nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Der-die-das

A német névelőket megtanulni nem egy nagy vaszizdasz, vagy mégis? Annyira logikátlan lenne, hogy néha még maguk az anyanyelvi beszélők sem tudják a szavak névelőjét? Megmutatjuk, hogy ez így nem igaz, hiszen ismerik a névelőt, a kérdés inkább az, hogy melyiket… Az is kiderül, hogy nem mindig hibázunk, ha eltévesztjük a névelőt.

Gazdik Anna | 2014. október 21.
|  

A névelők elsajátítása idegen nyelven nem könnyű feladat, főleg akkor, ha valakinek az anyanyelvében nincsenek is névelők. A helyzet súlyossága tovább fokozódik, ha az adott nyelv még nyelvtani nemeket is megkülönböztet egymástól, mert így mindegyik nemben máshogy hangzanak a névelők. Egy további nehézségre vonatkozik Tamás kérdése:

Sokan mondják, hogy a német der-die-das használata a beszélt nyelvben már nem olyan következetes, mint az itthoni tankönyvekben. Milyen tendenciákat lehet ezzel kapcsolatban megfigyelni? Egységes, vagy területenként eltérő folyamatról van szó?

A német valóban nem könnyű eset, hiszen nem elég, hogy három nyelvtani nem van, a névelőket még ragozni is kell: négy esetbe kerülhetnek (alanyeset, tárgyeset, birtokos és részes eset).

A német és angol határozott névelők
A német és angol határozott névelők
(Forrás: 9gag)

Mielőtt rátérek a válaszra, kukacoskodom a szóhasználattal kapcsolatban. A kérdező nyilván azt értette következetesség alatt, hogy egy adott szónak egy névelője van, és a beszélők mindig azzal a névelővel is használják. Azt viszont jegyezzük meg, hogy a németben valójában nagyon kevés következetesség van abban, hogy egy adott szónak mi lesz a névelője. Tendenciákat ugyan megfigyelhetünk, például a szó végződésével összefüggésben, de ezekre egyből tudunk kivételeket is mondani:

  • az -er-re végződő szavaknak der a névelőjük (lásd die Nummer ’szám’)

  • az -e-re végződő szavaknak gyakran die a névelőjük (lásd der Name ’név’)

Ezt azért érdemes kiemelni, mert más nyelvekben a szó végződése elárulhatja a nyelvtani nemét, azaz, hogy melyik főnévcsoportba tartozik (ilyenek a szláv nyelvek vagy a spanyol).

További érdekesség, hogy a hímnemű vs. nőnemű megnevezések megtévesztőek lehetnek. Valójában arról van szó, hogy bizonyos nyelvekben a főnevek különböző csoportokba tartozhatnak, és az azonos csoportba tartozó főnevek egyformán ragozódnak (amennyiben van főnévragozás), és ugyanazokat a névelőket kapják (ha van a nyelvben névelő). Gyakran azonos főnévcsoportba tartoznak a hímnemű vagy nőnemű lényekre vonatkozó szavak, innen ered a nyelvtani nem megnevezés. Utóbbi azonban egyáltalán nem következetes; például a németben nem die, hanem das Mädchen ’lány’ (mivel itt fontosabb az, hogy a szó -chen-re végződik, hiszen ezeknek das a névelőjük).

De akkor lássuk a kérdést! A német névelőhasználat a beszélők szintjén következetes, tehát ugyanaz a beszélő egy adott szót általában ugyanazzal a névelővel használja. Lehetnek azonban területi eltérések a beszélők nyelvhasználata között, hiszen köztudott, hogy a németnek több standard változata is kialakult (pl. németországi, osztrák, svájci, stb.):

Ausztria Németország Jelentés
das Cola die Cola ’kóla’
der Spray das Spray ’spray’
das Pool der Pool ’medence’
das Joghurt der Joghurt ’joghurt’
das Keks der Keks ’keksz’

Vegyük észre, hogy a Keks kivételével első csoportban idegen szavak vannak, amelyek a különböző nyelvterületeken más névelőkkel kerültek be a nyelvbe.

