nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Egy magyar utazó Kínában 17.
Egy magyar utazó a világ legolcsóbb városában, 1933-ban

Kovrig János magyar újságíró útleírását olvasva elkísérhetjük a szerzőt a harmincas évek elejének Kínájába, a megújuló japán-kínai konfliktus szomszédságába. A kínai kultúra, történelem, nyelv és filozófia mellett a harmincas évek turistáinak szempontjából is olvashatunk a kontinensnyi országról.

Horváth Krisztián | 2014. szeptember 8.
|  

Nem egyszerű meghatározni, hogy mi alapján tartunk egy várost drágának vagy éppen olcsónak; számtalan szempont befolyásolhatja a végeredményt. Az azonban biztosnak tűnik, hogy az utóbbi időben a kínai városokat ilyen szempontokból is vizsgáló, egymástól független cikkek – bár végeredményükben eltérőek – abban megegyeznek, hogy a kínai városok (s így Peking) egyre előkelőbb helyet foglalnak el a drága városok listáján. Nem ilyen benyomása volt Pekingről Kovrig Jánosnak 1933 januárjában...

Peking, az olcsó város

A Havi 200 fix című, 1936-ban készült filmből, de József Attila Születésnapomra című, 1937-es verséből is tudjuk, hogy bizony a havi 200 pengő fix megfelelő életszínvonalat jelenthetett a kor Magyarországán is. Lássuk azonban, hogy Kovrig János 1933 elején hány pengőből mit is vehetett Pekingben. Következzék néhány gazdasági adat a szerző könyvéből:

Peking talán a világ legolcsóbb városa. A nemzetközi hálókocsi társaság kitűnő szállodájában hat pekingi dollárt, körülbelül ugyanannyi pengőt fizettem naponta szobámért és a teljes ellátásért. Bő angol reggeli, választékos ebéd, délutáni tea, süteménnyel, szendviccsel, pompás vacsora és kifogástalan kiszolgálás járt ezért a hat pengőért.

(148. oldal)

50 pengő 1932-ből – Pekingben is egy vagyont érhetett 1933 elején
50 pengő 1932-ből – Pekingben is egy vagyont érhetett 1933 elején
(Forrás: 5mp.eu)

Ha ez sem lenne elég, álljon itt még egy adat a cigeretta árát illetően:

Mindenhol olcsóság van ebben a városban, nemcsak a szállodában. Kétszázötven darab Hatamen-cigarettáért egy pengő negyven fillért kell fizetni.

(149. oldal)

Hatamen cigaretta – reklám 1930-ból
Hatamen cigaretta – reklám 1930-ból
(Forrás: vintageadbrowser.com)

A helyi cigaretta élvezete – és ilyen árak – mellett Kovrig János felfigyel arra is, hogy a kiskocsmák is igen népszerűek Pekingben:

Éppen olyan divatos Pekingben kiskocsmába járni, akárcsak Budapesten.

(150. oldal)

Miután Kovrig a turista szemével is megvizsgálta Pekinget, figyelme más irányba fordul.

A régi és új oktatási rend

Kovrig, miközben a kiskocsmákat járva az árakról tájékozódik, felfigyel arra, hogy egyes helyek törzsközönsége kifejezetten és csaknem kizárólag művelt, nyugaton tanult kínaiakból áll. A kínai intelligenciával folytatott kocsmai beszélgetései során az alábbiakban összegzi tapasztalatait:

Volt idő, amikor egyedül Japánban húszezer kínai tanult évente. Európában és Amerikában a kínai tanulók száma jelenleg állandóan ezer körül van. Ezek a világlátottak egészen más szemmel nézik Kína helyzetét, mint akik sohasem hagyták el a birodalom határait. Az ő tudásuk alaposabb, tehát ha radikálisak is a reformokat illetőleg, nem szélsőségesek annyira, mint akik műveltségüket kínai egyetemeken szerezték. Körülbelül másfélmillió azoknak a száma, akik a kínai iskolákban „nyugati” nevelést kaptak.

(150–151. oldal)

Egy korábbi, Mandzsukuo identitásáról és oktatásáról szóló sorozatunkban már láthattuk, hogy a bábállam fennállásának bő másfél évtizede alatt hogyan is alakult az oktatás rendje Mandzsúriában.

Hogy az oktatás terén mennyire haladni kell a korral, a kínaiak saját kárukon jöttek rá. Mikor azonban ez 1905-ben bekövetkezett, a világ már jórészt elszáguldott mellettük.

A Kínában 1905 és 1933 közt megvalósított oktatási reformok eredményeit azonban az eltelt idő rövidsége (és a kínai belpolitikai zűrzavarok) miatt még nem lehetett az 1930-as évek elején-közepén megítélni. Kovrig így jobb híján a régi oktatási rendről és azon okokról ír, melyek elvezettek annak megváltoztatásáig:

A császári vizsgarend szerint 7500 fő vizsgáztatására alkalmas helyszín elkülönülő cellákkal 1873-ból
A császári vizsgarend szerint 7500 fő vizsgáztatására alkalmas helyszín elkülönülő cellákkal 1873-ból
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az orosz-japán háború kimenetele, amely Japán sikerével a nyugathoz való alkalmazkodás előnyét bizonyította, végleg eldöntötte ezt a kérdést. 1905-ben császári rendelet megváltoztatta az ősi vizsgarendet, amely, a régi tanítási módszerrel együtt, évszázadokon keresztül alapja volt Kína kulturális egységének. A tanulóknak azelőtt a vizsgáztatók valóságos hierarchiája előtt kellett megjelennie, amelynek legfelsőbb fokán maga a császár állott, mint a legfőbb vizsgáztató, a tudományok és művészetek csalhatatlan interpretátora.

