-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Kovrig János magyar újságíró útleírását olvasva elkísérhetjük a szerzőt a harmincas évek elejének Kínájába, a megújuló japán-kínai konfliktus szomszédságába. A kínai kultúra, történelem, nyelv és filozófia mellett a harmincas évek turistáinak szempontjából is olvashatunk a kontinensnyi országról.
Nem egyszerű meghatározni, hogy mi alapján tartunk egy várost drágának vagy éppen olcsónak; számtalan szempont befolyásolhatja a végeredményt. Az azonban biztosnak tűnik, hogy az utóbbi időben a kínai városokat ilyen szempontokból is vizsgáló, egymástól független cikkek – bár végeredményükben eltérőek – abban megegyeznek, hogy a kínai városok (s így Peking) egyre előkelőbb helyet foglalnak el a drága városok listáján. Nem ilyen benyomása volt Pekingről Kovrig Jánosnak 1933 januárjában...
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Peking, az olcsó város
A Havi 200 fix című, 1936-ban készült filmből, de József Attila Születésnapomra című, 1937-es verséből is tudjuk, hogy bizony a havi 200 pengő fix megfelelő életszínvonalat jelenthetett a kor Magyarországán is. Lássuk azonban, hogy Kovrig János 1933 elején hány pengőből mit is vehetett Pekingben. Következzék néhány gazdasági adat a szerző könyvéből:
Peking talán a világ legolcsóbb városa. A nemzetközi hálókocsi társaság kitűnő szállodájában hat pekingi dollárt, körülbelül ugyanannyi pengőt fizettem naponta szobámért és a teljes ellátásért. Bő angol reggeli, választékos ebéd, délutáni tea, süteménnyel, szendviccsel, pompás vacsora és kifogástalan kiszolgálás járt ezért a hat pengőért.
(148. oldal)
Ha ez sem lenne elég, álljon itt még egy adat a cigeretta árát illetően:
Mindenhol olcsóság van ebben a városban, nemcsak a szállodában. Kétszázötven darab Hatamen-cigarettáért egy pengő negyven fillért kell fizetni.
(149. oldal)
A helyi cigaretta élvezete – és ilyen árak – mellett Kovrig János felfigyel arra is, hogy a kiskocsmák is igen népszerűek Pekingben:
Éppen olyan divatos Pekingben kiskocsmába járni, akárcsak Budapesten.
(150. oldal)
Miután Kovrig a turista szemével is megvizsgálta Pekinget, figyelme más irányba fordul.
A régi és új oktatási rend
Kovrig, miközben a kiskocsmákat járva az árakról tájékozódik, felfigyel arra, hogy egyes helyek törzsközönsége kifejezetten és csaknem kizárólag művelt, nyugaton tanult kínaiakból áll. A kínai intelligenciával folytatott kocsmai beszélgetései során az alábbiakban összegzi tapasztalatait:
Volt idő, amikor egyedül Japánban húszezer kínai tanult évente. Európában és Amerikában a kínai tanulók száma jelenleg állandóan ezer körül van. Ezek a világlátottak egészen más szemmel nézik Kína helyzetét, mint akik sohasem hagyták el a birodalom határait. Az ő tudásuk alaposabb, tehát ha radikálisak is a reformokat illetőleg, nem szélsőségesek annyira, mint akik műveltségüket kínai egyetemeken szerezték. Körülbelül másfélmillió azoknak a száma, akik a kínai iskolákban „nyugati” nevelést kaptak.
(150–151. oldal)
Egy korábbi, Mandzsukuo identitásáról és oktatásáról szóló sorozatunkban már láthattuk, hogy a bábállam fennállásának bő másfél évtizede alatt hogyan is alakult az oktatás rendje Mandzsúriában.
Hogy az oktatás terén mennyire haladni kell a korral, a kínaiak saját kárukon jöttek rá. Mikor azonban ez 1905-ben bekövetkezett, a világ már jórészt elszáguldott mellettük.
A Kínában 1905 és 1933 közt megvalósított oktatási reformok eredményeit azonban az eltelt idő rövidsége (és a kínai belpolitikai zűrzavarok) miatt még nem lehetett az 1930-as évek elején-közepén megítélni. Kovrig így jobb híján a régi oktatási rendről és azon okokról ír, melyek elvezettek annak megváltoztatásáig:
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az orosz-japán háború kimenetele, amely Japán sikerével a nyugathoz való alkalmazkodás előnyét bizonyította, végleg eldöntötte ezt a kérdést. 1905-ben császári rendelet megváltoztatta az ősi vizsgarendet, amely, a régi tanítási módszerrel együtt, évszázadokon keresztül alapja volt Kína kulturális egységének. A tanulóknak azelőtt a vizsgáztatók valóságos hierarchiája előtt kellett megjelennie, amelynek legfelsőbb fokán maga a császár állott, mint a legfőbb vizsgáztató, a tudományok és művészetek csalhatatlan interpretátora.