Der Keks? Das Keks?
Der Keks? Das Keks?
(Forrás: Wikimedia Commons / Midori / GNU-FDL 1 2)

Ezzel együtt persze az is megfigyelhető, hogy a (németországi) német nyelvű újságok, tévéadások, irodalom hatására egy-egy szó több névelővel is használatban lehet egy adott területen. Ma már nem feltűnő, ha valaki például Ausztriában egy szót a Németországban használatos névelővel használja. Tipikus példák a következő szavak:

Ausztria Németország Jelentés
das E-mail die E-mail ’e-mail’
das Teller der Teller ’tányér’
das Service der Service ’szolgáltatás’

Végül pedig az is lehetséges, hogy egy saját standarddal rendelkező nyelvterületen belül egyes szavak több névelővel is előfordulnak, a különböző kisebb régiókban vagy helyi dialektusokban. A következő példák az ausztriai németből származnak, ahol tehát mindkét névelővel találkozhatunk:

  • der Butter – die Butter ’vaj’

  • der Radio – das Radio ’rádió(készülék)’

  • der Zwiebel – die Zwiebel ’hagyma’

  • der Schok(o)lad’ – die Schokolade ’csokoládé’

És hogy mi következik mindebből? Például az, hogy ha nyelvtanulóként nem ismerjük egy szó névelőjét, nyugodtan tippeljünk! Ha szerencsénk van, azt fogják gondolni, hogy egy más régió nyelvjárását beszéljük.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
15 szigetva 2018. november 7. 23:10

@Akitlosz: Ezt írtad: „Például az újlatin nyelvekbe a latin nyelvből került” Ennek alanyaként a névelőt gondoltam, mert ha nem az, akkor nem tudom mi.

A kétfajta magánhangzó kezdetű francia szó pedig ennek az elképzelésednek a cáfolata: „Csak azért lettek kivételek, mert a szavak jól eltorzultak és megváltoztak az idők folyamán de a korábbi szabályos ragozásukat megőrizték, ezért ma már szabálytalannak tűnnek.”

14 Akitlosz 2018. november 7. 18:59

@Kormos:

Köszönöm szépen a pontosításokat.

A lényegen és mondanivalón nem változtatnak.

Az illo köztes alak a késői vulgáris latinból.

szigetva egészen pontosan ugyanazt írja és mondja, amit én

aminek a lényege, hogy a határozott névelők a mutató névmásokból alakultak ki, - ezt mondom! - csak ha ő írja, akkor az zsenialitás, ha én, akkor meg butaság.

"Ha már volt szó a latinról, messze biztosabb lehetsz egy latin szó nemében pusztán a véződés alapján, mint a németben, "

Ettől még ugyan nem lehetsz ebben biztos a latinban sem.

Egyptus hímneműnek tűnik, de persze simán nőnemű, mert ugyanúgy ahogyan a német nyelvben is, a jelentés dönt és nem a hangzás ebben az esetben. Az országok nőneműek a latinban, akárhogyan is hangozzanak.

Ez magyarázza a cikkben felvetett álproblémát. Nem kavarodás van, hanem szabály, sőt kettő is, azaz szabályok, ez magyarázza a látszólagos logikátlanságokat. Nem azok, hanem csak más szabály. érvényesül.

"Németül igazából gőzöd sincs."

Ez nem így van.

Tanultál németül?

Egész rengeteg sok szabályszerűséget felsorolnak, amelyekből tudható, kitalálható rengeteg nagyon sok szó neme. Egy oldalt tele lehet írni ilyen szabályszerűségekkel.

A cikkben felsorolt "kivételek" nem kivételek, hanem csak más szabályt követnek, mint ami a szerzőnek éppen tetszik.

Ezért aztán simán lehet ezeket tudni SZABÁLY SZERINT és nem kivételként.

