nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Növekedő várólisták
Egyre népszerűbb a zene – Németországban

Egyre népszerűbb a zenetanulás Németországban, számos iskolában már csak a várólistára lehet jelentkezni, és az utóbbi években jelentősen emelkedett a felnőtt tanulók száma is - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

MTI | 2011. december 19.
|  

A 82 milliós országban a több mint 1000 állami zeneiskolákban a legutóbbi teljes évből, 2010-ből származó adatok szerint összesen félmillióan tanulnak, ami 90 ezres növekedés 2005-höz képest. További 80 ezren járnak az ország 260 magán-zeneiskolájába. A megnövekedett érdeklődés miatt számos intézményben várólistát vezetnek, és lassan tanárból is kevés lesz, számuk 2005 óta csupán 2 ezerrel emelkedett, 37 ezerre írta lap.

Christian Höppner, az Európai Zenei Tanács alelnöke szerint a zenetanulás vonzerejét nagyban növelik a példaképek, az érdeklődés megugrása ezért jórészt a televíziókban az utóbbi években elterjedt tehetségkutató műsorokra, énekversenyekre vezethető vissza. A zenélésneksokkal jobb a megítélése, mint akár csak tíz éve. Ma már egyszerűen nem ciki énekelni” – mondta Höppner. A műsorokban nemmegcsinált, befuttatott sztárok szerepelnek, hanem hús-vér emberek, akiknek története azt példázza, hogy kitartással, szorgalommal sokat el lehet érni mondta a szakember.

A szülők motivációi között az is ott van, hogy a zenélés fejleszti a gyerek készségeit, képességeit. Ez a vélekedés részben abból eredeztethető, hogy 1993-ban egy amerikai pszichológus kimutatta Mozart zenéjének intelligencia-fejlesztő hatását. A kísérleti eredmény óriási szenzáció volt, tudományos körökben azonban kétkedéssel fogadták, és későbbi vizsgálatok módosították, pontosították a Mozart-hatásnak elnevezett jelenségről szóló téziseket.

Abban azonban igazuk van a szülőknek, hogy a zenélés jótékony hatással van az agyműködésre, összpontosítást és több szerv, illetve testrész, végtag összehangolt munkáját igényli és nagyban fejleszti az agy több területét. Kutatók megfigyelték például azt, hogy hivatásos zenészeknél az agy hallásközpontja a fokozott igénybevétel hatására megnő írta a Welt am Sonntag.

Németországban a felnőttek körében is egyre népszerűbb a zenetanulás, különösen az idősebb nemzedékeknél. A 60 éven felüliek száma a zeneoktatásban az utóbbi tíz évben megduplázódott, 12500-ra nőtt, ami nem tűnik soknak, de markáns trendet jelez.

Valamennyi tanulót együttvéve a legkedveltebb a zongora, ezen a hangszeren több mint 130 ezren tanulna. A második a gitár 105 ezer diákkal, a harmadik a hegedű 60 ezer tanulóval.

Több térségben az állam is jelentősen támogatja a zeneoktatást, az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Ruhr-vidéken példáulMinden gyereknek egy hangszert elnevezéssel indult program, amelynek keretében az alapfokú iskolák első osztályában a gyerekek 16 különböző európai hangszer és egy további, az európai kultúrkörön kívülről származó hangszer közül választhatnak. Az első évben ingyenesen tanulhatnak a diákok, a második évtől havonta 20-30 euróba kerülnek a zenei különórák, de a rászorulók tandíját elengedik. Jelenleg 60 ezer iskolás vesz részt a programban. Sokan közülük másként talán soha nem vettek volna a kezükbe hangszert írta a Welt am Sonntag.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X