(151. oldal)
A kiskocsmáktól az oktatás rendjéig eljutó Kovrig János azonban azt is kénytelen megállapítani, hogy az elmúlt évtizedek változásai bizony nem múltak el nyomtalanul Pekingben.
Peking: hosszú élet és boldogság?
Ahogy azt sorozatunk korábbi részében láthattuk, Peking hivatalosan 1928-ban szűnt meg főváros lenni (helyét Nanking vette át). Az ekkor Peiping névre átkeresztelt Peking életében számos változást jelentettek a császárság bukása óta eltelt évtizedek és azok az évek is, amióta Peiping immár nem főváros:
Peking jelentőségét két dolog határozta meg: a császári udvar és a mongol kereskedelem. A fővárosnak nyolcvanezer hivatalnoka volt, azonfelül a császári udvar előkelőségei, a mandzsu garnizon katonasága. Kalgánon keresztül ideirányult a Mongóliák kereskedelme és a karavánok Pekingtől Urgáig jártak. Ma Peiping nem főváros többé, nincsen császári udvar, Külső Mongólia orosz kézen van, Belső Mongóliában már évtizedek óta bizonytalan a helyzet és a kereskedők csak üggyel-bajjal jutnak Kalgánon túl.
(152–153. oldal)
A város presztízsvesztesége óhatatlanul érződik a város színvonalának, a lakosság lélekszámának esésén is. Az egykori fényűzésnek csak a nyomai vannak meg:
Peking lakósságát nehezen lehetne megbecsülni, de észrevehetőleg kevesebben laknak most benne, mint azelőtt. Évi hat-hétszáz pengőért pompás mandarinházakat lehet bérelni, udvarokkal, kertekkel, művészi holdkapukkal az udvarok falában, melléképületekkel és díszes lakóházakkal. [...]
A mandarin-házak mutatják, milyen fényűzően éltek – és általában még ma is élnek – a nagyurak Kínában. Selyemruháikon, az anyagba beleszőve, két, különös írásjel látható. Az egyik a szvasztika és a körszerű „sou” írásjegy kombinációja és „hosszú életet” jelent. A szvasztika az ősi, indiai életkerék szimboluma, innét vette a német nemzeti szociálista párt jelvényét és annak semmi köze sincs a keresztény kereszthez. A selyemruhák másik jegye a szegletes „van” írásjegy, amely boldogságot jelent. Hosszú élet és boldogság, ez a kínai vágyak netovábbja.
(153–154. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Krokodyl / GNU-FDL 1.2)
A hosszú élet és boldogság azonban a tömegek számára (főként a 20. század első évtizedeiben) végképp elérhetetlen messzeségbe került a városban végbemenő változások következtében.
Az oligarhák maroknyi társaságával szemben áll a szegények, nincstelenek négyszázmilliós tömege. Lehetőségeik, viszonyaik olyan korlátoltak, hogy nekik úgyszólván sem nyerni, sem veszteni valójuk nincs. A barátságot, szívességet tehát a köznép is mutathatja, mert, amint a nagyúr mindenért megfizethet, úgy a szegény semmin sem veszthet, hiszen semmije sincsen. Különösen Észak-Kínában, ahol a nép temperamentuma leginkább hasonlatos a középeurópai vérmérséklethez, szimpatikusnak találják az idegenek nemcsak a gazdagokat, hanem a szegényeket is. Pedig az ő ruhájukon nem tündököl a „van sou”, a hosszú élet és boldogság ornamentális írásjegyei. Helyette folt-folt hátán éktelenkedik, piszok, állati nyomorúság szörnyű bélyege.
(154. oldal)
(Forrás: flickr)
S miközben Peking-Peiping (és Kína) széles tömegeinek sorsa teljesen kilátástalannak tűnik fel a szerző szemében, 1933 elején a kiszélesedő japán-kínai konfliktus egészen új problémákat (és lehetőségeket) is felvet. Hosszú élet és boldogság azonban nem látszanak a horizonton...
Felhasznált források
Kovrig János: A sárga kontinensen déltől északig. Franklin Társulat, Budapest, é. n.