Szabály 1.

A -chen végű szavak semlegesneműek.

Ebben mi a nehéz és a nem érthető, a nem előre kitalálható?

Szabály 2.

A számnevek főnévként, a számos dolgok nőneműek.

Ebben mi a nehéz és a nem érthető, a nem előre kitalálható?

Igazából még a hű de kacifántosnak látszó franciában sem kivételek vannak, hanem csak más szabályok illetve az, amit írtam, hogy idővel a szavak nagyon is megváltozhatnak egy nyelvben, meg is változnak, de ettől még az eredeti nyelvtani tulajdonságaik nem. Azaz nem kivételek, hanem csak régen máshogyan néztek ki és azt a szabályt őrzik meg ma is a tulajdonságaikban, a ragozásban..

A magyar nyelvben is van ilyen.

De ezt is leírtam már elsőre is.

Furcsa, hogy ugyanazt kell ismételgetnem és akkor sem értik meg egyesek a mondanivalót.

Szóval köszönöm szépen a hozzászólásodat, érdekes, hasznos kiegészítés, de a lényegen nem változtat.

A mondanivalómat fenntartom.

A német melléknévragozással kapcsolatban is. Nem döntő tényező a kölcsönös megértés vonatkozásában.

13 Akitlosz 2018. november 7. 18:33

@szigetva:

"Több butaságot is írsz.

Hogyan kerülhetett volna a latinból az újlatin nyelvekbe a névelő, ha a latinban nem volt ilyen. "

Jobb lenne ha fordítva sem csinálnád. Előbb kérdezzél - amihez a kérdőjel használata illendő a nem primitív világban - aztán se minősítgessél, ha ezt sem érted! A mondat végén ez az izé ! meg a felkiáltójel.

Na szóval, hogy rövidre fogjam, az úgy volt tulajdonképpen, hogy a határozott névelők a mutató névmásokból keletkeztek. De ezt leírtam már elsőre is.

"A névelő az újlatin nyelvekben alakult ki a latinból (honnan máshonnan) továbbélő mutató névmásból."

Na egészen pontosan ugyanezt írtam én is. Ha én butaságot írtam, akkor te is, ha én nem, akkor te sem.

Te szándékosan csak és kizárólag akkor vagy hajlandó valamit helyesen érteni, ha te magad írod le, ha más - én - ugyanazt, akkor meg véletlenül sem?

Nagyon érdekes téma a francia h esete is, de tényleg, szerintem is, egyetértek Veled, esküszöm az összes anyám életére, csak éppen köze nincsen ehhez a témához.

12 Kormos 2018. november 1. 12:04

@Akitlosz: "de van nemtől függően 3 alakú ille, illa, illo névmás, amelyekből az újlatin nyelvekben a névelők lettek" - Először is nem illo, hanem illud, másodszor meg van az ipse, -sa, -sum; amelyből meg más latin nyelvek határozott névelője lett (pl szárd). Jól látszik, hogy a határozott névelő egyes latin nyelvekben külön-külön alakult ki. És ahogy Szigetva is írja, még abban sem egységesek, hogy merre használják a névelőt a szóhoz képest. A román lupul nyilván a lupus ille folytatása, míg az olasz il lupo-nál már megváltozott a szórend, mire névelő lett belőle.

"A Magyarország régióét." - Nem feltétlenül.

"Szóval ebben inkább hasonló a német is a többihez és kevésbé különböző." - Ez messze nem igaz. Ha már volt szó a latinról, messze biztosabb lehetsz egy latin szó nemében pusztán a véződés alapján, mint a németben, az esetek egy elhanyagolható részében kell csak külön megtanulni. Az olaszra és a spanyolra ez fokozottan érvényes. Németül igazából gőzöd sincs. Nyilván, bármi is egy szó neme, azt meg lehet magyarázni, hogy miért, de ez nem ugynaz, mint előre kispekulálni, hogy mi lesz a szó neme, ahogy ez működik mondjuk a hindusztáni nyelvben. A bantu nyelvekben bezzeg egyértelműen jelölik a szóosztályokat, de amennyire tudom, talán az arabban is.

