nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Egy magyar utazó Kínában 21.
Egy magyar utazó és a japán-kínai konfliktus 1933-ban

1933 tavaszán Japán az alig egy éve általa létrehozott bábállam, Mandzsukuo nyugati határain újabb területek elragadására készül. A hadjárat, melyben egy magyar újságíró is részt vesz haditudósítóként, Zsehol tartomány megszerzéséért folyik. Az új világ képének formálódása során pedig alkalmunk van a régi világ pusztulásán tűnődni.

Horváth Krisztián | 2014. október 10.
|  

Sorozatunk előző részeiben Mezey István Az igazi Japán című, 1939-ben megjelent kötete segítségével követtük nyomon a magyar újságírót, Kovrig Jánost 1933 elején Mandzsúriába tett útján. Láthattuk, hogy Kovrig találkozik Pu Jivel, Mandzsukuo államfőjével és az ifjú állam első miniszterelnökével is. Ezt követően pedig a Mandzsúriát ténylegesen irányító japánok helyi vezetőivel is találkozik, köztük a mandzsúriai japán csapatok főparancsnokával (aki egyben Japán követe Mandzsukuóban).

Mandzsúria politikai térképe – 1932, a Népszövetség jelentése alapján
Mandzsúria politikai térképe – 1932, a Népszövetség jelentése alapján
(Forrás: uni-heidelberg.de)

A zseholi haditudósító

A mandzsúriai japán csapatok főparancsnokával folytatott megbeszélése után Kovrignak ismét alkalma nyílik arra, hogy a magyar sajtótörténet szempontjából újabb rekordot állítson fel. Az 1933-as zseholi hadjárat minden bizonnyal egyedüli magyar (és európai!) haditudósítójává válik. Mezey István erről így ír könyvében:

[Kovrig János] kihallgatáson jelent meg Mutó Nobuyosi marsalnál, Japán követénél, aki egyben a mandzsúriai csapatok főparancsnoka is volt. Teázás közben Mutó igen szívélyesen elbeszélgetett a magyar újságíróval:

– Harminc évvel ezelőtt magam is jártam Magyarországon – mondotta. – Feltűnt nekem, mekkora rokonszenvvel viseltetnek a magyarok irántunk, japánok iránt. Örömömre szolgál, hogy elmondhatom: otthon éreztem magam Önöknél.

(156. oldal)

Mutō Nobuyoshi (1868–1933)
Mutō Nobuyoshi (1868–1933)
(Forrás: Wikimedia Commons)

A jó hangulatú beszélgetést követően Kovrig előtt minden út megnyílik a zseholi hadszíntér felé:

Mutó nyomban intézkedett, hogy honfitársunk Jeholba indulhasson. [...] Kovrig ilyenformán nemcsak egyedüli magyar tudósítója volt a japán-kínai háború e szakaszának, hanem egyben Európa egyedüli képviselője is a haditudósítók sorában.

(156. oldal)

Japan Times (különböző címekkel) 1897-től létező angol nyelvű japán napilap

Mezey Kovrig Jánosnak a Japan Times című angol nyelvű újság 1933. május 28-án megjelent cikkére támaszkodva írja meg kötetének vonatkozó részét.

Egy letűnt világ dokumentaristái

Sorozatunk egy korábbi részében már olvashattunk a zseholi hadjárat előjátékáról, a Sanhajkuan elleni japán támadásról. Erről Kovrig János számol be, aki az esemény időpontjában éppen Pekingben tartózkodik. Néhány hónappal később pedig – a már Mandzsúriában időző Kovrig – szemtanúja és haditudósítója lesz egy egész tartomány japánok általi meghódításának. Mezey István így ír erről:

Huszonöt napot töltött honfitársunk Jeholban, együtt élt a japán katonákkal, tanulmányozta a kínai és mongol lakosság helyzetét. A hadvezetőség nagyon előzékeny volt vele szemben.

(157. oldal)

Mandzsúrai vasútvonalai – 1932, a Népszövetség jelentése alapján
Mandzsúrai vasútvonalai – 1932, a Népszövetség jelentése alapján
(Forrás: uni-heidelberg.de)

A hadi események mellett Kovrignak más érdekességeken is megakad a szeme. A sorozat korábbi részeiben már többször is láthattuk, hogy Kovrig magyarokra bukkan lépten-nyomon. Hongkongban találkozik Komor Szigfrid műkereskedővel, Kantonban Tatz László festővel; Sanghajban szól az ottani magyar kolóniáról és Komor Izidorról; Pekingben Gajdos István doktorról és Szabó Géza műkereskedőről. A zseholi hadjárat idején pedig a csaojangi lámakolostorban Kovrig újabb magyar, Ligeti Lajos orientalista nyomaira bukkan. Mezey így ír Kovrig itteni dolgairól:

A csaojangi lámakolostorban Ligeti Lajos, a magyar orientálista emlékeire bukkant. Megfigyelte Jehol néprajzi, geográfiai viszonyait és számos cikkben, továbbá a mandzsú kormányhoz tett előterjesztésben számolt be tapasztalatairól.

