem hozzák

Ez már kétségkívül értelmes, de a mondat jelentése az eredetihez képest az ellenkezőjére változott: az alanyból tárgy, a tárgyból alany lett. Ez a változat került be aztán számos későbbi kiadásba, így abba az 1971-es kiadásba (Szépirodalmi Könyvkiadó) is, amelyből sokan ismerhetik. Ez itt csak annyiban érdekes, hogy József Attila nemcsak nagy költő volt, hanem, ha szabad így mondani, kultköltő is, akinek a sorait nemzedékek tudták kívülről, és mormolták magukban álmatlan éjszakákon. Esetenként – mint a Flóra esetében is – hibás sorokat.

József Attila – hátulról
József Attila – hátulról
(Forrás: urbanista.blog.hu)

Érdekes, hogy az egyébként jól követhető, világos jelentésű vers talán egyetlen nehezebben értelmezhető tagmondata éppen a szóban forgó 22. sor. A hibás sor értelmezhető úgy, hogy talán mások öröme lesz a lírai én büntetése: amikor a szeretett nő boldogsága eljön, az a lírai énnek büntetés lesz, és sírva fogja nézni. Nem túl eredeti, de könnyen érthető gondolat.

A hiteles 22. sor azonban mintha még nehezebben lenne értelmezhető. Mit jelent az, hogy a büntetések hozzák az örömöm? Sírva nézni, amint a szeretett nő mással sétál, ráadásul boldogan, ez tényleg büntetés, de mi benne az öröm? Egyáltalán: beszélhetünk-e örömről egy olyan helyzetben, amikor éppen bánatunkban sírunk? És biztos-e, hogy bánatunkban? Vajon nem az ilyen csavarok teszik-e a remekművet? Talán segít, ha a versszakot (sőt talán az egész verset) a nyolc hónappal később született Íme, hát megleltem hazámat gyönyörű utolsó strófája felől olvassuk:

Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.

Akár egy halom hasított fa...
Akár egy halom hasított fa...
(Forrás: Wikimedia Commons / Nino barbieri / CC BY-Sa 3.0)

Felhasznált irodalom

Borbély Szilárd: Egy daktilus halála (Radnóti Miklós száz éve)

Ferencz Győző: „Annyit érek én, amennyit ér a szó versemben”. Radnóti Miklós költészetének önszemlélete. Holmi, 2009. december.

József Attila összes versei. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971.

József Attila összes versei I-III. Kritikai kiadás. Szerkesztette: Stoll Béla. Balassi Kiadó, Budapest, 2005.

Radnóti Miklós művei. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978.

Radnóti Miklós: Napló. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989.

Vas István: Nehéz szerelem. Második rész. A félbeszakadt nyomozás. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983.

Vas István: Összegyűjtött versek I. 1930–1945. Holnap Kiadó, Budapest, 2000.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Sultanus Constantinus 2014. május 5. 13:07

Képzelem, mi lehet ennél régebbi művek esetén. Amikor megvettem a Cid akadémiai kiadású változatát, elég sok érdekes eltérést találtam az egyéb oldalakon fent lévő változatokhoz képest. Igaz, hogy a legtöbbször ezek csak nyelvtani jellegűek (pl. valahol folyamatos múltban áll ugyanaz az ige, máshol befejezettben, az egyik forrásban hímnemű a melléknévi igenév, a másikban nőnemű), de valamikor ez sem mindegy, mert teljesen mást jelenthet ugyanaz a sor.

Információ
X