(151. oldal)

A kiskocsmáktól az oktatás rendjéig eljutó Kovrig János azonban azt is kénytelen megállapítani, hogy az elmúlt évtizedek változásai bizony nem múltak el nyomtalanul Pekingben.

Peking: hosszú élet és boldogság?

Ahogy azt sorozatunk korábbi részében láthattuk, Peking hivatalosan 1928-ban szűnt meg főváros lenni (helyét Nanking vette át). Az ekkor Peiping névre átkeresztelt Peking életében számos változást jelentettek a császárság bukása óta eltelt évtizedek és azok az évek is, amióta Peiping immár nem főváros:

Peking jelentőségét két dolog határozta meg: a császári udvar és a mongol kereskedelem. A fővárosnak nyolcvanezer hivatalnoka volt, azonfelül a császári udvar előkelőségei, a mandzsu garnizon katonasága. Kalgánon keresztül ideirányult a Mongóliák kereskedelme és a karavánok Pekingtől Urgáig jártak. Ma Peiping nem főváros többé, nincsen császári udvar, Külső Mongólia orosz kézen van, Belső Mongóliában már évtizedek óta bizonytalan a helyzet és a kereskedők csak üggyel-bajjal jutnak Kalgánon túl.

(152–153. oldal)

Kalgan egy 1698-as ábrázoláson
Kalgan egy 1698-as ábrázoláson
(Forrás: Wikimedia Commons)

A város presztízsvesztesége óhatatlanul érződik a város színvonalának, a lakosság lélekszámának esésén is. Az egykori fényűzésnek csak a nyomai vannak meg:

Peking lakósságát nehezen lehetne megbecsülni, de észrevehetőleg kevesebben laknak most benne, mint azelőtt. Évi hat-hétszáz pengőért pompás mandarinházakat lehet bérelni, udvarokkal, kertekkel, művészi holdkapukkal az udvarok falában, melléképületekkel és díszes lakóházakkal. [...]

A mandarin-házak mutatják, milyen fényűzően éltek – és általában még ma is élnek – a nagyurak Kínában. Selyemruháikon, az anyagba beleszőve, két, különös írásjel látható. Az egyik a szvasztika és a körszerű „sou” írásjegy kombinációja és „hosszú életet” jelent. A szvasztika az ősi, indiai életkerék szimboluma, innét vette a német nemzeti szociálista párt jelvényét és annak semmi köze sincs a keresztény kereszthez. A selyemruhák másik jegye a szegletes „van” írásjegy, amely boldogságot jelent. Hosszú élet és boldogság, ez a kínai vágyak netovábbja.

(153–154. oldal)

A köztársasági korból (1912–1949) származó szvasztikás kínai kitüntetés
A köztársasági korból (1912–1949) származó szvasztikás kínai kitüntetés
(Forrás: Wikimedia Commons / Krokodyl / GNU-FDL 1.2)

A hosszú élet és boldogság azonban a tömegek számára (főként a 20. század első évtizedeiben) végképp elérhetetlen messzeségbe került a városban végbemenő változások következtében.

Az oligarhák maroknyi társaságával szemben áll a szegények, nincstelenek négyszázmilliós tömege. Lehetőségeik, viszonyaik olyan korlátoltak, hogy nekik úgyszólván sem nyerni, sem veszteni valójuk nincs. A barátságot, szívességet tehát a köznép is mutathatja, mert, amint a nagyúr mindenért megfizethet, úgy a szegény semmin sem veszthet, hiszen semmije sincsen. Különösen Észak-Kínában, ahol a nép temperamentuma leginkább hasonlatos a középeurópai vérmérséklethez, szimpatikusnak találják az idegenek nemcsak a gazdagokat, hanem a szegényeket is. Pedig az ő ruhájukon nem tündököl a „van sou”, a hosszú élet és boldogság ornamentális írásjegyei. Helyette folt-folt hátán éktelenkedik, piszok, állati nyomorúság szörnyű bélyege.

(154. oldal)

A hosszú élet és boldogság szimbólumai egy Csing-dinasztia korából származó tányéron
A hosszú élet és boldogság szimbólumai egy Csing-dinasztia korából származó tányéron
(Forrás: flickr)

S miközben Peking-Peiping (és Kína) széles tömegeinek sorsa teljesen kilátástalannak tűnik fel a szerző szemében, 1933 elején a kiszélesedő japán-kínai konfliktus egészen új problémákat (és lehetőségeket) is felvet. Hosszú élet és boldogság azonban nem látszanak a horizonton...

Felhasznált források

Kovrig János: A sárga kontinensen déltől északig. Franklin Társulat, Budapest, é. n.

Beijing emerging as world’s most expensive city. PwC report

Shanghai Is More Expensive Than New York

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X