(158. oldal)

Ligeti Lajos (1902–1987) magyar orientalista 1928 és 1931 között tett kutatóutat Belső-Mongóliában és Észak-Mandzsúriában. Az ott eltöltött három év közül a középsőét meséli el Sárga istenek, sárga emberek című, 1934-ben megjelent kötetében (1933-ban útja összefoglalása francia nyelven jelenik meg). Hogy Kovrig előtt 1933-ban honnan volt ismeretes Ligeti Lajos csaojangi látogatása, sajnos nem derül ki Mezey elbeszéléséből. Az mindenesetre bizonyos, hogy 1939-ben Mezey már bizton tudhatott mind Ligetinek, mind Kovrignak a térséggel kapcsolatos köteteiről.

Ligeti Lajos emléktáblája budapesti lakásánál, a Belgrád rakpart 26. alatt
Ligeti Lajos emléktáblája budapesti lakásánál, a Belgrád rakpart 26. alatt
(Forrás: Wikimedia Commons / Csurla / CC BY-SA 2.5)

Kovrig János 1932-ben azért érkezik Kínába, hogy rögzítse a Kínai Köztársaság és az új Mandzsukuo pillanatképét. 1933-ban a Zsehol elleni japán támadás kapcsán haditudósítóként azt élheti meg, hogy egy világ alakul át épp a szeme előtt – hirtelen, gyorsan, erőszakosan.

Ligeti Lajos, aki csupán néhány évvel korábban, még a japán-kínai konfliktus előtt jár Zseholban, bár nyilván szemtanúként látja maga is a modern Kínai Köztársaság problémáit, figyelme sokkal inkább egy még régebbi világ hanyatlására irányul: a mongoléra. Sárga istenek, sárga emberek című művében így ír csaojangi látogatásáról:

A csaojangi nagy kolostort a kínai házak valósággal betemették. Jobbról is, balról is egész utcasorok és háztömbök ragadtak hozzá, szinte alig látszott belőle valami. [...]

A régi mongol világot már egészen elnyelte itt a kínai. Annyira kínaivá lett minden, hogy szinte kedve volna az embernek azt kérdeni, mit keresnek itt a mongol lámák ebben a színtiszta kínai városban.

(552–553. oldal)

A modern Kínai Köztársaság kínai iskolát és katonákat telepített a mongol lámakolostor területére. A kínai nyelv és kultúra térhódítása minden téren szembeötlő – Ligeti Lajos így ír erről:

Valami szimbolikus ereje volt annak, hogy a mongol kolostorba kínai iskolát és katonaságot telepítettek. A kínai nyelv, a kínai műveltség mindent lehengerlő ereje előtt itt, a kínai iskolában hódol meg az elveszett reménység, a mongol ifjúság. [...]

Mikor megkérdeztem a nagy kolostorba betelepített kínai iskola ifjú mongolját, hogy tud-e még mongolul, büszkén kidüllesztette a mellét, és úgy tiltakozott megszégyenítő gyanúsításom ellen:

Uó si csungkuo zsen... Kínai vagyok...

(554. oldal)

Leginkább azonban az alábbiak érdekesek Ligeti Lajos megállapításai közül:

De hát mindez nem ilyen tragikus közelről szemlélve, s legkevésbé érzik, értik meg maguk a mongolok. Hiszen ez a pusztulás nem valami apokaliptikus összeomlás, ezt a pusztulást nem veszi észre egy veszendő nép sem. Az egyedek tovább élnek, csak éppen más nyelvet beszélnek, más szokásokat vesznek fel.

(555. oldal)

Ligeti Lajos (1902–1987)
Ligeti Lajos (1902–1987)
(Forrás: konfuciuszintezet.hu)

Ligeti Lajos a régi mongol világ felbomlását, megszűnését lassú, elkerülhetetlen folyamatnak látja. Kovrig János a kínai világ hanyatlását a japán militarizmus árnyékában rendkívül gyors eseményként éli meg. Az orientalista és tudós, illetve a Holland Kelet-Indiában éveket élt, Kínában úttörő munkát végző magyar újságíró mégis nagyon hasonló munkát végeznek.

Ligeti Lajos könyvének 1988-as kiadásához készített előszavában Hazai György így ír a magyar orientalista művéről:

Meggyőződéssé sűrűsödött bennem az a gondolat, hogy a szerző útleírása az idők múlásával patinás kordokumentummá vált, a történelmi forrás rangjára emelkedett, s e minőségében joggal tarthat számot a Távol-Kelet közelmúltját fürkésző olvasó és a magyar orientalisztika hagyományos gondolatköréből kiinduló Belső-Ázsia-kutató érdeklődésére egyaránt.

(8. oldal)

Ha más szempontokat figyelembe véve is, más arányokkal, de hasonlóan nyilatkozhatunk Kovrig János feljegyzéseiről is, melyeket 1932-1933-ban vetett papírra Kínában, Mandzsukuóban, Koreában és Japánban. És ami egyesek számára csupán egyszerű útleírásnak (horribile dictu: útikönyvnek) tűnhet, a kérdést nyitott szemmel vizsgálók számára páratlan kordokumentum. Sorozatunk záró részében Kovrig urat Koreába és Japánba kísérjük el, ahol viszont – egészen meglepő módon – Kőrösi Csoma Sándor emlékére bukkanhatunk.

Felhasznált források

Mezey István: Az igazi Japán. A Magyar Nippon-Társaság kiadása, Budapest, 1939.

Ligeti Lajos: Sárga istenek, sárga emberek. Egy év Belső-Mongólia lámakolostoraiban. Kentaur Könyvek, Budapest, 1988.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X