-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Kovrig János magyar újságíró 1932-1933 fordulóján Kínába tett utazását sorozatunkban a szerző „A sárga kontinensen déltől” északig című kötetét olvasva kísérjük nyomon. Az alábbiakban Pekingben-Peipingben látjuk viszont, ahol Kovrig úr Kína vallásairól elmélkedik.
A húszas-harmincas években Holland Kelet-Indiában több évet eltöltő magyar újságíró, Kovrig János 1932 őszén érkezik Kínába, hogy tudósítson az 1931-1932-es japán-kínai konfliktusról, annak következményeiről és a modern Kínáról. Hongkongból tart az új, japán gyámkodás mellett létrehozott bábállam, Mandzsukuo felé. Útja során pedig önmaga számára is felfedezi a kontinensnyi országot. Ahogy egyre északabbra halad, a történelem is új helyzetet teremt, s Kovrig 1933 elején szemtanúja lesz egy újabb japán-kínai konfliktusnak.
Sorozatunk előző részében a magyar újságírót Pekingben (akkori nevén Peipingben) kísérhettük el útján. Az alábbiakban még szintén e városban kalauzolja az olvasót a szerző: Kovrig János Kína vallásaival ismerkedik.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A vesztőhelytől a taoizmusig
Elsőre talán szokatlan felütéssel nyit a szerző: a vallásokkal kapcsolatban meglepő módon először egy vesztőhely leírásával találkozunk:
A kínai városrészben piszkos, kissé hullámos térség a vesztőhely. Nem voltam olyan szerencsés, hogy szemtanuja lehettem volna egy kínai kivégzésnek, de azok, akik ilyent már láttak, kegyetlennek mondják. Letérdeltetik az övig levetkőztetett delikvenst, ketten megragadják karjait és lábára lépnek. A bakó erre megmarkolja szerszámát, a jellegzetes „nagy kardot” és annyi csapást mér vele, amennyi szükséges ahhoz, hogy a fej teljesen elváljék a törzstől. Ez még elég emberséges kivégzési mód.
(116. oldal)
E szinte sokkoló nyitány után a szerző átvezeti olvasóját arra a témára, ami végül is értekezésének fő tárgya a kötet e részében. Kovrig János rövid bevezetőt nyújt Kína összetett és sokszínű vallási életébe:
A vesztőhely mellett, a modern központi fogház szomszédságában, van a Hszien Nung Tan, a földművelés temploma. A négyszögletes oltár a földet jelképezi, ahol évenként egyszer a császár áldozott Sen Nung-nak, a kínai míthosz nagy császárának, aki az első földművelő volt.
(116–117. oldal)
Ha pedig közel van egymáshoz a vesztőhely, a „modern központi fogház” és a földművelés temploma, békés és mennyei harmóniában megférvén egymás szomszédságában, ne csodálkozzon a járókelő, hogy Peipingben, az „északi béke városában” a földművelés templomától (s így a vesztőhelytől) csak egy ugrás egy másik szakrális épület: a menny temploma.
A vesztőhely másik oldalán van a császárváros legszebb és legérdekesebb vallásos épületcsoportja, amelyet közönségesen így ismernek: a „menny temploma”. [...] A márványlapok körei, elrendezésük, épen úgy, mint a lépcsők száma, a kilences szám állandó ismétlésén alapul. [...] Ezen a helyen áldoztak a kínai császárok az egyetlen, náluk nagyobb hatalomnak, a mennynek, a téli napfordulat idején. A császár, az isteni közvetítő föld és ég között, visszahozta ilyenkor a messzetévedt, éltető napot.
