A húszas-harmincas években Holland Kelet-Indiában több évet eltöltő magyar újságíró, Kovrig János 1932 őszén érkezik Kínába, hogy tudósítson az 1931-1932-es japán-kínai konfliktusról, annak következményeiről és a modern Kínáról. Hongkongból tart az új, japán gyámkodás mellett létrehozott bábállam, Mandzsukuo felé. Útja során pedig önmaga számára is felfedezi a kontinensnyi országot. Ahogy egyre északabbra halad, a történelem is új helyzetet teremt, s Kovrig 1933 elején szemtanúja lesz egy újabb japán-kínai konfliktusnak.

Sorozatunk előző részében a magyar újságírót Pekingben (akkori nevén Peipingben) kísérhettük el útján. Az alábbiakban még szintén e városban kalauzolja az olvasót a szerző: Kovrig János Kína vallásaival ismerkedik.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A vesztőhelytől a taoizmusig

Elsőre talán szokatlan felütéssel nyit a szerző: a vallásokkal kapcsolatban meglepő módon először egy vesztőhely leírásával találkozunk:

A kínai városrészben piszkos, kissé hullámos térség a vesztőhely. Nem voltam olyan szerencsés, hogy szemtanuja lehettem volna egy kínai kivégzésnek, de azok, akik ilyent már láttak, kegyetlennek mondják. Letérdeltetik az övig levetkőztetett delikvenst, ketten megragadják karjait és lábára lépnek. A bakó erre megmarkolja szerszámát, a jellegzetes „nagy kardot” és annyi csapást mér vele, amennyi szükséges ahhoz, hogy a fej teljesen elváljék a törzstől. Ez még elég emberséges kivégzési mód.

(116. oldal)

Lefejezés kínai módra – korabeli ábrázoláson
(Forrás: strangehistory.net)

E szinte sokkoló nyitány után a szerző átvezeti olvasóját arra a témára, ami végül is értekezésének fő tárgya a kötet e részében. Kovrig János rövid bevezetőt nyújt Kína összetett és sokszínű vallási életébe:

A vesztőhely mellett, a modern központi fogház szomszédságában, van a Hszien Nung Tan, a földművelés temploma. A négyszögletes oltár a földet jelképezi, ahol évenként egyszer a császár áldozott Sen Nung-nak, a kínai míthosz nagy császárának, aki az első földművelő volt.

(116–117. oldal)

A földművelés temploma Pekingben
(Forrás: Wikimedia Commons / Peiyu Liu / CC BY-SA 2.0)

Ha pedig közel van egymáshoz a vesztőhely, a „modern központi fogház” és a földművelés temploma, békés és mennyei harmóniában megférvén egymás szomszédságában, ne csodálkozzon a járókelő, hogy Peipingben, az „északi béke városában” a földművelés templomától (s így a vesztőhelytől) csak egy ugrás egy másik szakrális épület: a menny temploma.

A vesztőhely másik oldalán van a császárváros legszebb és legérdekesebb vallásos épületcsoportja, amelyet közönségesen így ismernek: a „menny temploma”. [...] A márványlapok körei, elrendezésük, épen úgy, mint a lépcsők száma, a kilences szám állandó ismétlésén alapul. [...] Ezen a helyen áldoztak a kínai császárok az egyetlen, náluk nagyobb hatalomnak, a mennynek, a téli napfordulat idején. A császár, az isteni közvetítő föld és ég között, visszahozta ilyenkor a messzetévedt, éltető napot.

(117–118. oldal)

A menny temploma Pekingben
(Forrás: Wikimedia Commons / Philip Larson / CC BY-SA 2.0)

A számmisztikát és a formák transzcendens jelentőségét vizsgálva a magyar újságíró a menny templomától elvezeti olvasóját a föld templomáig:

A Tatárváros északkeleti sarkánál, a városfalon túl, van a föld temploma, a Ti Tán. Mongol császárok emelték 1530 körül és bár messze esik tőle, kiegészítője a menny templomának, a Tien Tánnak. Míg az utóbbinál minden páratlan számon alapul, addig a föld templomát a páros szám jellemzi. Az oltár itt négyszögletes, a Tien Tánban kerek. Itt tartotta a császár a nagy földáldozatot a nyári napforduló idején, amikor visszafordította a napot, hogy ne kerüljön túlságosan közel a földhöz és vesztére ne törjön az embernek.

