nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Csökken a magyarok lélekszáma Kárpátalján

Tízezer főre tehető a kárpátaljai magyarok számának csökkenése az utóbbi évtizedben – hangzott el a XX. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem csütörtöki, a magyarság demográfiai folyamataival foglalkozó kerekasztal-beszélgetésén.

MTI | 2012. július 9.
|  

A legutóbbi, 2001-es ukrajnai népszámlás és az idei év közötti időszakra vonatkozóan Molnár D. István és Molnár János, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszékének oktatói ismertették a kárpátaljai magyarság létszámára vonatkozó kutatásuk adatait.

Számításaik szerint az utóbbi évtized népességszám-változása három fő tényezővel magyarázható. Mintegy 5000 főre tehető a természetes fogyás a kárpátaljai magyarok körében. Ezenkívül 2000 főre tehető a négy országgal, köztük Magyarországgal is határos nyugat-ukrajnai megyéből kivándorolt magyarok száma, míg 2-3 ezer főre becsülik az utóbbi tíz év asszimilációs veszteségét.

A kárpátaljai magyarság népességi adatairól készített kutatási eredményeik alapján 2012-ben nagyjából 141 ezer főt számlálhat a kárpátaljai magyar közösség. A következő évtizedben további fogyásra lehet számítani, 2020-ban várhatóan mintegy 135 ezer magyar él majd Kárpátalján. Ukrajnában évek óta tervezik, hogy újra népszámlálást tartanak, és egyelőre úgy tűnik, hogy idén sem lesz hivatalos adatfelvétel.

Molnár János az adatokról elmondta, hogy a becslést megnehezíti a magyar anyanyelvű cigányok számának bizonytalansága. Számításaik szerint Kárpátalján a 40 ezresre becsülhető roma népességből mintegy 18 ezerre tehető a magyar anyanyelvűek száma jelenleg.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X