nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Csehországból menekülnek a gyerekek

Miközben a magyar gyerekek folyamatosan azt hallják a rádióban, hogy a menekültek között terroristák bújnak meg, a cseh gyerekeknek egészen más problémákkal kell szembenézniük.

Fejes László | 2016. január 20.
|  

2017, Csehország. Atomkatasztrófa sújtja az országot, mely kétszáz évre lakhatatlanná válik. Tízmillió cseh vág neki a nagyvilágnak, de csak egyetlen ország fogadja be őket: a háromszázmilliós ázsiai Píszisztán. 

Ezt a szituációs játékot játsszák a cseh általános és középiskolások, hogy megértsék az idegen országba érkező menekültek helyzetét. A játékot ötödik osztálytól játsszák: a játék során számos, a cseh kultúrára vonatkozó kérdést kell megválaszolniuk Píszisztán kormányának. A játékhoz tanári segédkönyv, egy Egyszer még találkozunk, Szanam című képregény, egy kurdisztáni menekült kislányról szóló film és más segédanyagok tartoznak. Az anyagokat egy fiatal bevándorlókat segítő szervezet készítette az ENSZ menekültügyi biztosának hivatala és a cseh oktatási minisztérium támogatásával. A Hello Czech Republic című kampányt ma mutatják be, majd az anyagokat szétküldik az iskolákban – számol be róla a Hospodářské Noviny.

„Menekülési terv” az Egyszer még találkozunk, Szanam című képregényből. A mű egy Hamíd nevű afgán fiú sorsát mutatja be
„Menekülési terv” az Egyszer még találkozunk, Szanam című képregényből. A mű egy Hamíd nevű afgán fiú sorsát mutatja be
(Forrás: Hospodářské Noviny)

Az anyag a pedagógusokat segíti abban, hogy a gyerekekkel beszélni tudjanak ezekről az összetett problémákról. A projektet még 2015 tavaszán, a nagy menekülthullám előtt (tehát a magyar kormány menekültellenes plakátkampányával egy időben) kezdték előkészíteni, éppen ezért nem reagál a mai helyzet minden aspektusára. A hangsúlyt a menekültek helyzetének megértésére helyezték, mintául egy svéd kampány szolgált. 

Egy tanár arról számolt be, hogy az anyag tesztelése során képzeletbeli naplót íratott a gyerekekkel az idegen országban töltött első napjaikról. 90%-uk pozitív élményekről számolt be, csak 10%-uk írt arról, hogy barátságtalanul fogadták, nem értik szokásait vagy megbüntetik, mert nem tartja be a helyi szokásokat.

A tanároknak azt javasolják, hogy a gyerekeket szembesítsék a tényekkel. Ha például a gyerek azzal jön, hogy  a menekültek rosszak, mert elveszik a munkánkat, akkor meg kell nézni az erről szóló statisztikákat.

Csehországból menekülnek a gyerekek
Forrás: MKKP & Vastagbőr

Az anyag felhasználása nem kötelező. Csehországban már korábban is készületek hasonló anyagok: egy állampolgáriismeretek-tanár készített két munkafüzetet. Az egyikben a diákok több menedékkérő sorsával ismerkedtek meg, és el kellett dönteniük, hogy kapjanak-e menedéket vagy sem. A másikban Robinson Crusoe helyzetébe kellett beleélni magukat. A munkafüzeteke a dicséretek mellett kritika is érte: felrótták, hogy a menekültek helyzetét nem lehet Crusoe-éhoz hasonlítani.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
8 Krizsa 2016. január 22. 20:15

@GéKI: Igen. Én viszolygok mindenféle "jobb" és "baloldaltól" - rég behalt kategóriák - de a mai kormányfőnek van józan esze. Egyáltalán létezik Magyarországon "államtudományok" képzés? (Itt van.) Mert az volna a minimum. A nagy-funkci, aki felfelé törtet, legalább annyit tanuljon előzőleg, vagy 3 éven át. Aha, de ki állítaná össze a tanulmányi programot - az Európai Unió? - hehe.

Az 1.-es hozzászólás: blist-nek van igaza (vagyis Moldovának): "Ez nálunk, a dzsungelben elképzelhetetlen lenne".

7 GéKI 2016. január 22. 18:56

"A projektet még 2015 tavaszán, a nagy menekülthullám előtt (tehát a magyar kormány menekültellenes plakátkampányával egy időben) kezdték előkészíteni, éppen ezért nem reagál a mai helyzet minden aspektusára."

Valóban nem reagál, így sajnos bebizonyosodott, hogy nem ismerték fel a kérdés valódi tartalmát... és ezzel félrevezették a közvéleményt... ellenben a magyar kormánnyal... amely viszont helyes válaszokat adott...

6 GéKI 2016. január 22. 18:38

@Krizsa:

Szégyen és gyalázat, ahogyan ezt a menekült kérdést kezeli a "hivatalos Európa".

Majd akkor lesz nagy meglepetés, amikor elkezdik visszatoloncolni a szerencsétleneket... akiket persze ők bíztattak a "menekülésre"....

Az "utaztatás" lebonyolítói persze röhögnek a markukba...

(Jobb felől üt ) nekem fügyöl,

(Bal felöl üt) s nekem fütyöl

:)

5 Krizsa 2016. január 22. 11:27

Személyazonossági irataink, útlevél, abban fénykép, ma már ujjlenyomat is azért vannak, hogy legalábbis az eddig ismeretes cselekedeteinknek az új ország - akár csak ha turistaként lépünk be - utána tudjon nézni.

Az országok: sokszáz szempontból összetartozó ÉRDEK- és önvédelmi közösségek. A "túl nagy" birodalmak részeinek érdekei különbözőek, nem definiálhatók, egybemosódnak, valójában nem léteznek. Az ilyen kompozíciókban mindig a gyarmatosító érdek (a többnyire láthatatlan pénzoligarchia érdeke) kerekedik felül. Ezeknek a jó TERÜLETEK elhappolása és nagyon olcsó tömeg-munkaerő képzése a céljuk. Ez akkor is így van, ha eleve ez volt a szándék (IGEN),

de még akkor is ha nem. (Értsd, ha ezt nagyon kevesen értették meg a népek megszavaz-tatásakor.)

Hiteles személyazonossági adatok nélkül tehát nincs (TÖMEGES?!?)határok átgázolása. Még a két hétre beutazó turistáknak sem - pont.

4 blist 2016. január 22. 08:24

@gabor36: Látom, rajtad eredményes volt a megdolgozás.

3 gabor36 2016. január 21. 12:56

Látom megy a megdolgozás rendesen. Ebben a cikkben is a kutyapárt szánalmas plakátját tették be mintha a Fidesz bármikor mondott volna ilyent. Arról persze nem gyakorlatoztaják a cseh gyerekeket, hogy a menekültek, államhatárokat, rendőröket támadnak meg, nőket molesztálnak és erőszakolnak meg. És nem csak akik most jöttek, ez általános probléma a harmadik-negyedik generációnál is.

2 deakt 2016. január 21. 10:02

A menekültek helyzetének megértésére ajánlható Zilahy Lajos : A földönfutó város című regénye.

1 blist 2016. január 20. 14:23

"Ez nálunk a dzsungelben elképzelhetetlen lenne."

(Moldova György: Ferencvárosi koktél)

Információ
X