(117–118. oldal)
A számmisztikát és a formák transzcendens jelentőségét vizsgálva a magyar újságíró a menny templomától elvezeti olvasóját a föld templomáig:
A Tatárváros északkeleti sarkánál, a városfalon túl, van a föld temploma, a Ti Tán. Mongol császárok emelték 1530 körül és bár messze esik tőle, kiegészítője a menny templomának, a Tien Tánnak. Míg az utóbbinál minden páratlan számon alapul, addig a föld templomát a páros szám jellemzi. Az oltár itt négyszögletes, a Tien Tánban kerek. Itt tartotta a császár a nagy földáldozatot a nyári napforduló idején, amikor visszafordította a napot, hogy ne kerüljön túlságosan közel a földhöz és vesztére ne törjön az embernek.
(119. oldal)
Kovrig maga is elcsodálkozik azon, hogy mily békés közelségben megfér egymás mellett a borzalmas vesztőhely és a „kínai ősvallás”, a taoizmus harmóniára törekvő épületegyüttese. Vajon mindez a „nagy természet” harmóniáját tükrözi? Ez az út, a tao?
A taoizmusról és más vallásokról
Miközben Kovrig úr Kína mélyére hatol (térben, időben és annak szellemiségében is), önmaga és olvasója számára is próbálja megértetni e hatalmas ország rendkívül összetett és sokszínű valóságát. A taoizmusról így elmélkedik:
A kínai ősvallás a táoizmus, eredetileg napimádat, erkölcsi célja a táo, az út elérése, amely a tökéletességhez vezet. [...] A helyes útnak megtalálását az ember számára az nehezíti meg, hogy a két ellentétes elem: a jin és a jáng harmóniáját nem könnyű megtalálni. [...] A kínai ősvallás ideálja az, hogy az ember táója ugyanolyan legyen, mint a nagy természeté. Ez azt jelenti, hogy az embernek a természettel harmóniában kell élnie, nem harcolni ellene, mint tesszük mi, nyugat-európaiak, akik állandóan javítani akarunk a természet művén, de nem is úgy megvetni a természetet, elfordulni tőle, mint teszi a reálitásoktól visszarettenő, indiai lélek.
(119–121. oldal)
Kovrig őszinte csodálkozással tekint a kínai kultúra sokszínűségére; főleg akkor, amikor Pekinget-Peipinget járva a taoista templomok mellett további vallások épületeire és emlékeire is bukkan:
Így lehetséges, hogy a táoista szentélyek mellett megtaláljuk a Budha-templomokat, láma-kolostorokat, mohamedán mecseteket, keresztény imaházakat. [...]
Kun Fu-cö is templomokat kapott, pedig alapjában véve bölcselő volt, erkölcsi normák felállítója és nem egyházalapító. [...]
Láma-templomokban sincs hiány Pekingben.
(122. oldal)
A hangulat érzékeltetésére álljon itt egy video (melyen a menny temploma is látható), 1937-ből:
Kína Kovrig leírásában valósággal tobzódik a befogadott vallásokban, melyeket a maga módján persze e hatalmas ország és kultúra így is, úgy is saját képére formált:
Az ujgurok behozták a manicheizmust, az arabok az izlámot, a zsidó vallás is eljutott ide, zsinagógák létesültek, 635-ben Alopen szerzetes Szíriából behozta a nesztorianizmust. [...] Ebben az időben szorította ki Mohamed vallása a budhizmust Közép-Ázsiából, Kínában azonban Budha vallása is virágzott tovább a régi és új egyházak mellett és a zarándokok is nagyszámban tették meg minden évben a fáradtságos utat az indiai szent folyókhoz.
(124. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Frits V. Holm (?–1930))
A továbbiakban Kína vallásai feletti elmélkedését tovább fűzve, Kovrig úr a Kelet és Nyugat közti különbségek vizsgálatának szenteli figyelmét. Sorozatunk következő részében arra is módunk lesz, hogy elkísérjük őt interjúira egy kínai filozófushoz és egy svéd felfedezőhöz.
Felhasznált források
Kovrig János: A sárga kontinensen déltől északig. Franklin Társulat, Budapest, é. n.