(119. oldal)

A föld temploma Pekingben
(Forrás: Wikimedia Commons / Ivan Walsh / CC BY 2.0)

Kovrig maga is elcsodálkozik azon, hogy mily békés közelségben megfér egymás mellett a borzalmas vesztőhely és a „kínai ősvallás”, a taoizmus harmóniára törekvő épületegyüttese. Vajon mindez a „nagy természet” harmóniáját tükrözi? Ez az út, a tao?

A taoizmusról és más vallásokról

Miközben Kovrig úr Kína mélyére hatol (térben, időben és annak szellemiségében is), önmaga és olvasója számára is próbálja megértetni e hatalmas ország rendkívül összetett és sokszínű valóságát. A taoizmusról így elmélkedik:

A kínai ősvallás a táoizmus, eredetileg napimádat, erkölcsi célja a táo, az út elérése, amely a tökéletességhez vezet. [...] A helyes útnak megtalálását az ember számára az nehezíti meg, hogy a két ellentétes elem: a jin és a jáng harmóniáját nem könnyű megtalálni. [...] A kínai ősvallás ideálja az, hogy az ember táója ugyanolyan legyen, mint a nagy természeté. Ez azt jelenti, hogy az embernek a természettel harmóniában kell élnie, nem harcolni ellene, mint tesszük mi, nyugat-európaiak, akik állandóan javítani akarunk a természet művén, de nem is úgy megvetni a természetet, elfordulni tőle, mint teszi a reálitásoktól visszarettenő, indiai lélek.

(119–121. oldal)

Kovrig őszinte csodálkozással tekint a kínai kultúra sokszínűségére; főleg akkor, amikor Pekinget-Peipinget járva a taoista templomok mellett további vallások épületeire és emlékeire is bukkan:

Így lehetséges, hogy a táoista szentélyek mellett megtaláljuk a Budha-templomokat, láma-kolostorokat, mohamedán mecseteket, keresztény imaházakat. [...]

Kun Fu-cö is templomokat kapott, pedig alapjában véve bölcselő volt, erkölcsi normák felállítója és nem egyházalapító. [...]

Láma-templomokban sincs hiány Pekingben.

(122. oldal)

A hangulat érzékeltetésére álljon itt egy video (melyen a menny temploma is látható), 1937-ből:

Kína Kovrig leírásában valósággal tobzódik a befogadott vallásokban, melyeket a maga módján persze e hatalmas ország és kultúra így is, úgy is saját képére formált:

Az ujgurok behozták a manicheizmust, az arabok az izlámot, a zsidó vallás is eljutott ide, zsinagógák létesültek, 635-ben Alopen szerzetes Szíriából behozta a nesztorianizmust. [...] Ebben az időben szorította ki Mohamed vallása a budhizmust Közép-Ázsiából, Kínában azonban Budha vallása is virágzott tovább a régi és új egyházak mellett és a zarándokok is nagyszámban tették meg minden évben a fáradtságos utat az indiai szent folyókhoz.

(124. oldal)

Az úgynevezett nesztoriánus sztélé (781), mely a korai, Tang-kori kínai kereszténység első 150 évének egyik legfontosabb dokumentuma
(Forrás: Wikimedia Commons / Frits V. Holm (?–1930))

A továbbiakban Kína vallásai feletti elmélkedését tovább fűzve, Kovrig úr a Kelet és Nyugat közti különbségek vizsgálatának szenteli figyelmét. Sorozatunk következő részében arra is módunk lesz, hogy elkísérjük őt interjúira egy kínai filozófushoz és egy svéd felfedezőhöz.

Felhasznált források

Kovrig János: A sárga kontinensen déltől északig. Franklin Társulat, Budapest, é. n.

A nesztorianizmus a Tang-kori Kínában