A nyelvvel foglalkozóknak talán természetes, mégsem lehet eleget hangsúlyozni: a nyelvjárás „közelről sem valamiféle romlott nyelvállapot, hanem az őseink által ránk testált hagyomány, olyan kincs, amelynek elherdálása bűn” – fogalmaz Fekete J. József vajdasági író a Magyar Szó napilap egyik cikkében. A közgondolkodásban bizony még ma is gyakori, hogy a nyelvjárásban megszólaló embert műveletlennek titulálják, vagy egyszerűen csak „levidékizik”. A különböző dialektusok szókincsét sajátos szókincsét összegyűjtő kiadványok – ha ezen változtatni nem is tudnak – sokat tehetnek azért, hogy minél teljesebb formában ismerkedhessünk meg egy-egy magyarok lakta terület egyedi nyelvhasználatával.

Efféle célja van a Vajdasági magyar nyelvjárási olvasókönyvnek is. Dr. Silling István frissen megjelent könyve ugyan egyetemi oktatási segédanyagnak íródott, de bőven találhat benne izgalmas olvasnivalót az is, aki pusztán érdeklődésből lapozza fel.

A kötet különlegessége, hogy a gyűjtésben részt vevő egyetemi hallgatók munkáját első közlésként jelenteti meg – és mivel a kortárs nyelvezetet dokumentálja, egészen friss szókinccsel ismerkedhetünk meg a segítségével. Ráadásul, ha az olvasgató-érdeklődő maga is kedvet kapott a gyűjtéshez, még útmutatót is talál a kiadványban, aminek a segítségével megtanulhatja, hogy kell lejegyezni a nyelvjárási szavakat, a sajátos hangzást.

A Vajdasági magyar nyelvjárási olvasókönyv vagy kilencven település lakóinak szóhasználatából áll össze. Bácska, Bánát és Szerémség – a szerbiai Vajdaság három fő régiója – szó szerint megelevenedik a segítségével: az élőbeszéd a lapokra került, mi pedig a könyvet olvasgatva újra élővé tehetjük a lejegyzett szavakat. És legalábbis betekintést nyerhetünk abba, mik a vajdasági magyar nyelv különlegességei.