"Olyan mindegy, hogy -e, -er, -en vagy -em a vége. Úgyis el kell nyelni, úgysem hallatszik tehát és úgysem jelent sokat, így is úgy is meg fogják érteni." - Nem egészen. Az -ə és -ɐ különbsége akkor is hallható, ha nem abban nyilvánul meg, amit az íráskép alapján te szeretnél hallani, az -n és -m különbsége meg zömmel akkor is kijön, ha a magánhangzó előtte el van hadarva. Van még aztán -s is, ami főleg stabil. Azért értenek meg, mert sokszor nem nagy baj eltéveszteni a nemet, például, mert a németek sem mind értenek benne egyet, mert régiónként eltérhet, nem azért, mert egyformán hangozna minden.

11 szigetva 2018. október 31. 23:30

@Akitlosz: Több butaságot is írsz.

Hogyan kerülhetett volna a latinból az újlatin nyelvekbe a névelő, ha a latinban nem volt ilyen. A névelő az újlatin nyelvekben alakult ki a latinból (honnan máshonnan) továbbélő mutató névmásból. De ez hol a főnév előtt (olasz), hol utána (román) lexikalizálódott.

Az igaz, hogy a kivételek sokszor egy korábbi nyelvváltozattal magyarázhatók, de nem mindig van így, és amikor így van, a jelen nyelvállapotban akkor is kivételesek.

Pl. a franciában vannak olyan magánhangzóval kezdődő szavak, amelyek úgy viselkednek, mintha mássalhangzóval kezdődnének. Ennek részben az az oka, hogy ezek germán jövevényszavak, és korábban [h]-val kezdődtek, míg a latinban ez a szókezdő [h] jóval korábban eltűnt. Viszont szintén mássalhangzó-kezdetűként viselkednek a számnevek (un, huit, onze), holott ezek mind a latin folytatói és sose kezdődtek [h]-val.

10 Akitlosz 2018. október 31. 22:23

Régen nem voltak névelők az indoeurópai és az uráli nyelvekben sem.

Lásd latin, finn.

A névelők a főnév határozottságának vagy a határozatlanságának a jelölésére alakultak ki mégpedig az az mutató névmásokból és az egy számnevekből általában.

Például az újlatin nyelvekbe a latin nyelvből került, amelyben nem is létezik névelő, de van nemtől függően 3 alakú ille, illa, illo névmás, amelyekből az újlatin nyelvekben a névelők lettek.

A szavak nemében pedig van némi következetesség, sőt több is, ez okozza a keveredéseket és a kavarodásokat. Hol a szó hangzása, hol a szó jelentése számít és ráadásul ezek az idők folyamán folyamatosan változtak és változnak is, amitől sokszor úgy tűnik, mintha egy szó "kivétel" lenne, holott ez csak ma látszik így, mert a szó hangalakja megváltozott az idők folyamán, de megtartotta az eredeti, a korábbi ragozását.

A magyar nyelvben is van hasonló. Hiába tűnik például a férfi szó magas hangrendűnek, akkor is mély hangrendű toldalékok járnak hozzá, mégpedig azért, mert a férfiú szó az alapja és ahhoz mély hangrendű toldalékok járulnak, amit megőriz a férfi szó is.

Na hasonló a magyarázat a latin meg a francia és a többi nyelv "kivételeire" is.

Csak azért lettek kivételek, mert a szavak jól eltorzultak és megváltoztak az idők folyamán de a korábbi szabályos ragozásukat megőrizték, ezért ma már szabálytalannak tűnnek.

A nyelvtan stabilabb és jóval lassabban változik, mint a kiejtés, a szókincs és a szavak.

9 Akitlosz 2018. október 31. 22:01

"Például az, hogy ha nyelvtanulóként nem ismerjük egy szó névelőjét, nyugodtan tippeljünk! Ha szerencsénk van, azt fogják gondolni, hogy egy más régió nyelvjárását beszéljük."

A Magyarország régióét.

A határozatlan névelőkkel jóval egyszerűbb a helyzet.

Olyan mindegy, hogy -e, -er, -en vagy -em a vége. Úgyis el kell nyelni, úgysem hallatszik tehát és úgysem jelent sokat, így is úgy is meg fogják érteni.

8 Akitlosz 2018. október 31. 21:54

"Ezt azért érdemes kiemelni, mert más nyelvekben a szó végződése elárulhatja a nyelvtani nemét,"

A német nyelvben is elárulhatja.

De nem mindig árulja el.

Ahogyan más nyelvekben sem.

Szóval ebben inkább hasonló a német is a többihez és kevésbé különböző.

A magyarázat meg az lehet, hogy a nyelvtani nem az hol a szó hangzásától hol meg a szó jelentésétől hol meg valami mástól függött, alakult ki. Ez magyarázza a die Nummert mivel a számok nőneműek és kész, függetlenül a hangzásuktól.

7 Galván Tivadar 2014. november 17. 15:48

@lcsaszar: Magam is küzdök már itten egy ideje az olasszal, de az, hogy az olasz nyelv logikus lenne, az eddig még csak fel sem merült. Egyébként nemcsak én vagyok így ezzel, hanem -- a beírásokból ítélve -- számos küzdőtársam is.

De a nyelvi logikával olyan fekete macskát kergetünk a sötét szobában, amelyik nincs ott: amint azt Kosztolányi olyan találóan megfogalmazta egyik Nyelv és lélek-beli karcolatában, hogy a nyelvben nem logika van, hanem "a népek kisdedi prelogikája'. Pedig ő aztán tudhatta, mert beszélt egypár nyelvet.

6 Sultanus Constantinus 2014. november 17. 15:24

@lcsaszar: Amikor annak idején egy latin-amerikaival beszélgettem, ő nem tudta elképzelni, hogy lehet az, hogy egy nyelvben nincsenek nemek. (Persze azt sem tudta elképzelni, hogy a magyarban hogyhogy nem használjuk a Q-t és az X-et, de ez már más kérdés. :))

5 lcsaszar 2014. november 17. 15:17

Olasz kollégámmal beszélgettünk a nyelvekről. Természetesen mindenkinek a sajátja a leglogikusabb. Ő nem tudott engem meggyőzni arról, hogy egyáltalán szükség van hímnemű és nőnemű névelőre. Azt sem értette, hogy a magyar krimiolvasó honnan tudja, hogy férfi vagy nő gyilkos lépett be a szobába. Ugyanakkor arról panaszkodott, milyen nehéz neki a francia nyelv, mivel minden főnévnek más a neme, mint az olaszban. Végül egyetértésben borzadtunk el a németen, a három hasonlóan kevéssé logikus névelőjével...

4 odinn 2014. október 21. 10:28

Legjobb tudomásom szerint a Keks is idegen szó a németben (<- angol cakes)

3 Krizsa 2014. október 21. 09:40

Következtetés: a németnek olyan előnyelve volt, amelyben nem voltak nemek (finnugor:-)) - s még régebbről az ősi KM nyelv. A nemenként való megkülönböztetést abból a nyelvből vette át, amelyben megvoltak és szoros kapcsolatba került vele. Ez a kelta. Az meg, többször is körbekerülvén Európát, az afro-sémi nyelvekből vette át az ú.n. nyelvtani nemeket. A feltételezett társnyelvben az 'e' különböző ejtés-variációira végződtek a nőneműek.

A kozmopolita -xr képző ráható (rá-ár-adó), kényszerítő értelemmel ruházza fel az alapszót. Ennek őse a hím-fogalomkör. A német névelők első mássalhangzója mindig D, ami az ősi "te" jelentésű T későbbi hangváltozása. Ezt másban is megfigyelheted (pl. du bist=te vagy).

A biztosan idegen szavak besorolása a németbe esetleges (mondhatnánk nyelvromlási jelenség) - nyelvtörténeti szempontból hatodrendű dolog.

2 Sultanus Constantinus 2014. október 21. 09:23

"más nyelvekben a szó végződése elárulhatja a nyelvtani nemét, azaz, hogy melyik főnévcsoportba tartozik (ilyenek a szláv nyelvek vagy a spanyol)."

Hát azért erre -- a nagyon kezdő szint kivételével -- nem érdemes nagyon építeni, mert a spanyolban is kizárólag az -o és -a végűekre igaz ez általában, ugyanakkor éppen a leggyakrabban használt szavak között vannak fontos kivételek (el día 'a nap', la mano 'a kéz' stb.).

Ráadásul a spanyolban van egy csavar is bizonyos nőnemű főneveknél, ami aztán sok anyanyelvi beszélő fejében TÉNYLEG kavart okoz a főnév nemét illetően: elmexicano2010.blogspot.com/2014/06/todo-el-agua.html

(Sőt, a spanyolban van semlegesnemű névelő is, ami csak hab a tortán, ugyanis a semlegesnem valójában az "absztrakt nem", vagyis főnevek nem is lehetnek semlegesneműek, csak teljes főnévi csoportok, illetve melléknevek főnevesítve: elmexicano2010.blogspot.com/2012/11/mi-b...semlegesnemmel.html.)

1 Dani11 2014. október 21. 08:58

Volna néhány megjegyzésem:

"A kérdező nyilván azt értette következetesség alatt, hogy egy adott szónak egy névelője van, és a beszélők mindig azzal a névelővel is használják. Azt viszont jegyezzük meg, hogy a németben valójában nagyon kevés következetesség van abban, hogy egy adott szónak mi lesz a névelője." - Szerintem itt két dologról van szó, amik egybe lettek mosva:

1. Milyen névelőt kap egy szó.

2. Következetesen használják-e ezt a névelőt a beszélők.

Az 1. pontban valóban kevés logika van - bár vannak tendenciák, irányvonalak, úgy mint az említett -chen végződés is. A 2. pont ezzel ellentétben olyan tekintetben mégiscsak igaz, hogy ha már megkapta azt a névelőt az adott szó, akkor azt a beszélők - többnyire - következetesen használják. A "die Mutter" soha, sehol nem lesz "der Mutter" (alanyesetben), és az említett területi ingadozások sem figyelhetők meg százával.

"Ezt azért érdemes kiemelni, mert más nyelvekben a szó végződése elárulhatja a nyelvtani nemét, azaz, hogy melyik főnévcsoportba tartozik (ilyenek a szláv nyelvek vagy a spanyol)." - De hiszen a németben is elárulHATja, sőt, az esetek többségében el is árulja, annak ellenére, hogy nyilván vannak kivételek (csak úgy, mint a szláv nyelvekben vagy a spanyolban).

"És hogy mi következik mindebből? Például az, hogy ha nyelvtanulóként nem ismerjük egy szó névelőjét, nyugodtan tippeljünk! Ha szerencsénk van, azt fogják gondolni, hogy egy más régió nyelvjárását beszéljük." - Ez így van. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a névelőválasztás nem pusztán területi vagy stilisztikai kérdés. Lehetett volna szólni pl. azokról a szavakról, amelyek mást jelentenek más névelővel ("der Heide" - pogány, "die Heide" - puszta, "der Flur" - folyosó, előszoba, "die Flur" - mező, "der Verdienst" - kereset, "das Verdienst" - érdem stb.). Ezeknél a szavaknál azért nem azt fogják gondolni, hogy nyelvjárást beszélünk, ha más névelővel használjuk őket. (És azért belőlük is van jó pár).

Információ
X